Kecskeméti Lapok, 1885 (18. évfolyam, 27-52. szám)

1885-11-08 / 45. szám

TIZENNYOLCZADIK ÉVFOLYAM. 45. szám, 1885. NOVEMBER 8. KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI DÍJ Egész évre 5 frt — kr.­­ Negyedévre 1 frt 50 kr. Félévre . . 2 „ 50 „ Egy szám ára 12 kr. Elfizetni az év folytán minden hónap elején lehet. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP SZERKESZTŐ LAKIK: KATONA J.-UTCZA, 35. SZ. KIADÓ­HIVATAL, BUDAI-UTCZA, 186. SZ. HIRDE­TÉSI DÍJ : 4 hasábos petit sor 5 kr., többszöri vagy terje­delmes hirdetéseknél árleengedés adatik. Bélyegdij minden beigtatásért 30 kr. Előfizetési fölhívás. Lapunk a folyó évvel a tizennyol­­czadik évfolyamot fejezi be s így egyike a legrégibb vidéki lapoknak. Ez a hosszú pályafutás leginkább igazolja, hogy jogosult volt a múltban és jogosult lesz a jövőben, annál is inkább, mert a szerkesztőség mindent elkövetett arra, hogy egy pártatlan s kizárólag helyi érdekekkel fog­lalkozó élénk és változatos tar­talmú lap nyújtassék az olvasó­közön­ségnek. Lapunk a lefolyt legközelebbi félév minden számában közölt egy-két czik­­ket a város ügyeiről, pontos és kimerítő tudósításokat hozott időnként a közgyűlés és a közigazgatási bizottság üléseiről, a javadalmi és pénzügyi bizottságok műkö­déséről. Behatóan tárgyalta az iskolaügyet szakc­ikkben, hozott közleményeket a felolvasó-társaság, a tanári­ kör, a kecskeméti községi tanítók, a dunamelléki ref. egyházkerületi tanári gyámegyesületről. Figyelemmel kísérte az iparegyesület, a kecskeméti kereskedő ifjak, a kecskeméti ipar­testület, olvasókör, gazdakör, gazdasági egylet, Rongyos­ Egylet és nőegylet működését. Hozott közleményeket az egyházi ügyekről, a helybeli részvény­társula­tokról , az állami szőlőtelepről, szó­val mindenről, a­mi Kecskemét vá­rosában kulturális vagy materiális tényezőképen szerepel. Különös gondot fordított a tárcza­­közb­illényekre s a mióta az új szer­kesztőség vezeti a lap ügyeit, e rova­tot oda emelte, a­mely páratlanul áll a vidéki hírlapirodalomban: minden tárcza-közleményünk kivétel nél­kül helyi érdekű és alkalmi volt. Hozott adatokat Kecskemét város történetéhez, a „közgyűlési jeles­mondások“, „közgyűlési aprósá­gok“ s a krónikás kecskeméti adomákban pedig mulattató aprósá­gokat közölt. A személyeskedéstől távol tartotta magát és soha semmi körülmé­nyek között nem támadott meg egy­es­ek­e­t. És ez lehetővé vált kitűnő munka­társaink közreműködésével. Lapunkba a legközelebb lefolyt félév alatt írtak: Dr. Beliczay Jónás, Cserek­lyei Károly, Fekete József (Bu­dapest), Fördős Dezső, Győr­ff­y B­aláz­s, Gó­tsc­h Jó­zsef, Hornyik József, Dr. Horváth Mihály, Hanusz István, Dr. Horváth Ádám, Habina János, Katona Zsigmond, Dr. Kecskeméti La­jos, Ka­da Elek (Budapest), Pásthy K­áro­l­y , Pi­n­té­r Ká­l­m­á­n, Soklya Antal (Csongrád), Dr. Szelese Jó­zsef, Szakács István, Zsigmond József, Csulyok Béla, Gobóczy Károly stb. A jövőben is hűk maradunk azon irányhoz, melyet eddig követtünk. Kiváló gondot fordítunk a város ügyeire, az egyletek, társula­tok és intézetekre. Politikával, melyet nem tartunk egy vidéki helyi érdekű hetilap keretébe beilleszthetőnek, nem foglalkozunk. A tárczát ezentúl is Calamus, Camedino, Josip és Pick­ Bube szívesen olvasott közleményeikkel látják el, kik­hez még a helyi írók egy egész sora társul. A jövő 1886-ik évben lapunk megnagyobbodott alakban fog megjelenni. A lap ára ugyanaz marad, a­mi volt eddig. Egész évre 5 frt. Félévre 2 frt 50 kr. Negyedévre 1 frt 50 kr. Mutatványszámokkal szivesen szol­gál a szerkesztőség. Az előfizetés bármely héten meg­kezdhető. Kecskemét, 1885. November hó. A „Kecskeméti Lapok 11 szerkesztősége és kiadó-hivatala. KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCZÁJA Nincsen Kata! — Mindszentheti Humoreszk. — A „Kecskeméti Lapok“ múlt heti tár­ozójában valami Calamus nevű, elegikus han­gulatú, költői képzelmű, egyszóval ideális világban élő (s minden valószínűség szerint még fiatal) úri­ember oly elragadóan meren­gett a falevelek hullása, a természet herva­­dása s az emberi sors fölött, hogy még az én zord kedélyemben is ismeretlen érzelme­ket keltve s egyenes irányú ítéletemet félre­vezetve csaknem elhitette velem, hogy azok a lehulló sárga levelek csakugyan gyász­lapocskák, melyek a természet halálát hirdetik. Pedig nagyon csalódik az én Cala­­musom, (ne a pennámat tessék érteni) mert az ő elnevezésének jogosságát semmivel sem tudja igazolni, (ezt különben meg sem is kí­sérletté) hanem én igenis tudok egy nótát, a­mely nyíltan megmondja, hogy mi az a hulló falevél . . . igenis, aszongya , hogy „Egy levélre volt rá irva, Rózsámtól az üzenet: Isten hozzád édes, Isten hozzád kedves, Együtt élnünk nem lehet“. Tehát azok a hulló levelek nem egye­bek, mint a szakácsnők, szobalányok, szol­gálók és dajkák fel- és lemondó leveleik, melyekkel tőlünk búcsút vesznek. Igenis. Minden levélre, mely úton útfélen lábad elé gördül, csak az van czirombázva, csak azt juttatja eszedbe, hogy nincsen hata! Ezt zúgják füleinkbe korommal púderezett nejeink , ezt jajgatják ölbe kívánkozó mosdatlan po- s rontyaink, ezt nyikorogja sáros bőrczipőnk, ezt sóhajtja az istállóban csendesen merengő Pista kocsis: nincsen Kata! Nem is hi­szem, hogy Gyulai nem a mindszenti napok­ban írta azt a költeményét, a­melyben ez van: „Nincs, nincs, nincs ... egy volt, csak egy, egyetlenegy! “ A „nincs“-ről eszembe jut a kincs, er­ről a jó rim, erről meg Bogoss bátyám. Tu­dom, hogy elmondja most vigasztalásul sok megszomorodott háziasszonynak versekben: „A legtöbb háznál a mindszenti napok miatt cseléd­e most nincsen, Úgy tartunk heti szolgálókat szörnyű drága kincsen“. Mindezekből világos, hogy Calamusnak ily tekintélyes érvekkel nem támogatott állí­tását én halomra döntöttem s bizonyosan az én elnevezésem fogadtatik el helyesnek. Azonban a magam igazolása miatt vissza kell térnem az idézett népdalhoz, hogy a félreértetést kikerüljem. Nekem ugyanis az a népdal nem az idézett módon jut eszembe, hanem igy: Egy levélre volt ráirva Dajkámtól az üzenet: Isten önnel gazdám S kedves gazdasszonyom, Ott maradnom nem lehet! * ** — De hát miért nem maradsz meg? — kérdi távozni készülő cselédjét Mihály úr. — Hát csak azért —­ kerepeli Kata — mert a múltkor is, mikor a ringispingbe el­mentem és egy kicsit elmaradtam, hát a te­jesasszonyom nagyon megpiszkolt, az Eisen­­steinerék Pizsije pedig akárhányszor hajnalig is kimaradt, még sem szóltak neki sem a nagyságos úr, sem a nagyságos asszony sem­mit, sőt a Veiezsáberné tekintetes asszony még akkor sem szólt a Panninak, mikor haj­nalban a bálból egy Mollináry-káplár kisérte haza — hát én is nagyobb helyre szegődök. Mihály úr — tudván, hogy Kecskeméten már ő is csak valami, sőt nagyságosékat négy—öt házon kivül nem is tud — elképped Kata mondókáján s kiváncsi lesz a nagysá­gos Eisensteiner-házra. — Hát aztán ki az a nagyságos Eisen­steiner’ és tekintetes Weiszfáberné ? — kérdi kíváncsian Mihály úr. — Hiszen tetszik azt ismerni a tejes­úrnak — szól egész komolysággal Kata — a nagyságos Eisensteiner- úr az a kereskedő, a ki azt a sok búzát szokta vásárolni; a Weiszfáberné tekintetes asszony pedig ide jár fésülni a tejesasszonyomat. Tableaux!* * * Denique elmentek, nincsen hata! Érdekes bepillantani most az egyes csa­ládokhoz. Minő felfordulás! A házi kisasszonyt nem leljük sehol, mert ha esetleg a házhoz megysz és kérdezed, azt a választ kapod, hogy nincsen itthon — ha pedig az utczán jársz, nem találsz egy árva hajadont sem. Otthon vannak ők, az asszonynépek mind, csakhogy nem salonképes állapotban. Egész nap sincsenek felöltözködve, (már t. i. salonképes módon) hanem éppen nem igéző pongyolában csinálják azt, a­mihez nem ér­tenek. Az egyik tüzet akar gyújtani a hideg vaskályhában, de daczára annak, hogy már­­ hónaljig kormos s szemei a füsttől kidagad­tak, még­sem képes boldogulni. A mama a konyha sparhertján tesz kísérleteket és szidja a kéményseprőt, hogy lyuka a sok koromtól­­ nem szelei. Az ifisúr az iskolába siet és sáros czipőjét a kályhapuczoló kefével fényesíti, melynek csodálatos holdvilágszerű fényén eléggé bámulni nem tud. Az öreg tejesúr a disznóknak kukoriczát szelet, nagy bajjal kipuczolt ruháját tönkreteszi s mindezeknek daczára a szoba hideg, a reggeli nincs ké­szen , minden szoba fenekestől van fölfelé ... a kutya mindig ugat, mintha csak vesztét érzené, a pulykák „pi-pi-pi-blá-blá“-znak, a kakas kukorikát folyvást, a libák gágognak, a tehén bőg . . . Uram, ments meg minket a mindszent hetétől! * * * Míg a családos házaknál ilyen rettentő állapot uralkodik, addig a Katák az ő falaik­ban azt a szerepet játszák, a­mit az itthon hagyott asszonyaik játszottak. Egyszóval sze­repet cseréltek. Most ők mulatnak, ezek meg dolgoznak. Magukra szedték legczifrább ruháikat, elmentek délelőtt a templomba s templom után megnézték a kaszinó bejáratánál, hogy ki van-e függesztve a meghívó: „Ezen helyiségben Ha eső nem lészen Ma bál lészen Ha lészen Nem lészen!!!“ A templomban tán egyedül csak azért imádkoztak, hogy pusztítsa el az Isten azokat a csúf fellegeket. No de aztán van is ám bál, a minőt még nem látott a világ! A faluban otthon maradt leányokat úgy lenézik a nagy városokból hazakerült höl­gyek, mint a Mollináry-bakák a rongyos Kecskemét, Nov. 5-én 1885. A város pénzügyei legközelebb tel­jesen rendbe hozatnak. Az évről-évre felmerülő kiadások fenakadás nélkül fedezhetőkké válnak , sőt miután a város jövedelmeinek gon­dos szaporítása s mindig újabb és újabb jövedelmi források nyitása van kilátásba helyezve, városunk lakos­sága mindezekben meggyőződhetik ar­ról, hogy a jövő fejlődés alapfelté­teleinek teljes mértékben birtokában vagyunk. Mert minden előrevaló törek­vésnek minden a jövő fejlődés érde­kében kifejtendő tevékenységnek talp­köve a rendezett pénzügyi állapot. És hogy az megvan, azon nem kételkedhetik senki sem. Költségvetésünk nemcsak szigorúan reális volt a legutóbbi években, ha­nem a városi zárszámadások felesle­get konstatáltak. Ez a legkedvezőbb helyzet, a­miből azonban könnyűvérűséggel nem azt a következtetést kell levonni, hogy mi­után a városnak fölös jövedelme van, hát most már a város vonja szűkebb körre a lakosság irányában való kö­veteléseit a községi pótadóban. Nem, mert minden gondolkozó fő, a­ki a fejlődés és előrehaladás barátja, tudja vagy tudnia kellene, hogy meny­nyi ezer és ezer teendő vár legköze­lebb a városra. Maga a város pénzügyeinek rende­zését a községi pótadó behozatala tette lehetővé. Ez szolgáltatta azon ne­dűket a városi pénztár részére, mely a szükségletek fenakadás nélküli kie­légítését lehetővé tette, ehhez járultak a legközelebbi múltban kedvező gaz­dasági viszonyok, melyek a város földjeiből folyó jövedelmeit jól felsza­­porították. A javadalmak házi keze­lésbe történt belevonása pedig a vá­rosi pénztárra nézve kedvező hatást gyakorolt. De a szárszámadások által feltün­tetett fölösleget más körülmény is idézte elő, mint okozatot. Ez az volt, hogy a költségvetésben praeliminált összegek sem azokon a c­ímeken , a­melyeken költségveté­sünkben beillesztettek, sem egyebek­ben fel nem használtattak. Megtakarítások eszközlése , ha azok az igazi érdekek veszélyeztetése nél­kül foganatba vehetők, a városi kö­zegek dicséretes eljárása javára szá­molhatók fel. Hanem jövőre költségvetésünkbe nagyobb mérvű szakszerűséggel óhajt­juk praelimináltatni a költségeket, mert az előirányzatba helyezett összegek fel nem használását a költségvetés szak­szerűségi hiányának tulajdonítjuk. Nem tartjuk ugyanis helyesnek a magunk részéről, hogy bizonyos c­í­meken annyi, vagy az ügy feltétele­zett fejlesztése szándékában valami­vel több irányoztassék elő, mint volt a múltban, nem tartjuk helyesnek, hogy több ezrekre menő új építkezé­sek foganatosíttatnak időközben, a költségvetés keretén kívül, melynek időközileg kell fedezetet keresni! A városnál határozott tervnek kell lenni az iránt, hogy mi fog eszköz­­lőbe vétetni, legközelebb számolni kell a tervek realizálásának költségeivel és ennek megfelelőleg kell elkészíteni a pénzügyi keretet a költségvetésben.

Next