Kecskeméti Lapok, 1886. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1886-07-04 / 27. szám
TIZENKILENCZEDIK ÉVFOLYAM. 27. szám. KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI DU 1 Egész évre 5 frt — kr. Negyedévre 1 írt 50 kr. Félévre . . 2 „ 60 „ Egy szám ára 12 kr. Előfizetni az év folytán minden hónap elején tehet. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP SZERKESZTŐ LAKIK : III. TIZED, KÖNYÖK-UTCZA, 121 SZ. KIADÓHIVATAL, BUDAI-UTCZA, 186. SZ. HIRDETÉSI DU : 4 hasábos petit sor 5 kr., többszöri vagy terjedelmes hirdetéseknél árleengedés adatik. Bélyegdij minden beigtatásért 30 kr. Gyáripart Kecskemétnek. Az európai mezőgazdák erős versenytársakat nyertek, mit leginkább hazánk, melynek jobbára földmivelő lakossága van, érez meg. Ennek fő oka a gazda conservativ volta. Ha mi, régibb mezőgazdák, az új, amerikai gazdáktól tanulunk, legalábbis okosabban cselekszünk , mintha az új , életerős és főkép élelmes amerikaiakat tovább is a nyakunkra hagyjuk nőni. Az élelmesség teljes hiánya kiaknázattan hagyja hazánk azon kincseit, melyek egyrészt földjében, másrészt még fejletlen iparában rejlenek. Kecskemét és környéke főképen rozsot termel, mely áruczikkben gazdáink aggasztó módon érzik Amerika, Oroszország és India termésversenyét. A legjobb termés is mily kevés eredményt helyez kilátásba! Pedig mezőgazdaságunktól függ az állami budgettől kezdve hazánkban csaknem minden egyén és vállalat sorsa, és ha az a nagy külverseny, tehát rosz árak folytában pang, úgy ennek nyoma a nyersanyag-földolgozó iparon, sőt kereskedelmünkön is erősen érezhető. A helyzet javítása alföldünkre nézve életföltétel. „Tengerre magyar“, hangzott már félszázaddal előbb a legnagyobb magyar ajkairól, mindannak daczára, fájdalom! a magyar Alföld még mindig nélkülöz egy rövid, közvetlen, tehát olcsó összeköttetést Fiuméval. Pedig az olcsó út a tengerhez jelenben a legfőbb segítség gazdasági bajaink orvoslására. Kecskemét gazdái annyival nagyobb árat nyernének gabonájukért, mint amennyi a viteldíj-különbözet Kecskemét régi és új, a tengerhez vezető vonala között léteznék. E terv, mely a bajaibáttaszéki vonal kiépítésében találna megvalósítást, és úgy áll Kecskemét, mint az egész Délmagyarország érdekében. Hazánk egy déli „pacific vonalat nyerne, mely Brassótól Gyulafehérvár-, Arad-, Makó-, Szeged-, Szabadka-, Baja-, Pécs- és Zágrábon keresztül, Fiuméig közvetítené a nyersanyag forgalmat. Tekintsük csak Kecskemét gyümölcstermelését. Főpiaca eddig Németország volt. Kada Elek úr nagyérdekű czikke a gyümölcstermelésről arról tanúskodik, hogy Anglia még aránytalanul csekély gyümölcsfogyasztója hazánknak. Mindennek oka, hogy Fiume kikötőjéig a gyümölcsöt elég gyorsan és olcsón szállítani nem lehetett. Mindez elmellőzve volna a Szabadka—bajai és duna—drávai vasútvonalaknak a dunaáthidalás által való összeköttetése folytában. Kecskemét város 80 kilométernyi utat, a gazda az avval járó nagyobb költséget takaríthatná meg, illetve annak megfelelőleg válnék versenyképesebbé és értékesíthetné gyümölcstermelését. Miután áttanulmányoztam az Alföld gyáripari viszonyait, mondhatom, hogy nagyobb mérvű gyáripart hazánk déli részében Temesváron kívül alig találni. Kiviteli gőzmalmaink keletkezése az egyedüli, mit nagyobb városaink fölmutatni képesek. Kecskemét még evvel sem bír! Ennek is csak a tengerrel való hiányos összeköttetés az oka. Csak Szabadka város van hasonló helyzetben , csakhogy vasúthálózati központban. A gyapjú és rozstermelés központja pedig ép e két nagy város. A nyersanyag külföldre kerül. A cseh rozsőrlők a kész árút tótjainkkal fogyasztanák. Gyapjúnkat a brünni gyárosok dolgozzák föl, visszaküldve, drága pénzen a kész posztót. Valóban csodálatos is, hogy ép a rozs és gyapjú földolgozása, ép e két czikké, mely a tengerre nincs utalva, sem tudott iparvállalatot teremteni Kecskeméten. Ha helyben egy posztógyár részvénytársulat alakulna, az olcsó nyersanyag mellett következőkben volna előnyben a brünniek fölött: 1- szer. A nyersanyag helyben közvetítő nélkül, legolcsóbban beszerezhető. 2- szor. Nyersanyagért nem kell, mint a brünnieknek, viteldíjat fizetni. 3-szor. A készáru nagyrészt helyben lenne értékesíthető, így a közvetlenség megtakarítást és kevesebb kockáztatást igényelne. 4-szer. A brünniek régibb szerkezetű gépekkel dolgoznak, melyek nagy emberi munkaerőt igényelnek, ezeket csak a legnagyobb tőkeveszteséggel lehetne újabbakkal pótolni, így mind az újabb berendezés előnyei esnének reánk, melyek nagy emberi erő megtakarítással járnak, mind pedig az újabb szerkezetű gépek igényelnének kevesebb szénfogyasztást. 5 szer. A gyapjúmosásra kitűnő székaás vízzel rendelkezünk, mit a brünniek drágán szereznek be. Bár szükséges, hogy a magyar posztó ne csak neve által váljék keresetté , hanem kitűnősége folytában, mindazonáltal a régi szép eszme, a magyar ipar pártolása csak elő fogná segíteni a vállalatot. Ez ipar emelkedésével még természetes előnyünk a Balkán félsziget kiviteli területe, mi könnyen egész a magyar posztóipar számára lenne megszerezhető. Ép ily előny járulna Kecskemétre egy részvénytársaság által alapítandó rozskiviteli gőzmalom által, tekintve, hogy a monori malom nem termel eleget és a rozskenyeret sok vidéken előszeretettel eszi a nép. Másnemű gyáripar addig sem Kecskeméten , sem egész alföldön fejlődni nem fog, míg kivitelünk a tenger felé a bajai báttaszéki vonal, illetve hídrendszer által biztosítva nem lesz. A nagy külvámok által elnyomott búzaliszt, melynek kivitele eddig hazánk legfőbb kincse volt, szintén csak ez út által nyerné el újra versenyképességét az amerikai gyártmánynyal szemben, különben a szeszipar szomorú sorsára fog a malomipar is jutni. Mindez egy nem kecskeméti, tehát kültekintetek által nem befolyásolt egyén véleménye a város fejlődéséről és azon eszközről, mely e szép, nagy várost hazánk délmagyar városaival egyetemben fölvirágoztatásra juttatná. Úgy Kecskemét, mint az egész alföld, hiszem, a legnagyobb örömmel fog társulni azon eszméhez, mely Szeged városában pendittetett meg, t. i. emlékiratot intézni a n. m. minisztériumhoz a bajai dunaáthidalás ügyében. Ez emlékiratot a szegedi ló vonattársaság nagytudományú igazgatója dolgozza ki. Ligeti Árpád: KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCZÁJA Plagiarius. — Németből. — Dalaimat — nem tagadom — tolvajlom. Egytől egyig, rosza s java, plagium. És még ezzel dicsekszem is fenhangon, Bizony érzem, hogy én ezt még megbánom. Dalaimat — im’ bevallom — tolvajlom, Mariskámnak szép szeméből orozom. Olvasok én a szeméből eleget, Onnan irok én ilyen rész verseket. Fodor Zsigmond. Budapesttől Kecskemétig. — Karczolat. — Olyan naiv is az ember, mikor huzamosabb távollét után az édes otthon felé törekszik. Még a 617 sz. hordár is a szemembe nevetett, a mikor egy órakor szándékoztam a három órai omnibusz-vonatra felülni. S mily szigorú lelkiismeretességgel őriztem „paktáskámat“ s mily hideg borzongás futott keresztül minden tagomon , amikor mindenfelé három nyelven is láttam hirdetve: „gare aux voleurs“ „óvakodjál a zsebtolvajoktól*, „von Taschendieben wurd gewarnt“... pedig a zsebemet voltaképen és tulajdonképen nem volt okom félteni semmi veszedelemtől, még Cartouche se fedezhetett von’ fel abba semmiféle szerves életet, úgy megviselte a „Budapesten állomásozó lapos guta”. De a „Koffer“, az már más kérdés, még a tüzes sárkánytól is megóvom azokat a holmikat, amiket ezelőtt három hónappal az édes jó anya bízott gondjaimra, azokkal pontosan be kell számolnom. Hej! ha tudná, hogy „némely napon“ hova küldtem egynémely „darabot” német, franczia s egyéb szót tanulni. No! de erről ne szóljon ajakad. De jó, hogy nincsen olyan hosszú, aminek vége nincsen, eljött végre vége az én végtelen várakozásomnak is. Minden baj nélkül coupémba érkeztem , coupém, mondom, melyet kijelölt számomra a lekenyerezett „condoktor“. Csinos társaság verődött össze , három víg jogászgyerek , köztük magam is, a fiatalabb Gazdag Jancsi, az öregnek a veje, szeretetreméltó hajadon leányával, Ambrus bácsi a nagykőrösi czigánybandának érdemekben megőszült vén kontrása s még pár utazó, kik a mi „cercle separée“-nkben nem vettek részt. Természetes , hogy ez nem alakult meg oly hamarosan, előbb igen közönyös dolgokat miveltünk, ki az ablakon bámult ki a ködös homályos tájékra, más a sok szállót szidta, de a legtöbb folyton-folyvást ásított. Végre is Ambrus bácsi törte meg a jeget. Valami úton-módon a czigányzenére terelődött a társalgás, amire Ambrus bácsi készséggel kijelenté, hogy Budapest városában manapság, már nem lehet jó czigányzenét hallani, de annál jobb lábon állanak e tekintetben a vidéken, magától értetődik, hogy nem feledkezett meg kedvezőleg nyilatkozni a nagykőrösi czigánybandáról. — Talán maga is ahhoz tartozik, — kérdi gúnyosan egyik kollégám. — Már oda, ha nem bánná az ifijút, — mond büszkén, nem épen barátságos pillantásokkal méregetve a kérdezőt. — No no! nem azért mondom, mintha a legkisebbet is le akarnék vonni a „nömes banda” érdeméből, de vallja meg őszintén, hogy a Balog Andris ugyancsak tönkre silányította kelméteket, de száz szónak is egy a vége, tudja mit Ambrus bácsi, tegyen ki a banda becsületéért, jártassa meg a vonót azon a száraz fán, hátha kifutja majd az útiköltséget. — Melyiket parancsolja a tekintetes úr! — mondja a more, alázatos hajlongások közt hámozva ki tokjából hegedűjét. — Kérdezze meg azt a szép kisasszonyt, — mond a fiatalabb Gazdag Jancsi szép leányára mutatva, Peti a vígkolléga. De ez alig emelte fel szemérmesen lesütött szempilláit, enyhe mosoly játszadozott ajkai körül s inkább lehelte, mint mondta, hogy neki még nincs nótája. — Jól van, hát húzza a „Cserebogár, sárga cserebogár“ szomorú nótáját. Csak úgy , mint a vén Patikárius szokta egy húron , — mondja művészi ihlettől áthatva a nagykőrösi czigánybanda vén kontrása. Húzott még azután többet is s mi elég jól mulattunk Ambrus bácsi primitiv hegedülésén, elanynyira, hogy egy-egy iigabb csárdás accordjain kevés híján tánczra penderültünk; mulatságunkat még növelte a fiatalabb Gazdag Jancsi kedves leánya, a ki később kiengedett s szívesen beszélgetett velünk egyről-másról. De amint a „condoktor“ éles hangja végigsivitott a levegőn „Vecsés“, a mi mulatságunknak vége lett. Gazdag Jancsi nem lévén nála kisebb pénz, százast váltott és odadobott egy „ötöst“ a hajlongó művésznek, mi se maradtunk hátra s azt hiszem, hogy Ambrus bácsi nem bánta meg, hogy velünk egy coupéba került. A parasztmágnás távozta után más térre ment át a társalgás , beszéltünk többek közt az öregről, aki a birtokának már se szerit, se számát nem tudja. Az öregről sok fura dolog forog a nép ajkán s nem egy keresztet vet, a mint szinehagyott „kólesz“-on elhalad s ájtatosan rebegi: „uram ments meg minket a kísértetektől s szabadíts meg a gonosztól Amen! “ Beszélnek bizonyos vérrel irt szerződésről , melyben lelkét az ördögnek a kincsért lekötötte. Beszélnek a vérfűről, mely minden zárt kinyit. De legtöbbet a „Lucza székéről”. Ez abban áll, hogy az egész évbizonyos kabbalisztikus szavak mondása mellett készítenek egy széket, de úgy, hogy minden nap maradjon rajta tenni való. Lucza napján erre a székre rá kell ülni az árok partján s bizonyos bűvszavak mondására megjelenik tüzes szekéren az ördög s minden kívánságot teljesit. Mindamellett , hogy az öreg naponta tarthat tőle , hogy az ördög kecske képében megjelen s szarvára tűzve a poklok mélységes fenekére szállítja, igen jól érzi magát s igen kedélyes ember. Ambrus bácsi mondott róla egy adomát, amit röviden én is elmondok , elhagyva a kontrás czigányos czikornyáit. A minap amint Pesten volt, furán járt. Bement a Zrínyibe újságot olvasni, de aki ismeri az öreg viseletét , nem fog csodálkozni azon, hogy kituszkolták. Erre kapta magát felöltözött fényesen , selyembe-bársonyba, igy állított be a kávéházba. Süvegelték a kellnerek, azaz hogy hajlongtak előtte. Az öreg úr neki darálta magát s parancsolt egy akó kávét. A pinczérek egymásra néztek, de mivel az öreg kivágta a százast, meghozták az akó kávét. Az öreg kapta lelkét, neki vetkezett s megitatta kávéval a selymet, bársonyt, paszomántot. Azután átment a szomszéd boltba s magára vette a szokott gúnyáját, mit még az utolsó koldus se szívesen venne magára. Azalatt megsúgták a kellnereknek, hogy ki a büszke magyar s mivel ismerték híréből, nagyon csapták a complimante okát s mondogatták: — Mit tetszik parancsolni — úr kéremássan. — Az „úr“, meg a „mit“ tetszik, meg a „kéremássan“ már iszik, nékem meg nem kell semmi. Nem tudom, igaz, a mit most elbeszéltem , de azt tudom, hogy Ambrus bácsi háromszor is megesküdött rá. —ez Rácz, 1886. JULIUS 4. Gyümölcskereskedelmünk jövője, különös tekintettel az alföld viszonyaira. Irta: Kada Elek. (Folytatás és vége.) De hát ezen kiterjedt piacz daczára megvan a kereskedelemnek a nagy baja, ami miatt nem lehet úgy értékesíteni gyümölcseinket , mint azok értékesíthetők volnának. A nyers gyümölcscsel való kereskedelem nemcsak nagyobb tőkét igényel, hanem a jelenlegi viszonyok között sokszor kockáz