Kecskeméti Lapok, 1886. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1886-07-04 / 27. szám
27. sz. zsidótemplom udvarában levő iskolájában , vagy a lakásán Csongrádi-nagy-utcza 192. sz. — Dr. Kudar Ottó, budapesti kir. ítélőtáblás tanácsjegyző f. é. május 31-én a gyakorlati bírói vizsgálatot, június 30-án pedig az ügyvédi vizsgálatot jó sikerrel letette. — Öngyilkosság. Fekete Antal nős , kupecz, 58 éves, r. kath., helybeli lakos, meg unván a földi élet keserves terheit, múlt hó 28-ra viradóra felakasztotta magát 8. tizedbeli lakásán. A szerencsétlen a körösi vásárt is megjárta, de az előző évét nyugtalanul töltötte; korán reggel azonban még a piaczon napszámosokat is fogadott, kikkel hazament s kevés várakozásra intette őket, mig a kamrában végzi dolgát. A napszámosok megunták a hosszú várakozást, gazdájuk után mentek , kit már a gerendán függve találtak. A helyett, hogy rögtön levágták volna, ijedtségükben a rendőrséghez futottak , de mire visszaértek, a hulla ugyan még meleg, de életrehozható nem volt. Az öngyilkosság oka ismeretlen. — Első magyar általános biztosítási iroda. Közismert tény , hogy közönségünk nagy része biztosítási ügyekben majdnem teljesen tájékozatlan. Ezen tájékozatlansággal, tisztelet a kivételeknek, némely biztosítótársulat, és különösen túlbuzgó ügynökei és kárbecslői , gyakran visszaélnek , többé-kevésbbé megfosztván a károsult feleket, az őket szerződésileg megillető járandóságtól. Számtalan per keletkezik ebből kifolyólag felek és társulatok közt, melyekben többnyire a társulatok nyertesek csak azért, mert a felek rendesen nem ismervén a biztosítási feltételeket, elmulasztják a történt kár beigazolására szükséges helyes intézkedéseket és ez okból gyakran csekély alaki hibák miatt is pervesztesekké lesznek. E rég tapasztalt bajon segítendő a Magyar Pénzügy szerkesztősége által „Első magyar általános biztosítási iroda“ czím alatt külön osztály létesíttetett, melynek czélja: a társulatok és a közönség érdekeit összeegyeztetni és a jogos követelések kifizetését kieszközölni. Tekintettel arra, hogy a felek részéről (a biztosító társaságok majdnem mindannyian Budapesten székelvén) előleges költségek nem kivántatnak, melegen ajánljuk a Magyar Pénzügy biztosítási irodájának megkeresését , mindazon feleknek, kiknek biztosításügyben bármily természetű tanácsra van szükségük. Levél és sürgönyczim „Magyar Pénzügy“ Budapest. — Érettségi vizsgálati eredmény Nagy- Kőrösön. A 23 jelentkezőből jelesen érett lett 1, jól érett 2, egyszerűen érett 8, javító vizsgálatra utasittatott 3. — Technológiai iparkiállítás lesz Szegeden, amennyiben a m. kir. technológiai iparmúzeum fa- és fémipari szerszámai, iparczikkei és kisebb gépei gyűjteményének egy részét a Szegeden augusztus 1—8 napok közt rendezendő önálló kiállításra leküldi. A kiállítást a szegedi ipartestületek a polgári és elemi leányiskola épületében csekély belépti díj mellett rendezik. A technológiai iparmúzeum szakközegei ez alkalommal a fa- és fémipar köréből előadásokat és gyakorlatokat is tartanak. Fölhívjuk rá a helybeli Ipartársulat elnöksége figyelmét, ha idejekorán gondoskodik tömeges megjelenésről , vasúti kedvezmény kimunkálására is van idő. — Ne bántsuk az ültetvényeket! A városnak évenként meglehetős kiadása van a faültetvényekre, s az elszáradt fák tavaszszal mindig pótoltatnak. A fiatal fák természetesen gondozást igényelnek, mert még a mellett is sok veszendőbe megy. Vannak azonban gyerkőczök, suhanczok, sihederek, kik minden ok nélkül rongálják a friss ültetvényeket s ezzel még több kárt tesznek a városnak. A minap is megcsíptek egy ipsét s a rendőrség jól megbírságolta. A járókelő közönségnek figyelmét fölhívjuk e kártékony szokásra. — Új lap indult meg Budapesten „Országos Hirdetési Közlöny“ czím alatt június 6-án. Megjelenik hetenként 2-szer, a hirdetéseket fölveszi a Hunnia intézet, Harischbazár, félemelet. Mindenféle hirdetést eszközöl díjért, de a lapot ingyen küldi. Csupa boldogság lesz már részünk, mert e lap nemcsak állomásszerzést igér, de évi lakásokat, sőt házasságokat is közvetít. — Botrányos részegség. Kis József köncsögi lakos szent László tiszteletére Pápai vendéglőjében áldozott többedmagával. Ott úgy betalált nyakalni, hogy a szomszédos bádogüzletet emésztő helyiségnek gondolta s oda dísztelenül betámolygott. A bennlevők ki akarták küszöbölni a váratlan vendéget, de ekkor Kis Józsefnek állt feljebb s elkezdett dulakodni. A megjelent rendőrök alig tudták bekísérni a garázdálkodót, de végre is az lett belőle, hogy ő kegyelme a hűvösre került. Másnap aztán a zsebében talált 50 forintost átadták neki 5 frt pénzbírság levonásával, mire Kis azt állította, hogy az ő zsebében 219 frt volt, melylyel a körösi vásárra akart menni birkákat vásárolni. A kihallgatott vendéglős 100 írtról felvilágosítást tudott adni, mennyit Kis a vendéglőben egyik társa feleségének kölcsönadott, s amely meg is került, de a 69 írtról nem tud még az irás sem; úgy aztán Kis uramnak az a részegség 74 írtjába, meg egy kis szégyenbe is került . A portyázó bakák. Nem hadilábon, nem is ellenséggel szemben, hanem a máriahegyi szőlőkben békés gazdák ellen tesznek néha-néha egy kis támadást Mollináry-baka uralmék, nagy boszankodására és kárára a megtámadottnak. A szőlősgazdák panaszkodnak , hogy a bakák összedibolják a szőlőt s a mellett a megygyet kendőszámra hordják magukkal. A napokban sikerült egy bakát megcsípni, ki ötödmagával iparkodott korgó gyomrának örömet szerezni. Az ipsét megzálogolták, jelentést tettek a rendőrségnél, ki a bűnjelet ajánló levél kíséretében átküldte a zászlóalj-parancsnoksághoz. Bizony nem ártana, hogy a büntetés elvásolná fogukat a megügyevéstől. — Meghaltak június hó 26-tól. Néh. Inoka Mihály hajadon leánya Judit 31 éves ref. agyszélhűdés, Fodor István nős gazdálkodó 46 éves r. kath. gümőkór, Szabó László nős cseléd 50 éves r. kath. tüdőlob, Fazekas István leánya Ilona 1 hónapos ref. általános gyengeség, Földházi Pál fia Pál 6 napos r. kath., Kiss Mihály leánya Verona 1 éves r. kath. tüdőlob, Torma Mihály nőtlen tartalékos katona kézimunkás 24 éves r. kath. gümőkór, Macsina József özv. gazdálkodó 73 éves r. kath. aggkór, Szívós János nős földmives 73 éves ref. aggkór, Budai György nős kertész 55 éves ref. agyszélhűdés, Fekete Antal nős kupecz 58 éves r. kath. önakasztás, Bakó László fia László 1*4 éves r. kath. aggkori ob, Kék Pál fia János szabadságolt katona 22 éves r. kath. görvélykór , Bóna Sándor leánya Lujza 9 éves ref. sorvadás, Dömötör Erzsébet törvénytelen leánya Ilona 3 éves r. kath. görcsök, Nagy István halvaszületett fia, Barta Gergely fia György 6 hónapos r. kath. sorvadás, Pataki Antal halva született két fia, Csuka Tóth Gergely leánya Sára 6 hetes r. kath. görcsök , Horváth Sára Molnár Mihályné 40 éves ref., Kovács Péter fia József 32/4 éves r. kath., Vörös János halva született fia. ÜZLET. Kimutatás a kecskeméti takarékpénztár 1886. évi június havi forgalmáról. Bevétel: Kimutatás a kecskeméti kereskedelmi iparhitelintézet és népbank június havi forgalmáról. Bevétel: Pénztárállás 1886. május 31-én 34,022 frt. 62 kr. Betételek után............................... 50,681 „ 45 „ Különféle dijak után .... 661 „ 15 „ „ kamatok után . . . 8,087 „ 31 „ Váltók után.................................... 181,650 „ 47 „ Magánváltó után.......................... 3,360 „ — „ Jelzálog kölcsön után .... 3,444 „ — „ Előleg után..................................... 61 „ — „ Váltó viszleszámítolás után . . 61 ,, — „ Elhelyezett tőke után .... 60,000 „ — „ Egyleti ház bolt- és lakbér után 917 „ —— „ Kohn-féle ház „ „ 8 „ 46 „ Értékpapírok jövedelme ... — „ — „ 341,976 frt. 46 kr. Kiadás: Visszafizetett betét és tők. kamat 85,542 frt. 31 kr. Kifizetett folyó kamat .... 742 „ 26 „ „ viszleszám. és téritett kamat 1 „ 35 „ Váltókra . ..................................... 217,476 „ 43 „ Magánváltó..................................... 1,425 „ — ,, Jelzálog kölcsön.......................... 5,600 ,. — „ Előleg......................................... — „ — „ Visz leszámítolt váltó..................... — „ — „ Tőke elhelyezés.......................... — „ — ,, Igazgat. dij, tisztv. és szolga fizetése 714 „ — „ Üzleti költség............................... 334 „ 36 „ 10% Betétkamat adó .... . — „ — „ Osztalék......................................... — „ — „ Köz- és jótékonyczélú számlán . 25 „ 03 „ Adó.............................................. — „ — „ 311,860 frt. 74 kr. Pénztárállás június 30-án . . 30,115 frt. 72 kr. Vajda, könyvelő. 341,976 frt. 46 kr. Pénztárállás május hó 31-én 19,223 frt. 86 kr. Váltó visszafizetésekből .... 233,007 „ 66 „ Elhelyezett tőke visszafizetésből 70,000 „ — „ Folyószámlák után...................... 63,852 „ 39 „ Telepitvények után...................... 54,790 „ — „ Kamatok „ 6,553 „ 37 „ Dijak „ 336 „ 04 „ Késedelmi kamatok..................... 60 „ 71 „ Átírási dijak ..................... 1 „ B Nyugdíj-alaptőke után .... 18 „ 18 „ Osztrák-magyar bank bpesti képviselete után............................... 18,198 ,, 11 „ 1---466,041 frt. 32 kr. Kiadás: Váltó leszámolásra..................... 257,587 frt. 49 kr. Folyószámlákra.......................... 63,400 „ 75 „ Telepitvényekre.......................... 101,050 „ — „ Időközi kamatok...................... a) Telepitvényekre .... 460 „ 38 „ b) Folyószámlákra .... 61 „ 18 „ üzleti költségekre. .. . .. 71 „ — „ Elnöki tiszteletdíj és tisztv. fizetése 588 „ 32 „ Jótékony czélra............................... — n — Osztalék részvényekre .... 10,132 „ — „ Állami illetékek betétek kifizetett időközi kamataira .... — „ — Állami és községi adó .... — „ — n Nyugdíjra.................................... 58 „ 33 „ Jövedelmi adóra.......................... — n — n Osztrák-magyar bank bpesti képviselete után........................... 23,466 „ 20 , 456,875 frt. 65 kr. Pénztárállás június hó 30-án . . 9,165 frt. 67 kr. Miltényi, könyvelő. 466,041 frt. 32 kr. KECSKEMÉTI LAPOK Az új vasúti menetrend (érvényes 1886. június 1-től). Budapest—Szeged közt: I. Express-vonat Budapestről indul 1 óra 55 p. délut. Kecskemétre érk. 3 „ 51 „ „ Félegyházára ind. 3 „ 53 „ „ Szegedre érkezik 5 „ 16 „ „ 13.sz. személyvonat Budapestről indul 9 „ 20 „ este. Kecskemétre érk. 12 „ 18 „ éjjel. Félegyházára ind. 12 „ 24 „ „ Szegedre érkezik 2 „ 29 „ „ 17. sz. személyvonat Budapestről indul 7 „ 30 „ reggel Kecskemétre érk. 10 „ 23 „ d.e. Félegyházára ind. 10 „ 28 „ „ Szegedre érkezik 12 „ 36 „délben 61. sz. Omnibusz v. Budapestről ind. 3 „ 25 „ délut. Kecskemétre érk. 7 „ 30 „ este. Félegyházára ind. 7 ., 32 „ „ Szegedre érkezik 10 „ 25 „ éjjel. Szeged—Budapest közt: II. Express-vonat Szegedről indul 11 óra 44 p. délelőtt Kecskemétre ér. 1 „ 17 „ délután N.-Kőrösre indul 1 „ 19 „ „ Budapestre érk. 3 „ 25 „ „ 14. sz. személyvonat Szegedről indul 2 „ — „ éjjel. Kecskemétre ér. 4 „ 5 „ reggel. N.-Kőrösre indul 4 „ 11 „ „ Budapestre érk. 7 „ — „ „ 18. sz. személyvonat Szegedről indul 2 óra 40 p. délután Kecskemétre ér. 4 „ 54 „ „ N.-Kőrösre indul 5 „ 4 „ „ Budapestre érk. 8 „ —,, este. 62. sz. Omnibusz v. Szegedről indul 5 „ 15 „ reggel. Kecskemétre ér. 8 „ 10 „ „ N.-Kőrösre indul 8 „ 11 „ „ Budapestre érk. 12 „ 24 „ délben. A kecskeméti kir. törvényszék mint telekkönyvi hatóság részéről közhírré tétetik, hogy Lichtner Dávid és fia czégnek, valamint az elrendelt csatlakozás folytán Kálniczky János végrehajtatóknak kijelöltbeiffet József végrehajtást szenvedett elleni 100 frt, illetőleg 100 frt tőke és jár. iránti végrehajtási ügyében a kecskeméti 488. számú telekjegyzőkönyvben 538. r.sz. a. foglalt, %-ed részben Schönberger József és %-ed részben neje Mészáros Mária nevén álló s adó alapján 720 frtra becsült házbirtok tartozékaival együtt az 1881. évi 60. t.-cz. 156. §. c) pontja alapján egészben az 1886. szeptember hó 90-ik napján d. e. 9 órakor, mint egyetlen határidőben, e kir. törvényszék telekkönyvi helyiségében megtartandó nyilvános árverésen, az egyideőleg megállapított s a hivatalos órák alatt e telekkönyvi hatóságnál, valamint Kecskemét város polgármesteri hivatalában megtekinthető feltételek mellett a kikiáltási áron alól is eladatni fog. Venni szándékozók tartoznak a kikiáltási árul szolgáló becsár 10%-át készpénzben, vagy óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezeihez bánatpénzül előre letenni. Kelt a kecskeméti kir. törvényszék tikvi oszt. 1886. évi június hó 23-án tartott telekkönyvi üléséből. Muraközy Gyula, Gáli Ferencz, jegyző, 144 (1—1) kir. tervszéki elnök. iS: Árlejtési hirdetmény, Az államilag segélyzett helybeli polgári leányiskolánál a város törvényhatósági bizottsága közgyűlésének határozatával egy tíz emeletes épület készíttetése rendeltetvén el, arra ezennel zárt ajánlati versenynyel egybekötött árlejtés hirdettetik. Az árlejtés a városház tanácstermében tartozik meg, s határidejéül a folyó július hó 13-ik napjának d. e. 9 órája tűzetett ki, mely határidőig a polgármesteri hivatalnál írásbeli zárt ajánlatok is elfogadtatnak. Az árlejtésben résztvevő vállalkozók, készpénzben vagy elfogadható értékpapírokban az árlejtés megkezdése előtt 1000, azaz ezer frt bánatpénzt kötelesek letenni s a zárt ajánlattevők által is ugyanennyi bánatpénz ajánlataikhoz csatolandó; kellő bánatpénz nélkül az árlejtéshez senki sem bocsáttatik, s a bánatpénzzel el nem látott vagy elkésve beadott és úgynevezett utóajánlatok figyelembe nem vétetnek. Az épület terve, költségvetése és a vállalati feltételek a város mérnöki és építési osztályánál a délelőtti órákban mindenkor megtekinthetők. Kecskeméten, 1886. július 2-án. Lestár Péter, 147 (1—2) kir. tanácsos , polgármester. A kecskeméti kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság részéről közhírré tétetik, hogy Karácsonyi Júlia, s az elrendelt csatlakozás folytán .Dömötör és Vecsey E czeg, Lőwy Adolf, Kasza Mihály ügyvéd, Király István és neje Csernus Eszter, Mócza István, Holló Imre, Bodor Imre, „Vitz testvérek“ czég, Buttinger Antal árvaszéki pénztárnok , és Szeless Ida s a Kecskeméti központi takarékpénztár, és ismét Karácsonyi Júlia végrehajtatóknak—Ht’Strcó frt- Vfit* és neje Kovács Juliánná végrehajtást szenvedők ellen 20 frt, illetőleg 151 frt 33 kr., 50 frt, 100 frt, 20 frt, 150 frt, 5 frt, 185 frt 2 kr., 25 frt, 145 frt 42 kr., 85 frt 59 kr., 26 frt 46 kr., 200 frt és 102 frt, s 100 frt és 50 frt tőke és járulékai iránt folyamatban levő végrehajtási ügyében nevezett végrehajtást szenvedőknek a kecskeméti 2245. sz. telekjegyzőkönyvben 2558. r. sz. a. foglalt házbirtokuk 1200 frt kikiáltási árban tartozékaival együtt a 2790/886. sz. a. bejelentett árverésnek az erre vonatkozólag tett utóajánlat következtében az 1881. évi 60. t.-cz. 187. §-a szerint hatályon kivül helyezése mellett, az 1886. évi het ik napján délelőtt 9 órakor, mint újabb egyetlen határidőben, e kir. törvényszék telekkönyvi helyiségében megtartandó nyilvános árverésen a 989/886. szám alatt már megállapított s a hivatalos órák alatt a telekkönyvi hatóságnál, valamint Kecskemét város polgármesteri hivatalában megtekinthető feltételek mellett eladatni fog, úgy azonban, hogy az utólag megajánlott 1606 írtnál alább el nem adható." Venni szándékozók tartoznak a kikiáltási árul szolgáló becsár 10%-át készpénzben vagy óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezeihez bánatpénzül előre letenni. Kelt a kecskeméti kir. törvényszék telekkönyvi osztályának 1886. évi június 23-án tartott üléséből. Muraközy Gyula, Gáli Ferencz, tanácsjegyző, 145 (1 — 1) kir. tervszéki elnök. zvVvVTv zTVWvN TMVAn\ ''tvr/vTs VvV '»VArlN Birtok-eladás, esetleg haszonbérbeadás. Néhai Keresztes Mihály és neje Lestár Terézia tulajdonát képezett, páva-utczai 147. sz. ház, és a vasút közelében fekvő mintegy 50 új szőlő egészen, valamint kiskorú Kollár Mária osztályrészét képező 38 hold jó minőséges városföldi szántóföld, kedvező feltételek mellett szabadkézből eladó, — esetleg a földek haszonbérbe kiadók. Értekezhetni alólirottnál Losonczi-utcza 55. sz. alatt. Markovich Ottomár, 148 (1 — 1) gyám. 3 Sertésvásári jelentése az első magyar sertéshizlaló és kölcsönelőlegező részvénytársulatnak. Budapest-Kőbánya, július 2. Heti átlagárak: magyar vás.árú 240—320 klg. nehéz 45 kr., 180—240 kg. nehéz 45 */,—46 kr.; öreg 300 klg. nehéz--------kr.; vidéki sertés 44—45% kr. Transitóban : szerbiai 44—45 kr.; romániai 43—44 kr. Eleség árak: Kukoricza 5.40 kr., árpa 6.— kr. Helyi állomány: június 25. maradt 114,875 db. Felhajtás: alvidékről kövér . . 1120 db. „ sovány . . 631 „ Szerbiából .... 1536 „ Romániából .... — „ M. államvasúttal kövér 2980 „ „ sovány 2024 „ Vidéki.........................— „ 8,091 „ 122,966 db. Kihajlás: Felvidékre .... 461 db. Bécsbe (m. h. 678 db.) 2295 „ Bécsújhelybe ... 310 „ Csehországba . . . 1544 „ Bodenbach .... 403 „ Rutkán át ... . 159 „ Oderbergen át . . 49 „ Francziaországba . . . „ Budapesti fogyasztás . 3138 „ Kültelki...........................217 „ Magyar államvaspályán 1325 „ 9,901 „ Marad állomány : 113,066 db. Piaczi árjegyzék. Tiszta búza métermázsánként : 7.05 krtól 7.15 krig. Kétszer „ „ . 5.75 „ 5.85 „ Rozs „ 505 „ 5.20 „ Árpa „ . 520 „ 5.30 „ Zabr . 6.20 „ 6.30 „ Köles „ . —.— „ —.— „ Tengeri kecskeméti mm. . 5.05 „ 5.20 „ Szalonna „ . 46.— „ 48.— „ Krumpli „ . 1.80 „ . 2.— „ Széna „ . 2.50 „ 3.— „ Szalma „ 1.30 „ 1.50 „ Felelős szerkesztő : HANUSZ ISTVÁN. NTILTTÉR. ---------------SMRAWK5TC legjobb asztali- és üdítő ital, kitűnő hatásúnak bizonyult köhögésnél, gégebajoknál, gyomor- és hólyaghu-ó rútnál. Mattoni Henrik, Karlsbad is Budapest. MATTONI ERZSÉBET SÓSFÜRDŐJE gyógyhely Budapesten (Budán.) Idény május 1-től szeptember 30-ig. A gyógyhely forrásai ajánlhatók: a belek bántalmainál, alhasi és általános vérbőségnél, májbajoknál, aranyérnél, túlságos elhízásnál, köszvénynél és női bajoknál. Rendelő orvos dr. BRUCK J. (vigadó-tér 1. sz.) Egészséges fekvés, jutányos lakások, jó vendéglő. Pontos közlekedés a társaskocsikon, reggeli 5 órától kezdve. Állomási hely: Ferencz-József-tér, a régi Lloyd-épület közelében. (1098) Tulajdonos: Mattom Henrik. HIRDETÉSEK: 1886. Árverési hirdetmény. 1886. Újabb árverési hirdetmény.