Kecskeméti Lapok, 1886. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1886-08-22 / 34. szám
Nekünk azon éjen Eger-Farmosra kellett volna hálnunk, de alig haladtunk pár órányira, midőn Csorics által már megtámadhattunk s mivel az Eger szűk hidján csata közben átvonulni nem lett volna tanácsos, kénytelenek voltunk a csatát elfogadni , hogy Klapka osztályának az átvonulását biztosítsuk az ágyúzásnak, melyben mintegy 120 halottunk és sebesültünk esett, a beállott szurok sötétség, melyhez még a havas eső is csatlakozott, véget vetett, de a valódi nyomorúság még csak ezután következett be, mert az utak ezen a mocsáros vidéken időközben egészen felengedtek, az ellenség a sarkunkban járt, szekereink és ágyúink minduntalan elakadtak, úgy, hogy utóbb kénytelenek voltunk az ágyútöltéseket ölben vinni s még igy is kénytelenek voltunk a társzekereket is tolni, a a térdig, sőt néhol övig érő iszapban és vízben, ehhez járult még, hogy már harmadik napja volt, hogy pár falat kenyérnél egyebet nem ettünk s igy ember és ló teljesen kiéhezve és elcsigázva érkeztünk meg éjfél után 2 órakor Poroszló közelébe, hol a mezőn töltöttük az éj hátralevő részét. Márczius harmadikán a tiszafüredi sánczokban újból felkerestek bennünket a sógorok s miután mi előre parancsot kaptunk , hogy a sánczok mellett térdelve maradjunk , mindig mig csak puskalövésre nem jönnek, egész bátran haladtak előre s már-már sikerült a terv , hogy a védekezést puskatűzzel kezdjük, midőn a jobb és balszárnyon a mieink egyszerre megkezdették a tüzelést, mire azután a mellettünk levő 12 fontos üteg is megkezdvén öldöklő kartács tüzét, az előretolt gránátosok egyszerre hátat fordítottak s az előttünk elterülő erdőcske által födve, néhány halottat visszahagyva elmenekültek s mintegy fél órai röppentyűzés után, melylyel Tisza-Füredet felgyújtani szándékoztak, elvonultak a nélkül, hogy emberben vagy házban kárt tettek volna. A német „Gründlichkeit“. A németek azon erős meggyőződésben élnek, hogy ők mindenben a „legalaposabbak“. A tudomány terén már nem egyszer leleplezték az ő alaposságukat, de a gorombaság-, tapintatlanság- és udvariatlanságban a „Gründlichkeit“-et tőlük megtagadni nem lehet. Különben nem vitatta el eddig senki tőlük az e téren szerzett babérokat. Tavai Drezda, most Heidelberg és München gyakorolták magukat az illemtudomány e három ágazatában. Drezdában megsértették nemzeti jelvényünket, de ez csak tornaünnepély volt s igy a német tornászoknak — kik csak a nyers erőt képviselik — nemes gorombaságán nem is csodálkoztunk, de a heidelbergi egyetem érdemes tanácsát, mint a tudomány képviselőit magasabb niveamn hittük , mintsem ilyet vártunk volna tőle. A heidelbergi egyetem az összes egyetemeket meghívta fenállásának 500 éves jubileumára , kivéve a budapestit és kolozsvárit. E német tapintat roszul esik bár, de legkevésbé sem szomorít el. Nem szomoríthat el bennünket akkor, midőn a nyugati kultúra legfőbb képviselői, Francziaország és Anglia részéről minden alkalommal a legszebb fogadtatásban részesültek a magyarok, kik Magyarország haladását nemcsak elismerik, hanem túlbecsülik. Liszt, Munkácsy, Petőfi és Kossuth neve sokkal ismeretesb a művelt külföld előtt, mintsem Magyarország hírnevének e német irigység és roszakarat árthatna. Bár arról is meg vagyunk győződve, hogy a heidelbergi egyetem tanácsa nem tart bennünket oly barbároknak, sőt tán egyetemünket is tartják olyannak, mint a bukarestit, hanem azon gyűlölség vezérli őket, mely a német „Schulverein“-t szülte. Ebben különben hervadhatlan érdemeik vannak , derék honfitársainknak a szászoknak, mert a német „Schulverein“ csak visszhangja az ő panaszaik s jajkiáltásaiknak. Pedig a heidelbergi egyetemen ismerik a magyarokat, mert sok jeles magyar tanítványa volt, ezeket azonban ők elfeledik, de a derék szászokat nem. Egyetemeink tanári karában nem egy tanítványa volt ezen egyetemnek köztünk Dr. B. Eötvös Loránd egyetemi s Dr. König Gyula műegyetemi tanár, kikre ők is büszkék lehetnének; de ők inkább meghívták volna a grönlandi eszkimók egyetemét, mint volt híres tanítványaikat. A jó sör hazájában, hol 50 év óta fél és egész bolondok uralkodnak, Bajorországban a legutóbbi napokban még szebben bántak velünk. Budapest városa Budavár bevételének évfordulóján Szeptember 2-án tartandó ünnepélyre meghívta többek közt München várost is (mert a magyarok el tudják felejteni Drezdát és Heidelberget!) de a derék müncheniek — kik az erdélyi szászoknál is derekabbak — az olyan barbárok meghívását, mint a magyarok , mereven visszautasították. És büszkén emlegetik, hogy csak egy akadt a városi magistratusban, ki köszönettel akarta a meghívást visszautasítani , de ez csak olyan fél gründlich bajor volt, a többi mint egész gründlich udvarias gentlman mereven utasította vissza. Mostanában mondta különben a müncheniekre egy napilap ezt a találó magyar közmondást: „ahol bolond a viczispán, bolond a vármegye is“. Elég charekteristikus , hogy még maguk a németek is megsokallották ezt az udvariatlanságot, az előkelő „Kölnische Zeitung“ erősen megrója a münchenieket e szép tettükért. Heidelberg és München nem hasonlíthatók Budapesthez — a sörfogyasztásban — ami egy német tudós állítása szerint az igazi cultúra mérője, — mert statisztikai adatokkal be lehet bizonyítani, hogy a heidelbergi egyetem tanárai s hallgatói és a müncheni magistratus tagjai maguk több sört fogyasz- ttanak el, mint Magyarország összes lakossága. Ilyen adatok előtt meg kell hajolni. E sértésre tudnék egy megfelelő revan- 4&eot, és pedig küldenénk úgy Heidelberg mint Münchennek 100 —100 hordó sört egy szász deputatio kíséretében, legalább lássák , hogy mégse vagyunk olyan barbárok. Fodor Zsigmond: A javító és pótló érettségi vizsgálatok írásbeli része szeptember 3. 4. 5. 6. és 7., a szóbeli része pedig szeptember 10. és 11. napjaira van kitűzve. Torontál és Temes megye több városából érkeztek a jövő iskolai évre csere-ajánlatok; a ki ily csere elfogadására hajlandó, jelentkezzék bővebb értesülés végett alulírottnál. Kecskeméten, 1886. aug. 20. A főgymnasium igazgatója. KECSKEMÉTI LAPOK Iskolai értesítések. A helybeli reform, főgymnasiumban a jövő tanévre a beiratások, javító- és pótvizsgák folyó évi szeptember 1-től 4 ig tar- tanak, 6-án az előadások megkezdetnek. Kecskeméten , 1886. évi augusztus 16-án. Csabai Imre, igazgató. i : \ ‘i'.-fyjcTj- .. • .... • ' . I Irodalom, Rudnyánszky Gyula elbeszélő költeményre hirdet előfizetést. Ez epikai nagyobb műnek czíme „A tizenkilenczedik század“. Kiterjedése 12—15 iv lesz, ára fűzve két frt, kötve 3 frt, amateur kiadásban 5, japáni papíron, bőrbe kötve 12 frt. Az előfizetési pénz Nagy-Marosra (Hont megye) a szerzőhöz küldendő, 6 előfizető után tiszteletpéldányt ad, a mű megjelenik ősz elején. Az „Olvasókör“ czímű szépirodalmi regényfolyóirat befejezte „A rejtélyes kéz“ czímű történeti regényt Richebourg Emil után fordítva. Igen érdekesnek mondják, akik olvasták, e 90 ívre, 1426 lapra terjedő regényt. Szerkeszti Fülöp György Budapest, Stáczió utcza 31. szám, hol előfizethetni a 24 füzetben megjelenő folyóiratra. Beküldetett: Az orsz. szinésziskola 1885—86-iki évkönyve a XXII. tanfolyamról. Kiadja az igazgatóság. E 38 lapra terjeszkedő füzetnek tartalma a következő: 1) A lefolyt tanévben történt nevezetesebb mozzanatok s hatósági intézkedések. 2) Beiratások és fölvételek. 3) Az intézet növendékei. Drámai szakon 36. A nemzeti színház gyakornokai 4. Operai szakon 10. 4) Tandíjak, ösztön- és segélydijak. 5) A növendékek nyilvános föllépéses közreműködések a nemzeti színpadon. 6) Tananyag. 7) Záróvizsgálatok sorrendje. 8) Tan- és órarend. 9) Igazgatóság és tanári személyzet. 3 drámai, 3 operai és 6 közös tanár. 10) Segélyző alap és könyvtár. 11) Drámai és operai pályadíjak. 12) Évi záróvizsgálatok. 13. Tájékoztatás a fölvétel iránt. Függelék, az orsz. szinésziskolát végzett növendékek névsora és működési helyek az 1885—86. tanév végéig. A drámai szakban 87, az operaiban 51. A jövő tanévi beiratások. Megvált a színpadtól 21, elhalt 11, nem tudni hová lett 4. A 102 működő közül 45 vidéken lép föl, 15 külföldön, a többi részint Budapesten, részint Kolozsvárott. .... " KÜLÖNFÉLÉK.17 — Királyunk ő Felsége ünnepén, 18-án szép számú közönség volt jelen az anyatemplomban tartott hála isteni tiszteleten. A hatóságok és testületek közt n épen a katonaság volt legkisebb számban képviselve , de hát alig is van most városunkban katona. — Daláraink megérkeztek a pécsi országos halárünnepélyről, melynek részleteit a napilapok s a Pécsett ez alkalomra szerkesztett „Emléklapok“ tüzetesen leírták. A kecskeméti dalárda, mely teljes díszmagyarban jelent meg, a pécsi közönség által már a bevonuláskor rokonszenves fogadtatásban részesült s közönségesen csak „magyaroknak“ nevezték őket. Ezen rokonszenvnek különös kifejezést adott a verseny alkalmával is, a mennyiben tapsai és kihívásaival az összes dalárdák közt legjobban kitüntette. Erre vonatkozólag álljon itt a pécsi „Emléklapok“ ide vonatkozó jelentése, mely így szól: „Szép sikert aratott a kecskeméti dalárda. A sudár magyar alakok magyar dalt zengtek, még pedig a javából, Zimay „Nyisd ki rózsám stb.“ czimű népdal egyvelegét oly hatásosan, hogy a közönség nem ismerve az alapszabályok ebbeli tiltakozó határozatát, neki eresztette újra, hogy volt kiáltásait, de a függöny vagy kilenczszer vált szét, újra meg újra hajlongtak a kitüntetett dalárdisták, míg végre a közönség belátta, hogy vágya nem fog teljesülni s elállt kívánságától“. Ilyen siker után méltán és joggal várhatta a dalárda, hogy elsőrendű jutalomra érdemesítik , s midőn az eredmény az lett, hogy másodrangú, tehát ezüstérmet kapott, ezt el nem fogadta , hanem levél kíséretében visszautasította, annak kijelentésével, hogy egyszersmind az országos dalárszövetségből is kilép. Ugyanezt tette a s.a.-új helyi dalegylet is. Dalárdánk derék tagjainak ezen önérzetes fellépését némelyek talán félremagyarázhatnák , azért addig is, míg a dalárda választmánya ebbeli indokolt határozata ezt bővebben megmagyarázná, már itt is megjegyezzük , hogy a jury ítéletét nem azért tartották dalárdáink magukra nézve sérelmesnek, hogy föltétlenül az aranyérmet nem kapták, hanem mert azzal olyanok is jutalmaztattak, melyek messze mögöttük állanak s felényi sikert sem arattak. És ily értelemben helyesnek és indokoltnak tartjuk dalárdánk ezen önérzetes fellépését. Külömben a a pécsi dalárünnepélyről lapunkban még bővebben is meg fogunk emlékezni. — Bokrétaünnepély. Az építés alatt levő lovassági laktanya vállalkozói azon alkalomból , hogy a kétemeletes törzstiszti épület falegyenét elérte, e hó 14-én délután a kaszárnya-telepen bokrétaünnepélyt rendeztek. Ez alkalomból a városi hatóság az összes munkásoknak, kiknek száma a négyszázat meghaladja, egy napi munkabért engedélyezett és a munkavezetőket jelentékeny jutalomban részesítette, a vállalkozók pedig a munkásokat megvendégelték. A törzstiszti épület tetején díszes transparent tábla volt felállítva, innen mondta el Szabó építőpallér a szokásos felköszöntőket, éltetve a királyt , a kormányt, a főispánt, a polgármestert, az építő bizottságot és mindazokat, kik e kaszárnya létesítése körül érdemeket szereztek maguknak. Minden egyes, talpraesett felköszöntőjét a közönség éljenzése követte, mely azonban akkor érte el tetőpontját, mikor a felköszöntő azt kívánta, hogy a katonaság, mely e laktanyába majd bevonul, úgy érzelmeiben, mint minden tekintetben magyar legyen és velünk együtt érezzen. A jutalmak kiosztása után az építő bizottság tagjai emlékül lefotografioztatták magukat. Ezután következett a népünnepély. A papucsos munkások agya csak hitettek magukért, mert oly benső odaadással járták a csárdást, hogy észre sem vették , mikor Bandi csupa tréfából csárdás helyett keringőt játszott, ez azonban nem zavarta őket, hogy a csárdást tovább is ne folytassák. A városi intelligenczia részéről az ünnepélyen mintegy hatvanan vettek részt, kik a vállalkozók vendégei voltak. A vacsoránál az első felköszöntőt Pártos Gyula műépítész úr, mint a kaszárnya építésének vezetője mondta a polgármesterre, méltatva azon érdemeket, melyeket városunk buzgó polgármestere e kaszárnya létesítése körül szerzett magának. Utána beszélt a polgármester úr, ki a nála megszokott bensőséggel, ki sikerült felköszöntőjében éltette a munkásokat, mert ezeké az érdem, hogy az építkezés már ennyire előrehaladt. Beszédét úgy a munkások , mint a jelen volt közönség óriási éljenzése követte. A vállalkozók nevében beszélt Milkó, továbbra is kérve a városi hatóság támogatását. Az alkonyat beálltával a népünne p elérhesse és a szoknyatulajdonosát értékileg megbírálhassa. De amely pillanatban az utcza ajtót elérte , abban a pillanatban már meggyőződhetett róla, hogy a mezőn se virágok, hanem csak kórók teremnek az ő számára. Mert a remélt tizenhat tavasz helyett legalább is kilenczvenkilencz hetet képviselő alak csoszogott elébe. Veszély azonban nem mutatkozott, mert a keserű pohár nem volt a kezében. Ja . . . így keletkezik a tengeren is a vihar, hogy a tudatlan hajósokat annál beljebb csalhassa, előbb beáll a szélcsend s mikor már a tapasztalatlanok jól bent járnak a tenger mélye felett, akkor hirtelen kitör a vihar ... és semmi remény többet menekvésre. Az a vén banya is mosolyogva csoszogott a közeledő szerencsétlen Burdijancsi felé; az pedig, mint aki semmi veszélyt sem sejt, egész bátran haladt előre mindaddig, míg csak a tátongó örvény birtokába nem jutott. Abban a pillanatban azonban a vihar kitört. . . A vén banya, mint egy hiéna ugrott a mi Burdijancsi barátunkra s azt nyakon ölelte, jobbról balról össze-vissza csókolta. A kelepczébe jutott szerencsétlen fiatalember hamar belátta a veszély nagyságát, melyből menekülni csak egyetlen egy utat talált: hogy ha szaladásnak veszi az utat, és ő talál a futósabb lenni. A róm. kath. főgymnasiumnál az 1886/7. iskolai évre a szabályszerű beírások augusztus 30. 31. és szeptember 1. napján fognak történni; ugyanezen napokon tartatnak meg a javitó-, pótló- és magán- osztály vizsgálatok is. Épen már meg akarta kisérteni, mikor felfedezte, hogy a másik ház utcza ajtajában, amit még el nem kerülhetne, ugyanis csak ránczba szedte már a száját egy másik vénasszony. Szerencsétlen barátunk, aki annyi győzelmet aratott a szépnemek felett, most a vén banyák csókja ránczosodott szája elől, futna mint egy eszevesztett. Igen, de merre ?. . . Elöl tűz, hátul víz. . . Végre arra a gondolatra jött, hogy inkább végig issza az egész utczát, mintsem azon a két veszedelmes vénasszonyon menjen keresztül. S azzal megfordult újra és futott mindaddig, még csak az előbb ott hagyott poharas atyafit ismét el nem érte. Amint oda ért, azt sem várta, hogy megkínálja, hanem kapta ki a poharat a kezéből, és egész hideg vérrel hajtotta ki a még hidegebb vizet. Azután futott és ivott mindaddig, még csak egy utcza-ajtót talált. Mikor már nem volt több utcza-ajtó, már akkor ő a városon kívül volt. Ott már nem volt mit inni, tehát megállapodott s azután egy kicsit kifújta magát. Mikor aztán már azon is átesett, akkor látta, hogy mekkorára nőtt az ő hasa, mig a hátrahagyott utczát végigfutotta. No de még az mindössze se lett volna olyan nagy baj, mivel volt még ott annál nagyobb baj is, mert minél több vizett ivott, annál távolabb jutott a lakodalmas ház udvarának a kellő közepén hagyott kékre festett, vörös csikós bordás szánkótól. A szánkó pedig azt a hegyet helyettesítette, amelyik nem ment a Mahomedhez így aztán nem volt mit tenni mást szegény Burdijancsinak, mint a Mahomed szerepét játszani: t. i. ha a hegy nem jön a Mahomedhez, akkor Mahomed megy a hegyhez. Csakhogy az volt a kérdés, hogy melyik úton? Mahomednek könnyű volt a hegyhez menni, mikor jó úton lovagolt oda. De a mi szegény Burdijancsi barátunknak tessék a hegyhez menni tűzön-vizén keresztül és gyalog. Most már nemcsak a két banya, hanem egész utczabeli vénasszony állt közte és a kékre festett vörös-csikós bordás szánkó között. Bármerre tekintett egy kis rés után, mindenfelől mint egy leégett erdő száraz, kormos megszenesedett, ég felé meredező ágai, melyeket valami kemény zivatar eszeveszettül tánczoltat a levegőben, úgy tűntek elő a hosszú utczán lesbe álló vénasszonyok, ölelésre várva tárt s az idők sokaságától megfeketedett száraz fánál szárazabb vézna karjaik. Hát még azok a hamvában pislogó szemek? Melyek úgy szórják az izzó szikrákat , mint a szénné égett fába behatolt parázs , mely kívülről már csak kiégett szenet hagy maga után, belölről azonban izzó parázstól bevittetve tör magának a kihűlt szénrétegen kifelé utat — melyen keresztül izzó szikrákká alakítva szórja a kebelében meg nem férő parazsat. Ha talán még mindezek láttára is elég bátor lett volna a mi szánalomra méltó barátunk, a tűzre lobbant vénasszonyok tömegének keresztültörését megkísérleni; de már akkor, mikor azok fagypont alatt a legalsó fokon álló s elviselhetetlen hidegségig kihűlt csókra ránczosodott ajkak fenyegették — no már azoknak, még csak a látásától is, úgy remegett, fázott, mint aki jeget evett és vizet ivott rá. Hosszas gondolkozás után arra az elszánt godolatra adta magát, hogy inkább keresztülszalad az északi sarkon és úgy kerül Porfészekre, mintsem az elölről fenyegetett veszélylyel szembeszálljon. S azzal megfordította a kormányt észak felé, — haladt is mindaddig szerencsésen , még csak az utcza másik oldalának irányába nem ért. ., de a könyörületlen sors itt sem kegyelmezett neki... Itt is itt volt a vénasszony ... ott is ott volt a vénasszony ... amott is ott volt a vénasszony... Az egész világon mindenütt ott volt a vénasszony . . . Végre mikor már látta, hogy semerre sincs menekvés, arra határozta magát, hogy ha már el nem kerülheti a veszélyt, akkor legalább mint férfihoz illik, a veszélylyel ott fog szembeszállni, ahol az legnagyobb. Először is tehát egy bizonyos pontot keresett ki magának: mikor azt az utcza ellenkező végén, a lakodalmas ház utczai ajtajának a zárfogantyújában megtalálta, akkor 34. sz.