Kecskeméti Lapok, 1886. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1886-08-22 / 34. szám

­ Nekünk azon éjen Eger-Farmosra kel­lett volna hálnunk, de alig haladtunk pár órányira, midő­n Csorics által már megtá­madhattunk s mivel az Eger szűk hidján csata közben átvonulni nem lett volna ta­nácsos, kénytelenek voltunk a csatát elfo­gadni , hogy Klapka osztályának az átvo­nulását biztosítsuk az ágyúzásnak, melyben mintegy 120 halottunk és sebesültünk esett, a beállott szurok sötétség, melyhez még a havas eső­ is csatlakozott, véget vetett, de a valódi nyomorúság még csak ezután kö­vetkezett be, mert az utak ezen a mocsá­­ros vidéken időközben egészen felengedtek, az ellenség a sarkunkban járt, szekereink és ágyúink minduntalan elakadtak, úgy, hogy utóbb kénytelenek voltunk az ágyú­töltéseket ölben vinni s még igy is kény­telenek voltunk a társzekereket is tolni, a a térdig, sőt néhol övig érő iszapban és víz­ben, ehhez járult még, hogy már harmadik napja volt, hogy pár falat kenyérnél egye­bet nem ettünk s igy ember és ló tel­jesen kiéhezve és elcsigázva érkeztünk meg éjfél után 2 órakor Poroszló közelébe, hol a mezőn töltöttük az éj hátralevő részét. Márczius harmadikán a tisza­füredi sán­­czokban újból felkerestek bennünket a só­gorok s miután mi előre parancsot kaptunk , hogy a sánczok mellett térdelve maradjunk , mindig mig csak puskalövésre nem jönnek, egész bátran haladtak előre s már-már si­került a terv , hogy a védekezést puskatűz­­zel kezdjük, midőn a jobb és balszárnyon a mieink egyszerre megkezdették a tüzelést, mire azután a mellettünk levő 12 fontos üteg is megkezdvén öldöklő kartács tüzét, az előretolt gránátosok egyszerre hátat for­dítottak s az előttünk elterülő erdőcske ál­tal födve, néhány halottat visszahagyva elmenekültek s mintegy fél órai röppentyű­zés után, melylyel Tisza-Füredet felgyúj­tani szándékoztak, elvonultak a nélkül, hogy emberben vagy házban kárt tettek volna. A német „Gründlichkeit“. A németek azon erős meggyőződésben élnek, hogy ők mindenben a „legalaposab­bak“. A tudomány terén már nem egyszer leleplezték az ő alaposságukat, de a go­rombaság-, tapintatlanság- és udva­riatlanságban a „Gründlichkeit“-et tő­lük megtagadni nem lehet. Különben nem vitatta el eddig senki tőlük az e téren szer­zett babérokat. Tavai Drezda, most Heidelberg és Mün­chen gyakorolták magukat az illemtudo­mány e három ágazatában. Drezdában megsértették nemzeti jelvé­nyünket, de ez csak tornaünnepély volt s igy a német tornászoknak — kik csak a nyers erőt képviselik — nemes gorombaságán nem is csodálkoztunk, de a heidelbergi egye­tem érdemes tanácsát, mint a tudomány képviselőit magasabb niveamn hittük , mint­sem ilyet vártunk volna tőle. A heidelbergi egyetem az összes egye­temeket meghívta fenállásának 500 éves jubi­leumára , kivéve a budapestit és kolozsvárit. E német tapintat roszul esik bár, de leg­kevésbé sem szomorít el. Nem szomoríthat el bennünket akkor, midőn a nyugati kultúra legfőbb képviselői, Francziaország és Anglia részéről minden alkalommal a legszebb fogadtatásban része­sültek a magyarok, kik Magyarország hala­dását nemcsak elismerik, hanem túlbecsülik. Liszt, Munkácsy, Petőfi és Kossuth neve sokkal ismeretesb a művelt külföld előtt, mintsem Magyarország hírnevének e német­­ irigység és rosz­akarat árthatna. Bár arról is meg vagyunk győződve, hogy a heidelbergi egyetem tanácsa nem tart bennünket oly barbároknak, sőt tán egyetemünket is tartják olyannak, mint a bukarestit, hanem azon gyűlölség vezérli őket, mely a német „Schulverein“-t szülte. Ebben különben hervadhatlan érdemeik van­nak , derék honfitársainknak a szászoknak, mert a német „Schulverein“ csak visszhangja az ő panaszaik s jajkiáltásaiknak. Pedig a heidelbergi egyetemen ismerik a magyarokat, mert sok jeles magyar tanítványa volt, eze­ket azonban ők elfeledik, de a derék szá­szokat nem. Egyetemeink tanári karában nem egy tanítványa volt ezen egyetemnek köz­tünk Dr. B. Eötvös Loránd egyetemi s Dr. König Gyula műegyetemi tanár, kikre ők­­ is büszkék lehetnének; de ők inkább meg­hívták volna a grönlandi eszkimók egyete­mét, mint volt híres tanítványaikat.­­ A jó sör hazájában, hol 50 év óta fél és egész bolondok uralkodnak, Bajorország­ban a legutóbbi napokban még szebben bán­tak velünk. Budapest városa Budavár bevé­telének évfordulóján Szeptember 2-án tar­tandó ünnepélyre meghívta többek közt Mün­chen várost is (mert a magyarok el tudják felejteni Drezdát és Heidelberget!) de a de­rék müncheniek — kik az erdélyi szászoknál is derekabbak — az olyan barbárok meghívá­sát, mint a magyarok , me­reve­n visszauta­sították. És büszkén emlegetik, hogy csak egy akadt a városi magistratusban, ki kö­szönettel akarta a meghívást visszautasí­tani , de ez csak olyan fél gründlich bajor volt, a többi mint egész gründlich udvarias gentlman mereven utasította vissza. Mostanában mondta különben a mün­cheniekre egy napilap ezt a találó magyar közmondást: „a­hol bolond a viczispán, bo­lond a vármegye is“. Elég charekteristikus , hogy még maguk a németek is megsokallot­­ták ezt az udvariatlanságot, az előkelő „Kölnische Zeitung“ erősen megrója a mün­chenieket e szép tettükért. Heidelberg és München nem hasonlítha­tók Budapesthez — a sörfogyasztásban — a­mi egy német tudós állítása szerint az igazi cultúra mérője, — mert statisztikai adatokkal be lehet bizonyítani, hogy a heidelbergi egyetem tanárai s hallgatói és a müncheni­­ magistratus tagjai maguk több sört fogyasz- t­­­tanak el, mint Magyarország összes lakos­sága. Ilyen adatok előtt meg kell hajolni. E sértésre tudnék egy megfelelő revan- 4&eot, és pedig küldenénk úgy Heidelberg mint Münchennek 100 —100 hordó sört egy szász deputatio kíséretében, legalább lássák ,­­ hogy még­se vagyunk olyan barbárok. Fodor Zsigmond: A javító és pótló érettségi vizsgá­latok írásbeli része szeptember 3. 4. 5. 6. és 7.,­­ a szóbeli része pedig szeptember 10. és 11. napjaira van kitűzve. Torontál és Temes megye több városá­ból érkeztek a jövő iskolai évre csere-aján­latok; a ki ily csere elfogadására hajlandó, jelentkezzék bővebb értesülés végett alul­írottnál. Kecskeméten, 1886. aug. 20. A f­őgymnasium igazgatója. KECSKEMÉTI LAPOK Iskolai értesítések. A helybeli reform, főgymnasiumban a jövő tanévre a beiratások, javító- és pót­vizsgák folyó évi szeptember 1-től 4 ig tar-­­ tanak, 6-án az előadások megkezdetnek. Kecskeméten , 1886. évi augusztus 16-án. Csabai Imre, igazgató. i : \ ‘i'.-fyjcTj- .. • .... • ' . I Irodalom, Rudnyánszky Gyula elbeszélő költeményre hirdet előfizetést. Ez epikai nagyobb műnek czíme „A tizen­­kilenczedik század“. Kiterjedése 12—15 iv lesz, ára fűzve két frt, kötve 3 frt, amateur kiadásban 5, ja­­páni papíron, bőrbe kötve 12 frt. Az előfizetési pénz Nagy-Marosra (Hont megye) a szerzőhöz küldendő, 6 előfizető után tiszteletpéldányt ad, a mű megjelenik ősz elején. Az „Olvasókör“ czí­mű szépirodalmi regény­folyóirat befejezte „A rejtélyes kéz“ czímű történeti regényt Richebourg Emil után fordítva. Igen érdekesnek mondják, a­kik olvasták, e 90 ívre, 1426 lapra ter­jedő regényt. Szerkeszti Fülöp György Budapest, Stá­­­czió­ utcza 31. szám, hol előfizethetni a 24 füzetben megjelenő folyóiratra. Beküldetett: Az orsz. szinésziskola 1885—86-iki évkönyve a XXII. tanfolyamról. Kiadja az igazgatóság. E 38 lapra terjeszkedő füzetnek tartalma a következő: 1) A lefolyt tanévben történt nevezetesebb mozzanatok s hatósági intézkedések. 2) Beiratások és fölvételek. 3) Az intézet növendékei. Drámai szakon 36. A nem­zeti színház gyakornokai 4. Operai szakon 10. 4) Tan­díjak, ösztön- és segélydijak. 5) A növendékek nyilvá­nos föllépése­s közreműködések a nemzeti színpadon. 6) Tananyag. 7) Záróvizsgálatok sorrendje. 8) Tan- és órarend. 9) Igazgatóság és tanári személyzet. 3 drámai, 3 operai és 6 közös tanár. 10) Segélyző alap és könyv­tár. 11) Drámai és operai pályadíjak. 12) Évi záróvizs­gálatok. 13. Tájékoztatás a fölvétel iránt. Függelék, az orsz. szinésziskolát végzett növendékek névsora és működési helyek az 1885—86. tanév végéig. A drámai szakban 87, az operaiban 51. A jövő tanévi beiratások. Megvált a színpadtól 21, elhalt 11, nem tudni hová lett 4. A 102 működő közül 45 vidéken lép föl, 15 külföldön, a többi részint Budapesten, részint Kolozs­várott. ....­­ " KÜLÖNFÉLÉK.17 — Királyunk ő Felsége ünnepén, 18-án szép számú közönség volt jelen az anya­templomban tartott hála isteni tiszteleten. A hatóságok és testületek közt n épen a ka­tonaság volt legkisebb számban képviselve , de hát alig is van most városunkban katona. — Daláraink megérkeztek a pécsi orszá­gos halárünnepélyről, melynek részleteit a napi­lapok s a Pécsett ez alkalomra szer­kesztett „Emléklapok“ tüzetesen leírták. A kecskeméti dalárda, mely teljes díszma­­gyarban jelent meg, a pécsi közönség által már a bevonuláskor rokonszenves fogadta­tásban részesült s közönségesen csak „ma­gyaroknak“ nevezték őket. Ezen rokon­­szenvnek különös kifejezést adott a verseny alkalmával is, a mennyiben tapsai és kihí­vásaival az összes dalárdák közt legjobban kitüntette. Erre vonatkozólag álljon itt a pécsi „Emléklapok“ ide vonatkozó jelentése, mely így szól: „Szép sikert aratott a kecs­keméti dalárda. A sudár magyar alakok ma­gyar dalt­ zengtek, még pedig a javából, Zimay „Nyisd ki rózsám stb.“ czimű nép­dal egyvelegét oly hatásosan, hogy a kö­zönség nem ismerve az alapszabályok ebbeli tiltakozó határozatát, neki eresztette újra, hogy volt­ kiáltásait, de a függöny vagy kilenczszer vált szét, újra meg újra hajlong­tak a kitüntetett dalárdisták, míg végre a közönség belátta, hogy vágya nem fog tel­jesülni s elállt kívánságától“. Ilyen siker után méltán és joggal várhatta a dalárda, hogy elsőrendű jutalomra érdemesítik , s mi­dőn az eredmény az lett, hogy másodrangú, tehát ezüst­érmet kapott, ezt el nem fo­gadta , hanem levél kíséretében visszautasí­totta, annak kijelentésével, hogy egyszers­mind az országos dalárszövetségből is kilép. Ugyanezt tette a s.­a.-új helyi dalegylet is. Dalárdánk derék tagjainak ezen önérze­tes fellépését némelyek talán félremagya­rázhatnák , azért addig is, míg a dalárda választmánya ebbeli indokolt határozata ezt bővebben megmagyarázná, már itt is meg­jegyezzük , hogy a jury ítéletét nem azért tartották dalárdáink magukra nézve sérel­mesnek, hogy föltétlenül az aranyérmet nem kapták, hanem mert azzal olyanok is jutal­maztattak, melyek messze mögöttük állanak s felényi sikert sem arattak. És ily értelem­ben helyesnek és indokoltnak tartjuk dalár­dánk ezen önérzetes fellépését. Külömben a a pécsi dalárünnepélyről lapunkban még bővebben is meg fogunk emlékezni. — Bokrétaünnepély. Az építés alatt levő lovassági laktanya vállalkozói azon alkalom­ból , hogy a kétemeletes törzstiszti épület falegyenét elérte, e hó 14-én délután a ka­szárnya-telepen bokrétaünnepélyt rendeztek. Ez alkalomból a városi hatóság az összes munkásoknak, kiknek száma a négyszázat meghaladja, egy napi munkabért engedélye­zett és a munkavezetőket jelentékeny juta­lomban részesítette, a vállalkozók pedig a munkásokat megvendégelték. A törzstiszti épület tetején díszes transparent tábla volt felállítva, innen mondta el Szabó építőpal­­lér a szokásos fel­köszöntőket, éltetve a ki­rályt , a kormányt, a főispánt, a polgármes­tert, az építő bizottságot és mindazokat, kik e kaszárnya létesítése körül érdemeket szereztek maguknak. Minden egyes, talpra­esett felköszöntőjét a közönség éljenzése kö­vette, mely azonban akkor érte el tetőpont­ját, mikor a felköszöntő azt kívánta, hogy a katonaság, mely e laktanyába majd be­vonul, úgy érzelmeiben, mint minden tekin­tetben magyar legyen és velünk együtt érez­­zen. A jutalmak kiosztása után az építő bi­zottság tagjai emlékül lefotografi­oztatták magukat. Ezután következett a népünnepély. A papucsos munkások agya­ csak hitettek magukért, mert oly benső odaadással járták a csárdást, hogy észre sem vették , mikor Bandi csupa tréfából csárdás helyett kerin­­gőt játszott, ez azonban nem zavarta őket, hogy a csárdást tovább is ne folytassák. A városi intelligenczia részéről az ünnepélyen mintegy hatvanan vettek részt, kik a vállal­kozók vendégei voltak. A vacsoránál az első felköszöntőt Pártos Gyula műépítész úr, mint a kaszárnya építésének vezetője mondta a polgármesterre, méltatva azon érdemeket, melyeket városunk buzgó polgármestere e kaszárnya létesítése körül szerzett magának. Utána beszélt a polgármester úr, ki a nála megszokott bensőséggel, ki sikerült felkö­szöntőjében éltette a munkásokat, mert ezeké az érdem, hogy az építkezés már ennyire előrehaladt. Beszédét úgy a munkások , mint a jelen volt közönség óriási éljenzése kö­vette. A vállalkozók nevében beszélt Milkó, továbbra is kérve a városi hatóság támo­gatását. Az alkonyat beálltával a népü­nne­ p elérhesse és a szoknyatulajdonosát értékileg megbírálhassa. De a­mely pillanatban az utcza­ ajtót elérte , abban a pillanatban már meggyőződ­hetett róla, hogy a mezőn se virágok, ha­nem csak kórók teremnek az ő számára. Mert a remélt tizenhat tavasz helyett legalább is kilenczvenkilencz hetet képviselő alak csoszogott elébe. Veszély azonban nem mutatkozott, mert a keserű pohár nem volt a kezében. Ja . . . így keletkezik a tengeren is a vihar, hogy a tudatlan hajósokat annál bel­jebb csalhassa, előbb beáll a szélcsend s mikor már a tapasztalatlanok jól bent jár­nak a tenger mélye felett, akkor hirtelen kitör a vihar ... és semmi remény többet menekvésre. Az a vén banya is mosolyogva csoszo­gott a közeledő szerencsétlen Burdijancsi felé; az pedig, mint a­ki semmi veszélyt sem sejt, egész bátran haladt előre mind­addig, míg csak a tátongó örvény birtokába nem jutott. Abban a pillanatban azonban a vihar kitört. . . A vén banya, mint egy hiéna ug­rott a mi Burdijancsi barátunkra s azt nya­kon ölelte, jobbról balról össze-vissza csó­kolta. A kelepczébe jutott szerencsétlen fiatal­ember hamar belátta a veszély nagyságát, melyből menekülni csak egyetlen egy utat talált: hogy ha szaladásnak veszi az utat, és ő talál a futósabb lenni. A róm. kath. főgymnasiumnál az 1886/7. iskolai évre a szabályszerű beírá­sok augusztus 30. 31. és szeptember 1. nap­ján fognak történni; ugyanezen napokon tartatnak meg a ja­vitó-, pótló- és magán­­- osztály vizsgálatok is. Épen már meg akarta kisérteni, mikor­­ felfedezte, hogy a másik ház utcza­ ajtajá­­ban, a­mit még el nem kerülhetne, ugyani­s csak ránczba szedte már a száját egy másik vénasszony. Szerencsétlen barátunk, a­ki annyi győ­zelmet aratott a szépnemek felett, most a vén banyák csókja ránczosodott szája elől, futna mint egy eszevesztett. Igen, de merre ?. . . Elöl tűz, hátul víz. . . Végre arra a gondolatra jött, hogy inkább végig issza az egész utczát, mint­sem azon a két veszedelmes vénasszonyon menjen keresztül. S azzal megfordult újra és futott mind­addig, még csak az előbb ott hagyott po­haras atyafit ismét el nem érte. A­mint oda ért, azt sem várta, hogy­­ megkínálja, hanem kapta ki a poharat a kezéből, és egész hideg vérrel hajtotta ki a még hidegebb vizet. Azután futott és ivott mindaddig, még csak egy utcza-ajtót talált. Mikor már nem volt több utcza-ajtó, már akkor ő a városon kívül volt. Ott már nem volt mit inni, tehát meg­állapodott s azután egy kicsit kifújta magát. Mikor aztán már azon is átesett, akkor látta, hogy mekkorára nőtt az ő hasa, mig a hátrahagyott utczát végigfutotta. No de még az mindössze se lett volna olyan nagy baj, mivel volt még ott annál nagyobb baj is, mert minél több vizett ivott, annál távolabb jutott a lakodalmas ház ud­varának a kellő közepén hagyott kékre fes­tett, vörös­ csikós bordás szánkótól. A szánkó pedig azt a hegyet helyette­sítette, a­melyik nem ment a Mahomedhez így aztán nem volt mit tenni mást szegény Burdijancsinak, mint a Mahomed szerepét játszani: t. i. ha a hegy nem jön a Mahomedhez, akkor Mahomed megy a hegyhez. Csakhogy az volt a kérdés, hogy me­lyik úton? Mahomednek könnyű volt a hegyhez menni, mikor jó úton lovagolt oda. De a mi szegény Burdijancsi barátunk­nak tessék a hegyhez menni tűzön-vizén ke­resztül és gyalog. Most már nemcsak a két banya, hanem egész utczabeli vénasszony állt közte és a kékre festett vörös-csikós bordás szánkó között. Bármerre tekintett egy kis rés után, mindenfelől mint egy leégett erdő száraz, kormos megszenesedett, ég felé meredező ágai, melyeket valami kemény zivatar eszeveszet­tül tánczoltat a levegőben, úgy tűntek elő a hosszú utczán lesbe álló vénasszonyok, öle­lésre várva tárt s az idők sokaságától megfe­ketedett száraz fánál szárazabb vézna karjaik. Hát még azok a hamvában pislogó sze­mek? Melyek úgy szórják az izzó szikrá­kat , mint a szénné égett fába behatolt pa­rázs , mely kívülről már csak kiégett szenet hagy maga után, belölről azonban izzó pa­rázstól bevittetve tör magának a kihűlt szénrétegen kifelé utat — melyen keresztül izzó szikrákká alakítva szórja a kebelében meg nem férő parazsat. Ha talán még mindezek láttára is elég bátor lett volna a mi szánalomra méltó barátunk, a tűzre lobbant vénasszonyok tö­megének keresztültörését megkísérleni; de már akkor, mikor azok fagypont alatt a legalsó fokon álló s elviselhetetlen hidegsé­gig kihűlt csókra ránczosodott ajkak fenye­gették — no már azoknak, még csak a lá­tásától is, úgy remegett, fázott, mint a­ki jeget evett és vizet ivott rá. Hosszas gondolkozás után arra az el­­­­szánt godolatra adta magát, hogy inkább keresztülszalad az északi sarkon és úgy kerül Porfészekre, mintsem az elölről fenye­­­­getett veszélylyel szembeszálljon. S azzal megfordította a kormányt észak felé, — haladt is mindaddig szerencsésen , még csak az utcza másik oldalának irányá­ba nem ért. ., de a könyörületlen sors itt sem ke­gyelmezett neki... Itt is itt volt a vén­­asszony ... ott is ott volt a vénasszony ... amott is ott volt a vénasszony... Az egész világon mindenütt ott volt a vénasszony . . . Végre mikor már látta, hogy semerre sincs menekvés, arra határozta magát, hogy ha már el nem kerülheti a veszélyt, akkor legalább mint férfihoz illik, a veszélylyel ott fog szembeszállni, a­hol az legnagyobb. Először is tehát egy bizonyos pontot keresett ki magának: mikor azt az utcza el­lenkező végén, a lakodalmas ház utczai ajta­jának a zárfogantyújában megtalálta, akkor 34. sz.

Next