Kecskeméti Lapok, 1888. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)

1888-01-01 / 1. szám

* • . ****** ** | XXI. ÉVFOLYAM. 1. SZám. 1888. JANUÁR 1. KECSKEMÉTI LAPOK . POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP^ ^ Félévre. . 2 „ 50 „ Egy szám ár» 12 hr.­­— MEGJELENIK MINDEN VASARNAP - de‘mM h­rdet^p^rle«°eed^ adatik' Előfizetni az év folytán minden hónap elején I it/ , lehet. SZERKESZTŐ LAKIK : III. TIZED, BUDAI-ÚTCZA, 189. SZ. KIADÓ­HIVATAL, BUDAI-ÚTCZA, els. Bélyegdió minden beigtatásért 30 kr. A „Kecskeméti Lapok“ olvasó közönségéhez! Lapunk szerkesztésében a bekö­szöntött újévtől kezdve változás áll be , miről a t. előfizető és olvasó közönsé­get e helyen is értesíteni kötelessé­günknek tartottuk. Főtiszt, Hanusz István főreáliskolai h. igazgató, s la­punknak két éven át volt szerkesztője ugyanis a lefolyt év végével a szer­kesztéstől visszalépett, s helyét a lap­bizottság felkérése folytán Habina Já­nos főreáliskolai tanár úr fogja betöl­teni , ki szives volt azt elvállalni. Midőn ez alkalommal lelépő szer­kesztőnknek két éven keresztül teljesí­tett buzgó és áldozatkész fáradozásaiért hálás köszönetünknek s elismerésünk­nek adunk kifejezést, egyszersmind lapunk új szerkesztőjét, Habina János tanár urat a mélyen tisztelt olvasó közönség figyelmébe ajánljuk, s fel­kérjük , hogy lapunkat továbbra is pár­tolni és támogatni szíveskedjenek! Kecskemét, 1888. január 1. A „Kecskeméti Lapok“ lapbizottsága. A t. Olvasó-Közönséghez. A „Kecskeméti Lapok“ lapbizott- 7 m v . '«"telő felkérése folytán ()­ szerkesztését elvállaltam és azt a mai számmal átvettem. Tisztában vagyok az iránt, hogy nehéz, sőt mondhatnám: igen nehéz­ munkára vállalkoztam és igy őszintén megvallva nem is tudom, vájjon lesz-e elég erőm, hogy e nehéz feladatnak becsülettel megfeleljek, mert egy pil­lanatra sem tévesztettem szem elől azon nehézségeket, melyekkel spec­iális , he­lyi és társadalmi körülményeink között, az ellentétes érdekek oly sok és kü­lönböző összeütközése mellett meg kell küzdenem. Ha mindennek daczára e lap szer­kesztésére mégis vállalkoztam, azért t­et­tem, mert azt hiszem , hogy ezáltal töltői KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCZÁA Boldog új esztendőt! Nem volt soha a magyarnak Kerek földön párja, Bubajában, vigságában Mindig helyét állta. Jelenében nem rettegte Soha a jövendőt — Adjon Isten boldog új esztendőt! ¡ Öreg, ifjú, kicsi és nagy ■‘­ Bátor szívvel nézze, a Hogy az élet ügye baja ! Mit hoz majd elébe, Okos észszel, számítással k Tegye a teendőt — ! Adjon Isten boldog új esztendőt! 1­­ Háborúság, veszedelem Maradjon kudarczban, És induljon , mosolyogjon Minden ember arcza. Bor­, búzából, békességből Sokat és kelendőt — Adjon Isten boldog új esztendőt! Kunyhó, tanya kis fészkében, Fényes palotában Az legyen az igaz mondás:­­ „Élünk legjavában“. · Az irigykedés arczára Vessünk sűrű kendőt — s Adjon Isten boldog új esztendőt! Hogyha mégis vihar jönne Mi maradjunk épen. Mint dicsően ezredévig: Álljunk még dicsőbben! Szép múltúnkért megérdemlünk Ragyogó jövendőt — Adjon Isten boldog új esztendőt! Minke Béla, kitelhetőleg a közügynek teszek szolgá­latot és remélem , hogy e munkában váro­sunk társadalmi és közéletének tényezői, e lap munkatársai támogatni fognak. Bevett szokás szerint programmot kellene adnom és kifejtenem azon irány­elveket , melyek működésemben vezet­ni fognak. E tekintetben feladatom nagyon meg van könnyítve, mert lapunk eddig betöltött húsz évi pályafutásában eléggé bebizonyította, hogy mint köz­művelődési tényező, társadalmunkban szükséget pótolt. Azért — minden nagy­hangzású, de be nem váltható ígérete­ket mellőzve­­— a lap iránya ezentúl is ugyanaz marad, ami eddig volt. t. i.: Vár­osu­nk társadal­mi, közműve­lődési községi, közgazdasági érdekeit szolgálni, ezek fejlődé­sének mozzanatait éber figye­lemmel kísérni; szóval igyekezni fogunk, hogy lapunk , mint helyi ér­dekű lap, társadalmunk és köz­életünk visszhangja legyen. Miután meg vagyok győződve arról, hogy a hírlap és az olvasó­közönség oly kölcsönös visszahatással vannak egymásra, hogy minden olvasó közön­ségnek olyan lapja van, mint a­mi­lyennek azt neveli: kijelentem , hogy lapunkat nem akarom — az egyéves vi­déki lapokban divatos — személyeskedő megtámadások és nyílt kereskedések ál­tal érdekessé tenni; pedig tudom , hogy az olvasók bizonyos része az ily sze­mélyeskedésekben találva élvezetet, a lapot e szempontból bírálja el. Azért, — szerényen és öntudatosan haladva a kitűzött czél felé, — remé­lem, hogy munkatársaim szíves támo­gatása által sikerülni fog e lapot azon a színvonalon fentartani, melyre húsz évi pályája után büszkén tekinthet vissza. Magamat és lapunkat a t. Olvasó- Közönség szíves támogatásába ajánlom. Habina János, a „Kecskeméti Lapok“ szerkesztője. Rabsegélyző-egylet. Nincs még egészen egy éve sem , hogy ily czím alatt városunkban egy kultúr-egye­­sület alakult, melynek a kecskeméti kir. törvényszék területére kiterjedő működését és nemes buzgalmát élénk figyelemmel kisér­tük s fenntartottuk magunknak a jogot, hogy olvasó közönségünk előtt ezen egyesület nemes törekvéseit akkor fogjuk ismertetni, de annak életrevalósága nyilvánvalóvá lesz. S ime ezen időpont már bekövetkezett; a kecskeméti rabsegélyző-egylet rövid fenn­állása óta oly fáradhatlan buzgalmat fejt ki, hogy méltán sorakozhatik a többi jótékony egyletek mellé. A rabsegélyezés eszméje nem valami régi. E czélra pedig jótékony egylet csak az ország fővárosában s még csak pár helyen a vidéken alakult. Ily czélú egyletek alakulására maga az igazságügyi kormány adta meg az impul­siust , mert az igazságügyi kormányzat — de bármelyik kormányzati ág is — nagyobb eredményt mutathat föl, ha a magán­sze­mélyek egyletekké tömörülnek, és közre­hatásukkal az igazságügyet czélrajuttatni segítik. A rabsegélyző-egylet tehát épen az igaz­ságügy , még­pedig a bűnügyi igazságszolgál­tatás szolgálatába áll. Ennek czélja ugyanis, hogy minél ke­vesebb bűncselekmény követtessék el. Ha ezt a sarjuk, úgy azon indokokat kell vizsgál­nunk , a melyek a bűncselekvények csiráját képezik. Ezen indokok kimeríthetetlenek, de Csaknem valamennyi kettőre vezethető vissza , s melynek egyike: az anyagi nyomor, ■ sika : ix m fi vei e 11 en­ség: állításunk igazsága mellett statisztikai adatok har­­czolnak. Midőn tehát a rabsegélyző-egylet czél­­jául azt tűzte ki, hogy a bűnös ember meg­­javítva, mint hasznos polgár adassék vissza a társadalomnak ,­­ a bűncselekmény forrását zárja el két irányú működéssel: először a büntetést kiálló rabokat anyagilag segélyezi, azoknak munkát, keresetforrást iparkodik szerezni, nehogy a nyomor ismét bűncselek­­ményre sarkalja; másodszor a büntetés tar­tama alatt bent a börtönben oktatás által a tudatlanság homályát oszlatja el; vallás­erkölcsi oktatással a bűnös lelkületére ipar­kodik hatni, hogy a bűnös a bűnt, melynek fertőjében elmerült, megutálja s az erényt, melyet a vallás szava a hivő lelkületében feltár, megismerje és magasztalja. A rab­segélyző-egylet még tovább megy. Kiter­jeszti figyelmét az elemi oktatásra is. Az irás, olvasás, számolás a művelődés elen­­gedhetlen feltételei. Bizony pedig a börtönbe kerülő szerencsétlenek nagyobb fele ezen fel­tételek díjjával van. Nem kis feladat vár tehát itt a rabsegélyző-egyletre, mely ha sikerül, már magában véve is fényes ered­mény. De a rabsegélyző-egylet még itt sem állapodik meg; munkásságát kiterjeszti arra is , hogy a foglyok a fogház falain belül va­lamely hasznos mesterséget is tanuljanak, mely nekik életpályául, keresetforrásul szol­gáljon akkor, midőn szabadságukat vissza­nyerik. Ha az elméletben felállított börtönjavítás a gyakorlatban egy jótékony egylet által ily módon oldatik meg, akkor nem lesz többé a börtön a bűnösök szemináriuma és a gonosz­tevők kaszinója. Az elősoroltakról látható tehát, hogy a rabsegélyző-egylet czélja túlhajtott filan­trópiának nem tekinthető, emberbaráti szere­­tetén alapul az , mit művelt századunk szen­tesített is az által, hogy az igazság ösvé­nyéről letévedt ember mint „vogelsrei“ nem löhetik ki a társadalomból, hanem megja­vítása czéloztatik. Mert minden emberére szüksége van az államnak, annyival inkább szüksége van a kis magyar államnak; erre nézve Széchény István gróf, a legnagyobb magyar szavait emlékezetbe hozhatjuk , hogy oly kevesen vagyunk — úgymond — hogy még az apagyilkosnak is meg kellene kegyel­mezni. Javítsunk tehát, a­mint csak tudunk, minden erőnkből! A kecskeméti rabsegélyző-egylet csekély tőkéjével már eddig is szép eredményt vívott ki, mit fáradhatlan elnökének Laukó Károly úrnak köszönhet. Többeket rúná­val , élelmi­szerekkel, úti költséggel anya­gilag támogatott, átvette a kecskeméti fog­ház iskoláját a szellemi vezetés és az anyagi fenntartás gondjaival együtt. A foglyok részére kinek-kinek egyéniségéhez mért vá­logatott olvasmányokból álló könyvtár ren­­deztetett be. A valláserkölcsi oktatást a helybeli rom. kath. és reform. lelkészek lát­ják el, az elemi oktatás pedig Kressák Pál úr kezeibe van letéve. Sőt az egylet működési körét a félegyházi fiókfogházban el­helyezett foglyok valláserkölcsi oktatására is kiterjeszti. A kecskeméti fogházban a va­sár- és ünnepnapi isteni tisztelet fényét és magasztosságát nem kis mérvben emeli az, hogy az énekek fiszharmonium kísérete mel­lett zengedeztetnek. A rabsegélyző egyletnek eddig 108 tagja van, kik közül 17 alapitó, 91 pedig rész- XIII. Leo. Sziveks hozzátok szólok: ünnepeljünk ! Forrjon közössé minden érzelem, S olvadjon össze egy kő lángba keblünk Ezen a szép, dicső, szent ünnepen; Tekintetünk kövesse vágyainkat, Keresve a sugárt hintő napot, Öt, kit idők viharja meg nem ingat: A legnagyobbak közt is oly nagyot! A lélek,­ím, mely egy félszázadon át Szolgált buzgón az Úrnak asztalán, Most fényövezten nyújtja áldozatját, S­zeng hálaének ezrek ajakán. Agg Róma ősi kapuit kitárja — És mint jegéből olvadó folyam, Hullámzik ott hivő népeknek árja, A szív jegét megtörve — boldogan. Mert győz az eszme, az az egy, az a szent, Melynek forrása lelkünkben a hit; Az eszme, melynek meggyőz fénye mindent, Mit gőgös elme tévedten tanít. „Legyen világosság“­­ — a jelszó ím ez De együtt: lelki béke s nyugalom. — Ki igy tanít, az észhez szól s a szivhez, S a „kultúrharcz“ tűnik, mint hangyanyom . Igazságérzet és a lelki nagyság Ez a való hisz minden koronán; Mit ér, ha népek sorsa lelki rabság, És csüggedés ül ezrek homlokán? . . . Hol szeretet nincs, hol nincsen szelídség: Igaz műveltség ott soh’sem lehet! Ezt Ő hirdette, ő tanítja mindég: Leónk, a békét hintő szeretet. Ezért ünnepli Őt, versenyre kelve, Király és pór,, szegény s dús egyaránt. Ezért tekint felé az ifjú elme Óhajtva a valódi tudományt: Mert tudományt erkölcsesel egybekötve Hirdet csupán az igaz bölcselet, Irányt ez ad magasztos örömökre — Vezérfény bolygó életünk felett. Szivek, hát ünnepeljünk! ... Im eléje Áldásért esdve egy világ borul — Előtte szent István vitézi népe: S­im jó Atyánk szemébe könny tolul ... Oh, mert szivének kedves a magyar nép, Mely a hitért s hazáért szenvedett; Előtte is szent a múltból sok emlék, Mely Hozzá fűzi e hős nemzetet. Lobogjon hát a láng fel sziveinkben, Hevüljön tőle az egész valónk. Örömsugár csillanjon szemeinkben, Szent érzelem legyen méltó adónk, És szózatunk vegyülve ezrekével Szálljon fohászként a nagy Égbe fel­é érte, ki lelkének melegével Szeretve egy világot átölel! Pintér Kálmán. Felolvasás. — Dr Gegus Gusztáv. — 1887. november 12. (Egy kis visszaemlékezés. — Térjünk a dologra. — Eszményiség és anyagiság. — A nő „apostolok“ izgá­­gái. — Harcz a férfi ellen. — A mi állapotaink e té­ren. — A magyar nők helyzete a családban, társada­lomban és a jogrendszerben. — A monda­világ és a tételes jog. — Legjobb igy, a­hogy van.) /Úgy érzem magamat, mint a gyerek, a kit legédesebb álmainak egyikéből zavarnak ki, hogy mondja föl a leczkét. — Még káp­­rázik a szemem és tétován tekintek szét; még fülembe zúg a vonat dübörgése, a­mely — a maga egyhangúságával — félig­­meddig szenderbe ringatott. Az itt elém táruló kedves kép is szinte fokozza, — a he­lyett , hogy eloszlatná — , csalódásomat, mert ezt mintegy folytatásául kell tekintenem an­nak a másiknak, a melylyel lelkem még az imént is olyan szivesen eljátszadozott. Itt jártam képzeletben. — Az ideér­­kezést megelőzték gondolataim és azok­ról úgy szeretnék elfecsegni össze-vissza, hosszasan , bizalmasan; — a formákra, a kifejezésekre, a szavakra mit sem hederítve, olyan féle képen csak, mint a­hogy a nép­­i dal árad a pásztor búsorgó tilinkójából.

Next