Kecskeméti Lapok, 1888. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)

1888-04-08 / 15. szám

2 emlékezet óta szokása volt a chinai keres­kedőknek Malacca-ból és a malayi félsziget többi kikötőiből „ópiumot“ visszavinni ha­zájukba. De sem a portugálok , a­kik már a 15. században 800,000 Crusada vagyis közel 3 millió forint értékben kereskedtek Chinával, sem a spanyolok és hollandiaiak, a­kikre a 16. század vége felé átment a világkereskedelem, sem pedig az angolok, a­kik a 17. században a hollandiaiaktól elra­gadták a kereskedelem feletti uralmat, nem gondoltak arra, hogy e czikket a chinai piaczra vigyék. De a 18. század közepe felé annyira szaporodott a t­ea fogyasztása Eu­rópában , különösen Angolországban, — a­hol minden lakóra több 2 fontnál jutott, — hogy minden tengeri kereskedéssel foglal­kozó nemzet, élükön Angolországgal, kény­telen volt arról gondoskodni, miként fedezze a kivitel és bevitel közti különbséget, any­­nyival is inkább, miután a Chinából szállí­tott thea-mennyiséghez hozzájárult a selyem bevitelének szüksége is. Az angolok bevit­tek Chinába ónt, vasat, pamutkelméket, de ez korántsem egyenlítette ki a Chinából vett áruk értékét, minélfogva természetesen lassacskán minden angol arany és ezüst Chinába vándorolt volna. Ennek folytán más kiviteli czikkről kelletett gondoskodni és — amennyire tudomásunk van — 1773- ban, tehát ezelőtt 114 évvel próbálták meg először az „opium“-mal. A méreg hasz­nálata rohamosan terjedt és még ugyanazon század vége felé már az egész országot el­lepte. A Chinai kormány megkisérlette a népet pénzügyileg és physikailag megsemmi­sítő szer bevitelét eltiltani. A méreg becsem­­pésztetett k ára ennek következtében roha­mosan nőtt és a részvényeseknek nagyszerűen megfizette a fáradságot. Akkori időben Angol­ország a kereskedést Indiával egy kereske­delmi társulatnak adta volt át monopólium (egyedárúság) gyanánt. E társaság vagyona hihetetlen módon szaporodott. Most kezdtek terjedelmes területeket mákonynyal beültetni és egyénekről gondoskodni, kik azt a du­naiak ízlése szerint elkészítsék. És a­midőn Taokuang, ki maga is szívta, a trónra ült, az ártalmas szokás a manda­rinok , kereskedők, katonák és tengerészek közt el volt terjedve. A csempészek az egész chinai határ hosszában gyakorolták a tiltott kereskedést, és megjegyzendő ópium mellett „bibliákat“ is juttattak a benszülöttekhez. A 20-as években már 30,000 ládát 140 font­jával , tehát 4,200,000 fontot — 1773 előtt csak 28,000 fontot — vittek be Chinába és a keletindiai társaság évenként 20 — 25 millió forintot nyert e kereskedésből. Ez megvál­toztatta az előbbi viszonyt: Angolország b­en , selyem és egyéb czikkekért fizetett 3­/10 mil­lió font sterlinget, vagyis 31 millió arany­forintot és eladott 56/10 millió font sterling, vagyis 56 millió forint árán árukat , főleg ópiumot. A 25 millió forintnyi különbséget Chinának ezüstben kellett megfizetnie és most már méltán félhetett China a nemes érez e folytonos kifolyásától, a­mely csakis az ország biztos elszegényedésével, romlásá­val végződhetik. Taokuang a benszü­lött ke­reskedők és szívók ellen intézett barbár rend­szabályokkal kezdé az ópium aggasztó ke­reskedését korlátozni. Minden kereskedő fej­lesztéssel bűnhődött; a fogyasztó 6 hónapi nehéz börtönre ítéltetett és ha nem tudott­­ leszokni — a legtöbb esetben pedig ez tör­tént — megfojtatott. E törvény érvényesí­tési módja pedig valóságos közvészszé vált a lakókra: nemcsak bűnös, hanem számtalan ártatlan esett annak áldozatul. És midőn ez sem hozta meg a kívánt eredményt, 10—10 család tétetett — halálbüntetés terhe alatt — felelőssé egy ópium-szivóért. Újra ezeren ölettek meg — de Taokuang nem ért­­ ezért. Most fordult csak boszúja az idegen kereskedők ellen. A chinai politika eddig csak nagyon korlátolt kereskedést engedett az idegeneknek : az oroszoknak csak a száraz­földön volt megengedve a kereskedés; az Amur folyamon, mely kereskedésnek csak China vette volna hasznát­­— meg volt tiltva. Az angolok Kanton városára szorítkoztak, de itt is csak a kereskedés időszaka alatt és család nélkül volt szabad tartózkodniok. Az idegenekkel való kereskedés és érintkezés a Jang-hing-sh­ang közönségesen „Hong“-nak nevezett kereskedőkből álló társaságnak volt kizárólagosan megengedve. E társaságnak a kormánynyal szemben személyes szavatos­ságot kellett elvállalnia az idegen kereskedők magaviselete iránt: ez utóbbi nem létezett a chinai kormány előtt, ha valamit elkö­vetett, saját alattvalóját, a „Hong“ tagját büntették meg. Így történt, hogy időfoly­tával kevés becsületes ember íratta be ma­gát a „Hong“ közé, de annál nagyobb szám­mal találkoztak speculánsok , kik a nép söp­redékéből választottak u. n. figuránsokat és kények kedvek szerint bármikor szüntették be fizetéseiket. A figuráns ily esetben szám­űzetett ugyan Ib­-be, de a valódi azér béké­ben élvezhette becstelen nyereségét. 1834-ben az európaiak ilyetén szenvedett vesztesége 4’/5 millió dollárra, vagyis több mint 11 millió forintra rúgott, így nem épen jog nélkül állíthatták az idegenek, miszerint „csempészetéhez kell folyamodniok, mint­hogy a megengedett kereskedés — a chinai kormány ilyetén eljárása mellett — több kárral jár mint haszonnal. Így állottak a dolgok 1834 ben, a midőn a kelet indiai tár­saság monopóliuma lejárt és a kereskedés szabad lett. Ezáltal megváltozott a viszony Angolország és China közt. A privát keres­kedő nem viselhette úgy el a veszteségeket, mint a kelet-indiai társaság, a­mely egész­ben véve monopóliumából csak hasznot hú­zott, és oly kevéssé tűrhette az angol kor­mány a Chinai kormány faggatásait és sér­téseit , a­melyeket a nevezett társulat nye­resége fejében könnyen eltűrhetett. (Folytatása következik.) Telt az idő. Tizenegy hónapi működés után meghivattam a p . . . i lyceumhoz ta­nárnak. Egy hónap múlva kellett elfoglal­nom új állomásomat. Tehát még néhány nap s aztán várnom kell, várnom, talán örökre mennyországomtól! Rozikán az utóbbi napokban szórako­zottságot vettem észre. Az utolsóelőtti óra alatt rövid időre magunkra valánk. — Rózika — mondom — ön nagyon , nagyon szórakozott. — Én, én — felelé zavarodottan — nem, nem vagyok szórakozott. — Rózika, én a szemekből tudok ol­vasni. Mereven rám nézett, elmélázva, mintha mondani akarta volna: „olvass hát belőle, olvass!“ — Nos, mit felel ön nekem jó tanít­ványom ? — Semmit, semmit Kelemen úr, csak azt, hogy nekem nagyon, nagyon fáj, hogy ön engemet, akarom mondani bennünket el­hagy, — szólt Rózika majdnem reszketve. — Majd pótolni fog engemet más. — Nem, nem, nekem önt senki sem fogja pótolni Kelemen úr! — Szabad tudnom, miért nem ? — Mert — mert — oh , Istenem! — mert szeretem önt----------­A leány fölugrott s kirohant a mellék­szobába , de már a másik perezben visszajött. Mereven, némán állottam, mint kő­szobor. Rózika nekem jött, megfogta kezemet. — Az Istenért Kelemen úr, bocsássa meg gyöngeségemet! Ne áruljon el, hisz ön férfiú, fogadja fel, fogadja fel — kérem! — Felfogadom , — szóltam gépiesen. — Köszönöm. Isten velünk ! Ne feled­jen engemet Kelemen úr, én sem fogom önt feledni soha, soha! Ez volt a Rozikával töltött utolsóelőtti óra. Ez volt életem legszebb órája. Oh, én boldog, boldogtalan Kelemen! Elutazásom is megtörtént Z . .. ről. El­­búcsúzásom nagyon érzékeny volt. Hiszen a kedves D . . . család úgy tekintett engem mint hozzájatartozót. Mindnyájunk szemébe köny gyűlt. Nekem legszebb az volt, mely ott csillogott a Rózika szemeiben. Szegény Rózika nagyon, nagyon sirt. Hogy miért, azt ő meg én tudtuk csak ... A kedves, feledhetlen angyalt, a szü­lők engedelmével — homlokon csókoltam. Aztán el — elmentem innen , hogy soha többé vissza ne kerüljek e vidékre . . . Rózika mint engedelmes leány, atyja akaratja szerint, férjhez ment a szomszéd földesúr fiához. Vájjon boldog-e? Vájjon a házasságok csakugyan az ég­ben köttetnek ? Sokszor elgondolkozom ez utóbbi kérdés­­ fölött. Különben én már agglegény vagyok s csakis emlékeimnek élek . . . A Rozikának adott homlokcsók volt az első és utolsó, melyet életemben nőnek adtam . .. Kifecsegtem titkomat, mint a legtöbb agglegény szokta. Kérem tartsák meg ma­guknak kedves olvasóim s ne adják tovább! Ogonovskis Ferencz: Irodalom. „Mária-Dalok és Legendák“ czimre munkára hirdet előfizetést Rudnyánszky Gyula jeles fiatal költő. A hozzánk beküldött előfizetési felhívásból közöl­jük a következőket: „Mária-dalok és legendák czim alatt egy kötetre való vallásos költeményt adtam sajtó alá. Új költemények, dalok, ódák, himnuszok, legendák és költői beszélyek, — egytől-egyig a Boldogságos Szűz Máriának, Magyarország védőasszonyának vannak szen­telve. Részint imádságok, az örömben és bánatban vi­gaszul Szűz Máriához forduló lélek fohászai; részint oly versek, melyekben a mély vallásos meggyőződés mellett arra is súlyt fektettem, hogy a Szűz Anya fen­­­­séges alakját a költészet világában egyúttal mint a női szeplőtelen tisztaság szimbólumát és nemzeti büszkeség­gel mint Magyarország patronáját tüntessem föl. Ma­gyarországot joggal nevezzük Mária­ országának, és én hiszem, hogy ezek a költemények, melyeket az egész KECSKEMÉTI LAPOK katholikus világtól ájtatos hódolat dicsőségével övezett Szűz Máriának szenteltem, hazámban, hol a Mária-kul­­tusz oly nagy, minden magyar szívben százszorosan visszhangra találnak“. A könyv a legdíszesebb kiállításban mintegy 14 nyomtatott ívén 1888. évi május hó 1-én jelenik meg. Előfizetési ára: fűzve 2 frt, díszkötésben 3 frt; ama­­teur-kiadásban kötve 5 frt, ugyanez bőrkötésben 10 frt. Ohner György legújabb regénye az „Aka­rat“ megjelent Singer és Wolfner c­ég kiadásában, mint az „Egyetemes Regénytár“ III. évfolyamának 11. és 12-ik kötete.­­ A francziák manapság legnép­szerűbb regényírójának e műve eredetiben két hét alatt százötven kiadást ért. E francziaországban is hallatlan siker legékesebben szóló dicsérete Ohnet regényének s azt jelenti, hogy a kitűnő szerző e művével önmagát múlta felül. Az „Akarat“ hősnője egy nagyszívű, nemeslelkű nő, ki jósága, tisztasága erejével diadal­masan vívja ki az ármány és bűn ellenében családja boldogságát. A hősnő s a feszítő érdekességű mesében melléje sorakozó jóbarátok és a rátörő ellenségek, megannyi eleven ember, oly csodálatos közvetlenséggel festett alakok, hogy velünk maradnak és tovább élnek, cselekszenek képzeletünkben akkor is, mikor a kiolva­sott regényt már rég visszatettük a könyvespolczra. „Lise Fleuron“, „A Bánya“, „A Croix Mort grófnők“, és „Sahra grófnő“ mellett az „Akarat“ bizonynyal kedves és maradandó olvasmánya lesz a magyar közönségnek. A regényt Tóth Béla fordí­totta. A huszonkettedrél évre terjedő, díszes piros vászonkötésű két kötet ára csak 1 frt. KÜLÖNFÉLÉK. — A husvét ünnepeinek kellemes, derült idő kedvezett. Az egyházak megtel­tek a város hitbuzgó népeinek ezreivel. A feltámadás örömünnepe és a körmenetek a szokásos fénynyel és ünnepélyességgel tar­tattak meg. — Ápril 2-án volt 69-ik évfordulója azon szomorú nevezetességű napnak , melyen városunk nagyobb része a tűz által elpusz­tult. Mint minden évben , úgy most is meg­szólaltak az esti órákban a róm. kath. és a református templom nagy harangjai, figyel­meztetve a lakosságot a gyászos nap emlé­kére. — A „Felolvasó Társaság“ mint min­den évben, úgy most is felolvasó cziklusának befejezéséül bankettet rendezett, mely húsvét másod napján a műkedvelői zenekar (úri­banda) és a városi dalárda közreműködése mellett az „Olvasókör“ helyiségeiben tarta­tott meg. Az estélyen 120-an vettek részt városunk értelmiségének színe javából. Az úribanda és a dalárda , mint mindig, úgy ez alkalommal is szabatosan és preczizitással —­­zajos tapsokat aratva — adta elő a hangver­seny műsorának minden egyes számát , melyek közül közkívánatra többet ismételnie is kel­lett. A műsor a következő volt: 1) „A mű­kedvelő-zenekar indulója“, Ifj. Baktay Mihály­tól. Előadta a műkedvelő-zenekar. 2) Népdalok, Zimaytól. Előadta a dalárda. 3) Egyveleg a „Bűvös vadásziból. Előadta a műkedvelő-zenekar. 4) „A furfangos borivó“. Előadta a dalárda. 5) „Meteor“, Walter Ivanovicstól. Előadta a műkedvelő­zenekar. 6) „Vidd el fecske“, Imrefytől. Előadta a dalárda.7) „Csángó-induló“. Elő­adta a műkedvelő-zenekar. A hangverseny be­fejezése után társasvacsora — mely alatt most az egyszer egyetlen egy toaszt sem monda­tott — ezután pedig táncz következett. A höl­gyek közül jelen voltak: Nagy Blanka, Fekete Rózsa , Csereklyei Ida , Zombory Ida , Hor­váth Béláné, Darányi Ferenczné, Papp Sándorné, Dr. Szeless Józsefné, Pócsy Györgyné, Zombory Lászlóné, Szokolay Mihályné, Fekete Istvánné, Fördős Dezső­­né, Csereklyei Károlyné, Mikó Lászlóné, Kerekesné, Sárközy Lászlóné stb. A tár­saság csak az éjfél utáni órákban oszlott szét.­­ Az állami hivatalok közül az adó- és illetékkiszabási-, posta- és távirdahiva­­talok elhelyezése czéljából a város által ki­sajátított Szalontay és Veroszta-féle, vala­mint a város által megvett Mezei féle házak helyén — mint tudjuk — egy emeletes épü­let felállítása van tervbe véve. Az előleges tervet és költségvetést a város megbízása folytán a pest megyei államépítészeti hiva­talban a beszolgáltatott adatok alapján Nagy Virgil kir. mérnök már el is készí­tette. A terv szerint — mit alkalmunk volt megtekinteni — a nagy­kőrösi ut uzán dísz­­telenkedő fentemlített épületek helyét egy impozáns, a modern ízlésnek úgy a külső csíny, mint a belső berendezés tekintetében teljesen megfelelő egyemeletes épület fog­lalná el. A tervezett épület nagy-kőrösi- és aradi-utezai szöglete c cukrászdának, a­­.­­kőrösi-utezai földszinti helyiségek egy része pedig boltoknak van a terv szerint szánva. A posta- és távirdahivatal az aradi-úteza felöli szárnyban lenne elhelyezendő, az adó- és illetékhivatal részére pedig a­­­Körösi utcza felöli rész volna fenntartandó. Az épí­tési költségek az előleges tervben 83,033 írt 20 krral vannak előirányozva. A terv a belügyminisztérium által műszakilag felül­vizsgáltatván , némi alárendelt módosítások­kal helyesnek találtatott és érdemleges tár­gyalás végett a város közönségéhez lekül­detett. A belügyminisztérium leiratában mél­tányolja a város közönsége azon törekvését, hogy az állami hivatalok részére alkalmas helyiség felépítéséről gondoskodik, mindazon­által eleve kiemeli, hogy az építkezést az érdemleges tárgyalás után is csak az eset­ben hagyja jóvá, ha kimutattatik, hogy ez a város közönsége túlságos terheltetése nél­kül vihető keresztül. Megemíljük még, hogy a pénzügyminisztérium az adó- és illetékhi­vatalok bérösszege fejében évi 900 frtot, a közmunka és közlekedési minisztérium pedig a posta és távirdahivatalok helyiségeiért 700 frt évi bérösszeget helyezett kilátásba. Azt­­kell még kikombinálni, hogy az ezen felül maradó bolt és egyéb helyiségek valószínű­leg évenkint mennyit jövedelmezhetnek. — A róm. kath. egyháztanács f. hó 2-án tartott ülésén bemutattatott és örven­detes tudomásul vétetett a kegyes tanítórend kormánya által megküldött azon határozat, a­melylyel a rendkormány a kegyesrendi főgimnáziumhoz kiépítendő tornahelyiség czéljaira a rendház telkéből felkért területet tulajdonjogának fenntartása mellett átengedni hajlandó. Ugyanezen ülésen mutattatott be a kultuszminisztérium rendelete, a­melylyel a tornahelyiség építési tervezete, némely csekélyebb módosításokkal, helybenhagya­­tott. A módosítások és az építkezési bizott­ság által e tárgyban tett javaslat annyiban figyelemre méltók, hogy az építkezésre elő­irányzott 10.000 írtból tetemes megtakarí­tás eszközölhető a­nélkül, hogy a megtaka­rítás az építkezés czélszerűtlenségét vonná maga után. Említettük már lapunkban, hogy a téli tornacsarnok felállítása többszöri miniszteri felszólítás folytán vitetik keresz­tül. A kultuszminisztérium gondoskodása azonban nemcsak a fenti hiány pótlására irányul; a kultuszminisztérium még azt is követeli, hogy a főgimnázium helyisége ki­­bővíttessék, egy parallel osztály felállításá­hoz, könyvtárhelyiséghez, tanári teremhez, a természettani és vegytani szertár elhelye­zéséhez, kísérletekhez stb. több teremre volna szükség. A róm. kath. egyháztanács az intézetet a Sas-utcza felől felépítendő szárnyépülettel akarná megtoldani, minthogy azonban a tornacsarnok felépítése ezúttal lehetetlenné teszi, hogy pénzerő hiányában rohamosan hozzáfogjon az említett épület­szárny kiépítéséhez is, az intézet kibővítése czéljából foganatosítandó építkezésre az egy­háztanács 6 évi halasztást kért, de ezen kérelmet a kultuszminisztérium megtagadta, jóllehet nyilvánvaló, hogy az egyházközség mint fentartó testület minden erejéből igyek­szik megfelelni a kormány rendeletének, nem keres kibúvót, hanem — mint bölcsen megjegyeztetett — az anyagi kimerülés után lélekzetvételre kér időhaladékot. Ezen kér­désnél határoztatott, hogy a miniszterhez időhaladékért ismételve indokolt felterjesz­tés intéztessék. Tárgyaltatott azon indítvány­­ is, hogy talán a gimnáziumi épület kibőví­­­tése szempontjából nem kellene a költséges­­épületszárny kiépítését keresztülvinni, ha­nem a mostani lépcsőház és folyosó átala­kítása és egypár tanterem közfalának ki­ütése és más helyre alkalmazása által több tágas terem volna előállítható. S így alig maradna egyéb hátra, mint a 40000 írtba kerülhető szárnyépület helyett a mondott átalakításon kívül toldalékul még egypár termet építtetni, s mindez 10,000 frtot alig haladna túl. Ily módon tehát a vallás és közoktatási miniszter kívánalmának is elég lenne téve, az egyházközség pedig egy aránytalan tehertől szabadulna meg. Az eszme annyival is inkább életrevalónak mondható, mert a költséges építkezésnél az egyházközség részére még állami segély sem helyeztetett kilátásba. Úgy kell tehát takarékoskodni, a mint lehet. — Halálozás. Zimay Károly ügyvédet, a róm. kath. egyház főgondnokát és család­ját igen súlyos veszteség érte 18 éves László fiának hosszas szenvedés után tör­tént elhunyta által. A megboldogult teme­tése f. hó 6-án ment végbe nagyszámú részt­vevő közönség jelenlétében. Szolgáljon a megszomorodott szülők fájdalmának némi enyhítéséül azon általános részvét, mely a család vesztesége iránt az elhunyt temetése alkalmával nyilvánult. Béke poraira! — Megemlékezés Hirsch Mór, községi tanitóról. Még nem rég — alig múlt egy hete — a községi tanítók sorából hosszas betegség után múlt ki Hirsch Mór községi tanitó és zsidó községi jegyző. Egyike a ré­gibb gárdából, ki saját lelkének sugallata után indulva hivatottságának köszönheti, hogy egyike lett — mondhatnék — a legjobb tanítóknak. Városunkban 30 évnél tovább, majd mint zsidó felekezeti, majd mint köz­ségi tanító működött. Régibb tanítványai között mint tudós orvosok, ügyvédek, taná­rok, papok és papjelöltek, hivatalnokok és igen derék kereskedők szerepelnek a köz­életben. Ugyan nem általa közvetlen lettek azokká, de valljuk be, ő tette le náluk az alapot, ő csepegtette beléjök a tudomány első csepjét, mely majd kiapadhatlan for­rássá nőtte ki magát. Hiába­ ne tagadjuk meg tőle és elköltözött szellemétől, hogy ő 15. sz

Next