Kecskeméti Lapok, 1888. július-december (21. évfolyam, 27-53. szám)

1888-07-01 / 27. szám

XXI ÉVFOLYAM. 27. Szám. 1888. JULIUS 1. KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI DÍJ : ^ ✓ HIRDETÉSI DU­J Egész évre 5 frt — kr.­­ Negyedévre 1 frt 50 kr. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP 4 hasábos petit sor 5 kr., többszöri vagy terje-Félévre. . 2 „ 50 „ Egy szám­ára 12 kr. delmes hirdetéseknél árbeeneedés adatik —­ MEGJELENIK MINDEN VASARNAP t ne­r­gedés Előfizetni 02 év folytán minden hónap elején lehet. SZERKESZTŐ LAKIK : III.TIZED, BUDAI-UTCZA, 189. SZ. KIADÓ-HIVATAL, BUDAI-UTCZA, 186. SZ. Bélytgdij minden beigtatd,ért 30 kr. Az iskolai év végén. A hetek óta tartott vizsgálatok vé­get értek. Az iskolák népe elszéledt. Csendesebbek lettek a város utczái, de annál jobban élénkülnek a családok, melyek körébe a tanulók a tíz havi dilingenczia után megpihenni hazatértek. Egy iskolai év fáradalmai úgy a tanárok, mint a tanulók részéről meg­érdemlik , hogy hozzájuk bizonyos ref­lexiókat fűzzünk. Évről-évre szigorítják , nehezítik a tanulást; úgy a tanügyi hatóságok, mint a társadalom napról-napra erő­sebb követelésekkel lép fel a tanulók­kal szemben; emelik a tanpénzt; min­dent elkövetnek, hogy csakis az igazi tehetség menjen a tudományos pályára. És mindezek daczára mit tapaszta­lunk? Tapasztaljuk és látjuk azt , hogy a tanulók serege napról-napra nő. A társadalmi előítéleteket nem tudjuk le­küzdeni, azt hisszük, hogy egyedül a tudományos pályához van fűzve a tisz­tes megélhetés. A társadalom ily ferde felfogásával azután neveli a proletárok gyász­seregét, de azt elhelyezni nem képes. A szülők, akár van gyermekekben te­hetség, akár nincs, „lateiner“-nek ne­velik gyermeküket, ki mikor a nyolcz osztályt elvégezte, vagy az iskolákon sok esetben a tanárok könyörületessége- és elnézéséből csak keservesen átver­gődött és nagy nehezen még az érett­ségi bizonyítványhoz is hozzá jutott, akkor látja, hogy igen, de igen sok esetben csak egy csalódott dijnok aspiráns lehet belőle, ki úgy önma­­gával, mint a társadalommal örökös meghasonlásban fog élni. Egy idő óta egyre élesebbé válik az ellentét az ifjúság nevelését illető különböző felfogások közt. Az egyik részen állnak a mostani tanrendszer hívei, a másik részen pedig azok, kik a mostani rendszert kárhoztatják, az ifjúság túlterheléséről beszélnek, mely azt idő előtt blazirttá teszi és valódi karaktereket nem nevel. Hogy melyik részen van az igaz­ság, azt igen bajos eldönteni, mert olyan tanrendszer, mely minden gyar­lóságtól és hibától ment lenne, még még eddig sohasem volt és valószínű, hogy nem is lesz. Annyi tény, hogy ma az ifjúságtól sokat követelnek és követelik azt a kellő komolysággal és szigorral, mint azt nálunk is a mostani érettségi vizs­gálatok igazolták , melyeknek eredmé­nye bizony nem mondható kielégítő­nek, mert átlag 25—33 százalék bu­kott meg. Ha csak e rideg számokat vesszük tekintetbe, kétségbe kellene esnünk a mostani nemzedék szellemi képessége felett és felelősségre vonni a rendszert és a tanárokat, kik anélkül is, mint a rendszer hivatalos bűnbakjai, igaz, hogy sokszor megérdemelt, de még többsör egészen méltatlan meghurcolá­­soknak vannak kitéve. A kép azonban nem lesz oly sötét, ha figyelembe vesszük a vizsgálatok eredményeinek intenzív értékét, és itt határozottan örvendetes haladást konstatálunk. Nincs alapja tehát azon panasznak, hogy az ifjúság nagyobb része nem bír az előírt tananyaggal megküzdeni, hogy azt az iskola mostani rendszere csak felületes ismeretekkel tömné meg, mert a­ki a középiskolába hivatással, tehetséggel és komoly akarattal lép, az annak czéljait a kellő sikerrel és eredménynyel el is fogja érni, itt csak az a baj, hogy igen sok olyan eleme van az iskolának , mely nem oda való, mely annak valóságos nyűge, azt mun­kájában akadályozza. A­z ilyen elemek­nek még a mostaninál is nagyobb szigorra lenne szükségök, mely őket e középiskolától távol tartaná. Itt volna már az ideje, hogy a szülők ne erőltetnék gyermekeiknek a tudományos pályán való boldogulá­sukat és a külső úrhatnámság iránt való előszeretettel végre valahára sza­kítanának. Itt vannak a gyakorlati pályák, melyeken sokkal könnyebb szerrel boldogulhatnak, gyermekeik jövőjét és azok függetlenségét biztosít­hatják. Ha az iskolai év végével sokaknál az eredmény ki nem elégít: ne okol­juk csak magát a rendszert, a hibát önmagunkban és az előítéletekben ke­ressük , melyektől oly nehezen tudunk szabadulni. Úgy a nép­, mint a középiskolai tanügy terén mindenütt örvendetes a haladás és ez boldogulásunknak első feltétele és alapja. A porosz nép a francziát előbb a népnevelés terén verte meg és csak azután indult ellene fegy­veres erővel. Ott a büszke Anglia, vajmi keveset törődik más népek taní­tási rendszerével. Ő meg van a ma­gáéval elégedve és boldogul. A rend­szer mindig változik és fog is változni épen úgy, mint maguk az emberek. Mind mindenütt, úgy a tanügy terén is szükségünk van arra, hogy összes erőinket érvényesítsük, mert csak igy lesz a folytonos haladás útja előkészítve és biztosítva. Szükségünk van a család, a társadalom hathatós támogatására, különben a siker elmarad. —­­ — KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCZÁJA Utazás a délszaki ég felé. — Irta: Joszip. — — Hozza már elő azt az utazó­táskát Julis! — Viszem már tekintetes uram, csak­hogy egy kissé ki kellett porolni, mert is­ten tudja mikor volt használva. — No már az igaz, hisz mióta Hymen aranylánczát a nyakamra, a feleségemét meg az órámra akasztottam, azóta Bu­­gacz, Monostor, Halesz ... no meg a Cső­­dör határát el nem hagytam soha. Hejh , de is jó lesz már egy kis szabad mozgás! Meredő szemekkel vizsgálom majd a természet szépségeit (mert itthon majd mindenről referálnom kell!), a hegy-völgyek elragadó változatát; mohó fülekkel hallga­tom majd az új fajta madarak bájoló csat­togásait s lihegő tüdővel szívom az illatos léget .... El, el, messze, a délszaki ég felé! ... Hadd ringassanak a tenger fodródzó habjai; hadd sétálok a pálmák és olajok illatos hű­­sében; hadd üdüljön ez a romlandó árva porhüvely . . . — Hol van már Julis ?! Még­se hozza azt a táskát ?! — Itt van már kérem, csak a czédu­­lákat vakargattam le róla, nehogy Triesztbe vagy Velenczébe vigyék. — No lám, a roppant készülődésbe majd elábrándoztam; visszafelé ugrottam éppen egy évet — no de nem csoda. Akkor is éppen ilyen meleg volt, így kerestük a pakktáskát, ilyenformán rendezkedtünk, az­tán mentünk, mentünk azzal a hosszú-vé­kony és rövid-vastag emberrel együtt messze , messze, a­hol csillagosabb az ég, lombosabb az erdő, zengőbb a madárhal .... Men­tünk mendegéltünk s az a hosszú­ vékony társunk csakhamar elvesztette először a szi­vét , azután az eszét, aztán az álmát, az­tán az étvágyát, pénzét meg mindenét, csupán csak kielégithetlen étvágya és meg­rögzött egészsége maradt meg neki . . . . Szegény Ilonka, ugyan mit is csinál egy hosszú év óta! — no persze persze, mióta a szive azon a gyönyörű kék tengeren abba a mélységes tengerbe, a szerelem felkorbá­csolt tengerébe bukott . . . — Még sincs itt az a táska Julis ? ! — Hát most vettem észre, hogy az egyik füllentyűje kijár, a másik oldala meg lukas, meg kék ezt reperálni . . . — Tenger, tenger! minő csodás is a te varázserőd! A­ki egyszer hullámaid ölelő karjai közt ringott, az igazán szerelmes is lett beléd. Vizen utazni ... ah, mindig csak viz, viz, víz ! . . . — Viszed pokolba ezt a pohár vizet, mi­nek hoztad ide nekem? — Hát vizet tetszett parancsolni a te­kintetes úrnak! — Ördögöt parancsoltam! csak hozza­m már azt a táskát, hiszen mindjárt itt lesz a kocsi. — Hát nem gőzösön tetszik elutazni a tekintetes úrnak? — Nem ám, csak hamar azt az egyet­­mást s mondjad az asszonyodnak, hogy én már kész vagyok. * * * Gyönyörűen borongott az ég. A júniusi naptól kiszárított föld csak úgy epedezett a zápor után s a nap hamiskásan kukkan­tott ki néha-néha egy-egy vastag felleg kö­­­­zül, mintha az utazókat stiklirozná, (ejnye hol a manóba vettem ezt a szép magyar szót) kik elég vakmerők voltak szekereken utazni a délszaki ég felé. Hja , de mind hiába! Az én famíliám olyan família, a­mely ha egyszer mulatni akar, hát abban ugyan meg nem akadá­lyozza még a zápor sem. Ezen nemes tulaj­dona miatt szegény boldogult X. bácsi el is nevezte „hevernyázó­ familiának.“ Nos elég az ahhoz , hogy útban voltunk, még­pedig fantáziámnak megfelelőleg a­z é­­­­szaki ég felé. Nem is hiányzott semmi, hogy az utazásnak összes gyönyöreit élvez­hessem. Ott volt velem az a jó sógor, a­ki mindig tudja, hogy hol van a jó bor. Ez alkalommal is maga mellett szorongatta a kulacsot. Hja, ő tősgyökeres magyar ember s igy hibátlanul tudja s egyszersmind követi is azt a magyar közmondást, hogy: télen kenye-s redet, nyáron kulacsodat el ne hagyd! Hát bi­zón nem is tudhatja az ember — pláne, ha nagy útra indul! — hogy hol és mikor érheti szük­ség. Bizon nekünk is meg kellett állni egy-egy fás vidéken kieresztés végett, (hisz lovaink csak úgy izzadták a tüzet) s ilyenkor nem volt utolsó dolog a kulacs! Tehát, a­mint mondom, nem is hiány­zott semmi, hogy az utazásnak összes gyö­nyöreit élvezhessem, csak egy , egyetlenegy , a­mibe lelkem oly nagyon elmerült: a víz, a viz, a tengervíz! A­mint e fölött ábrándoztam, gondola­timra mintegy válaszul hatalmasan megdör­dült az ég. Fölöttünk a levegőben száz meg száz sötét foszlány lebegett, mintha valami özvegy asszonynak a széttépett és szélnek­­ eresztett toiletteje lett volna s lassan kint összeforrtak, mintha száz meg száz varró­leány neki esett volna, hogy a hirtelen bekövetkezett gyászra rögtön elké­szítsék. Igen , megdördült az ég s én — a­mint gyarló eszemmel megérteni tudtam, — azt vettem ki a hatalmas hangokból, hogy: víz kell, nohát majd lesz az is! Hölgyeinket sejtelmes borzongás fogta el s haczukáikat magukra teritgeték; nekem pedig először jutott komolyan eszembe az a közmondás, hogy : nyáron gúnyádat, télen kenyeredet el ne hagyd! Bezzeg jobb lett volna most a kulacs helyett egy bunda! A nőipariskolai munkakiállitás. E hó 23., 24. és 25. napjain volt a helybeli Nő­egylet nő­ipariskolájában a növen­dékek által ez évben készített női munkák kiállítása. A ki nem sajnálta a fáradságot és néhány percznyi időt szentelt a kiállítás megtekintésére, bizony sok szépet láthatott s azzal a meggyőződéssel jöhetett el onnan, hogy a zajtalanul, szinte elvonulóan, de kitartással működő szorgalom is mily sokra képes, és az a finom női lélek mily gazdag tárháza a választékos ízlésnek. Csakugyan nem nevezhetjük el jobban a n­őipariskolát, mintha az ízlés iskolájának mondjuk, s le­hetetlen teljes elismeréssel nem adóznunk a nőipariskola tanítónőjének, Nagy Erzsi kisasszonynak, kinek művelt ízlése, finom tapintata, gondos figyelme és fáradhatatlan szorgalma meglátszik a kiállításnak úgy­szólván minden egyes darabján. Az iskola működését élénken illusztrálja ez a kiállítás, mely akár a kiállított dara­bok számát, akár a választékot tekintve, minden bizonynyal kielégíti a jogos vára­kozást. Természetes, hogy első a hasznossági szempont, s a 676 darab munka legnagyobb részét a fehérneműek s a házi szükségletre való egyéb hasznos kézimunkák teszik. Volt 40 db. díszes ing, hímzett és ajour díszszel, hálókabátok , fésülök, kötények, szép futók, abroszok, törülközők , kendők , tálczák; em­lítésre méltók a pointface és tüll csipkezseb­kendők. Ez utóbbiak már inkább a díszmun­kák közé tartoztak, minőket szintén nagy számban tüntetett föl a kiállítás. Láttunk ott diszes báli belépőket és kendőket, egy gyönyörűen hímzett divánpárnát, egy diszes pluehe asztalkát stb. Megrendelt munka is volt nagy számmal a fehérneműekből és a diszes munkákból egyaránt. Csak egy dolgot nem találtunk kielégí­tőnek az ipariskola czéljához képest, s ez a növendékek száma, mely alig volt több 30-nál, s e számban éppen az az osztály kevéssé képviselve, mely talán legtöbb hasz­nát venné ennek az iskolának. Pedig a mellett, hogy aránylag igen olcsón és könnyű szerrel sajátítható itt el a női munkák készí­tésében való ügyesség, ízlés, finomság és alaposság azok az előnyök, melyeket a nö­vendék itt magáévá tehet; erre pedig nem­csak az úri nőknek kellene törekedniök. Igazán kívánatos , hogy a Nőegylet nemes áldozatkészsége ne legyen hiába, s ez a minden tekintetben méltánylást érdemlő s dicséretes eredménynyel működő iskola a jövőben minél szélesebb kört hódítson meg magának. A kiállítás alkalmával egy diszes diván­­párna sorsoltatott ki; e sorsolás tiszta jöve­delme 20 írt és egy névtelen adakozótól 5 frt, összesen 25 frt, mely összeg a nőegy­let részére dolgozó ingyenes növendékek közt érdem szerint kiosztatott. Megjegyezzük még , hogy az iskola működését az a körül­mény is kellő világításba helyezi, hogy már két növendéke nyerte el Budapesten a nő­ipariskolai tanítói oklevelet. Úgy a jeles tanítónőnek, mint a derék növendékeknek gratulálunk. KÜLÖNFÉLÉK: a vá­­rosi hatóság által kibocsátott felhívás foly­tán begyült adományokról a következő ki­mutatást vettük: Spitzer Márton úr gyűjtése 5-ik tizedből 14. sz. ivén 28 frt 43 kr., Dékány Pál úr gyűjtése 8-ik tizedből 25. sz. ivén 4 frt 60 kr., a „Kecskeméti Taka­rékpénztár-Egyesület” adománya 100 frt, Herczegh György úr gyűjtése 9. tizedből 29. sz. ivén 11 frt 60 kr., Gyenes József tizedes gyűjtése 9. tizedből 28. sz. ivén 5 frt 01 kr., Kovács Antal úr gyűjtése 8-ik tizedből 23. sz. ivén 23 frt 50 kr., Tóth Antal nrx/nif.paa 9-ikr­t.izP.fb­ol 27. SZ.

Next