Kecskeméti Lapok, 1889 (22. évfolyam, 1-26. szám)
1889-01-06 / 1. szám
XXII. ÉVFOLYAM. 1. szám. KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI DUI Egész évre 5 frt —kr. Negyedévre 1 frt 50 kr. Félévre . . 2 . 50 „ Egy szám ára 12 kr. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP Előfizetni az év folytán minden hónap elején lehet. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP SZERKESZTŐ LAKIK . III. TIZED, BUDAI ÚTCZA, 189. SZ. KIADÓHIVATAL, BUDAI-ÚTCZA, 186. SZ. HIRDETÉSI DÍJ : 4 hasábos petit sor 5 kr., többszöri vagy terjedelmes hirdetéseknél árleengedés adatik. Bílytgdij minden helglatiaért 30 kr. Egy régi nóta. Az utóbb tartott törvényhatósági közgyűlés már majdnem elhatározta, hogy az úgynevezett Nádor, a színháznak használt épület megvetessék s átalakítva színi előadásokra, torna- és vívóteremnek használtassák. Hogy ez el nem határoztatott, az leginkább azon múlt el, mert egy bizottsági tag felvetette azon kérdést, hogy vájjon újból építve mennyivel kerülne többe, mint az átalakítás, s hozzáfűzte, hogy a Szalontay-, Veraszta- és Mezei-féle házak amíg ezen czélra alkalmasan felhasználhatók volnának, más egyéb czélra pedig alig lehet őket előnyösen értékesíteni. Ismert tény, hogy a fentebb megnevezett romlatag épületek azon czélból vásároltattak meg, hogy oda az állam- vagy a város-, a posta-, távírda-, adó- és illetékkiszabási hivatalok számára alkalmas helyiséget építhessen , amely czélzat ha nem sikerülhet, valóban nem csekély gondot képez , hogy azokkal a végpusztulásnak indult házakkal mi történjék s a fentebb vázolt terv kétségkívül ezen szempontból is komoly figyelem tárgya lehet. Mi azonban ismert álláspontunkhoz " még egy nagyon figyelemreméltó szempontot ismerünk s e szempont a sugárút kérdése, mert nézetünk szerint annak előbb-utóbb meg kell lenni s előbb-utóbb meg is lesz, mert nemcsak a város szépítése, hanem a forgalom érdeke is erősen követeli. Azt hisszük, alig akadna ember, aki be ne ismerje, hogy csupán egyetlen egy a vasúti indóházhoz vezető sugárút e város városias kinézéséhez annyira hozzájárulna, hogy — kivált ha az kellőleg és szépen kiépülne — a nálunk megforduló idegenek bizonynyal kedvező benyomást nyernének városunk külső kinézéséről. Nem szabad tehát elbízni magunkat a Jókai udvarias dicséretére, hanem a jelen kívánalmain felül emelkedve szükségképen szem előtt kell tartanunk a jövő igényeit is, amely igényt méltányolni sokan csak azért nem tudjuk, mert a megszokott, ismert állapottal csupán csak a megszokásnál fogva, megelégedettek vagyunk, de azért a czélszerű készítést még hamarább megkedvellenénk, mihelyt csak meglenne. Élénken emlékszünk még, hogy r. cath. egyház boltnégyszege és a bazárépület között kanyaruló kocsiút elzárását hányan ellenezték s bizton merjük állítani, hogy ma már senki sem kívánná, hogy ott kocsiközlekedés legyen. A magyar közlekedésügyi miniszter a személyszállítás emelésén fáradozik s kétségkívül ki is fogja vinni s ha keresztül viszi s a szállítási dijak a minimumra leszállittatnak, az kétségkívül óriási mérvben fogja szaporítani a személyforgalmat, a miből hitünk szerint városunknak is kijut a maga része s szinte látjuk már a sugárúton emelkedő hoteleket is. De ha nem a szépészeti, hanem a czélszerűségi részét tekintjük is, nem tagadhatjuk, hogy a már most meglevő s kétségkívül még növekvő vasúti forgalmunk is megkívánja, hogy az indóházat a központhoz minél közelebb hozzuk. Nézetünk szerint tehát a sugárút kinyitásának kérdése nem ejthető el, sőt ha épen nem látná is czélszerűnek a közönség, hogy az most már kinyittassák , mégis meg kell állapítani, hogy hol lészen, hogy az építkezésnek az irányt megadjuk s útba épülő új házak által a kivitelt nehezíteni ne engedjük. Jól tudjuk , hogy manapság nagyon divatos jelszó, hogy nincs rá pénz, de akik e divatos jelszót szeretik hangoztatni, vegyék figyelembe, hogy a mi viszonyaink között nem is lehet, de nem is szükséges, hogy kik IH-ik N, a boulevardokat mintegy varázsütésre emeljük, de vegyék figyelembe azt is, hogy e kérdésnél az el- Ы tározás halasztása nagy mérvben igéybe veszi azt, ami az ő jelsza Vi szerint most sincs. Ám ez a kérdés a legelől említett színház és tornacsarnok kérdésével szorosan összefügg, mert kétségtelen, hogy a városnak mintegy kötelesége leszen, hogy emelendő épületeit a sugárútra rakja s szinte természetes, hogy a színház ott feküdjék s ennélfogva a színház vagy tornacsarnok, avagy mind a kettő építésénél figyelembe kell venni, hogy az első sugárút legtermészetesebb vonala épen a Veraszta-háznál megy s ha ezen helyre akár a posta, akár a szinház, akár a tornacsarnok építtetni szándékoltatnék elsősorban meg kell határozni a sugárút vonalát s az épületet fronttal a leendő sugárútra építeni. A temető-út ez a külső vége aránylag csekély költséggel kinyitható, ami ha kinyittatik, épül és szépül, és esetleg az új indóház is, melyre felettébb nagy szükség van, annak végére mihamar kiépíttetik, a többitől sokat tartani nem kell, mert majd megjő az építkezési kedv s a még útban maradó néhány házat maguk az építtetők fogják lebontatni. Kezdjük el hát minél hamarabb. Xavér. KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCZÁJA Egy koldusgyermek .. . Egy koldusgyermek fázva, dideregve köszönt be s boldog újévet kiván. Szemében esdeklés van kifejezve, ínsége írva rongy ruházatán. A sorsnak minden áldását rám kérte. Miért ? nem mondta bár , de tudhatom. Mivel reméli, a szegény, hogy érte Ajándékúl kijár a jutalom. És ne csalódjék, ime szívből nyújtom, Mit nyújtanom a szűk sors engedett, Hisz idelent, a rögös földi úton, Koldús az ember mind, ki született. Születtünk bár kunyhóban, palotában, Mindannyian ily koldúsok vagyunk, Akik a sorstól, érdemünk hiában, Kegyelmet és szerencsét koldulunk. Mert mi az érdem, melyben annyit bízunk ? A beteg agyban lázas látomány! Holott mindaz, mit élvezünk és bírunk, Mind nem egyéb, mint ingyen adomány! Mi érdemen születtél palotában, A hol legott a bőség üdvözölt? S hogy lenn szülessél az Ínség porában, A durva sors mely bűnért üldözött? És hányszor húnyt el az erényes lélek, Kinek nyomor volt teljes élete! Amig dőzsölve mulatott a vétek S a ronda bűn, mely jót nem ismere ! Oh koldúsgyermek, vedd ez adományom! Hisz én testvéred, én koldús vagyok, Nincs érdemem, nincs semmi a világon, Ki mint te csak kegyelmet koldulok ! Erüdi Dániel. A grácziak csókja.*) — Felolvasta Papp Sándorné Úrnő a nőegylet negyedik társas estélyén. — Ne ütközzenek meg uraim s hölgyeim, ha egy titkot elfecsegek. A titokban úgyis épen az az érdekes, azaz édes, ha elmondhatjuk azoknak, a kik arról tudomással nem birnak s habár a titok kifecsegése a bizalom megsértésének tűnik is fel, mentségemül szolgáljon az, hogy én nem négyszemközt , hanem nyilvánosan és a további titoktartás megigérése nélkül leplezem le. — Egy csók történetét fogom elmondani, de megnyugtatásul előre kifecsegem, hogy nem kell pirulni, ha nyilvánosan elmondom is, sem annak a ki adta, sem annak a ki kapta. Ne gondolják azonban, hogy valami szerelmes pár csókjáról lesz szó, ezeknek a csókja habár a legédesebb is, de nem érdekes, a lopott csóknak meg nincs annyi értéke, hogy érdemes legyen róla beszélni, a házasfelek csókja meg csak olyan sablonszerű csók, mely az örök frigy pecsétje lehetett a mézes hetekben, de azután a megszokottság bizonyos tiszteleti jelleget adott neki; ezek a tiszteleti dolgok pedig nem arra valók, hogy érdeklődést kelthessenek. * __________ * * *) Ez alkalomra írta Dr. Tassy Pál. Nem régen történt, még mindannyian emlékezni fognak rá. Hajléktalanná vált szegény s habár nem volt díszes a háza, s habár nem volt fény- és pompával berendezve a lakása, még is csak hajlék volt az, a melyben lángelméjű költők és írók, nagy alkotásait az emberi szó szépségével hirdeték. S mikor hajléktalanná vált, milyen szomorúan vett tőlönk búcsút! A könyei csak úgy peregtek arczára s látszott, midőn istenhozzádot mondott, hogy fáj neki, nagyon fáj a távozás. — Mindenki ismerte nálunk. Köntöse kopott, kendőzködése avultas, járása ingatag , mozdulata sokszor szegletes volt, de szemeiből mély szenvedély sugárzott elő, s a szelíd mosoly, mely olykor ajkain megjelent, hangja, melylyel fájó érzést, bút, bánatot, örömet úgy tudott kifejezni, dévaskodó kacagása, és ezek mind mind oly kedvessé tudták tenni azok előtt, akiknek szíve az övével együtt tudott érezni, akiknek lelke fogékony volt a beszélő művészet által megtestesített alkotások iránt. Igen, hajléktalanná vált szegény Thalia nálunk. A közöny, hidegség, fukarkodás, szűkkeblűségből korbácsot fontak s kiűzték városunkból, határunkból. De Thalia nem haragudott meg. Hijjába , ő a grácziák közé tartozik s ezek a grácziák szerfelett kegyesek. Szivük tele van jósággal, a haragot, a boszút nem is ismerik, hogy is ismernék, hisz azért vannak, hogy az emberek sivár életébe elevenséget öntsenek, hogy a földi gondok közé örömet fonjanak, hogy vidámítsanak, lelkesítsenek , itt rajongást keltve, ott ábrándképeket szőve az égi szikra erejével, varázsával! Szegény Thalia mikor megérkezett égi lakába, panaszos hangon beszélte el szégyenét testvérei Aglaja és Eufroditának. A három grátia sírt, átnyilalta mindháromuk szívét a fájdalom. Hogy is ne ? hiszen egy nagy magyar alföldi városból űzték ki a szeretett testvért, Thaliát, aki a múzsák szolgálatában állott, így zokogtak, sírtak keservesen, egymás keblére borulva, midőn Aglaja először megszóltak. A köny még ott rezgett szemében, de e könnyűt már áttörte az örömsugár. Ajkai mosolyra nyíltak, arcza kipirult, látszott egész lényén, hogy egy nemes gondolat szülemlett meg fejecskéjében. Euphrodita kérdő tekintetet vetett reá , s igy szólt Thaliához: nézd csak Aglaját, keble örömtől dobog, a te fürteid közül is kivette a gyászbokrétát, látom, hogy csábos eszmével áll elő, tündér világok fényes tájaira vezeti képzelete. Aglaja erre csakugyan megszólalt kedves testvér, édes jó Thaliám vigasztalódjál, ne fájjon neked a gondolat, hogy kiűztek, hogy hajléktalanná tettek Kecskeméten, mert még mosolygás fog ülni a te bibor ajkaidra, s örvendeni fogsz. Thalia hálásan csókolta meg Aglaját. Igen testvér — folytatá Aglaja — mi mindhároman útra kelünk s elmegyünk oda titkon , senki által nem láttatva , a honnan téged elűztek. Egy szép őszi estén, mikor a hold bágyadt fénye rászáll a tájra, belopódzunk halkan, nesztelenül. Magunkkal visszük a múzsák kincseit, az istenek varázsát. Az elzüllő társas életbe, mely A munkásoknak baleset ellen való biztosítása. Több ízben hangoztatták már annak a szükségét, hogy a munkásoknak baleset ellen való biztosítása a törvényhozás által szabályoztassék. E sürgetéseknek meg volt az az eredménye, hogy a közgazdasági miniszter komolyan kezébe vette az ügyet és megtette az első lépést. Üdvözöljük, őszinte örömmel üdvözöljük ezért a lépésért a kormányt. Teszszük pedig ezt elsősorban humanisztikus szempontból, mert minden jobb érzelmű, becsületes embernek jól esik látni azt, hogyha arról a szegény munkásról, ki keserves kenyeréért ezerszer kockáztatja életét, legalább olyképen gondolkodnak, hogy munka közben ért balesetek ne foszszák meg őt és családját a száraz kenyértől, de teszszük azért is, mert a jó munkástörvények már csirájukban ölnek meg minden szoczialisztikus, állambontó törekvést. Magyarországon még hála Istennek nem verte fel hydra fejét a szocziálizmus, itt még nincs örökös harczban a munkás a társadalommal és ha idejekorán jó munkástörvények hozatnak, remélhető, hogy meg leszünk kimérve a kulturállamok e rákfenéjétől. A munkásoknak baleset ellen való biztosítása az első lépés e téren, melyet követni kell a munkásoknak biztosítása aggkorukra és rokkantságuk esetére. De ez még várhat. A baleset-biztosítás azonban sokkal égetőbb kérdés, melynek most megoldása előtt állunk. A földmivelés , ipar- és kereskedelemügyi miniszter egyik tanácsosát, dr. Schnierer Gyulát bízta meg e kérdés tanulmányozásával , ki a külföldi államok idevágó intézkedéseit beható figyelem és alapos tanulmányozás tárgyává tévén , egyelőre elkészült azon alapelveknek megállapításával, melyeken a nálunk létesítendő törvényjavaslat nyugodni hivatva lesz. Ez előmunkálatot a földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter egy december 15-ikére összehívott és azóta többször összeült szakértői tanácskozmány elé terjesztette, hogy az érdekelt gyárosok, iparosok és az ez ügyben ismert szakértők véleményét megismerje és ehhez képest ez alapelveket véglegesen szövegezze s ezek nyomán a törvényjavaslatot elkészíttesse. Ezek az alapelvek természetesen csak kiindulási pontot képeznek, mely az etquéte véleményével és határozatával kibővítve törvényjavaslattá fog kidolgoztatni. A nagy szorgalommal és alapos szakértelemmel összeállított alapelvek a következők: 1. Minden gyári munkás, továbbá az építő-, kőfejtő- és homokbánya-iparnál, nemkülönben a kútcsináló és a kéményseprő iparnál alkalmazott minden munkás, valamint az ezen üzemeknél alkalmazott azon hivatalnok , akinek évi fizetése az 1000 frtot meg nem haladja, az üzem közben bekövetkezett baleset folytán szenvedett testi sérüléséért munkaadójától kárpótlást igényelhet. Gyárnak ezen törvény értelmében minden oly ipartelep tekintendő, a melyben rendszerint legalább tiz munkás foglalkozik, vagy a hol, tekintet nélkül a munkások számára, elemi erőgép használtaik, vagy a hol robbanószerek készülnek. 1889. JANUÁR 8.