Kecskeméti Lapok, 1889 (22. évfolyam, 27-52. szám)

1889-07-07 / 27. szám

XXII. ÉVFOLYAM, 27. szám. KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI DÍJ 1 Egész évre 5 frt — kr. Negyedévre 1 frt 50 kr. Félévre . . 2 „ 50 „ Egy szám ára 12 kr. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP Előfizetni az év folytán minden hónap elején lehet. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP • SZERKESZTŐ LAKIK : III.TIZED, BUDAI-ÚTCZA, 189. SZ. KIADÓ­HIVATAL, BUDAI-ÚTCZA, 186. SZ. HIRDETÉSI DÍJ : 4 hasábos petit sor 5 kr., többszöri vagy terje­delmes hirdetéseknél árleengedés adatik. Bélyegdij minden beigtatásért 30 kr. A gyümölcsvásár. A városi tanács a gyümölcspiacz berendezésére fordította figyelmét s ha­bár még most rögtönözve nem is hoz­hatott olyan határozatot, a­melylyel a piaci és általában a gyümölcs adás­vétel rendezve lenne, mégis tett olyan intézkedést, a­mi a termelő és a köz­­vetítő közötti érintkezést nagyban meg­könnyíti. Ez intézkedés pedig nem több, de ennyi is elég nagy fontos­ságú, mint a gyümölcspiacznak a mos­tani helyén való czélszerűbb beren­dezése. Tudnivaló, hogy a gyümölcspiacz , sőt sokkal helyesebben: gyümölcsvásár a Barátok temploma és az öreg városház­tér közötti Kossuth-térre van beszorítva, a­mely aránylag roppant szűk helyen szinte megfoghatatlan, hogy miképen lehet naponként 50—60 nagyon rako­mány gyümölcsöt 5—6 kilós, elvétve 25—40 kilós tartályokban hajnali két órától 4-ig 5-ig kirakni, eladni és is­mét a vevőhöz elszállítani. Ha az em­ber tudja, hogy ott a mondott időben a kocsiknak száza, az emberek ezre fordul meg s még a mellett helyet foglal 25—30,000 5 kilós tót garabó, bizony a csodával látja határosnak, hogy mindezek ott naponkénti ember­halál nélkül megfordulhassanak. Pedig bizony megfordulnak. Olvasóink nagyrésze kétségkívül sokkal kényelmesebb, minthogy ez őt nem érdeklő látományért az édes haj­nali álomról lemondana, de mi bátran merjük biztatni, hogy halassza el az édes álmokat és egyszer legalább nézze meg; ha ezt nem látta, akkor még ilyet nem látott s egyszersmind arról is meg fog győződni, hogy bizony az a kecskeméti baraczkvásár még­sem olyan, mint azt az osztr. magyar mo­narchia „írásban és képben“ megcse­­lekedte. Nohát ezen a sztíkhelyen eleddig a gyökeresebb rendezkedne hiányzott, arra szorítkoztak , hogy a kocsiút mel­letti vonalra a gyalogosokat lerakodni nem engedték, azt a helyet lehetőleg azok számára tartván fenn , a­kik ba­­raczkjukat kocsikon szállították a pi­­aczra. Ekképen a hosszú-hosszú vonal a külső oldalán végig lett gyümölcs­csel , a beszorított talicskások és háton hurczolkodók ezekkel szemben belül még egy másik hosszú sort képeztek, a­mely két hosszú sor aztán egy körülbelől 120—130 öl hosszú utczát képezett, a­mely csak alig két-három helyen volt megszakítva. Ebből következett, hogy ezen a zárt vonalon ki és behurczolkodni vég­telen nehéz volt, másrészről pedig, hogy ez a többi rövidebb utczasorok hátrányára kétségtelenül a legelőnyö­sebb elárusító hely volt, mert a vevők ezen az egyfolytában futó egy-két hosszú utczán, hol az utcza két olda­lát igazán csínnal és ízléssel kiállított valóságos gyümölcskirakat képezi, ok­vetlen végig mentek és sok esetben szükségleteket ki is elégítették. Mi ter­mészetesebb tehát, minthogy azok, a­kik kénytelen-kelletlen beljebb szorul­tak az eladott gyümölcs helyét, a rend nagy hátrányára elfoglalni igyekeztek a­mi nekik a költözéssel járó teher miatt csak újabb baj volt. A vázolt berendezés tehát okozott töméntelen forgalmi nehézséget s a mel­lett egyes — hogy a legenyhébb szót használjuk — élelmesebbeknek a hely­zet kihasználását biztosította. Most a városi tanács e bajon a ké­­pen segített, hogy a soroknak a kocsi­út vonalra függélyesen fektetését ren­delte el, a mely által az egész vásár­vonalon a kocsiút felé mintegy 60 — 80 utczasor képződik, a­melyeken a ko­csiút felé és az ellenkező irányba is, kényelmesen közlekedni lehet. Ez által, nem is számítva az eladó közönség nagy kényelmét és azt, hogy a kije­lölt vásártéren sokkal több gyümölcsöt lehet elhelyezni , mert a belső rész is elfoglalva lesz: el van érve az a leg­fontosabb czél is, hogy az egyik hely a másik felett előnynyel alig bír. A jelzett útsorok péntek óta már a rend megtartása végett, és hogy a helylyel takarékoskodni lehessen, ka­rókkal kijelölve és hogy a kora haj­nali sötétségben látni lehessen fehérre meszelve vannak, a­mi, a­mig meg­­nem szokjuk, kissé komikus látvány. Akad is, aki egy két rész vnczczet meg­ereszt , — az ő dolga — ha nincs más dolga. — De az tény, hogy ez az újítás a rend fenntartása érdekében üdvös intézkedés. A gyümölcsvásár érdekében ezt azonban csupán ideiglenes intézkedés­nek vehetjük, melynek végleges ren­dezése tekintetéből a közforgalom fon­tos érdekeinek megóvása végett sokkal mélyre­hatóbb reformok létesítendők, még­pedig nemcsak a hely czélszerű elhelyezése és berendezése, hanem a termelők vitális érdekeinek megóvása tekintetében is. És ez még fontosabb. De most már — e miatt a barac­k­vásár miatt — az időből kifogyván, tisztelt szerkesztő barátom engedel­­mével, azon tárgygyal máskor fogjuk a t. olvasó közönséget — untatni. 0. KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCZÁJA Üdvhangok Böszörményi Mihály félszázados tanítói jubileumára 1889. július hó 3-án. Tapsoljatok! Babért a Hős fejére! Im’ a palaestra már befutva van; Félszázadévi harcza véget éré, Győztes lévén , benne untalan, Mert rendíthetlenül futotta azt meg, Mint hírszomjas vezér csaták tü­zén, Vagy mint a vészes óczeáni hajós, bír Rémítő szírt, vihar s ezer syrén . . . Itt áll a Férfiú, a tisztes Ősz! Kit most taps és érdembabér tetőz. Nem ott, a hol Neptún, vagy bősz Mars ontja Az életet vakon s könyörtelen — Vívott Ő győzedelmeket; porondja Nem vérmező volt: békés tanterem. Népiskolának volt keresztvitéze, A népműveltség fölként bajnoka ; Mi láttuk Őt nemes buzgalma közt, mint Égett veríték­ gyöngyös homloka; Az ige és a könyv volt fegyvere, Szellemcsatát naponta itt nyere. Mi volt félszázadév előtt e pálya? Elképzelem . . . s orczámra pir­­olúl Hány elzüllött kalandor lépe rája, Darab kenyérért csak — hivatlanúl. S a nagy beteg, szegény Közoktatásunk Fáj tudnom, hogy miként gyógyittatott: Ki orvosának esküdé magát, hajh! Legtöbbször éppen az kontárkodott. Ajkán vigasz a léha: „Ouem dii . . .“ S a szent közügy a szörnykínt szenvedi. Ám e nehéz, vajúdó korban is még — Midőn a zsibbadásba dűlt haza Kezdé lerázni százados bilincsét, Melyet tán önbűnéért hordoza — Találkozának — elszánt — mintalelkek, Kik Őt, az elhagyottat ápolák Ép oly rajongva, mint szakismerettel, Követve hő szivük sugallatát, Habár a munkadíj s elismerés Lett légyen gúny, nyomor, becsmérelés. Mi jól esik, ezek sorába’ látnunk, S ha méltó joggal Rád mutathatunk : Kedves, ifjúszivű, öreg Barátunk, Szeretve tisztelt Kortárs, Mentorunk! Te, ötven éve múlt, hogy síkra szálltál, Szent hivatás vezérle útadón, „Előre!“ volt a jelszavad s szivedre Egy vágy forrott: legyen művelt a hon! És küzdél­m e napig, hogy Rád talál: Nagy Veterán, jó harczot harczolál! Félszázadév! S egy eszme védletére Áldozva: Istenemre, szép idő! Silány a bér, mit a világ ad érte, Ily érdem, mint Tiéd, nem mérhető; Önzetlen és odaadó szerelmed Az oktatgattad gyermek-nyáj iránt, S a legtapintatosb vezérlet: egyként igényli, hogy díszítsen amaránth. Te lől körünknek Pestalozzija . . . S mosolyga ránk a Paedagogia. Hasonlitál a naphoz, fáradatlan’ Hintvén lelked meleg sugárait, Száz meg száz kis kebel gyűlt öntudatlan’, S hevültek jóra­ tanítványaid, Ma már nemes gyümölcsöket teremve, Részben még dús reményvirágokat. Büszkén tekinthetsz most saját művedre, Midőn az enyh tündére hívogat. Mert hisz’ Te a gírát jól forgatod, S Urad ezért majd bő jutalmat ád. Példás erényedért dicső Aggastyán! Hálát szavaz a művelt hon Neked, S e hű, magyar város rivaly, megosztván Szívhodolattal drága ünneped, A mért lankadni nem tudó erővel Magasztos érdekében fáradál; És végül vedd a tisztelet füzérét Tőlünk, kiknek bölcs Elnökünk valál; Fogadd el ajkunk búcsúszózatát: Ősz fürteid eszményül veszszük át! És most mint boldog Simeon pihenj meg! De mégse ... oh ne­ légy, maradj velünk; Tekinteted fölbátorít s megedzend, Ha a rögös úton elcsüggedünk. S még egy kegyet, oh ünnepelt Tanitó! Áldj meg, kik itt körödbe gyűltünk, áldj! — Nézd, e sok tettre kész ifjú közmunkás — Mind a Te nyomdokidba lépni vágy — Hogy koronád : az édes Öntudat Szentelje meg majdan nyugalmukat! Kiss József: A magyar Alföld. Érdekes adat az, melyet Pulszky Fe­­rencz említ fel a trónörökös könyvének leg­utóbbi füzetében a magyar Alföldön talált régészeti emlékek felsorolásánál, hogy t. i. „gazdag urak lakhatták a termékeny Al­földet még Mátyás király korában is“, mi­vel ezt bizonyítja az a sok drága, érdekes arany- és ezüst csatt, gomb és edény, mely az alföldről kerül elő, s melyek nagy része az Árpád-korabeli királyok idejéből való. Pest-Pilis-Solt-Kiskun megye hivatalos tantestületének közgyűlése. Két éve múlt, hogy ez a tekintélyes testület Halas városának szíves meghívása folytán közgyűlést tartott. Élénk emléke­zetben van e közgyűlés mindazoknál, kik részesei lehettek. Halas szokott magyaros szí­vélyességgel fogadta a megyei tantestületet, s midőn ez komoly tanácskozások után ke­délyes találkát adott a városi fürdőháznál, Halas intelligens közönsége fényes tánczvi­­galmat rendezett a vidékiek tiszteletére. Ezeknek az emlékeknek a hatása alatt szer­vezkedett a kecskeméti tanítóság most. Ne­mes városunk áldozatkész tanácsa 120 írttal járult a megyei közgyűlés­­alkalmából fel­merülő és a vidéki vendégek ellátása és kellemes szórakoztatása körül támadt költ­ségek födözésére. Múlt kedden, július 2-án reggeli 8 órakor szokatlan élénkség támadt a kanyar­ utczai II. kerületi népiskola körül. A tanügy és nevelésügy buzgó harczosai, vidéki és helybeli tanítók szép számmal gyülekeztek a lobogó díszben volt tante­remben, és midőn pont 9 órakor az elnöki csengetyű megszólalt, pillanat alatt benépe­sedett a tágas terem. Böszörményi Mi­hály testületi elnök, megnyitó beszédjében megható szavakkal adott kifejezést érzel­meinek, midőn egyrészt rögös, 50 évet meg­haladó tanítói pályára tekintett vissza, másfelől aggódó bár, de nyugodt önérzettel jövőjéről szólt. Meglátszott az öreg úron, hogy a 71 évnek a súlyát nem igen érzi; undoran, egyenes tartással, erős hangsúlyo­zással mondotta el megnyitóját, és midőn későbben, a közgyűlés folyama alatt az egyetemes tanítógyűlés előkészítő bizottsá­gába képviselőt választottak, a fiatalabb nemzedék huzakodott a megbízatástól, mire ő, az elaggott, kijelentette: „no majd elvál­lalom én“. Úgy is lett. A közgyűlés két kiemelkedő mozzanata volt Zajzon Dénes képezdei igazgató és Fincziczky József tanító fölolvasása. Az első „Mit várhatunk a népiskolától“, a második „Mikép hathat a pusztai vagy falusi tanító a nép anyagi gyarapodására?* Ügyes toll, sok tapaszta­lat és meggyőző érvelés volt mindkettőnek jellege. Amaz az elmélet, emez a gyakorlat. Mint a közgyűlés egyik kiváló elhatározá­sát, felemlítem azt is, hogy a megyei tan­testület a saját pénztára terhére a „Mária- Dorothea-Egyesület“ alapító tagjai sorába lépett 50 frt adománynyal. Érdekes és a megyei tantestület életében egy újabb kor­szakot jelző elhatározás volt az is, hogy a testület — szakítva hagyományos múltjá­val — a vezetés súlypontját Kecskemétről Újpestre helyezte át, elnökévé elválasztván Mád­i Lajos, az újpesti népiskolák igaz­gatóját. Bár a testület életében 15 év telt el, még ma sincsen túl a kezdet nehézsé­gein, mert a megye roppant területe, a köz­lekedési akadályok, a községek szűkmarkú­sága , talán a testületi tagok közönyössége is mind olyan nehézségek, melyek eme tekintélyes testületnél a rendszeresebb ha­ladás útját állják. Adja Isten, hogy Újpest, mely a megye minden oldaláról könyebben elérhető, fontos feladatnak a saját s az össz­­megye reputatiójának érdekében sikeresen megfeleljen. Érdekes ez adat reánk nézve azért, mert ennek segélyével érthetjük meg azon kü­lönben alig érthető jelenséget, hogy az Al­föld gazdag síksága az utóbbi századok alatt nagyobbrészt csak egyszerű földmi­­velő magyar nép birtokában levőnek talál­tatott. Ha ugyanis a valóságnak megfelelő azon nézetünk, hogy az e hazába jövő első honalapítók tulajdonképp egy Ázsiában fel­bomlott régi nagy magyar birodalomnak előkelőbb emigránsai voltak, akkor fel kel­lett azt is tételeznünk, hogy ezek e ha­zába jövetelük után maguk is, az eredeti hazájukhoz leghasonlóbb területi viszonyok­kal bíró Alföldre telepedtek le. Ha azon­ban a magyar Alföldet elejétől fogva min­dig, csak az utóbbi századok alatt ott ta­lált , legnagyobbrészt egyszerű fölmivelő magyar nép lakta volna, akkor e tény nem igen lett volna összeegyeztethető a fentebbi magyarázattal. Ellenben ha csakugyan úgy áll a dolog, a mint Pulszky Ferencz az Alföldön talált régiségekből következteti, hogy t. i. gazdag urak lakhatták a ter­mékeny Alföldet még Mátyás király ko­rában is: ez megfordítva, nagyon is mel­lette bizonyít fentebb előadott theóriánknak, hogy tehát csakugyan nem holmi dib-dáb, ütött-kopott gyülevész nép volt az, mely Ázsiából a magyar honfoglalók czíme alatt e mostani hazánkba betelepedett, hanem olyanok, kik már régi, keleti hazájukban is előkelő vagyonos urak voltak, s kik az eredeti hazájuknak megfelelő sajátságos vi­szonyok közé telepedtek le az új hazában is. Ez adat megérthetővé teszi azt is, hogy miért sikerült tehát ez aránylag csekély 1889. JÚLIUS 7.

Next