Kecskeméti Lapok, 1889 (22. évfolyam, 27-52. szám)
1889-07-07 / 27. szám
XXII. ÉVFOLYAM, 27. szám. KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI DÍJ 1 Egész évre 5 frt — kr. Negyedévre 1 frt 50 kr. Félévre . . 2 „ 50 „ Egy szám ára 12 kr. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP Előfizetni az év folytán minden hónap elején lehet. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP • SZERKESZTŐ LAKIK : III.TIZED, BUDAI-ÚTCZA, 189. SZ. KIADÓHIVATAL, BUDAI-ÚTCZA, 186. SZ. HIRDETÉSI DÍJ : 4 hasábos petit sor 5 kr., többszöri vagy terjedelmes hirdetéseknél árleengedés adatik. Bélyegdij minden beigtatásért 30 kr. A gyümölcsvásár. A városi tanács a gyümölcspiacz berendezésére fordította figyelmét s habár még most rögtönözve nem is hozhatott olyan határozatot, amelylyel a piaci és általában a gyümölcs adásvétel rendezve lenne, mégis tett olyan intézkedést, ami a termelő és a közvetítő közötti érintkezést nagyban megkönnyíti. Ez intézkedés pedig nem több, de ennyi is elég nagy fontosságú, mint a gyümölcspiacznak a mostani helyén való czélszerűbb berendezése. Tudnivaló, hogy a gyümölcspiacz , sőt sokkal helyesebben: gyümölcsvásár a Barátok temploma és az öreg városháztér közötti Kossuth-térre van beszorítva, amely aránylag roppant szűk helyen szinte megfoghatatlan, hogy miképen lehet naponként 50—60 nagyon rakomány gyümölcsöt 5—6 kilós, elvétve 25—40 kilós tartályokban hajnali két órától 4-ig 5-ig kirakni, eladni és ismét a vevőhöz elszállítani. Ha az ember tudja, hogy ott a mondott időben a kocsiknak száza, az emberek ezre fordul meg s még a mellett helyet foglal 25—30,000 5 kilós tót garabó, bizony a csodával látja határosnak, hogy mindezek ott naponkénti emberhalál nélkül megfordulhassanak. Pedig bizony megfordulnak. Olvasóink nagyrésze kétségkívül sokkal kényelmesebb, minthogy ez őt nem érdeklő látományért az édes hajnali álomról lemondana, de mi bátran merjük biztatni, hogy halassza el az édes álmokat és egyszer legalább nézze meg; ha ezt nem látta, akkor még ilyet nem látott s egyszersmind arról is meg fog győződni, hogy bizony az a kecskeméti baraczkvásár mégsem olyan, mint azt az osztr. magyar monarchia „írásban és képben“ megcselekedte. Nohát ezen a sztíkhelyen eleddig a gyökeresebb rendezkedne hiányzott, arra szorítkoztak , hogy a kocsiút melletti vonalra a gyalogosokat lerakodni nem engedték, azt a helyet lehetőleg azok számára tartván fenn , akik baraczkjukat kocsikon szállították a piaczra. Ekképen a hosszú-hosszú vonal a külső oldalán végig lett gyümölcscsel , a beszorított talicskások és háton hurczolkodók ezekkel szemben belül még egy másik hosszú sort képeztek, amely két hosszú sor aztán egy körülbelől 120—130 öl hosszú utczát képezett, amely csak alig két-három helyen volt megszakítva. Ebből következett, hogy ezen a zárt vonalon ki és behurczolkodni végtelen nehéz volt, másrészről pedig, hogy ez a többi rövidebb utczasorok hátrányára kétségtelenül a legelőnyösebb elárusító hely volt, mert a vevők ezen az egyfolytában futó egy-két hosszú utczán, hol az utcza két oldalát igazán csínnal és ízléssel kiállított valóságos gyümölcskirakat képezi, okvetlen végig mentek és sok esetben szükségleteket ki is elégítették. Mi természetesebb tehát, minthogy azok, akik kénytelen-kelletlen beljebb szorultak az eladott gyümölcs helyét, a rend nagy hátrányára elfoglalni igyekeztek ami nekik a költözéssel járó teher miatt csak újabb baj volt. A vázolt berendezés tehát okozott töméntelen forgalmi nehézséget s a mellett egyes — hogy a legenyhébb szót használjuk — élelmesebbeknek a helyzet kihasználását biztosította. Most a városi tanács e bajon a képen segített, hogy a soroknak a kocsiút vonalra függélyesen fektetését rendelte el, a mely által az egész vásárvonalon a kocsiút felé mintegy 60 — 80 utczasor képződik, amelyeken a kocsiút felé és az ellenkező irányba is, kényelmesen közlekedni lehet. Ez által, nem is számítva az eladó közönség nagy kényelmét és azt, hogy a kijelölt vásártéren sokkal több gyümölcsöt lehet elhelyezni , mert a belső rész is elfoglalva lesz: el van érve az a legfontosabb czél is, hogy az egyik hely a másik felett előnynyel alig bír. A jelzett útsorok péntek óta már a rend megtartása végett, és hogy a helylyel takarékoskodni lehessen, karókkal kijelölve és hogy a kora hajnali sötétségben látni lehessen fehérre meszelve vannak, ami, amig megnem szokjuk, kissé komikus látvány. Akad is, aki egy két rész vnczczet megereszt , — az ő dolga — ha nincs más dolga. — De az tény, hogy ez az újítás a rend fenntartása érdekében üdvös intézkedés. A gyümölcsvásár érdekében ezt azonban csupán ideiglenes intézkedésnek vehetjük, melynek végleges rendezése tekintetéből a közforgalom fontos érdekeinek megóvása végett sokkal mélyrehatóbb reformok létesítendők, mégpedig nemcsak a hely czélszerű elhelyezése és berendezése, hanem a termelők vitális érdekeinek megóvása tekintetében is. És ez még fontosabb. De most már — e miatt a barackvásár miatt — az időből kifogyván, tisztelt szerkesztő barátom engedelmével, azon tárgygyal máskor fogjuk a t. olvasó közönséget — untatni. 0. KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCZÁJA Üdvhangok Böszörményi Mihály félszázados tanítói jubileumára 1889. július hó 3-án. Tapsoljatok! Babért a Hős fejére! Im’ a palaestra már befutva van; Félszázadévi harcza véget éré, Győztes lévén , benne untalan, Mert rendíthetlenül futotta azt meg, Mint hírszomjas vezér csaták tüzén, Vagy mint a vészes óczeáni hajós, bír Rémítő szírt, vihar s ezer syrén . . . Itt áll a Férfiú, a tisztes Ősz! Kit most taps és érdembabér tetőz. Nem ott, a hol Neptún, vagy bősz Mars ontja Az életet vakon s könyörtelen — Vívott Ő győzedelmeket; porondja Nem vérmező volt: békés tanterem. Népiskolának volt keresztvitéze, A népműveltség fölként bajnoka ; Mi láttuk Őt nemes buzgalma közt, mint Égett veríték gyöngyös homloka; Az ige és a könyv volt fegyvere, Szellemcsatát naponta itt nyere. Mi volt félszázadév előtt e pálya? Elképzelem . . . s orczámra pirolúl Hány elzüllött kalandor lépe rája, Darab kenyérért csak — hivatlanúl. S a nagy beteg, szegény Közoktatásunk Fáj tudnom, hogy miként gyógyittatott: Ki orvosának esküdé magát, hajh! Legtöbbször éppen az kontárkodott. Ajkán vigasz a léha: „Ouem dii . . .“ S a szent közügy a szörnykínt szenvedi. Ám e nehéz, vajúdó korban is még — Midőn a zsibbadásba dűlt haza Kezdé lerázni százados bilincsét, Melyet tán önbűnéért hordoza — Találkozának — elszánt — mintalelkek, Kik Őt, az elhagyottat ápolák Ép oly rajongva, mint szakismerettel, Követve hő szivük sugallatát, Habár a munkadíj s elismerés Lett légyen gúny, nyomor, becsmérelés. Mi jól esik, ezek sorába’ látnunk, S ha méltó joggal Rád mutathatunk : Kedves, ifjúszivű, öreg Barátunk, Szeretve tisztelt Kortárs, Mentorunk! Te, ötven éve múlt, hogy síkra szálltál, Szent hivatás vezérle útadón, „Előre!“ volt a jelszavad s szivedre Egy vágy forrott: legyen művelt a hon! És küzdélm e napig, hogy Rád talál: Nagy Veterán, jó harczot harczolál! Félszázadév! S egy eszme védletére Áldozva: Istenemre, szép idő! Silány a bér, mit a világ ad érte, Ily érdem, mint Tiéd, nem mérhető; Önzetlen és odaadó szerelmed Az oktatgattad gyermek-nyáj iránt, S a legtapintatosb vezérlet: egyként igényli, hogy díszítsen amaránth. Te lől körünknek Pestalozzija . . . S mosolyga ránk a Paedagogia. Hasonlitál a naphoz, fáradatlan’ Hintvén lelked meleg sugárait, Száz meg száz kis kebel gyűlt öntudatlan’, S hevültek jóra tanítványaid, Ma már nemes gyümölcsöket teremve, Részben még dús reményvirágokat. Büszkén tekinthetsz most saját művedre, Midőn az enyh tündére hívogat. Mert hisz’ Te a gírát jól forgatod, S Urad ezért majd bő jutalmat ád. Példás erényedért dicső Aggastyán! Hálát szavaz a művelt hon Neked, S e hű, magyar város rivaly, megosztván Szívhodolattal drága ünneped, A mért lankadni nem tudó erővel Magasztos érdekében fáradál; És végül vedd a tisztelet füzérét Tőlünk, kiknek bölcs Elnökünk valál; Fogadd el ajkunk búcsúszózatát: Ősz fürteid eszményül veszszük át! És most mint boldog Simeon pihenj meg! De mégse ... oh ne légy, maradj velünk; Tekinteted fölbátorít s megedzend, Ha a rögös úton elcsüggedünk. S még egy kegyet, oh ünnepelt Tanitó! Áldj meg, kik itt körödbe gyűltünk, áldj! — Nézd, e sok tettre kész ifjú közmunkás — Mind a Te nyomdokidba lépni vágy — Hogy koronád : az édes Öntudat Szentelje meg majdan nyugalmukat! Kiss József: A magyar Alföld. Érdekes adat az, melyet Pulszky Ferencz említ fel a trónörökös könyvének legutóbbi füzetében a magyar Alföldön talált régészeti emlékek felsorolásánál, hogy t. i. „gazdag urak lakhatták a termékeny Alföldet még Mátyás király korában is“, mivel ezt bizonyítja az a sok drága, érdekes arany- és ezüst csatt, gomb és edény, mely az alföldről kerül elő, s melyek nagy része az Árpád-korabeli királyok idejéből való. Pest-Pilis-Solt-Kiskun megye hivatalos tantestületének közgyűlése. Két éve múlt, hogy ez a tekintélyes testület Halas városának szíves meghívása folytán közgyűlést tartott. Élénk emlékezetben van e közgyűlés mindazoknál, kik részesei lehettek. Halas szokott magyaros szívélyességgel fogadta a megyei tantestületet, s midőn ez komoly tanácskozások után kedélyes találkát adott a városi fürdőháznál, Halas intelligens közönsége fényes tánczvigalmat rendezett a vidékiek tiszteletére. Ezeknek az emlékeknek a hatása alatt szervezkedett a kecskeméti tanítóság most. Nemes városunk áldozatkész tanácsa 120 írttal járult a megyei közgyűlésalkalmából felmerülő és a vidéki vendégek ellátása és kellemes szórakoztatása körül támadt költségek födözésére. Múlt kedden, július 2-án reggeli 8 órakor szokatlan élénkség támadt a kanyar utczai II. kerületi népiskola körül. A tanügy és nevelésügy buzgó harczosai, vidéki és helybeli tanítók szép számmal gyülekeztek a lobogó díszben volt tanteremben, és midőn pont 9 órakor az elnöki csengetyű megszólalt, pillanat alatt benépesedett a tágas terem. Böszörményi Mihály testületi elnök, megnyitó beszédjében megható szavakkal adott kifejezést érzelmeinek, midőn egyrészt rögös, 50 évet meghaladó tanítói pályára tekintett vissza, másfelől aggódó bár, de nyugodt önérzettel jövőjéről szólt. Meglátszott az öreg úron, hogy a 71 évnek a súlyát nem igen érzi; undoran, egyenes tartással, erős hangsúlyozással mondotta el megnyitóját, és midőn későbben, a közgyűlés folyama alatt az egyetemes tanítógyűlés előkészítő bizottságába képviselőt választottak, a fiatalabb nemzedék huzakodott a megbízatástól, mire ő, az elaggott, kijelentette: „no majd elvállalom én“. Úgy is lett. A közgyűlés két kiemelkedő mozzanata volt Zajzon Dénes képezdei igazgató és Fincziczky József tanító fölolvasása. Az első „Mit várhatunk a népiskolától“, a második „Mikép hathat a pusztai vagy falusi tanító a nép anyagi gyarapodására?* Ügyes toll, sok tapasztalat és meggyőző érvelés volt mindkettőnek jellege. Amaz az elmélet, emez a gyakorlat. Mint a közgyűlés egyik kiváló elhatározását, felemlítem azt is, hogy a megyei tantestület a saját pénztára terhére a „Mária- Dorothea-Egyesület“ alapító tagjai sorába lépett 50 frt adománynyal. Érdekes és a megyei tantestület életében egy újabb korszakot jelző elhatározás volt az is, hogy a testület — szakítva hagyományos múltjával — a vezetés súlypontját Kecskemétről Újpestre helyezte át, elnökévé elválasztván Mádi Lajos, az újpesti népiskolák igazgatóját. Bár a testület életében 15 év telt el, még ma sincsen túl a kezdet nehézségein, mert a megye roppant területe, a közlekedési akadályok, a községek szűkmarkúsága , talán a testületi tagok közönyössége is mind olyan nehézségek, melyek eme tekintélyes testületnél a rendszeresebb haladás útját állják. Adja Isten, hogy Újpest, mely a megye minden oldaláról könyebben elérhető, fontos feladatnak a saját s az összmegye reputatiójának érdekében sikeresen megfeleljen. Érdekes ez adat reánk nézve azért, mert ennek segélyével érthetjük meg azon különben alig érthető jelenséget, hogy az Alföld gazdag síksága az utóbbi századok alatt nagyobbrészt csak egyszerű földmivelő magyar nép birtokában levőnek találtatott. Ha ugyanis a valóságnak megfelelő azon nézetünk, hogy az e hazába jövő első honalapítók tulajdonképp egy Ázsiában felbomlott régi nagy magyar birodalomnak előkelőbb emigránsai voltak, akkor fel kellett azt is tételeznünk, hogy ezek e hazába jövetelük után maguk is, az eredeti hazájukhoz leghasonlóbb területi viszonyokkal bíró Alföldre telepedtek le. Ha azonban a magyar Alföldet elejétől fogva mindig, csak az utóbbi századok alatt ott talált , legnagyobbrészt egyszerű fölmivelő magyar nép lakta volna, akkor e tény nem igen lett volna összeegyeztethető a fentebbi magyarázattal. Ellenben ha csakugyan úgy áll a dolog, a mint Pulszky Ferencz az Alföldön talált régiségekből következteti, hogy t. i. gazdag urak lakhatták a termékeny Alföldet még Mátyás király korában is: ez megfordítva, nagyon is mellette bizonyít fentebb előadott theóriánknak, hogy tehát csakugyan nem holmi dib-dáb, ütött-kopott gyülevész nép volt az, mely Ázsiából a magyar honfoglalók czíme alatt e mostani hazánkba betelepedett, hanem olyanok, kik már régi, keleti hazájukban is előkelő vagyonos urak voltak, s kik az eredeti hazájuknak megfelelő sajátságos viszonyok közé telepedtek le az új hazában is. Ez adat megérthetővé teszi azt is, hogy miért sikerült tehát ez aránylag csekély 1889. JÚLIUS 7.