Kecskeméti Lapok, 1890. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1890-01-05 / 1. szám

A fogyasztási szövetkezetről, így újévkor, újév után kit többé, kit kevésbé, de ugyan melyikünk az, a­kit az előre való gondoskodás aggo­dalmai meg ne szállanának. De hát hogyis ne? Jön a tömérdek éjévi üd­vözlet; boldog újévet, jó egészséget, sok szerencsét kíván egymásután a kovács, a bognár, a suszter, a szabó, a patikus, a divatárus, a f­íszerárus, a vasárus , a köny­várus, a húsárús , a tejárús és még ki tudja miféle árús és ezek nem is olyan féle tisztelgők mint pl. az Imre hordár, a­kivel meg­történt az, abban az időben, mikor az újévi tisztelgést még sokkal több hívatlan vendég gyakorolta , hogy sze­mére vetették, hogy hiszen az a­ki­nél volt, az egész év folyamán nem is volt a vasút felé , szolgálatát igénybe nem vette .... Igen kérem a lássan, felel ! ...., éppen azért jöttem, mert egész évben egy krajczárt sem keres­tem a tekintetes úrtól! Az említettek — és a még fel nem soroltak — nem ilyenek , ezek jőnek a maguk igazságos és jogos követelé­seikért s nem is lehet azt felpana­szolni , ámde a szegény embernek, a hivatalnoknak kiváltképen, mégiscsak sok ez egyszerre, mert ő január else­jén sem kap többet, mint más hónap­ban, többet tehát most sem képes ki­fizetni. Egyszóval bajos állapot ez, a­mit úgy hiszünk, hogy ezen izgalmas napokban kiki legjobban érez. Azért talán most nem lesz a pusztában el­hangzó szó, ha felelevenítjük azt az ezen lapok hasábjain már többször hangoztatott eszmét, hogy a tisztvise­lők — és a­kik hozzájuk csatlakozni akarnak — alakítsanak fogyasztási szö­vetkezetet , a­mely úton egyrészről nem megvetendő megtakarításhoz jut­hatnak, másrészről pedig a szövetke­zet oltalma alatt és segédkezésének általa, az annak kezelése alá eső dol­gaik rendes mederben kezeltetnek és végre a tagok némely szükségleti czik­­keik beszerzésének gondjaitól lesznek megkímélve,­­ a­mi utolsó , a kényel­mes gondtalanság, még a gazdagab­bak szempontjából sem megvetendő előny. Évekkel ezelőtt ezen lapunk ha­sábjain megpendített eszme széles kör­ben talált pártolásra s bár tagadhatat­lan , hogy bizonyos érdekek féltése ellenzéket is szült, de a nagytöbbség — és mi természetesebb ennél? — pár­tolta , helyeselte az eszmét. Az akkori viszonyok között, még sem létesült, mi most változott viszonyokat észle­lünk, minélfogva újságírói tisztünknél fogva felkeltjük ezt hosszú álmából, felhíva rá a nagyközönség figyelmét. Akkor­tájt — mikor ez eszme itt elaludt — jött ide a gazdák és iparo­sok általános hitelszövetkezete, hogy Kecskeméten fiók­telepet alakítson. Alakított is, és alapszabályaihoz híven fogyasztási raktárt is rendezett be. Ez tehát nevezetes hézagot pótolt, mert oda tagnak beállani bárkinek is mód­jában állott, a­ki tehát ezt nem tette, az mulasztásának oka maga volt. Ámde azóta némi változás állott be, mert a budapesti igazgatóság a kecs­keméti fióktelep beszüntetését elhatá­rozta s ezzel együtt igen valószínű, sőt bizonyos, hogy az ott berendezett fogyasztási raktár is be fog szüntet­­tetni. Igaz, hogy az a fogyasztási raktár eddig is csupán a legszüksége­sebbekkel volt felszerelve és ennél­fogva sőt egyéb körülmények miatt is, nem emelkedett azon niveaura, a­melyen állnia kellene és a­hol a szük­ségleten segíteni, az állapoton javí­tani tudna. Úgy látszik tehát, hogy itt a ti­zenkettedik óra, a­melyben valamit tenni kell és különösen a tisztviselők, tanárok, tanítók s általában a hasonló állású egyének vannak hivatva, hogy saját érdekek istápolása végett társul­janak , szövetkezzenek ; mi e kérdés­sel már évek óta foglalkozunk és biz­ton állítjuk, hogy az minden irány­ban csak üdvös eredményt hozana. De — persze — ez sem sült galamb, a­melyik az érdekelteknek a szájukba repülne, hanem bizony maguknak kell azt megfogni is, megsütni is, azután majd megehetik. Mert ehez pénz is kell, a pénzt az egyes érdekelteknek, még­pedig minél többnek kell össze­rakni, hogy az érdekközösség annál kiterjedtebb legyen. Hozzávetőleges számításunk szerint Kecskeméten olyan — szokás szerint honoratiornak nevezett — egyén, a­ki ilyen szövetkezetbe beállani utalva van, összeszámítható mintegy 2—300, de ez a szám a másrészről csatlako­zók által még emelkedni fogna. A tagsági dij lehetne tehát 20—30 frt, a­mely tagsági dij felében '/4 részé­ben vagy talán egészen is havi rész­letekben lenne fizethető, számbavehető terhet tehát nem képezne. Az így ala­kuló 6000—10,000 frt forgalmi­ tőké­vel már igen kiterjedt fogyasztási rak­tárt lehetne berendezni, honnan a ta­gok szükségleteiket olcsón elláthatnák, jó minőségről, teljes mértékről eleve is biztosítva lennének s az alapító részjegy árát — fogyasztásukhoz mér­ten — fél vagy egy év alatt megtaka­rítás képen megnyernék, sőt nem va­lószínűtlen , hogy még valami csekély osztalékra is lehetne kilátásuk. Mi kell tehát ehez? Az, hogy ér­deklődjenek külön külön és érdeklőd­jenek együttesen, jöjjenek össze az eszmék tisztázása végett, ha jónak látják, mondják ki a megalakulást s küldjenek ki egypár munkakedvelő embert az alapszabályok kidolgozása végett, indítsák meg az aláírási íve­ket és a végleges megalakuláskor vá­lasszák meg bizalmi férfiaikat. A többi már aztán magától megy. Mi pedig azzal kívánunk tisztelt olva­sóinknak boldog újévet, hogy adja Isten, hogy ez eszme ez évben léte­sülhessen. 6. KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCZÁJA „Ad astra!“ (Czikk az úri bandádról.) Megírom tehát az utolsót; az „úri banda“ megszűnt. 1890. a század utolsó decenniumja , az első időszak „az úri banda“ és a „dalárda“ egyesületi életében. A két testület összeadta mindenét, a­mije volt, föl­szereléseit és adósságait és újév nap­jától kezdve egyesülten dolgoznak a városi közönség jóvoltáért és az egy kis dicsőségért. E nappal megszűnik az én tisztségem is. A történetírói czim nem illet többé en­­gemet. Igaz, hogy tulajdonképen nem is bízott meg vele senki sem, így hát nincs is ideje a visszavonulásnak ; no de egy ideig — 10 évig, 1879—1889 végéig jó­magam is abban a kellemes meggyőződésben éltem, hogy az úri banda nálam nélkül meg sem élhet; megfigyeléseim alapján jól — rosszul megírtam a banda tagjainak és maeczená­­sainak a jellemrajzát, sőt kevésbbé sikerültön a jubileumi közgyűlésre a 10 éves időszak mozzanatokban nem épen szegény történetét is: mindezt azonban hívatlanul, — és most, hogy következetes és hű maradjak önma­gamhoz is, megírom az „úri banda“ vé­gét is. De ismét megbízatás hiányában , ha csak szerkesztő barátomat nem tekintem megbízómnak. (De meg is látszik írói működésem min­den következményeiből az, hogy megbízás­­ nélkül írtam, sőt, hogy még azzal sem ren­delkezem , mint sajátommal, a­mit e czímen megírtam, mert hát legújabban ott szerepelek a „Kecskeméti Nagy Képes Naptárban“ is,­­ mint halhatatlan nevű író, pedig négy szem között mondhatom, hogy annyira sem értem ezt az esetet, mint a néma gyerek szavát az anyja.) A történeti hűség kellő respektálásával elmondom azt, hogy az úri banda 10 éves jubileuma kitűnően sikerült. A közgyűlés oly vidám hangulatban oszlott szét, hogy egyelőre úgy, 6 hónapra vakácziót csinált a banda. Eszes gyerek a vajdája. Nem pihenteti az az eszét soha sem, előre tör, és magasra , ad astra! Az állami hatalom egyre jobban bele­avatkozik a banda belü­gyeibe. Nem elégszik meg adó­forintosainkkal, a bandától véradót is szed, no ez már egy kissé túlhajtott sequestrum. A banda életében erős firma volt Tassy , a Contrás. Stimmelni kitűnően értett. A prim hegedű játékát ő bírálta leghevesebben; kö­vetkezménye: viszik ad­astra , Budapestre. Pali barátom pakkol, és megy. Válása könnyű volt; a banda a nagy vakácziót élte. Utánna jött dr. Kiss Jani, megjelenés­ben az utolsó, kontrában erős harczos. Vitték Békésre. Árgusz szeme van ennek a mi kormá­nyunknak. Tassy és Kiss rám­ősitvényi táblájában az egyik rovat ennyit mondott: „úri czigány“. E kitétel a legerősebb kvali­­fikáczió az ügyészségre. A­mit halandó ember az ő véges elméjével ki nem fundál, azt a czigány még a föld gyomrából is kikaparja. Igaz, hogy az állami érdek ilyetén összeütközése a bandáéval csak az utóbbi­nak világos és érezhető kárával végződött. No de az anya is siratja katonának vált fiát, és a kaszárnya mégis annektálja. A banda vérző szívvel bocsátotta el kötelékéből két szeretett tagját azzal a jó reménységgel, hogy vissza­jön az még, ki a kaszakúton belül született. Ha azonban valahol, úgy az úri ban­dánál jut érvényre az az elv: fogyva bár, de terve nem. A hosszas vakáczionális üdü­lés után vajda ő kegyelmessége tanácsko­zásra hívta egybe az itthon volt tagokat. A gyülekezés tárgya volt: „egyesülés a dalárdával“. Miután elvben helyesel­ték az egyesülést, — még Gyenes Pista, az oppositió, sem opponált — tizes bizott-s ságra ruházta át az egyesülés módoza­tainak megállapítására czélzó intézkedése­ket (Brr, de bele­jöttem a kuriális stí­­lusba, pedig még eddig semmiféle bizott­ságnak sem voltam tagja.) A bizottsági megállapodások után elkövetkezett végre a banda utolsó közgyűlése. És dicsére­tére legyen mondva, a banda nem maradt hűtelen, sem következetlen régi elveihez! Elfogadta en bloc a bizottság határozatát, az egyesülést egyhangúlag kimondotta, egyúttal azonban azt is concredálta, hogy régi adósságát is átviszi az egyesült egyesületi életbe. Függetlenségének épséges fenntartása mellett az új aerához és régi múltjához méltóan újabb hivatalt is szervezett, amennyiben Füvessyt, a leghasználha­tóbb tagját, megválasztotta gondnokának. Illetéktelen vagyok ezúttal a gond­noki­ méltóság mindenre kiterjedő működé­sét részletezni, azt annak idején megírja az egyesült testület hivatottabb tollnoka. Sok minden aprólékos dolog verődött össze. A gondnoki teendők legelsője volt a harczolkodás. Az egyesület régi kedves és megszokott helyéről kénytelen volt tá­vozni, mert bármennyire egybeforrt a banda minden egyes tagjának előszeretete a régi otthon iránti vonzalmával, mégis a most 1. szám. XXIII. ÉVFOLYAM. KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI DIJ­ ,­­ HIRDETÉSI DIJ I Egész évre 5 frt — kr. Negyedévre 1 frt 50 kr. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETIMP^4 hasábos petit sor 5 kr., többszöri vagy teljes félévre . . 2 „ 50 „ Egy szám ara 12 kr. a o a t-a a-o­­ — teln.es hirdetéseknél árleengedés adatik. ——­ MEGJELENIK MINDEN VASARNAP ! Elöfizetni az év folytán minden hón­ap­ elején I^^1OITlj Lfivénn^l lehet. SZERKESZTŐ LAKIK : III. TIZED, BUDAI-ÚTCZA, 189. SZ. KIADÓHIVATAL: BUDAI-ÚTCZA^+öfi^Sír———Bélvtgdij minden béig Másért 30 kr. A világforgalom góczpontja. — Fölolvasta a „Kecskeméti Kereskedő ifjak Egye­sü­leté“-ben 1889. deczember 6-án Hanusz István. — A szelek járásáról beszél a hajós, házi állatairól a földmives, mondja a régi klasz­­szikus iró és igaza is van, mert saját eszme köréből , gondolat­világából szeret meríteni mindenki. Engedjék meg tehát Uraim ne­kem , hogy földrajzi dologról szólhassak, mert még hozzá azt is tartom , hogy itt ille­tékes körben vállalkozom arra. Az urak a földrajz körül érdemes ősök unokái; a föld­ismeretnek ugyanis­­leghivatottabb terjesztői a kereskedők voltak mindenha, mint egy­úttal áruszállítók, és ha ők maguk el nem beszélhettek is mindent kielégítő ékes­szólással a bejárt messze vidékekről, szól­tak helyettük a czikkek, melyek első be­mutatása az ő érdemök volt; de ők tették lehetővé azt is, hogy a látásból eredt meg­szerzési vágy okkal móddal kielégítést nyer­hetett. Ha tehát arról a városról kívánok szólni, a­mely a földteke áruforgalmát önfalai közé összpontosítja, bízom hozzá, hogy megajándékoznak figyelmükkel, vala­mint azt sem volt nehéz kinéznem melyik ez a város, mert elég volt a forgalom ton­natartalmát mérlegbe vennem és tisztában, voltam azonnal előterjesztendő­­tárgyam megválasztásával és annak kikerekítésével. Csak az tolult elém nehézség gyanánt, hogy rengeteg számadattal kell dolgoznom, a számok pedig szárazak; nem alkalmasak arra, hogy derült hangulatot keltsenek, mi a napi munka fáradalma után szinte orvosság, de engedjék meg, ha őszintén vallom be, hogy nem szeretem­­az olyan könyvet, melyben a lapszámokon túl egyéb numerus nincs, mert sok lehet az olyanban a fantázia , ez a kézzel meg nem fogható dolog. A nagyszámok városa London, kiter­jedés , népesség, kereskedés, személy- és áruforgalom, gazdagság szempontjából első városa a világnak, vagy mint az angol mondja, „világ önmagának“. Szóltam már egyszer felőle, de szólhatok újra a nélkül, az ott mondottak ismétlésébe kellene bonyo­lódnom , olyan tág világ az angol főváros, a lakott világ középpontja, mely csak azóta lett c­entrum, mióta az ember az egész földtekét hatalmába vette. Ennek pedig alig 200 éve. Amerika fölfedözésének 4-ik százada még be nem telt, Ausztrália és szigetvilága még később jutott Európá­val érintkezésbe. Mikor az emberiség története még csak a Földközi tenger medenczéje keretében moz­gott és természetes középpontjául Róma város vált be, London név nélkül való hely volt a Themse folyó partján; még Tacitus sem emlegeti, holott Brittania ismertetésével nem bánik szűken. Időszámí­tásunk VIII-ik századában Lundenwick volt a neve, a IX-ik század végén Nagy Alfréd angol király tette kis országa fővárosává, megerősítette és közigazgatásának városi szervezetet adott. A XIV-ik században 35000 lakosa volt, a XVI-nak vége felé már 20000 fegyverest állíthatott ki 38 hajóval, a XVII. század közepén lakosai­nak lélekszáma 1/a millióra emelkedett. Igazi lendületet Londonnak a kereske­dés adott. Lakossága létszáma úgy nőtt, 1889. JANUÁR 5.

Next