Kecskeméti Lapok, 1890. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)

1890-07-06 / 27. szám

XXIII. ÉVFOLYAM, 27. szám. KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI DU­I Egész évre 5 frt — kr. Negyedévre 1 frt 50 kr. félévre . . 2 „ 50 „ Egy szám ára 12 kr. Ki ii fizetni az év folytán minden hónap elején l­ehet. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP SZERKESZTŐ LAKIK : III. TIZED, BUDAI-ÚTCZA, 189. SZ. KIADÓ­HIVATAL, BUDAI-ÚTCZA, 186. SZ. HIRDETÉSI DU­I 4 hasábos petit sor 5 kr., többszöri vagy terje­delmes hirdetéseknél árleengedés adatik. Bélyegdij minden beigtatásért 30 kr. Köz­fürdőink. Itt van a saison m­orte! a legvaló­ságosabb uborka idény. Minden ember pihenni tér, fürdőzni megy, aki csak mehet. Csak az újság­írók nem lehetnek ilyen boldogok, hogy fáradságos mun­­kájuk után a megérdemlett pihenést élvezhetnék. Pedig hát úgy is tudhat­ják , hogy ilyen veszedelmes, bódító melegben, kiki szívesebben vonul félre a világtól, minthogy magát a betűvel ölje, gyötörje. Legislegjobb volna bizony — kivált ilyen vidéki lapnál — három-négy heti számot előre kinyomatni, a mi ne állana egyébből, mint elöl hátul nagy betűvel nyomatott e pár szóból: Tyhü!­beh meleg van! — Ebben legalább meg volna az, a mi nem minden újságnak erős oldala (­ ezúttal azonban neveiket megkíméljük), hogy: igaz volna. Aztán annyit talán el is olvasnának. Igaz, hogy néha ezek a veszedelmes újságok is le-le hűtnek egy-két kisebb nagyobb nagyságot, de az a lehűtés soha sem hat olyan igazi jólesőleg, azért bizony újság helyett ilyen időben apraja nagyja csak zuhany és zuhany után sóhajtozik. Igazán elmondhatjuk, hogy zuhanyt kíván, zuhanyt óhajt teszem. Ilyen időben csak fürdeni és ismét fürdeni kellene. Szinte megkívántunk egy kis üdítő fürdőt, de hát hova merre menjünk? Ott volna a szektafürdő, szép is, jó is, olcsó is, így a saison elején elég tiszta is, még omnibus is van, a­min elég olcsóért ki és be lehet kocsikázni. Azonban van egy nagy hibája, hogy még megeshetik a kecskeméti emberen is az a lehetetlenségnek látszó valami, hogy a fürdést megszokja s a mikor majd az idő változása a szabad fürdőből ki, a városba beszorítja, csak még jobban értendi a fürdők hiányát. És aztán meg, nagyon szép és nagyon jó az 25—30 fok melegben 21—22 fok vízben lehűtözni, de bizony ez maga még nem nevezhető fürdésnek. Úgy volna az jó, ha legalább hetenként egyszer a nyári melegben portól zsírtól bedugult pórusainkat valamely alkalmas gőzfürdőben kifőznénk, kiszappanoz­nánk! Közbe aztán széktóznánk. Bizony nyomorultul vagyunk ellátva daczára az újabb időben tett óriási haladásnak — a köz­fürdők dolgában, pedig — ki ne nevessenek azok , akik az utolsó fürdőt a bábaasszony ke­gyetlen kezétől élvezték fülhasító orditás között, — a sűrűn való fürdés minden embernek szükséges, épen úgy, mint a mindennapi mosakodás. — Úgy tudjuk, hogy a gazdasági gőzmalom részvényesei az olvasókör házát gőz- és kád­fürdőnek akarják átalakítani. Nagyon helyesen, csak csinálják mentői hamarább. Ámde meg kell gondolni, hogy a mai kor emberét s annak igényeit már nem oly igen könnyű kielégíteni. Annak a fürdőnek, ha czélját akarja érni, szépnek, nagyon szépnek , — és nagyon kényelmesnek kell lenni és e mellett olcsónak, hogy a fürdés népszerűvé s ennek folytán megszokottá válhatna. Igen, de a gőz­malom részvényeseitől, mint kiválólag osztalék­gyártó részvénytársaságtól, még csak rossz néven sem lehet venni, ha első­sorban a jövedelmezőséget te­kinti , a­mi bizony a fenntebbi három feltétellel nem mindenben egyez össze. Pedig itt volna az ideje, hogy egy csapásra minden kívánalmat kielégítő, minden szükségletnek megfelelő fürdőt alkossunk. Nem is volna az lehetetlen; a gőz­malom igazgatósága tisztában van azzal, hogy az eddigieknél különbet, nagyobbat és szebbet kell építeni, nagyobb ké­nyelemmel. A város is tisztában van azzal, hogy a közegészség megköveteli, hogy a kecskeméti nép úgyszólván rá­szoktattassék a fürdésre; ennek pedig legelső, legegyszerűbb módja az alkalom, a­melyről tudjuk , hogy még tolvajt is csinál. Annyira tisztában van ezzel a város, hogy a fürdő­építést el is hatá­rozta, tervet is készíttetett, állna is az már réges régen hanem — épen mint a magyar vasút indóházánál — az a kérdés akasztotta meg, hogy hol legyen? Hát nem lehetne ezt a két érdeket, de egy czélt összeegyeztetni? Nem lehetne-e, hogy a gőzmalom és város összefogna s ez úton a város a saját czéljainak megfelelő eszközöket érvé­nyesítse? Meg vagyunk győződve , hogy igen , és meg vagyunk győződve, hogy a közegészség érdekében legalább is van olyan szükséges és hasznos egy czélszerű­ és olcsó közfürdő, mint egyéb okokból a 100—120 erkölcs neme­sítő szinielőadás. Ezt pedig a város rendszeresen segélyezi. Hogy mi legyen ennek a módja, azt — ha a jóakarat ki nem találja — bizony ez az újságczikk hiába taná­csolná. 6. KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCZÁJA Tükröcskék. A szív. A szív nagyon közönséges valami, Erről szólni mindenkitől hallani. És fiú, lány, férfi és nő, ifjú, agg. Erről szólva állítják, hogy biztosak. Ki mondhatná azt, hogy nincsen igazuk. Hogy közülök ez, vagy amaz a hazug ? Szívcserélve tudnád csak, ki mit érzett, Ez nem lehet, — hát nincs biztos ítélet. Az ész. Oh az ész az gonosz gyerek! Válogatós, finnyás, Még itt neki ez tetszett meg , Már amott megint más. Gondolkozik s gondolata Mindig arra készti, Bár itt ez szép, jónak java, Különbet kell nézni. És mivel igy tétovázik, Gyakorta megjárja: A gazdája reszket, fázik, Búbaj, nyomor bántja. A bölcső. Oh a bölcső sokat jelent! Mikoron meghozzák : Feledik a múltat, jelent És várják a­­ gólyát. Gólya megjő, mint a tavaszt, Nagy öröm fogadja; És most szív, gond öleli azt, Ki a bölcsőt lakja. Szine-java egyebeknek A sarj mellett törpe, — Reng a bölcső, édelegnek A szülők gyönyörbe? Az élet. Kicsinynek , nagynak egyaránt Az élte folyton változó. Egynek-másnak mig sorsa hányt, Amannak élte vig , bohó. Múltat sirat fájón ez itt, Jövőért szenved, küzd amaz. Vigan éli egy jelenít, Többség ítél: a bölcs csak az. Többség ítél ... Ki tudja majd A végsőig miként leszen ? — Jövőn tán e­z többet sóhajt, Mint ama kettő mindösszesen. Az az élet, az sokféle! Kinek-kinek másként mérve. Ki mint nézi, aként látja, Ki mint éli, aként áldja . . . . . . Ez is meghatározása. Mindörökre. Nagy szó az a „mindörökre!“ Kiért a mély sírgödörbe. Ott is van még folytatása, Pokolba vagy menyországba. Aztán — itt az útnak vége. Elvesz a lélek reménye S hol remény nincs: e szó „örök“ Értelmében összetörött. Véletlenül. Kicsiségnek tekintette, Hogy forrón szerettél, Mert — óh végzet! — véletlenül Szegénynek születtél. Hát te minek tekinted, hogy Szivét odaadta Annak , ki dús, de lángja nincs, Csak dolgát megszabja ?! A sir. Kicsinyke hely, vagy bármi nagy, Legyen bár kripta a neve, Ha egyszer ott „nyugodva“ vagy , Szived-lelkednek nincs heve. Örök csend, álom végtelen, Hol álmod még sincsen soha, Férgek dőzsölnek sziveden, Ezeknek van rajt vig­­ora. Remény , vágy, érzés, gondolat: Ott véled mind temetve van. Az élet, ah, mi gondot ad! Tán jobb is ott lent, gondtalan? Ne hidd! . . Csak az vigasztaló: Ki él, mind egykép sírba vész­i a föltámadás, hogy szent való, E hit kis­ér, ha útra térsz. Törvény. Törvény sok van , de az egynél Egyetlen sincs igazabb: Légy tiszta, hűt, igaz mindig S megőrized magadat; Megőrized portól, szennytől, Melybe mindaz sülyedett, Ki önmagát porba ejtve Megcsalt tiszta lelkeket, Megszólás. Az emberek megszólása Nyugodalmam meg nem bántja. Ki mint akar, úgy beszéljen, Csak lelkemtől vád ne érjen. Az igazság nem ott terem: Könnyelmű szó a nyelveken Hol, királyként, trónra ülve Uralkodik, jól perdülve. Csak az fájna nekem szörnyen, Ha önvádért hullna könyem. Lelkem csöndes, vádja nincsen . . . . . . Pergő nyelv, hát áldjon Isten ! Minke Béla. A harmadik egyetemes tanító-közgyűlés. A harmadik egyetemes tanító-gyűlés végrehajtó bizottsága a következő­ felhívást teszi közzé: Mélyen tisztelt Polgártársak! A f. é. augusztus havában Budapesten tartandó IV. egyetemes tanitó-gyűlés ren­dező­bizottsága nevében fordulunk mélyen tisztelt Polgártársainkhoz, hogy egyetemes tanitó gyűlésünk rendezésében minket er­kölcsi és anyagi támogatásaikban részesíteni kegyeskedjenek. Tizenkét éve immár, hogy Magyaror­szág néptanítói legutolsó egyetemes gyűlé­süket megtartották. A megváltozott viszo­nyok és körülmények gátolták meg hosszú időn át az új egyetemes tanítógyűlés egy­­behívását. Ma ezek az akadályok megszűn­tek. Magyarország 25 ezer néptanítója me­legen óhajtja, sőt követeli, hogy az előde­ink által megalkotott s a nemzet népneve­lésügyére nagyfontosságú egyetemes tanitó­­gyűlések ismét életbelépjenek. Ugyanazért az 1878 ban tartott III. egyetemes tanitó­­gyűlésből kiküldött végrehajtó-bizottságnak m. e. Szent István napján 84 hazai tanító­egyesület és testület képviselői (400-nál több tanító) által tartott nagy­gyűlésén el­határoztatott, hogy i. é. augusztus havában az ország fővárosában , Budapesten, egyet, tanítógyűlés tartassék, melyen a hazai nép­oktatásügy szolgálatában álló minden ta­nító, tanítónő, a magasabb népoktatási tan­intézetek tanárai, sőt minden tanügybarát egyenlő jogokkal és kötelezettségekkel részt vehet. E határozat alapján a III. egyetemes tanítógyűlés végrehajtó bizottsága a magyar­­országi néptanítók IV. egyetemes gyűlését Budapestre, 1890. évi augusztus hó 20-ra e­gy­behivta. Nem lehet az egyetemes gyűlést vidé­ken tartani, mivel nincs hazánkban a fővá­roson kívül város, hol a néptanító annyit láthatna , annyit tanulhatna rövid 3—4 nap alatt, mint Budapesten; továbbá mivel a fővárost, a hazadrága kincsét, a nemzet néptanítóinak, népnevelőinek kell első­sor­ban megismerni és megszeretni, hogy ezt a szeretetet a nemzet reményeinek, a haza jövő polgárainak szívébe is beoltsák. A nagy Széchenyi, a „legnagyobb magyar“ is azért akarta a fővárost emelni, azért áldoz rá milliókat az ország is , hogy Budapest az legyen a magyarnak, mire más művelt ál­lamnak , nagyobb országnak saját fővárosa. „Minden nemzetnek van egy szent városa“, — mondja Jókai Mór — „melyre kegyelet­tel és büszkeséggel gondol. Az angol büsz­kén beszél Londonjáról; Párizsnál számítja a franczia a világ közepét, s az orosz meg­csókolja a földet, midőn Moszkvába lép; s szabad legyen a magyarnak is édes örömet érezni, midőn Budapestre gondol“. Ki fogja azonban a nemzet közi ezen érzületet, melyre szükségünk van , ébresz­teni, fejleszteni s a hazaszeretetet fokozni, ha a néptanítók nagy része ezt maga sem bírta megszerezni? Maga a halhatatlan Eötvös József báró is ellenezte, hogy a néptanítók egyetemes gyűlése a fővároson kívül tartassék. Ugyanazért a fővárosban létező népoktatási egyletek és tantestületek — az ország tanítóságának kérelmére — készséggel vállalkoztak a IV. egyetemes tanítógyűlés rendezésére, azon reményben , hogy — miként a múltban — most is szá­míthatnak a magas kormány és a főváros áldozatkész hatóságának a támogatására. A vallás- és közoktatásügyi magyar kir. miniszter úr ő nagyméltósága örömének adott kifejezést hozzánk intézett magas le­iratában a felett, hogy a IV. egyet, tanító­­gyűlést ez évi augusztus havára egybehív­tuk, „mert e gyűlés — úgymond — kitűnő tényezőként fog szerepelni a nagyobb jelen­tőségű paedagogiai és didaktikai eszmék tisz­tázására , a népoktatási ügyünk továbbfej­lesztése érdekében szükséges teendők szak­szerű megbeszélésére, a néptanítói hivatás eszményibb felfogásának és ebből kifolyólag a népiskola ügye iránti lelkesedésnek terjesz­tésére. „Ezért — készséggel kilátásba helye­ 1890. JULIUS 6.

Next