Kecskeméti Lapok, 1891. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1891-01-04 / 1. szám
XXIV. ÉVFOLYAM. 1. Szám. 1891. JANUÁR 4 KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI DUI , „ HIRDETÉSI DU I Egré»x évre 5 frt— kr. Negyedévre 1 frt&Okr. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP ,_ ....... Félévre . . 2 . 50 „ Egy szám ár» 12 kr. , , , , ,, , , ,, , ... —— MEGJELENIK MINDEN VASARNAP s föl fi fit ütni az év folytán minden hónap elején lehet. SZERKESZTŐ LAKIK : III. TIZED, BUDAI-UTCZA, 189. SZ. KIADÓ-HIVATAL, BUDAI-UTCZA, 186. SZ. Bélyigdij minden beigtatástért 30 kr. A városi tisztújitás után. Győzelem minden vonalon, de mindenek felett az erkölcsi diadal, az erkölcsi fölény — ezt mondhatja ma minden elfogulatlan, a város ügyeinek vezetése iránt érdeklődő ember. Pártunk a küzdőtérről mint győzelmes tért vissza. A törvényhatósági közgyűlés többsége megmutatta, lovagias magaviseletével, magatartásával beigazolta azt, hogy a város békéjét többre becsüli egy pár ember személyes ambíciójánál. A személyes gyűlölködés, a merev pártszempontokat, a családi és magánérdekeket nem vittük be a választási küzdelembe; a választás előtti napon nem hirdettük falragaszokon pártunk győzelmét; nem használtuk fel a kortesfogások mindenféle elképzelhető nemeit és eszközeit, mint azt az ellenpárt tette és mégis győztünk! Győzött a szabadelvű párt e választásnál , de ez természetes is, mert elszomorító dolog volna, ha pártunk már intelligencziájánál fogva is nem volna képes magának érvényt szerezni. A december hó 29-én lefolyt közgyűlésnek oly momentumai voltak, melyek igazán érdemesek arra, hogy megörökíttessenek. E momentumok közül csak egyet emelünk ki: ez pedig az árvaszéki elnök választása. Kiemeljük e momentumot azért, mert e választásnál mutatta meg pártunk legeklatánsabb módon, hogy lovagias tud lenni ellenfeleivel még akkor is, mikor határozott többségét biztosítva látja. Még a legutolsó pillanatban , az alügyész választása előtt is , ajánlt egyességet a függetlenségi pártnak, de annak vezéregyéniségei ezt mereven visszautasították. E „nem alkuszunk“ visszautasításra pedig azzal felelt a szabadelvű párt, hogy ahelyett, hogy a „kisöprési“ politikát érvényesítette volna, visszaléptette jelöltjeit és így választotta meg egyhangúlag az árvaszéki elnököt. Nem akarta a szabadelvű párt azt, hogy egyes emberek kielégíthetlen nagyravágyásának néhány tisztviselő feláldoztassék, nem akarta azt, hogy a közgyűlés örökös pártviszályok színtere legyen. Érzi és tudja minden elfogulatlan ember szükségességét annak, hogy városunk éppen most függőben levő kérdéseinek lebonyolításához egyetértő, összhangzó munkálkodásra van szükségünk. És éppen azért, mert egyetértésre van szükségünk, nem akarjuk e helyen is ez elkeseredés magvait elhinteni, nem akarjuk provokálni az ádáz pártharczot, melynek csakis a közügy vallja kárát. Elfeledjük tehát a történteket, de jegyezzék meg a függetlenségi párt azon emberei, kik minden egyezséget mereven visszautasítottak, jegyezzék meg azt és ne feledjék el, hogy amennyire mi ismerjük őket, hasonló körülmények között oly lovagiasan és nagylelkűen pártunk embereivel soha sem jártak volna el, mint ahogy mi azt tettük. Vonják le eljárásunkból a következtetéseket. Az erkölcsi diadal a miénk, a mi eljárásunk még őket is meglepte. Nagyon hálás feladat volna e választáshoz reflexiókat fűzni; igen hálás anyagot szolgáltathatna e választás arra, hogy mily könnyen sikerült volna a függetlenségi párt embereit a városházáról kisöpörni, pedig a függetlenségi párt néhány hónappal ezelőtt bennünket fenyegetett ezzel. Megfordult a kocka, a tények kérlelhetlen logikája nekünk adott igazat; most bosszút állhattunk volna rajtuk. Nem tettük és helyesen cselekedtük. A közügy érdekében cselekedtünk és azt hisszük, hogy eljárásunk minden elfogulatlan ember osztatlan dicséretével találkozik. Ne vigyük e választás keserű emlékeit a kaszinóból, hol a választás lezajlott, a közgyűlési terembe! Munkálkodjuk egyetértéssel, legjobb akarattal, odaadással a város, a közügy érdekében. A megválasztott új tisztikart szívünk melegével üdvözöljük és kívánjuk neki, hogy azon nagy czélokat, melyeknek végrehajtása reája nehezedik , városunk úgy anyagi, mint szellemi felvirágoztatása érdekében a legjobban megoldhassa. A tisztújító közgyűlés lefolyásáról a következőkben számolunk be: Elnöklő főispán Beniczky Ferencz úr 9 órakor nyitotta meg a közgyűlést. A tisztújítás megkezdése előtt Lestár Péter polgármester indítványára elhatározta a közgyűlés, hogy a megválasztandó tisztviselők január hó 15-én foglalják el állásaikat ; az egyes hivatalok átvétele és átadása jegyzőkönyvileg, leltár mellett, bizottsági tagok jelenléte mellett történjék. Ezerből a hat ügyosztály átvételére a közgyűlés 12 tagból álló bizottságot küldött ki. Lestár Péter, kir. tanácsos, polgármester megható szavakban tette le a tisztikar nevében is a mandátumot, kiemelte e közgyűlés fontosságát és felhívta a bizottsági tagokat, hogy pártatlanul, higgadtan e törvényhatóság méltóságához megfelelően ejtsék meg a tisztviselő választást. Beszámolót nem tart, fölöslegesnek tartja is ezt, mertténykedése nyilvános ; minden lépésében , gondolatában és tettében csakis a város java, érdeke vezette. Megköszöni a bizalmat, melyet a törvényhatósági tagok részéről tapasztalt, átadja a város pecsétjét és a levéltár kulcsait, minden jót kívánva a városnak és ajánlva magát a bizottsági tagok további szíves jó emlékébe és akaratába. A polgármester úrnak éljenzésekkel fogadott beszédje után kezdetét vette a választás. A választás megkezdése előtt a főispán úr a közgyűlés figyelmébe ajánlja, hogy az ügyvezetés folytonossága érdekében, a nagyobb rázkódtatások kikerülése végett, lehetőleg a volt tisztviselőket válassza meg, ha ellenük számba vehető kifogás nincs. A polgármesterségre ajánltattak , illetőleg pályáztak: Lestár Péter, Dr. Horváth Ádám és Dr. Kovács Pál. A függetlenségi párt vezérférfiai tucatszámra előre elkészített ívekben már a polgármesteri állásnál elkezdték provokálni és kívánni a névszerinti szavazást, melyet a főispán úr, miután a szavazás megkezdése előtt Dr. Kovács Pál visszalépett, Lestár Péter és Dr. Horváth Ádám közt el is rendelt. A szavazás rendkívüli érdeklődés mellett folyt le. Beadatott 186 szavazat,ezekből Lestár Péter 116, Dr. Horváth Ádám 69 szavazatot nyert (1 szavazat érvénytelen) és így Lestár Péter 47 szavazat többséggel újból választatott meg polgármesternek. Az újonnan megválasztott polgármester megható szavakban köszönte meg a megtisztelő bizalmat, mely a bizottsági tagok részéről most már harmadszor feléje fordul; kéri a bizottsági tagok támogatását, hogy azon terveket, melyek a legközelebbi jövőben napirendre tűzettek és a város úgy anyagi , mint kulturális elhaladását czélozzák, annál sikeresebben megoldhassuk. Főjegyzőnek egyhangúlag ifjú Bagi László választatott meg. A főügyészi állásnál a függetlenségi párt újból névszerinti szavazást kívánt Zombory László és Bódogh Lajos között. Zombory László, a szabadelvű párt jelöltje, fényes győzelmet aratott, mert a 189 szavazatból 129 szavazatot nyert Bódogh Lajos 57 szavazatával szemben. Három szavazat érvénytelen volt. A szabadelvű párt e határozott többsége még nem volt elég a függetlenségi párt vezéreinek, mert az alügyészi állás betöltésénél is névszerinti szavazást kívántak Pacsu Mihály és Györffy Balázs között. E harcz volt a legküzdelmesebb , de most is a szabadelvű párt győzelmével végződött. A beadott 190 szavazat közül Pacsu Mihály 106, Györffy Balázs 84 szavazatot nyert. E szavazás , eredménye dominált az egész választás felett. Ha valamikor, úgy most már egész biztosan leszámolhatott volna a szabadelvű párt a függetlenségi párttal, de e helyett azt tette, hogy jelöltjeit az árvaszéki elnökégre visszaléptette és igy id. Bagi László egyhangúlag választatott meg árvaszéki elnöknek. Árvaszéki ülnökökké megválasztattak egyhangúlag: Gyenes István és Szalontay Elek. Tanácsnokok lettek: Szegedy György, Fekete István, Szabó József egyhangúlag; Muraközy János szavazattöbbséggel; e választásnál Muraközy János 68, Kovács Sándor 65 és Tóth István 50 szavazatot kapott. Alkapitányoknak egyhangúlag megválasztottak: Mészáros József, Vágó László, továbbá Szabó Mihály 117 szavazattal Gyenes Bertalan 61 szavazatával szemben. KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCZÁJA Való és álom. A rózsa elvirult, a fecske elköltözött, a lágyan susogó szellőt hűvös őszi szél váltotta fel. Az akáczok levelei lassan hullanak alá, mintha fájna nekik az elválás és mintha figyelmeztetni akarnának, hogy múlandó minden a földön. Lassan megyek, hová? — magam sem tudom, gondolataim máson járnak , mig egy alakba ütődöm , ki megragad és magával von. Öntudatlanul követem s csak akkor kezdek eszmélni, mikor egy fényes báli társaság között találom magamat, hol minden arcz nevet, mintha azt akarná mondani: vigadjunk, ki tudja meddig élünk, és amig élünk, élvezzünk. Szól a zene, az akordok lágyan rezegtek végig a fényesen kivilágított termen s lassan, lassan erősbödve, tánczra hívták az ifjúságot, mely nem is késett élvezni. A párok egymásután keltek tánczra, előbb lassan, aztán a gyorspolka hangjai mellett őrületes sebességgel keringve a sima padlón. Egy szép barna leányka ült mellettem, meghajtam magam előtte és elvegyültem vele a tánczolók közé. A leányka arcza kipirult a heves táncztól, szemei ragyogtak, keble pihegett és szorosabban simult hozzám, mint a viharban szokott a gyenge folyondár az erős tölgyhöz simulni. Lehelete szinte arczomat érte, kezei reszketve szorították az enyémet, meg-megrázkódott, mint mikor egy kéjes érzés fut át tagjainkon— csak én voltam merev, hideg. Aztán egy más holló hajú, villogó fekete szemű és karcsú derekú leánykát vettem karjaimra, ki oly gyengéden simult hozzám, oly epedve nézett reám, mintha azt akarta volna mondani: »Mért vagy oly hideg, vagy tán nem tudsz érezni, hevülni, szeretni ?, és én ismét csak az előbbi érzéketlen alak voltam, egy élő báb, mely a zene ütemeire kimért pontossággal lép, perdül, fordul, anélkül, hogy érezne valamit, ami a többieket beviti, lázba ejti. Miért ez érzéketlenségre fásult kedély? Mert a test egymagában vigadni nem képes, a léleknek is szórakozni kell. De az én lelkem most nincs itt, másutt kalandoz , annál a másik barna leánykánál, kinek két szép szeméből egy menyország mosolygott felém, kinek egy csókja, feledtette velem árvaságomat és visszaadott önmagamnak. Hiába húzzák nekem a barna fiúk, hiába néznek rám epedve a leányok, az én gondolataim nem távoznak a távollevőtől, kihez úgy vágyódom, mint a kis madár párjához. Szivem elszorul, szeretnék jutni el, el innen, ahhoz a magányos kis házhoz, melynek lakójáról tudom, hogy a legigazabb rokonszenvvel gondol reám, s kinek oldala mellett feledem az élet keserveit. Az idő lassan halad, mintha csak az én kínjaimat akarná hosszabbítani, de rajtam nem fog ki. Mit nekem az őrjöngő mulatság, ha ő nincs itt? Engem az ő két szép szeméért nem kárpótol az itt lévők tekintete. Kimegyek a teremből, a kss őszi jég arczomba csap, mintha mondani akarná „térj magadhoz.* Feltekintek az égre keresve egy csillagot, de ismét csak az a két földi csillag jut eszembe. Hiába akarom őt elűzni előlem, visszajő ismét és én érzem , hogy őt szeretem . . . szeretem . . . . * Az eget sötét felhők fedik el, csak egy-egy villám mutatja a lámpák által meg nem világított utat. Az utcza szegleténél már feltűnik egy világos ablak , ott van ő, még ébren, tudta, hogy visszajövök. Meggyorsítom lépteimet, még egy perc, és ott vagyok előtte, kezeit ajkamhoz szorítom, aztán szívemhez, talán hogy lassabban dobogjon , vagy tán azért, hogy megértse mit beszél. Gyengéden maga mellé ültet, kezeim kezébe fogja, s lágy hangjával fülembe suttog míg fejem ölébe hajtom. — Vártalak, tudtam hogy eljösz. Hogyan mulattál? — Hogy mulathattam volna nélküled édes üdvöm. Minden gondolatom nálad volt, alig vártam a pillanatot, hogy itt lehessek te nálad az én földi menyországomban. — Olyan nagyon szeretsz ? — Kérdheted ezt? Hát adtam rá okot, hogy kételkedj bennem? — Ó! nem, nem! De én úgy félek, magam sem tudom miért, hogy elhagysz. — Mert még nem nem ismersz eléggé, mert nem láttál szivem mélyébe , hol minden gondolat a tied, a te bírásod, boldogitásod. Lehajolt hozzám, egy csókot nyomott homlokomra, mintha csak úgy lehette volna oda, aztán avval a bóditó mosolylyal melylyel szivembe fészkelte magát ismétté: — Olyan nagyon? szeretsz? Felemeltem fejemet, hogy visszaadjam a csókot aztán lassan feleltem neki: — Tudod-e mi az a vulkán ? s tudod-e mi szokása van a vulkánnak? Egyszer kigyull, ég, rombol nagy erővel, hogy annál hamarabb megszűnjön pusztítani, aztán elalszik , a nélkül hogy oltanák és oly gyorsan a mily váratlanul támadt. Ezután évek, néha évtizedek, századok múlnak el, míg egyszer az elalvott vulkán újból feltámad , hogy többé soha el ne aludjon, hogy égjen csendesen , lázas kitörések nélkül örökké ... Ilyen az ember szíve is, egy vulkán , melyben a tűz a szerelem, a láva a múlt emlékei . . .