Kecskeméti Lapok, 1891. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1891-01-04 / 1. szám

XXIV. ÉVFOLYAM. 1. Szám. 1891. JANUÁR 4 KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI DU­I , „ HIRDETÉSI DU I Egré»x évre 5 frt— kr. Negyedévre 1 frt&Okr. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP ,_ ....... Félévre . . 2 . 50 „ Egy szám ár» 12 kr. , , , , ,, , , ,, , ... —— MEGJELENIK MINDEN VASARNAP s föl fi fit ütni az év folytán minden hónap elején lehet. SZERKESZTŐ LAKIK : III. TIZED, BUDAI-UTCZA, 189. SZ. KIADÓ-HIVATAL, BUDAI-UTCZA, 186. SZ. Bélyigdij minden beigtatástért 30 kr. A városi tisztújitás után. Győzelem minden vonalon, de mindenek felett az erkölcsi diadal, az erkölcsi fölény — ezt mondhatja ma minden elfogulatlan, a város ügyeinek vezetése iránt érdeklődő ember. Pártunk a küzdő­térről mint győ­zelmes tért vissza. A törvényhatósági közgyűlés többsége megmutatta, lova­­gias magaviseletével, magatartásával beigazolta azt, hogy a város békéjét többre becsüli egy pár ember személyes ambíc­iójánál. A személyes gyűlölködés, a merev pártszempontokat, a családi és magán­érdekeket nem vittük be a választási küzdelembe; a választás előtti napon nem hirdettük falragaszokon pártunk győzelmét; nem használtuk fel a kor­tesfogások mindenféle elképzelhető nemeit és eszközeit, mint azt az ellen­párt tette és mégis­­ győztünk! Győzött a szabadelvű párt e vá­lasztásnál , de ez természetes is, mert elszomorító dolog volna, ha pártunk már intelligencziájánál fogva is nem volna képes magának érvényt szerezni. A dec­ember hó 29-én lefolyt köz­gyűlésnek oly momentumai voltak, melyek igazán érdemesek arra, hogy megörökíttessenek. E momentumok közül csak egyet emelünk ki: ez pedig az árvaszéki elnök választása. Kiemeljük e momentumot azért, mert e választásnál mutatta meg pár­tunk legeklatánsabb módon, hogy lovagias tud lenni ellenfeleivel még akkor is, mikor határozott többségét biztosítva látja. Még a legutolsó pilla­natban , az alügyész választása előtt is , ajánlt egyességet a függetlenségi párt­nak, de annak vezéregyéniségei ezt mereven visszautasították. E „nem alkuszunk“ visszautasításra pedig azzal felelt a szabadelvű párt, hogy a­helyett, hogy a „kisöprési“ politikát érvényesítette volna, vissza­léptette jelöltjeit és így választotta meg egyhangúlag az árvaszéki elnököt. Nem akarta a szabadelvű párt azt, hogy egyes emberek kielégíthetlen nagyravágyásának néhány tisztviselő feláldoztassék, nem akarta azt, hogy a közgyűlés örökös pártviszályok szín­tere legyen. Érzi és tudja minden elfogulatlan ember szükségességét annak, hogy városunk éppen most függőben levő kérdéseinek lebonyolításához egyetértő, összhangzó munkálkodásra van szük­ségünk. És éppen azért, mert egyetértésre van szükségünk, nem akarjuk e helyen is ez elkeseredés magvait elhinteni, nem akarjuk provokálni az ádáz párt­­harczot, melynek csakis a közügy vallja kárát. Elfeledjük tehát a történteket, de jegyezzék meg a függetlenségi párt azon emberei, kik minden egyezséget mereven visszautasítottak, jegyezzék meg azt és ne feledjék el, hogy a­mennyire mi ismerjük őket, hasonló körülmények között oly lova­­giasan és nagylelkűen pártunk embereivel soha sem jártak volna el, mint a­hogy mi azt tettük. Vonják le eljárásunkból a követ­keztetéseket. Az erkölcsi diadal a miénk, a mi eljárásunk még őket is meglepte. Nagyon hálás feladat volna e választáshoz reflexiókat fűzni; igen hálás anyagot szolgáltathatna e vá­lasztás arra, hogy mily könnyen si­került volna a függetlenségi párt em­bereit a városházáról kisöpörni, pedig a függetlenségi párt néhány hónap­pal ezelőtt bennünket fenyegetett ezzel. Megfordult a koc­ka, a tények kérlelhetlen logikája nekünk adott igazat; most bosszút állhattunk volna rajtuk. Nem tettük és helyesen csele­­kedtük. A közügy érdekében cselekedtünk és azt hisszük, hogy eljárásunk min­den elfogulatlan ember osztatlan dicsére­tével találkozik. Ne vigyük e választás keserű em­lékeit a kaszinóból, hol a választás lezajlott, a közgyűlési terembe! Munkálkodjuk egyetértéssel, leg­jobb akarattal, odaadással a város, a közügy érdekében. A megválasztott új tisztikart szí­vün­k melegével üdvözöljük és kíván­juk neki, hogy azon nagy czélokat, melyeknek végrehajtása reája nehezedik , városunk úgy anyagi, mint szellemi felvirágoztatása érdekében a legjobban megoldhassa. A tisztújító közgyűlés lefolyásáról a következőkben számolunk be: Elnöklő főispán Beniczky Ferencz úr 9 órakor nyitotta meg a közgyűlést. A tisztújítás megkezdése előtt Lestár Pé­ter polgármester indítványára elhatározta a köz­gyűlés, hogy a megválasztandó tiszt­viselők január hó 15-én foglalják el állá­saikat ; az egyes hivatalok átvétele és át­adása jegyzőkönyvileg, leltár mellett, bi­zottsági tagok jelenléte mellett történjék. E­­zerből a hat ügyosztály átvételére a közgyűlés 12 tagból álló bizottságot kül­dött ki. Lestár Péter, kir. tanácsos, polgár­­mester megható szavakban tette le a tiszti­kar nevében is a mandátumot, kiemelte e közgyűlés fontosságát és felhívta a bizott­sági tagokat, hogy pártatlanul, higgadtan e törvényhatóság méltóságához megfelelően ejtsék meg a tisztviselő választást. Beszá­molót nem tart, fölöslegesnek tartja is ezt, mert­­ténykedése nyilvános ; minden lépésé­ben , gondolatában és tettében csakis a vá­ros java, érdeke vezette. Megköszöni a bi­zalmat, melyet a törvényhatósági tagok részéről tapasztalt, átadja a város pecsétjét és a levéltár kulcsait, minden jót kívánva a városnak és ajánlva magát a bizottsági tagok további szíves jó emlékébe és aka­ratába. A polgármester úrnak éljenzésekkel fo­gadott beszédje után kezdetét vette a vá­lasztás. A választás megkezdése előtt a főispán úr a közgyűlés figyelmébe ajánlja, hogy az ügyvezetés folytonossága érdekében, a na­gyobb rázkódtatások kikerülése végett, le­hetőleg a volt tisztviselőket válassza meg, ha ellenük számba vehető kifogás nincs. A polgármesterségre ajánltattak , ille­tőleg pályáztak: Lestár Péter, Dr. Horváth Ádám és Dr. Kovács Pál. A függetlenségi párt vezérférfiai tu­­c­atszámra előre elkészített ívekben már a polgármesteri állásnál elkezdték provokálni és kívánni a névszerinti szavazást, melyet a főispán úr, miután a szavazás megkez­dése előtt Dr. Kovács Pál visszalépett, Lestár Péter és Dr. Horváth Ádám közt el is rendelt. A szavazás rendkívüli érdeklődés mellett folyt le. Beadatott 186 szavazat,­ezekből Lestár Péter 116, Dr. Horváth Ádám 69 szavazatot nyert (1 sza­vazat érvénytelen) és így Lestár Péter 47 szavazat­ többséggel újból választatott meg polgármesternek. Az újonnan megválasztott polgármester megható szavakban köszönte meg a meg­tisztelő bizalmat, mely a bizottsági tagok részéről most már harmadszor feléje fordul; kéri a bizottsági tagok támogatását, hogy azon terveket, melyek a legközelebbi jövő­ben napirendre tűzettek és a város úgy anyagi , mint kulturális el­haladását czé­­lozzák, annál sikeresebben megoldhassuk. Főjegyzőnek egyhangúlag ifjú Bagi László választatott meg. A fő­ügyészi állásnál a függetlenségi párt újból névszerinti szavazást kívánt Zombory László és Bódogh Lajos között. Zom­bory László, a szabadelvű párt jelöltje, fé­nyes győzelmet aratott, mert a 189 szava­zatból 129 szavazatot nyert Bódogh Lajos 57 szavazatával szemben. Három szavazat érvénytelen volt. A szabadelvű párt e határozott több­sége még nem volt elég a függetlenségi párt vezéreinek, mert az alügyészi állás betöltésénél is névszerinti szavazást kíván­tak Pacsu Mihály és G­yörffy Ba­lázs között. E harcz volt a legküzdelme­sebb , de most is a szabadelvű párt győ­zelmével végződött. A beadott 190 szava­zat közül Pacsu Mihály 106, G­yörffy Ba­lázs 84 szavazatot nyert. E szavazás , eredménye dominált az egész választás felett. Ha valamikor, úgy most már egész biztosan leszámolhatott volna a szabadelvű párt a függetlenségi párttal, de e helyett azt tette, hogy je­löltjeit az árvaszéki elnökégre visszalép­tette és igy id. Bagi László egyhangú­lag választatott meg árvaszéki elnöknek. Árvaszéki ülnökökké megválasztattak egy­hangúlag: Gyen­es István és Szalon­­tay Elek. Tanácsnokok lettek: Sze­­gedy György, Fekete István, Sza­bó József egyhangúlag; Muraközy Já­nos szavazattöbbséggel; e választásnál Mu­raközy János 68, Kovács Sándor 65 és Tóth István 50 szavazatot kapott. Alkapitányoknak egyhangúlag megválasztottak: Mészáros József, Vágó László, továbbá Szabó Mihály 117 szavazattal Gyenes Bertalan 61 szavazatával szemben. KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCZÁJA Való és álom. A rózsa elvirult, a fecske elköltözött, a lágyan susogó szellőt hűvös őszi szél vál­totta fel. Az akáczok levelei lassan hulla­nak alá, mintha fájna nekik az elválás és mintha figyelmeztetni akarnának, hogy mú­landó minden a földön. Lassan megyek, hová? — magam sem tudom, gondolataim máson járnak , mig egy alakba ütődöm , ki megragad és magával von. Öntudatlanul követem s csak akkor kezdek eszmélni, mikor egy fényes báli tár­saság között találom magamat, hol minden arcz nevet, mintha azt akarná mondani: vigadjunk, ki tudja meddig élünk, é­s a­mig élünk, élvezzünk. Szól a zene, az akordok lágyan rezeg­tek végig a fényesen kivilágított termen s lassan, lassan erősbödve, tánczra hívták az ifjúságot, mely nem is késett élvezni. A párok egymásután keltek tánczra, előbb lassan, aztán a gyorspolka hangjai mellett őrületes sebességgel keringve a sima padlón. Egy szép barna leányka ült mellettem, meghajtam magam előtte és elvegyültem vele a tánczolók közé. A leányka arcza ki­pirult a heves táncztól, szemei ragyogtak, keble pihegett és szorosabban simult hoz­zám, mint a viharban szokott a gyenge folyondár az erős tölgyhöz simulni. Lehe­lete szinte arczomat érte, kezei reszketve szorították az enyémet, meg-megrázkódott, mint mikor egy kéjes érzés fut át tagjain­kon— csak én voltam merev, hideg. Aztán egy más holló hajú, villogó fe­kete szemű és karcsú derekú leánykát vet­tem karjaimra, ki oly gyengéden simult hozzám, oly epedve nézett reám, mintha azt akarta volna mondani: »Mért vagy oly hideg, vagy tán nem tudsz érezni, hevülni, szeretni ?, és én ismét csak az előbbi érzé­ketlen alak voltam, egy élő báb, mely a zene ütemeire kimért pontossággal lép, per­dül, fordul, a­nélkül, hogy érezne valamit, a­mi a többieket beviti, lázba ejti. Miért ez érzéketlenségr­e fásult kedély? Mert a test egymagában vigadni nem képes, a léleknek is szórakozni kell. De az én lelkem most nincs itt, másutt kalandoz , annál a másik barna leánykánál, kinek két szép szeméből egy menyország mosolygott felém, kinek egy csókja, feled­tette velem árvaságomat és visszaadott ön­magamnak. Hiába húzzák nekem a barna fiúk, hiába néznek rám epedve a leányok, az én gondolataim nem távoznak a távollevőtől, kihez úgy vágyódom, mint a kis madár párjához. Szivem elszorul, szeretnék jutni el, el innen, ahhoz a magányos kis házhoz, mely­nek lakójáról tudom, hogy a legigazabb rokonszenvvel gondol reám, s kinek oldala mellett feledem az élet keserveit. Az idő lassan halad, mintha csak az én kínjaimat akarná hosszabbítani, de raj­tam nem fog ki. Mit nekem az őrjöngő mulatság, ha ő nincs itt? Engem az ő két szép szeméért nem kárpótol az itt lévők tekintete. Kimegyek a teremből, a k­ss őszi jég arczomba csap, mintha mondani akarná „térj magadhoz.* Feltekintek az égre ke­resve egy csillagot, de ismét csak az a két földi csillag jut eszembe. Hiába akarom őt elűzni előlem, visszajő ismét és én ér­zem , hogy őt szeretem . . . szeretem . . . . * Az eget sötét felhők fedik el, csak egy-egy villám mutatja a lámpák által meg nem világított utat. Az utcza szegle­ténél már feltűnik egy világos ablak , ott van ő, még ébren, tudta, hogy visszajövök. Meggyorsítom lépteimet, még egy perc, és ott vagyok előtte, kezeit ajkamhoz szorítom, aztán szívemhez, talán hogy lassabban dobogjon , vagy tán azért, hogy megértse mit beszél. Gyengéden maga mellé ültet, kezeim kezébe fogja, s lágy hangjával fülembe suttog míg fejem ölébe hajtom. — Vártalak, tudtam hogy eljösz. Ho­gyan mulattál? — Hogy mulathattam volna nélküled édes üdvöm. Minden gondolatom nálad volt,­­ alig vártam a pillanatot, hogy itt lehes­sek te nálad az én földi menyországomban. — Olyan nagyon szeretsz ? — Kérdheted ezt? Hát adtam rá okot, hogy kételkedj bennem? — Ó! nem, nem! De én úgy félek, magam sem tudom miért, hogy elhagysz. — Mert még nem nem ismersz eléggé, mert nem láttál szivem mélyébe , hol min­den gondolat a tied, a te bírásod, boldo­­gitásod. Lehajolt hozzám, egy csókot nyomott homlokomra, mintha csak úgy lehette volna oda, aztán avval a bóditó mosolylyal mely­­lyel szivembe fészkelte magát ismétté: — Olyan nagyon? szeretsz? Felemeltem fejemet, hogy visszaadjam a csókot aztán lassan feleltem neki: — Tudod-e mi az a vulkán ? s tudod-e mi szokása van a vulkánnak? Egyszer kigyull, ég, rombol nagy erővel, hogy an­nál hamarabb megszűnjön pusztítani, aztán elalszik , a nélkül hogy oltanák és oly gyorsan a mily váratlanul támadt. Ezután évek, néha évtizedek, századok múlnak el, míg egyszer az elalvott vulkán újból feltámad , hogy többé soha el ne aludjon, hogy égjen csendesen , lázas kitörések nélkül örökké ... Ilyen az ember szíve is, egy vulkán , melyben a tűz a szerelem, a láva a múlt emlékei . . .

Next