Kecskeméti Lapok, 1892 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1892-01-03 / 1. szám
/ 1892. JANUÁR 3. XXV. ÉVFOLYAM. KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI DÍJ ! Egéez évre 5 frt—kr. Negyedévre 1 frt 50 kr félévre . . 2 „ 50 „ Egy siám ár» 12 kr . Ilit vetni lehet n? és folytán viivdni hónap elején lehet.. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP MEGJELEN MINDEN VASARNAP SZERKESZTŐ LAKIK : V. TIZED, II.-TEMETŐ-UTCA , 93. SZ. KIADÓHIVATAL: BUDAI-UTCA, 186. SZ. HIRDETÉSI DU : 4 ЬнннЬон petit sor 5 kr., többszöri vagy törjedelmes hirdetéseknél árleengedés adatik Bélyegdij minden beiktatásért 30 kr. A „Kecskeméti Lapok“ tisztelt Olvasóinak! A kecskeméti szabadelvű párt közlönyének, a „Kecskeméti Lapok“-nak szerkesztését a mai naptól T. Dalotti Ödön úr vette át. Midőn erről t. Olvasóinkat és a szabadelvűpárt Tagjait tisztelettel értesítjük , egyszersmind lapunkat további pártfogásukba melegen ajánljuk. Kelt Kecskeméten , 1892. január 3. A szabadelvűpárt Lapbizottsága. A „Kecskeméti Lapok“ tisztelt Olvasóinak! A kecskeméti szabadelvű párt a 25-ik évi pályafutását teljesítő „K. L.“ szerkesztését reám bizta. Én, a megtisztelő bizalom előtt meghajolok s a lap ezen, ez évi első száma, már az én szerkesztésemben jelen meg. Ezen első alkalmat nemcsak azért ragadom meg a lapszerkesztésben és hírlapírói működésben irányadó elveim kijelentésére, hogy ha azok a város értelmes közönségének tetszésével találkoznak , minél többen igyekezzenek a szerkesztő és olvasó, a szerkesztő és dolgozótárs közötti benső viszony körébe belépni, hanem megragadom azért is, mert a szabadelvű párt vezérférfiai a reám nézve ép oly megtisztelő , mint átalában fényes bizalma folytán, minden utasítás, minden korlát nélkül adatott kezembe a szerkesztői toll s e hangosan beszélő néma előzékenység — szerintem — viszonzást követel s remélem, talál is nyilatkozatomban. A „K. L.“ politikai és közművelődési újság. Országos politikát vidéki hetilap sikerrel alig űzhet, de megteheti azt, hogy az országos p. pártok politikai törekvéseit, a törvényjavaslatokat vagy már szentesítést nyert törvényeket a kellő, tiszta világítás mellett mutatja fel. E téren a vidéki szabadelvű párti lapnak igen szép és hálás feladata van. Szép és hálás, mert, mig az elégületlenség magvait hintő itt a lelki élet összhangját rontja meg s a boldogtalanság érzetét ülteti el, ott kiveszi a munkát a munkás kézből s szegénységet, nyomort teremt; addig az, aki bizalmat csepegtet az intézmények, törvények iránt, a munka tovább folytatására s a működési kör tisztességes betöltésére ösztönöz, az bizonyára jó munkát végez s annak működését áldás követi. Lapunk is ezen áldásos munkát igyekezik teljesíteni, mert azt hiszem , hogy a legjobb politika forrása az önzetlen, munkás hazaszeretet marad mindenha. Ha megemlítem még, hogy a pártlap kötelességeit ismerem, annak teljesítésére kész vagyok, azt hiszem eleget mondtam. A „K. L.“ azonban nemcsak politikai lap, hanem egyúttal s főkép közművelődési helyi lap. Kecskemét lakosai szorgalmas, munkás , szerző emberek lévén, annyira belemerültek üzleti dolgaikba, hogy a város emelésére, szépítésére, a modern igényeknek megfelelő kellékek előteremtésére nem is gondoltak s igy a város hosszú időn keresztül nem fejlődött, tehát elmaradt. Ezen elmaradás folytán a teendők rendkívül felhalmozódtak. Az utóbbi időben — a polgármester, a tisztikar és törvényhatósági bizottság dicséretére legyen mondva — Kecskemét megmozdult, sőt úton-útfélen fényes bizonyságával találkozunk annak , hogy a város hivatásához juttatása végett a fejlődés útján szinte rohamos a haladás. Igen szép, igen dicséretes ez. Őszinte örömmel is tölti el a város minden felvilágosult barátját, de be kell vallanunk, hogy még korán sincs kimerítve a tenni valók sora; — mert egyik újítás a másikat vonja maga után — s vannak igen sokan, kik a régi tespedéshez lévén szokva, a haladással nem tudnak megbarátkozni, sőt annak ellenségei. A „K. L.“-nak, mint helyi lapnak az a szép szerepe lesz, hogy a közönséget a város fejlődésének szükségéről meggyőzze, a haladás ügyének megnyerje s igy ez oldalról is megkönnyitse a derék tisztikarnak feladata keresztülvitelét. Ezen kívül lapunknak az újjá teremtés nagy műve közben felmerülő eszméket felvetnie, megvitatnia, minden oldalról megvilágosítnia kell, hogy így a közönség és tisztikar közt kapocsul szolgáljon. A megvalósítandó eszmék kiválogatása és a minden oldalróli megforgatás, megtekintés után kiválasztottak életbe léptetésének sorrendje rendkívül fontos. A felvetett eszmének a gyűlésteremben élőszavak megvilágosítása után, szavazattal eldöntése nagy horderejű kérdésekben bajos. Az elrepülő élőszó, nem mindenki figyelmét ragadja meg annyira, hogy minden alkalmas következtetést hozzá tudna kapcsolni, azután maga az indítványozó is, bármily jeles ember s bármennyit foglalkozott is a kérdéssel, mint minden ember szinte tévedhet vagy a tárgyra vagy az életbe léptetési sorrendre nézve. Több szem többet lát. Azután, minden reform ügynek érés kell s napjainkban, igazi érlelő a közönségre nézve csak a hírlap lehet. A „K. L.“ rajta lesz, hogy minden közügyet elfogulatlanul, független felfogással mutasson fel. Aki tud életre való eszmét, olyat, mely a város felvirágoztatásának előmozdítására alkalmas — tartozzék bármelyik politikai párthoz — hozza hozzám s én nemcsak elfogadom, előkészítésére , feltárására vállalkozom, de a közjó érdekében meg is köszönöm szívességét, mert arra törekszem, hogy a „K. L.“ a város igaz érdekeinek hű tolmácsa legyen s belőle az egész közönség, a város életében felmerülő minden jelentékeny mozzanatról jól, kimerítőleg s idejében értesüljön; azt akarom, hogy a „K. L.“ a város fejlődésének, emelkedésének szerény bár, de eltagadhatatlan munkája legyen. Rajta leszek azon is, hogy élénkségével , elevenségével a komoly munkán kívül érdekes, szórakoztató olvasmányokkal is szíves fogadtatást biztosítson. Ez az én ambícióm, ez az én szerkesztői nagyra vágyásom. Ezt azonban én egymagam nem tudom megvalósítani. Igyekezem ennélfogva derék, szellemes , jó tollú dolgozótársakat csoportosítni a lap köré s kérem a t. közönség szives pártfogását s közreműködését is. Boldog új évet! Dalotti Ödön, felelős szerkesztő. KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCZÁJA Remek, mesteritt e világ.*) Ha nézem ezt a szép világot, Bámulni kész szivem s eszem; Imádom én a mindenhatóságot, S koszorúm fejére teszem. És bámulok véges eszemmel, Az egész mindenség felett; Szent érzetekkel telt szivemmel Dicsérem a földet s eget! Csodára méltó, méltó itten A bölcs teremtőszabta rend; A melyet egykor csinált a nagy isten, Isten alant, és odafent. Kereki — nézd, — mint összevágnak , A földön itt s ott az egen; Ezen dicső remek világnak Alakja úgy tetszik nekem ! Nagyon jó volt az a teremtő, a Ki a világot alkotó , Állatokat éltöket mentő Vadaknak rendelé alá. Hogy éhen senki meg ne haljon , Hanem élhessen boldogul; Csak az örök jólétről halljon, Melyből üdv áradása hull! Adott pazar kezével nékünk, Adott jó testi eledelt; *) Ezen sehol meg nem jelent költeményt az elhunyt költő még életében adta át közlés végett, de bizony az pihent mostanáig. Szerketzte: Éden gyanánt virul vidékünk , Mely illatok árjával telt. S gondoskodott ép lelkeinkről, Adott nemesi élvezetet; Gondoskodott szükségeinkről, Adott szép, boldog életet !. .. toldassék hát ez a nagy isten, Ki szép világot alkotott; Ki azt téve, hogy minden itten A földön szép s az égen ott. Buzgón boruljunk térdeinkre , Ama nagy alkotó előtt. Tiszteljük, áldjuk és imádjuk A nagy, a főgondviselőt! Losonczy László: A jég. Tiszta, hideg decemberi nap. A kirakatokban csillognak a kis Jézus szebbnélszebb ajándékai, s a friss jégben távol vidékekről hozott fenyőfák üde illata ömlik szét. Minden élénk és vidám, mint ahogy az a szent ünnep előtt lenni szokott. Tágas, derült szobában, pattogó tűz mellett, ül egy fiatal lány. Kékesszürke szemei a kezében levő arcképen pihennek. A kép karcsú, magas fiatal embert ábrázol, széles vállakkal, komoly arccal, melyet majdnem rútnak lehetne mondani, ha a nyájas szemek nem ellensúlyoznák az éles, gunyoros vonásokat. A lány egészen belemerül a kép nézésébe, pici ajaka körül fájdalmas vonás jelen meg, s nagy szemei lassan kint megnedvesednek. Aztán, mint aki megrestelli magát, fölugrik, a képet ledobja s ajakát összeszorítva mormolja: „Nem gondolok rá“. Az ablakhoz megy, égő homlokát oda támasztja a hideg táblákhoz s kinéz az egyhangú szürke égre; azután megint csak visszamegy a képhez. Lehunyja szemeit, de a karcsú, magas alak folyton előtte áll, s mintha most komolyabb lenne, mint az arcképen volt, szemrehányólag néz reá és beszélni kezd. Igen beszél, s a lány megérti: „Látod, mire való ez? ugye rossz kedved van ? el akarod magaddal hitetni, hogy nem gondolsz rám, ugye nem sikerül? ! Vágyél utánam s szerelmed nagyobb, mint s büszkeséged“.• Nem korcsolyázol ma ? A lány felijed, s zavartan néz anyjára, azután összeszedi magát s nyugodtan mondja: „Nem vettem észre, hogy bejött anyám. Igen , kimegyek a jégre“. — Ha ott lesz, hát hívjad meg „őt“ is holnapra. — Nem anyám, „ő” megsértett engem, vége köztünk mindennek, — feleli a lány hidegen. Még mindig bágyadtan, felveszi bundáját, kicsi prémsapkáját homlokára nyomja s elindul. Lehunyja szemeit amint a kocsiban ül, de a friss levegő csakhamar felüdit. Egykedvűen ül hintójában , folyton a földet nézve, s komoly szép arcáról most minden büszkeség eltűnt. A kaszárnyánál mégis fölpillant. Egy hadnagy jön ki s mosolyogva szalutál, s valahogyan (maga sem tudja miért) a leány is mosolyog, csakhogy ez a mosoly üres és unalmas. Már a nyári fürdőnél észreveszi az arckép eredetijét, amint a korcsolyacsarnok körülbelül tizenhét esztendeje annak, hogy egy másik helyi lapban, színházalap megteremtésének érdekében írtam. Azóta Kecskemét sokat fejlett, sokat haladt, de nagy, állandó színháznak hiányát ma is érezzük, sőt, miután ma sincs állandó színházunk, ma még inkább, mint ezelőtt. A színház alapra nem járt jó idő. Várjuk-e még tovább is a jó idők érkezését, összetegyük-e továbbra is kezünket? bejáratánál állva várni látszik valakire. A bejáratnál több hintó is áll s igy várnia kell, mig „ő“ rá kerül a sor. Hirtelen türelmetlenség szállja meg, pedig a korcsolyázás ma alig érdekli , „ő“ rá meg egyátalában nem is akar nézni, mégis alig várja, hogy bejusson. A csarnok előtt ülnek a nem korcsolyázó (és nem fázó) szépségek. Egymás mellett ül a város három legszebb asszonya, s míg az egyiknek megadatott az öröm, hogy kis leánya művészetében gyönyörködjék , a másik csak lelki szemeivel látja s karcsú, szép leányát, ki máris minden tekintetben az anyjára ütött, a harmadik már a jövőbe néz, hogy két feldi fia részére menyasszonyt keressen az apró nemzedékből. A fázósabbak a szalonban ülnek s onnan nézik a „jégvirágokat.“ A jég nagyon népes. A „companiák“ képviselve vannak, a „tripholia“ pedig teljes számban jelen van, természetesen az elmaradhatlan kísérőkkel együtt. A jégkirálynő (a „nagyok“ dísze) elragadóan suhan tova a jégkirály karján, ott van a „nagyok“ „rózsája“ is kinek szép szemeinél csak szelídsége nagyobb. A „csirkék“ ragyogó, bájos tekinteteket vetnek a szélrózsa minden irányába. Egy kis „pille“ most próbálgatja szárnyait, (melyek eddig csak napsugárhoz voltak szokva) kisérve a bájos „néni“ szerető, aggodalmas tekintetétől. Végre kijön a lány a csarnokból. Minden szem felé fordul. Milyen gyönyörű alak! De az arc! az arc! Legszebb bizony az, hogy százezer forintos s egyetlen gyermek! 1. szám. Színház és vigadó.