Kecskeméti Lapok, 1892 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1892-01-03 / 1. szám
1. Sz. A városház építési bizottság jelentése.*) I. A telekre nézve. Az épitési tér a pályázat alkalmával úgy jelöltetett ki , hogy a főhomlokzatvonal a róm. kath. nagytemplom homlokzatának e meghosszabbított vonala legyen 106 méter hosszúságban. A nagytemplom és városházutca felöli vonal a templommal illetve az utcával párhuzamos lett volna, s a keleti oldal a nagytemplom felöli oldallal párhuzamos. Ez által egy oly négyszögű építési tér képződött volna, mely nem lenne szabályos és négyszögű, hanem annak nyugati szeglete hegyes szöget mutatott volna. A pályaművek bírálói a bírálatról szóló jegyzőkönyvben az első díjat nyerő pályamű szerzője által ajánlott azon szabályozást javasolták, hogy a városháza utcai vonalnak megfelelően, a főhomlokzat vonal párhuzamosan állapíttassák meg, mely ellen külön vélemény is jelentetett be. Az érintett javaslat főindoka az volt, hogy az építendő városháza főhomlokzat vonala jobban a kisajátítandó piactér felé irányoztassék, míg a különvélemény főindoka az, hogy a városháza északi szeglete a nagytemplom vonalánál belebb kezdődnék , s eként a két épület között a szembetűnő vonaleltérés miatt egységes szabályozás nem létesíttetnék E kérdéseket behatóan megvizsgálván, mindkét véleményt figyelemre méltónak találtuk, s javaslatként megállapítottuk, hogy a nagytemplom melletti szeglet akkér jelöltessék ki, hogy a templom homlokzat vonala meghosszabbíttatván, a városháza északi szeglete a nagytemplomtól 25 méternyire legyen. Az így megállapított szeglettől a főhomlokzat vonal mintegy 100 — 104 méter hosszú legyen, ahoz képest amint a tervező által tervbe vett épület beosztása megkívánja. Ezen főhomlokzat vonal nem lenne ugyanazonos a nagytemplom vonalával, de észrevehetőleg nem eltérő, s mennyiben mégis eltér, megfelelne azon kívánalomnak, hogy az épület a főpiactérről nézve ne tűnjék fel hátra nyomottnak. E szabályozás ellen a különvélemény indokai szempontjából sem lehet kifogás. A városháza utcai vonal a főhomlokzat vonalával ép oly hosszúságban párhuzamos lenne , míg a nagytemplom felöli és a vásárikis-utca felöli vonalak a főhomlokzat vonalára 60 méter hosszúságban derékszög alatt vezettetnének. Eként az egész építési tér szabályos derékszögű négyszöget fog képezni, s elérhető lesz, hogy egy nagy szabályos alakú udvar minden keresztépület nélkül létesíttessék. A teleknek eként való szabályozása által az is el fog érezni, hogy a városháza főhomlokzat vonala a plebánia-utca szabályozási vonalával párhuzamos legyen, s eként a környék szabályozása is lehetőleg tekintetbe vétessék. Az így meghatározott építési térről szóló rajzot e jelentésünkön mellékelve bemutatjuk. II. A boltokra nézve. Arra nézve, hogy az építendő új városháza épületben boltok létesíttessenek e, tekintetbe kellett vennünk, hogy a Molnárféle ház kisajátítása iránt megkötött jogérvényes szerződés szerint a városi közönség az építendő új városháza északi szegletében Molnár János úr gyógyszertára részére 20 évre, 1000 frt évi bérösszegért helyiséget ad. Ennek megfelelőleg az egybehangzás végett szükséges, hogy a keleti szegleten hasonló nagyságú téren szintén bérbe adandó helyiségek létesíttessenek. Minthogy a f. évi aug. 19-én 40504. sz. a. kelt belügyminiszteri leirat szerint a gyógyszertárak széthelyezendők , e szegleten másik gyógyszertár helyiség nem létesíthető, hanem ott egy vagy két bolthelyiség lesz építendő. Ezentúl a főhomlokzat szárnyain két felől legfölebb három-három bolt jöhetne, azonban erre nézve irányadónak kellett vennünk azt, hogy az építési költségekben a boltok kihagyása által mily különbözet merül fel, mert — tekintettel a boltok létesítésével járó jelentékeny hátrányokra, — azok kihagyása az esetben indokolt volna, ha az építési költségekben tekintetbe vehető különbözet állana be, s ha a boltok építése nélkül az építés pénzügyileg keresztül vihető lenne. Erre nézve bemutatjuk a városi főmérnök által f. évi okt. 23-áról készített jelentést, mely szerint 84078 frtot tesz ki azon összeg, melylyel az épület a boltok építése folytán többe kerülne, minek 5% os kamata 4203 frt 93 kr., míg a boltok valószínű jövedelme 6400 frt lenne, úgy hogy a boltok valószínű jövedelme tulajdonkép csupán 2196 frt 10 frt tenne ki. Minthogy pedig a felveendő kölcsön, mely az építési költségekre fordíttatik , az e czélra létesített törlesztési alapból fedezhető a nélkül, hogy a boltok ezen különben is csekély jövedelmére mulhatlanul szükség volna, s minthogy a városháza építési költsége legfölebb 400,000 frtra tehető, mely azonban nem lenne elegendő, ha a városházában még 84,078 frt költségű boltok is létesittetnének, javasoljuk , hogy ne építtessék több bolthelyiség, mint a mennyi a gyógyszertárhelyiségnek megfelelőleg a keleti szegleten elterelhető. (Folyt. köv.) *) Munka torlódás folytán kénytelen voltam e jól kidolgozott s a város minden lakosát érdeklő mű bevezetését elhagyni. Szerkesző. Színház. 29-én Komlósy Ilonka jutalomjátékául Bayard és Dumanoir 3 felvonásos vígjátéka: „Richelieu első párbaja vagy a 15 éves férje került színre. A darabban a magasabb komikum nem valami bőséges, hanem annál túlnyomóbb az alsó. Igazán kár, hogy egyáltalában a jutalomjátékok megválasztására nagyobb gondot nem fordítnak. Közönség , valószínűleg a jutalmazandó iránti jóakaratból meglehetős számmal jelent meg. Komlósy, mint Richelieu herczeg, elég csinos jelenség volt, elég nagy szerepe feladatát mindvégig meglehetősen oldta meg, s teljesen méltóvá téve magát a koszorúra, 8 csokorra, azonkívül a háromszoros zajos kihívásra, amiben a második felvonás után részesült. A többi szereplők Nagy Vilma (Bellechasse báróné) kivételével elég bágyadtan játsztak, a párbeszédek bizony néha nagyon is döczögősek voltak, sőt a fenakadástól is féltünk. 30 án Barrice és Thibous4 felvonásos színműve: „A márvány hölgyek“ nagyon gyér közönség előtt. A szoborcsoportozat igen szépen sikerült. A szereplők közül leginkább Lomnicy (Raphael) emelkedett ki, különösen a végjelenetben. Az összjáték tökéletesebb volt. 31 én leszállított helyárak mellett d. u. 5 órakor a „Feneleányok“. A sok mosolygó és kacagó gyermek, kik a közönség legnagyobb kontingensét képezték, eléggé buzdíthatja színészeinket, hogy a kicsinyek kedvéért egy pár délutáni előadást tartsanak. Salisius: KECSKEMÉTI LAPOK KÖZGAZDASÁG. A nyulak a múlt télen sok kárt tevén gyümölcsfáinkban, a városi tanács hirdetményben szólítja fel a közönséget gyümölcsfáinak náddal bekötözésére. A kecskeméti takarékpénztár folyton növekedő és terjedő üzletköréről értesülünk. A lezajlott 1891-diki év zárszámlái következő álladékokat tüntetnek fel kerekösszegekben. Betét két millió négyszázezer frt, mi a nagyközönség emelkedő bizalmát és városunk vagyonban gyarapodását igazolja. Elhelyezve van ebből: Jelzálog kölcsönben 1.080,000 frt, váltókban 690,000 frt, értékpapírokban 660,000 frt, ingatlanokban 140,000 frt. Az osztalék 65 vagy 70 forintban lesz megállapítva. A részvények árfolyama 1500 frt. A Népbank örvendetesen prosperál. Az annyira kellemetlen, ismerős eset következményei teljesen elenyésztek, a bizalom teljesen visszatért, a betétek ismét visszahozattak és ma 680,000 frtra rúgnak. Váltókölcsön ebből 450,000 frt, jelzálogkölcsön 200,000 frt, értékpapír 130,000 frt. A legutóbb tartott közgyűlés igen helyesen elhatározta, hogy az évi zárlat a naptári évvel történjék meg. A munkálatok serényen folynak, azon csonka 8 havi üzletévre 10 frt van kilátásban osztalékként. A részvények árfolyama 255— 260 frt. Üzleti hetiszemle. Gabonában csekély forgalom, mérsékelt árak mellett, hozatal kevés, készletek gyérülnek, rozs ára 10 frt, búza 10 50, árpa 6 20, tengeri 580, hizott sertésekben rendes kereslet mellett javuló árak: 45—46, későbbi hónapokra 47—48 frt 100 kilónként 45 kiló élettel. Az újévben, mint köztudomású, a távirdadijak mérsékeltettek. Tiz szavú sürgönyért úgy a Monarchiában , mint Németországban 30 krt kell fizetni. Ezen jó intézkedés bizonyára a forgalmat emelni fogja , jogos azon aggodalmunk, hogy a helyi hivatal , régi gépezetével és a korlátoltan rendelkezésre álló huzallal képes lesz-e növekvő munkáját meggyőzni? Városunk jelentősége és forgalmunk n nagysága megérdemelné, ha a posta és távirda igazgatóság Kecskemétnek egy direct huzalt állítana rendelkezésre; kereskedőink helyesen cselekednének , ha a közigazgatási bizottság, vagy kereskedelmi kamara útján ez iránt illetékes helyen a szükséges lépéseket megtennék. 8 IRODALOM. — Dr. Fenyvessy Ferenc országgyűlési képviselő „Magyar Újság“ címen új lapot indított Kende Zsigmond felelős szerkesztése mellett. A lap politikai és közgazdasági napilap. Az ország szabadelvű intézményeinekmegerősítésére és továbbfejlesztésére fog törekedni. Barátja a rendnek, törvényes állapotok tiszteletben tartásának, de minden téren haladást kíván s „az országnak szolgálni független irányban okos, erélyes, hazafias politikával“. Ajánljuk e lapot, mely a divatossá lett nyeremény kedvezményre is kilátást nyújt, a menynyiben egész éves előfizetői közül 30, s féléves előfizetői közül 20—30 darab különfajta sorsjegy nyereményének felében egyenlő arányban részesül. Egyébiránt az erre vonatkozó hirdetményrovatunkra hivatkozunk. Fin de Siecle: „A Századvége“ címen szépirodalmi és hetilapot indított meg Rétháti Kövér Gyula főszerkesztő. Felelős szerkesztő Kahn József. A lap rendes melléklete a „Magyar Turista Közlöny“. Előfizetési ára egész évre 10 forint s ezért még 1000 frtos életbiztosításban is részesül az illető, sőt kap egy sorsjegylapot s az előfizetők közt 4 körutazási jegyet is sorsolnak ki. KÜLÖNFÉLÉK. — Követválasztási mozgalom. A szabadelvű párt 1891. évi deczember hó 27. napján délután 3 órakor a Nádor helyiségében ülést tartott, melyen a szabadelvű párti választók nagyszámban jelentek meg, elhatározták , hogy a szabadelvű párt az országgyűlési képviselő választásokban akcióba fog lépni úgy a felső, mint az alsókerületben, s mindent el fog követni, hogy a párt zászlóját diadalra juttassa. A párt vezérbizottsága nyomban megválasztatott. Tagjai lettek: Lestár Péter, Dömötör Sándor , Laukó Károly, Zimay Károly, dr. Szeless József, Kasza Mihály, Kovács József, Katona Zsigmond, Parragh Gedeon, Tatay Jenő, Nagy Lajos, Kovács Sándor, S. Kovács Gábor, Sándor László , Hacker Lajos, Fejér István. A megválasztott vezérbizottság feladatává tétetett a bizottságnak a szükséghez képest kibővítése, és a jelölteknek kijelölése. A jelölések tárgyában adandó vezérbizottsági javaslat felett egy ujjabban összehívandó közgyűlés fog határozni. A „Jótékony Nőegylet“ „a vörös kereszt egylet“-tel együttesen február elején bált rendez a kaszinó termében, mely bál iránt már most is élénk az érdeklődés a bálozók körében. — Szilveszter-estély. A kaszinó e családias estély rendezésével alkalmat akart nyújtani tagjainak arra , hogy együtt, mint egy családtagjai várják be e múlt és jövő év ölelkezését. Az estélyen azonban, fájdalom nagyon kevesen jelentek meg. Sajnos, hogy társadalmi életünk e két kimagasló testület, a kaszinó és áribanda sem képes egy minden tekintetben sikerült estélyt rendezni. A műsor ügyesen volt összeállítva. Az egyes számokat a zenekar a legnagyobb szabatossággal adta elő, miért is a közönség kitörő éljenzéssel és tapsokkal jutalmazta. Fél tíz óra táján kezdetét vette a tánc, mely a lehető legjobb hangulatban folyt le. Különösen a hölgyek meg lehettek elégedve, mert igen jól mulattak. A négyeseket 14 pár táncolta. A hölgyek közül ott láttuk: Dékányi Rózsát, Csilléry Malvint, Eördög Ilont (Csépa), Láber Mariskát, Laukó nővéreket Than Irmát, Zombori nővéreket , Zimay Mariskát, Dékány Istvánné, Csilléry Kálmánné, Darányi Ferenczné, Láber Károlyné, Laukó Károlyné, Bívi Kiss Aladárné, Muraközy Józsefné, Dr. Szeless Józsefné, Tóth Lászlóné, özv. Thánné, Zombory Lászlóné. —v. — — Katonai kinevezések. Az 1891-ben kiszolgált egy éves önkénytes földjeink közül sikeres tiszti vizsgálat alapján kineveztettek a tartalékban 1892. jan. 1-tőli ranggal, hadnagygyá; Soós József a 38. számú, Steiner Jakab a 39. sz., Bogoss Kálmán a 64. sz. gy.-ezredhez; hadapród tiszthelyettessé; Kolozsi Imre az 51. sz., Hahn Samu a 86. szavú gyalogezredhez. — Sport. A korcsolyázó egylet választmánya intézkedett, hogy a katonatisztek , tiszthelyettesek, hadapródok, tanulók jutányos idényjegyben részesülhessenek. Ifj. Nyirády László kereskedőnél kaphatók a jegyek, még pedig magánjegy 3 frt, családjegy a családfő részére 3 frt azontúl a tagok külön egyenkint 1 frtot fizetnek. Jogászok idényjegye 2 frt; VII. és VIII. oszt. tanulóké 150 kr. I—VI. oszt. tanulóké 1 frt. Egyszeri korcsolyázásért felnőtt 30 krt, tanuló 20 krt , gyermek 15 krt fizet. A jégpálya használhatását az egylet lobogója jelzi Katona Dezső és Gyenes L. és fia cégnél. — Szent-Gály Gyula úr, kit városunk zeneértő közönsége előnyösen ismer karácsony estéjén tartó ünnepélyes eljegyzését Fekete Rózsa kisasszonynyal, Fekete István városi tanácsnok kedves, művelt leányával, ki a műkedvelő előadások koszorúit igy a menyasszonyival cseréli fel. Sok boldogságot a jegyeseknek! — A reform, egyház építkezése. A reform, egyház a tavaszszal épiteni fog a kollégium és lelkészlak közötti saroktelekre , még pedig a piactért diszitő emeletes házat. Adja Isten, hogy a mostani egyháztanács szerencsésebben építkezzék, mint az, mely a bazárépületet emeltette. Helyszűke miatt az erre vonatkozó cikk kimaradt, de jövőre hozzuk. — Birtokváltozás. A róm. kath. egyház a múlt héten kötötte meg a szerződést az ezelőtt Csillag, most Bleyer-féle Széchenyi-utcai házra nézve.. A vételár 17 500 frt volt. — Horváth Attila, a hires világtalan zeneszerző és zongoraművész, kiről berlini hangversenyzése alkalmával az ottani lapok kimondták, hogy a jelenleg élő világtalan zongoraművészek közt az első helyet foglalja el — a múlt kedden szerkesztőnk vendége volt s bizalmas , kis körben sok remekművet adott elő s hallgatóit a szó szoros értelmében elragadta. — A kereskedői kaszinó 1892-ben három évre újból alakul. Az aláírások folynak , eddig 140 tagnál több jelentkezett; helyiségei ízléssel újból bebutoroztattak; mindenki kényelmét és megszokott újság lapjait feltalálja. — Felhívjuk a t. közönség figyelmét ahelybeli „Első alföldi Cognac gyár“ — Halász Ferencz és társa — cognac-gyártmányaira, mely gyártmányoknak, az alább közölt dr. Schwimmer tanár, orvosi tekintély bizonyítványa szerint, kitűnőknek kell lenni. E bizonyítvány így hangzik: „Van szerencsém értesíteni, miszerint a kísérleti célokra átküldött Gyógy-Cognacot korosztályomon megkisérlettem s azt gyengeségi állapotokban szenvedőknek erősítő és igen jó hatású italnak találtam. Kiváló tisztelettel Dr. Schwimmer Ernő is, egyetemi tanár és közkórházi főorvos. „Örömünkre szolgál, hogy ez iparág városunkban igy felvirágzott. — Az épitési hivatal munka-programmja 1892-re. A csongrádi kis-utczán 48. szám alatt s a Zöllner-téren egy-egy népiskola épül. Tervben van még: a gyalogsági laktanya 4 melléképületének fölépítése , a sörház laktanya átalakítása, a budai-nagy-utcza koczkakővel kikövezése; többféle csatornaterv kivitele s őszre az új városházának alapozási munkálatainak megkezdése. — A „Katona-kör“ dec. 30-án tartott választmányi ülésében a közönség közönyével foglalkozván, a felolvasások iránti évérdeklődés fölkeltése céljából ének s zene pótlék csatolása ajánltatott. Kovács Antal, Tóth István és dr. Kovács Pál urak vannak megbízva e tekintetbeni intézkedéssel. A böjti felolvasásokon már valószínűleg lesz egy kis síp, dob, trombita. Kissé szomorú tünet ez, de ha a jó cél el lesz érve — Isten neki! Évkönyvet is ad ki a kör s előkészületeket tesz Katona születése 100 éves fordulatának megünneplésére. — Népesedési kimutatás. 1891-ben született r. kath. 1543, reform. 565, ágost. 35, házasodott r. kath. 246, reform. 109, ágost. hitv. 18, meghalt r. kath. 1126, reform. 405, ágost. 22, tehát 590 a szaporodás. — Jubileum. Gáli Ferenc urat, törvényszéki elnökségének huszadik évfordulóta alkalmából tisztelői megjubilálták s a Beretvás vendéglőjében újév napján fényes bankettet rendeztek. — Lapunk mai számához „a Magyar Hirlap“ előfizetési felhívását mellékeljük s felhívjuk a figyelmet a „Verseny Rejtvény“ című hirdetményre. — A reform, főgymnasium ifjúsága a Széchényi szoborra 8 frt 80 krt gyűjtött a maga körében s küldött el rendeltetése helyére. — Gyászhir. A kiváló érdemekben gazdag kegyesrendet csapás érte, elvesztvén egyik országos hirű tagját, Lutter Nándor főigazgatót. — Lipóczy Péterné, szül. Sándor Teréz asszonyt ez év első napján kisérte örök nyugalma helyére a kiterjedt rokonság részvéte. — Pataky Károly úr kis leánykája Blanka, 3*/a éves korában elhunyt s 29-én temették el a kis halottat. — A kecskeméti vadásztársulat folyó hó 3ára hirdetett szikrai körvadászata — elhalasztatott. A körvadászat 10-én vasárnap tartatik meg, találkozási hely a szikrai csárda , idő reggeli 8 óra. — Kávéház megnyitás. Gladits György a múlt év utóján nyitotta meg a belső gőzfürdő udvarán levő kávéházát. — Szappanos Károly duna-bogdányi reform, lelkész, ki nem régen Kecskeméten volt segéd-lelkész, múlt évi deczember 29-én esküdött örök hűséget a szintén kecskeméti származású Sipos Pál fóti lelkész s esperes leányának. — A József-gőzmalom igazgatósági elnöke, Bóka Péter úr — amint értesülünk — Kécskén takarékpénztárt és gőzmalmot állít.