Kecskeméti Lapok, 1892 (25. évfolyam, 27-52. szám)

1892-07-03 / 27. szám

XXV. ÉVFOLYAM. fllHW KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI DÍJ : tegész évre 5 frt — kr. Negyedévre 1 frt 60 kr félévre . . 2 „ 50 „ Egy szám ára 12 kr POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP . MEGJELEN MINDEN VASARNAP SZERKESZTŐ ÉS KIADÓ-HIVATAL: V. TIZED, II.-TEMETŐ-UTCA, 93. SZ. Xm­ittetni lehet «« év folytán mini­en hónat­­elejen HIRDETÉSI díj : Ь.чяяЬов petit sor 5 kr., többszöri vagy terj­­­ntelmes hirdetéseknél árleengedés adatik Bélyegdíj minden beigtatásért 30 kr. Alkalmi vonatkozások a tanév végén. Ez évi június hó 8 án városunk is jubilálta a koronázás 25-ik évfordulóját. Azután csakhamar községi népiskoláink évzáró vizsgálatait tartottuk. Ezek is jubileumok, még­pedig évente ismétlődő örömü­nnepek! Öröm­ünnepei gyermekeink ezreinek, a tanítói karnak , a szülőknek , és városunk ösz­­szes lakosságának egyaránt. Az ez évben csaknem egybeeső, nagy nemzeti — és helybeli népiskolai örömünnepek kellemes reflexiókat kel­tenek lelkünkben. Jól esik elgondol­nunk a lefolyt 25 év alatt, ebben az alkotmányos és békés új aerában, hova fejlődött édes hazánk s mily óriási lé­pésekkel haladt előbbre városunk. Mennyi nagy áldozatot kellett és kell tennie kormányzó testületeinknek és ügybuzgó vezérférfiainknak, mily er­­nyedetlen munkásságot kifejteniük, hogy városunk kül- és belélete korunk rohamosan emelkedő követelményeinek megfelelhessen, el ne maradjon s hogy széles e hazában a „híres város“ névre manapság és a jövendőben is méltó legyen és maradjon! Nézzünk szét! Hiszen csak a vak n°m látja s csak az ósdi parlagiasság­hoz szító fukar gyávaság jajdulhat fel olykor, ha látni kénytelen, hogy vá­rosunk a múltak maradiságából szinte merész léptekkel és nagy áldozatokkal siet fel — kiemelkedni. Mert hát mik azok, a­melyek im­már megvannak s még csak 25 évvel ezelőtt legnagyobb részt hiányoztak? „Közművelődési-, jótékony-, gazdasági-, ipar-, kereskedelmi- s pénzintézeti egye­sületek , szőllőtelep, műkert nyári vi­gadóval , külső s belső fürdőhelyek, szegények háza, közvágóhíd, kaszár­nyák , utcák és terek rendezése s éjjeli kivilágítása, kőutak, tégla és asphalt­­járdák, fúrott kutak, városi zálogház, ja­vadal­mi kezelés, közigazgatási és rend­őrségi nagy reformok, tisztviselők nyug­díjintézete, stb. stb. mind új­ városháza, redout, színház, új piactér, menedék­ház , sugárút . . . tervbe vett s nagy­részt előkészített alkotások! De mégis mindezek között és felett legnagyobb legdicsőbb alkotása ez új időszaknak a községi népnevelés! Nincs városunknak közügye, közérdeke, a­melyet hivebben ápolna s a melyre aránylag oly nagy összegeket áldozna, mint a népoktatás és nevelés! Több, mint 80 ezer forintot évenként! Hát még ezen fölül a befektetések, a minta­szerű városi és pusztai iskolaépületek — mondhatni paloták! óh ha nemzeti kormányunk ennyit fordítana vagy for­díthatna minden 48 ezer lélek arányá­ban a népnevelésre!! S mi volt ezelőtt? E nagy évi ál­dozat, mely évről-évre még nőttön nő, az ötvenes évektől 1872-ig alig 10—14 ezer írtjába került a városi közpénz­­tárnak , a többit — úgy ahogy — fö­­dözték a hitfelekezetek, a­­melyek egyszersmind gondozói és vezetői is voltak a népiskoláknak, a felsőbb le­ánynevelést pedig egy-két magánvállal­kozó gyötörte. Íme, a­kik méltó figyelemmel kí­sérik, vagy éppen munkás érdeklődés­sel támogatják városunk ezen újabb nagy ügyét, a­kik az iskolaszéknek , illetve a páratlan buzgalmú és hivatott igazgatónak évi jelentéseit gondosan átlapozgatják, a kik népiskoláinkba olykor betekintenek s látják tanítói ka­runk nemes törekvését és fárasztó mun­kásságát, vezényletük és gondozásuk alatt az életvidor gyermekseregeket s ezeknek évi vizsgálatain megje­lennek, a­kik tudják, hogy a nyu­­gati államok nagyságának, hatalmá­nak és felvirágozásának alaptényezői a jó népiskolák, mindazok immár a mi népiskoláink évzáró vizsgála­­latait is méltán örömünnepek­nek nevezhetik! Ezek az évente ismétlődő örömün­nepek: iparos és kereskedő ta­­noncainknak, kitűnő polgári le­ányiskolánknak, ismétlő­ felső- és alsó népiskoláinknak évzáró vizsgálatai zajlottak le mostan is jú­nius hó­napjaiban, és pedig általá­ban jó sikerrel, sőt mondhatni leg­nagyobbrészt jeles eredménynyel! Hanem mégis, mint mindennek, ezen mi nagy és szent ügyünknek is van itt-ott árnyéka. És sajnos, hogy ez árnyék épp a vizsgálatok örömün­nepéről vetődik------------községi isko­laszékünk jelentékeny számú tagjaira. Megmondjuk: miért és hogyan? Nem doctrinüreskedünk, nem leckéztetünk , nem szándékunk bántani senkit s tán ezúttal nem is kell félnünk, hogy be­törik a fejünk, ha kimondjuk az iga­zat-------mert jóakarattal, ügysze­retettel s legszentebb közü­gyünk érdekében mondjuk! Hát az a baj , és­pedig eléggé sajnos, hogy iskolaszékünk tagjai kö­zül sokan nem méltatják kellően szép megbízatásukat, kiküldetésüket s a népiskolai vizsgálatokon — holott egész éven át más dologgal alig terheltét­nek , — az egyszál elnök mellett a vizsgáló bizottságok tagjait vajmi ke­vésszer lehet látni! Bizony pedig vá­rosunk törvényhatósági közgyűlésének az iskolaszék — ha jól tudom — azon egyedüli választott és kiküldött bi­zottsága , a­mely függetlenül, saját felelősségére s és azért ünnepélyes eskütétel mellett kezeli, gondozza a 80 ezer frt évi költséggel járó leg­szentebb helyi közérdeket! Ez az egyik a­mi meggondolandó. A másik oldala e sajnos ügynek még fontosabb! Az a tanító hosszú tíz hónapon át küzd, fárad, lelkiis­meretesen épít a jövendőnek. Cseme­téink hóban-vízben, hidegben-melegben csaknem egész éven át jönnek-mennek az iskolába ! S mindezen nehéz munka és fáradság eredményének felmutató ünnepnapja a vizsgálat! A tanító kész, szive sebesebben ver, s a vizs­gálat nagy napján lelkesülve áll kis­ded serege elé. Az apró harcosok ün­nepi diszbe öltözködnek s a döntő csatához szemük örömtől ragyog; rendben várják biráikat, a vizsgáló bizottságok tagjait, legkevesebbet hármat--------------s megjelen legtöbb helyütt egy tag, — mert legalább egynek még is csak ott muszáj lenni! Lehetetlen észre nem venni, hogy e közöny nem csupán a tanítóra, és a tanítványokra hat lehangólag, ha­nem --------érzi, látja az ember! — — miszerint a legdrágább s legfönsé­­gesb közügy ezen nagy ünnepségein nagy Kecskemét városának méltósága, egy szál emberben nincs kellőképp rapraesentálva!------­De még — higyyék el az illetők! — ők maguk is veszítenek sokat! Ebben a hőszehajsza anyagias korban jól esik az emberi szívnek és léleknek — ha még nem meddő — olykor az esz­ményieket munk­álók és keresők üde légkörében is megjelenni! Ilyenek a népiskolai vizsgálatok! A kezdő imá­ban a kicsinyek összekulcsolt ártat­lan kezecskéi, az örök szép — jó — és igazhoz — istenhez — buzgólkodva emelkedő lelkeik­­ — vagy a vizsgála­tot záró imában remegő, elhaló hang­­jok, ragyogó könnyeik, melyekből a hála és fájdalom szent érzelmei csil­lognak felénk, — hála a jó tanító bácsi és néni iránt, fájdalom, hogy el kell azoktól válniok! mert az ár­tatlan gyermek még azt hiszi, hogy az ő tanítóbácsija vagy nénije volt a legjobb! —--------Mindez mily igen megható! írásbeli és mindennemű évi dolgo­zataiknak nagy halmaza, leányoknál a szerte teregetett hasznos kézimun­kák, a szeretett mestert s a vizsgáló urakat megtisztelő virágcsokrok — --------mind mind megható emelői a vizsgálat nagy ünnepének — — — hátha mindezeket méltóan méltányolva láthatnák a fentartó város képvisele­tében kiküldött bizottsági tagok megjelenése által!! Ők pedig vajha fentarthatnák s úgy fokozhatnék gyermekeinkben a kegyeletességnek, az erények szülő­anyjának érzetét, hogy az szíveikben és lelkeikben soha ne halna el!------­Ezért az alapvető nagy mun­káért itt is fogadja köszönetünket és elismerésünket a nemes tanítói kar. Küzdve küzdjenek és bízzanak, hogy vizsgálati örömünnepeik a mienk is, fáradozásaik áldása pedig városunk kulturális emelkedésében szemlélhető. Mi pedig, mélyen tisztelt városi iskolaszék, kik nobile officiumra vál­lalkoztunk, szívleljük meg, hogy minél hivebben teljesítjük azt, annál neme­sebb önérzettel mondhatjuk: „Jó szolgálatot tettünk szeretett vá­rosunknak!“ Iskolaszéki tag: KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCÁJA Hazámhoz. Szegény hazám , magyar hazám ! De sok a te ellenséged! Hej de sokan szeretnének Dönteni a sírba téged. Volna villám , gyújtó villám , Ellenségid vad haragja, Hajódon a magas árboc Mint a fáklya úgy lobogna. Volna hullám, zúgó hullám, Ellenid bősz indulatja , A mélységben leskelődő Szirthez, hej­de odacsapna ! S volna egy nagy, óriás szélvész, Porba döntő, bármit érve, Porszem gyanánt szórna ki a Véghetetlen semmiségbe! Csakhogy él még a nagy isten, S a világnak ő szab törvényt, Hatalmának az elemek Úgy hódolnak mintegy önkényt. Él az isten, a jó isten, S nem hagy el az, nem hagy téged; Ne is köss hát soha mással, Mint ő vele szövetséget! Erödi Dániel. Adomák.*) — Igen fontos lépés az, melyet tenni készültök, szólt a lelkész a jegyesekhez, — jól el vagytok e rá készülve? — Oh főtisztelendő úr, — felelt a menyasszony — elegendőképen: egy borjút levágattam, egy disznót leölettem, néhány kacsa és liba gégéjét is keresztül vágtam. *) Mutatvány Babik József: „Novicius Gauden­­cius“ „Papi adomák, ötletek és jellemvonások gyűjte­ménye“ című adomatár III. kötetéből. (Lásd irodalom rovatunkat.) Magyarázgatta a plebánus egyik iszá­kos hívének, hogy egy görök bölcs, Dio­genes , a mértékletesség mintaképe volt, hogy csak vizet ivott, üres hordóban la­kott és fölötte józanul gondolkozott. — Azt én szívesen elhiszem — felesé az ital barátja, üres hordóban nagyon könnyű józanul gondolkozni. — Hát nem mondtam már a múltkor, leckézteté a lopáson kapott cigányt a plé­­bános, hogy ne bántsd a másét? — De csókolom kezsit lábát, sentséges atyám, mihez­ nyúljak, mikor minden a másé—mentegetődzik a műre. Az öreg B. tanár ismeretes volt rend­kívüli szórakozottságáról. Egy alkalommal népes társaság estélyen volt nála. A jó öreg estebéd után kezdett elálmosodni. Egy­szer csak fölkel székéről, veszi kalapját s elkezd vendégeitől sorba bucsuzgatni. — Engedelmet kérek, én már megyek haza. Elég régen alkalmatlankodom itten. Nagy derültség közt alig bírták vele megértetni, hogy csak tessék maradni s találja magát egészen otthon. Felső Magyarországon egy protestáns doktor katholikussá lett. — Barátom, szólt másnap egy r. kath. ember protestáns barátjához, a te vallásod nagyon beteg lehet. — Ugyan miért? — Azért, mert még az orvos is le­mond róla. Fráter Eligius egy csapszék mellett elhaladván, látja, hogy ott egy atyafi ke­ményen iszogat. Hozzá megy a fráter és kérdi, miért iszik oly mohón ? — Hja szent atyám, én azért iszom oly mohón, mert attól a szemem tisztul. — Úgy — válaszolt a fráter, — hisz akkor én a falon is keresztül látnék. R. P. jegyző megboszankodott egy hencengő atyafira s igy torkolta le. — Hallja maga, ha maga azt hiszi, hogy olyan okos, mint én, akkor maga nagy szamár. 27. szám. /Г /1 / 1892. JULIUS 3.

Next