Kecskeméti Lapok, 1893 (26. évfolyam, 28-54. szám)

1893-07-02 / 28. szám

XXVI. ÉVFOLYAM. Előfizetni lehet az év folytén minden hónap elején. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP SZERKESZTŐ ÉS KIADÓ-HIVATAL: V. TIZED*,»JATEMETŐ­ UTCA 93. SZ. 1893. JULIUS 2. 28 szám. KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI DÍJ I HIRDETÉSI DÍJ : 4 hasábos petit sor 5 kr., többszöri vagy terjedel­mes hirdetéseknél árleengedés adatik. Bélyegdij minden beigtazdaért 30 kr. Egész évre 5 frt — kr. Negyedévre 1 írt 50 kr. Félévre . 2 „ 50 „ Egy szám ára 12 kr. A hétről. Ma egy hete politikai eseménynek volt — vagy inkább akart — városunk színhelye lenni. Ne vegye senki mali­ciának e vagylagos kitételt, de a tár­gyilagos szemlélő nem mondhat egye­bet, minthogy az országos pártgyűlés­nek elkeresztelt értekezlet nem nevez­hető ilyennek még pedig éppen nem ma, midőn részben már eredményei is előttünk állanak. Magyarország politikai élete újabb időkben éppen a parlamenti szünetek alatt van legerősebb hullámzásban. Nem a házban folyó vitatkozások ké­pezik ma a politikai közvélemény vál­tozásainak ismérveit, hanem a nem­zethez közvetlenül intézett programm­­beszámoló- és pártszervezési beszédek. Minden alkalmat, mely a propaganda­­csináláshoz bármely párt szempontjából előnyösnek mutatkozik, a pártok frak­ciói egymásután karolnak fel, mert a magyar közélet befolyásolására nem elég a parlamenti munkálkodás, itt csak a közvetlen hatás bír eredményes jelentőséggel. Igazán nehéz volna megmondani, hogy hány politikai párt van ma Ma­gyarországon. Egységes politikai kört képező, elvekre feltétlenül egyetértő párt nincsen ma nálunk. Frakciók vannak. Mert hiába hangoztatják, hogy valamely párt feltétlenül összetartó egészet képez, hisz láttuk az utolsó ülésszak alatt, mily ellentmondások támadtak a pártkörökben. Ez a jelenség pedig azt mutatja, hogy nincs egy pártnak sem határo­zottan körvonalazott, kimért mindent felölelő s részletező programmja. Ennek az oka pedig nem más, minthogy a halaszthatlan reformok tömege egy­szerre került napirendre, nagy kor­szakot alkotó kérdések megoldása egy­ csapásra lett sürgős teendővé, Magyarország teljes modernizálása for­rongásba hozott minden számba ve­hető politikai kört. Pártállásra való tekin­et nélkül, a pártpolitikai elfogultságtól menten állíthatjuk ezeket s azért hangsúlyoz­zuk , mert a kecskeméti országos füg­getlenségi gyűlést is ily s­zempontokból objectív alapon kívánjuk mérlegelés tárgyává tenni. Ez a gyűlés a közvetlen politikai hatás eszköze akart lenni. Nem lett azzá. Nem egyszerűen azért, mert a függetlenségi párt ma alkalmatlan arra , hogy a közvéleményre maradandó be­folyást gyakoroljon. Hiszen tulajdonkép nincs is függetlenségi párt. A pártsza­kadást kiegyenlíteni, a pártba békét hozni, vagy a kiválást ünnepélyesen kijelenteni lett volna e gyűlés feladata. Nem sikerült. A nagy turini remetének bölcs ta­nácsa nem indította cselekvésre az anyapártot s Polónyiék az őszre ha­lasztották a válasz megadását a közös értekezés tárgyában. Azt még értenék, hogy magát a tanácskozást őszre halasztják, de hogy még azt sem nyilatkoztatják ki, várjon elfogadják-e Kossuth tanácsát, vagy megmaradnak a nyílt szakadás mellett , ez érthetlen, vagy csak úgy érthető, hogy a pártban maradottak az egye­sülést nem óhajtják. Ezt igazolja azon körülmény is, hogy válaszra készülnek s Nagy-Kátán fogják cáfolgatni a kecskeméti értekez­leten elhangzott beszédeket. Várjon, ha a békét akarnának, kezdenének-e új vitatkozásokat? Íme tehát a bizonytalanság hely­zete. Menjünk tovább. Mialatt a kecskeméti pártgyűlés mit sem végzett, Szatmárit az ellenzék egy­más árnyalatának vezére Apponyi Albert gróf bontott zászlót. Az egész sajtó elismerte, hogy Apponyi nagy hatást ért el Ugrón kerületében. Fénye­sen megvilágította az egyházpolitikai reformok horderejét s a Not-Civileke elvetésével állást foglalt az osztrák rendszer ellen. Apponyi győzelmét a 48-as Ugrón kerületében váljon az Ugrón iránti elégü­ltség eredményezte-e? Nem, hanem a kormány által kijelen­tett egyházpolitikai elvek mellett nyilat­kozás. S mit tesz a kormány ez agita­­tionális műveletekkel szemben? Nyu­godtan munkálkodik tovább s az őszi ülésszak kezdetén valószínűleg be fogja terjeszteni az egyházpolitikai programra befejezését képező javaslatot is. A kormány­program vnja tehát a munka , az ellenzék lármás támadásaival nem törődve, mert érzi, hogy a nem­zet megéBE a tervezett reformokra s reform tervei még a nálunk erős politikai pártkapcsokat is meggyöngítik, meg­lazítják. S hogy valóban mily széthúzó ele­mekből áll a magyar országgyűlés , csak akkor tűnik majd ki, ha a kormány­reform javaslatai napirenden lesznek. Akkor majd látni fogjuk, hogy az ellenzék, mely annyiszor hangoztatja, hogy mindenben Kossuth Lajos sza­vára hallgat, követi-e e tüneményes tehetség bölcs tanácsait, vagy meg­tagadja ezt a prófétai nagyságot? A­mire azt mondta Kossuth, hogy szégyen és gyalázat, hogy eddig meg nem valósították, most párttaktikai szempontból akadályok hosszas leküz­dése, után fog talán törvénynyé válni. A főrendiháznak van egy világi töredéke, mely a főpapokkal tart. Érthető. De hogy a képviselők, és­pedig az ellenzéki képviselők egy nagy kontingense, frazeolog kitételekkel, várakozó álláspont elfoglalásával meg­vonja támogatását a kormány idevonat­kozó javaslataitól, ez legalább is közö­nyösség a nemzet életszükségleteivel egyenrangú követelményeivel szemben. Eötvös Károly pártja magasan áll az ellenzék másik töredéke felett, mert elismeri, hogy a kormány a leg­jobb szándékkal, bátran, nyílt kár­tyákkal lépett elő, midőn zászlójára írta az egyházpolitikai programja meg­valósítását. A függetlenségi párt e töredéke megígérte s hisszük, meg is fogja tartani ez ígéretét, hogy támogatni fogja e javaslatokat. Ezt kellett volna manifestálni az itteni gyűlésen magának a vezérnek. De a kecskeméti pártgyűlés elhibázott volta háttérbe szorította a kivált frakciót. Mindenki tudja azonban, hogy ezek az állapotok ideiglenesek. Ez mind csak szervezgetés, hogy úgy mondjam gyűjtögetés. Csak az a baj, hogy mindez nem a főkérdés kedvéért, de mellékes okok miatt történik. Hisszük azonban, hogy e zavaros mozgalomból szépen ki fog emelkedni a liberális zászló körül csoportosuló s a nemzet egyetemes érdekei előtt nem ellenzékeskedő ellenzék s meg fogják mutatni, hogy jobban követik Kossuth­nak tanácsát, mint azok, kik taktikai szempontokból titokban informálták őt előzőleg a helyzetről, s a­kik amaz emlékezetes levéllel oly helytelen sza­kadást idéztek elő. E nem függetlenségi lap hasábjain talán szokatlannak fog tetszeni az el­lenzék érdekeivel való behatóbb fog­lalkozás, de ép azt akartuk kimutatni, hogy az ellenzék mai állása milyen a reform kérdésekkel kapcsolatban, vagyis mit változtatott a helyzeten a kecskeméti pártgyűlés. Hogy megtartott formájában többet ártott mint használt a közérdeknek, a következmények fogják igazolni. Pe­dig sokat használhatott volna .... Gál Jenő. KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCÁJA Ferike fiamhoz. 1893. június hó 4. Édes bimbóm Te­­letört virágom! Elhervadtál tavaszod kezdetén — Arczod némán , szótlanul is mosolyg Bár kis ajkad már többé nem beszél. Mért volt lelked olyan égbe vágyó ? Hiszen szivünk úgy összekapcsolt már! Elsiettél . . . talán sejtelmed volt, Hogy fenn az égben — a jó Isten vár? Virágaid balzsamos kelyhüket Kitárva nyujtnák messziről feléd, Rád gondolnak . . . jöjj vissza közéjük! Oda, hol édes otthonod feléd. Hívnak, hivunk ki ne hívna téged — Hisz valódi angyal voltál köztünk; Kis örömed, játékod — jó szived . . . Nem volt tied — szét­osztottad köztünk. Látogass el hozzánk jó lelkeddel — Ne csak álmunkban — mint már azt teved. Hisz — érted sóhajt összes érzelmünk — Anyád vár, sir — kér, hogy őt ölelnéd. Mintha látnám kesergő arczodat . . . Mikor kedves kis szácskád azt mondja: . . . . Nem mehetek apám! bár akarnék — Olyan messze ment lelkem azóta . . . Búza Kiss Lajos. A jövő gyorsvonata. Irta: Verne Gyula, fordította: M. H. — Vigyázni! kiáltotta vezetőm, most egy meredek lépcső következik. Szerencsésen átléptem a jelzett lépcsőt és egy nagy, szemkápráztató terembe ér­keztem , hol a vakító világosságot a vil­lanylámpák izzó fénye okozta. Lépteink zaja, a kocka kövű padozaton olyan kisér­­tetszerűen hangzott, hogy szinte megbor­­zasztott. Egy hosszú gyaloglás az éjszakába, egy érczkapu dübörgő nyílása, mely hátam mögött bezárult; meredek lépcsők, melyek a föld belsejébe látszottak vezetni; ezek voltak az egyedüli emlékeim. A többi el­mosódott emlékemből. Hol vagyok? Mi hozott e helyre? És kicsoda titokteljes vezetőm ? E kérdésekre vezetem, mintha homlokom­ról olvasta volna le, azonnal feleletet adott. — Ön bizonynyal tudni akarja, hogy én ki vagyok? Megmondom. Pierce őrnagy , szolgálatára. Hogy most hol van? Boston­ban, az éjszaki indóházban. — Egy indóházban ? — Még pedig abban az indóházban, mely körforgó csövek által egyenesen Li­verpoollal van összekötve. Az őrnagy e szavak végeztével, szívé­lyes előzékenységgel, két vascylindert mutatott, melyek átmérője, szemmértékem szerint, öt láb lehetett és néhány lépésre feküdt. Figyelmesen szemügyre vettem a mu­tatott csöveket, melyeknek vége egy erős épületben végződött, míg balra ércharangok voltak láthatók, melyekből, mintegy ki­nőve, a p­lafonba apróbb csövek vezettek. Csak most kezdtem érteni a helyzetet. Nem­régiben egy különös tervről ol­vastam egy amerikai újságban. A terve­zőnek az volt szándékában, hogy Európát és Amerikát egy óriási földalatti csővel köti össze, még pedig a tenger alatt. A zseniális közlő neve Pierce őrnagy, ki most oldalam mellett állt. Hamarjában a részletek is eszembe ju­tottak. Ehhez az érdekes útvonalhoz tízezer mértföldnyi vascső szükséges. A hozzávaló anyag szállításához kétszáz páncélos hajó kell. Mindegyikének harmincháromszor kell tengerre szállnia. Boston és Liverpool kikötő­jében két főhajó fedélzetén az összes csövek összekötő kapcsa nyugszik. Ezek a csövek a víz alatt összekapcsoltatnak. A beíró szerint a csövekben sínek lennének lerakva, melyen az egy vágányú vaggonok közlekednek, még pedig pusztán a levegő nyomása által, olyan methodus szerint, mint a levelek és sürgönyök szárazföldi továbbítása. Az uta­sok a levegőt, még pedig teljesen tisztítva , egy külső, a tenger felületén nyugvó, cső által nyerik. Most tisztában állott előttem a zseniális terv. Tehát az utópia most valóság lett. A lábaim előtt fekvő vascylinderek átfutják az atlanti nagy óceánt és Anglia sziget­­­­csoportjáig terjednek. Hogy a csövek lera­kása megtörténhetik , ez kétségbevonhatat­­l­­an, de hogy az emberek ezen keresztül utazzanak, ezt nem hihetem. Véleményemet nyíltan ki is mondtam. Teljes lehetetlen légnyomás által ily hosszú utat tenni. Ellenkezőleg, viszonozta Pierce nyu­godt fölény­nyel, nagyon is könnyű. Ehhez a művelethez, nevezzük így, csupán nagy­számú gőzfuvarökok szükségesek. E fúvók u­táni erővel korbácsolják a levegőt és e bor­zasztó áramlat folytán, a vonat óránként 1800 kilométernyi utat hagy maga után. Ez csak egy ágyúgolyó gyorsaságának felel meg. Tehát az én utasaim két óra negyven perc alatt Bostonból Liverpoolba teremnek. Ez útvonal egyenes számítás szerint 2500 mértföld a tenger alatt. — Csodával határos! Ezernyolcszáz kilométer egy óra alatt ! Kiáltottam. — Megmagyarázom e csodával határos gyorsaság okát. A liverpooli időszámítás, a miénkhez arányitva 2 óra 40 perccel előbbre jár. Egy utazó, ki Bostonból reg­geli 9 órakor elutazik, 3 óra 54 perckor Angliában ebédelhet. Most gondolja hozzá, hogy ha például délben Liverpoolban vo­natra ül, ugyanazon napon 9 óra 34 perc­kor a bostoni pályaházban étkezhetik. Nem pokoli gondolat ez? A nap lassú járásához képest az ember oly gyorsan utazhatik, hogy az elindulás előtt már célnál van. Nem tudtam , hogy mit gondoljak. Egy futó bolonddal állok szembe, kinek agy­­rendszerét, a sok gondolkozás megzúgatta. Jól van , megengedem önnek, szóltam végre nagy lélekzetvétel után, hogy ilyen őrült útra utasokat kap, de hogyan lehet­séges ezután ezt a pokoli gyorsaságot meg- A kecskeméti országos függ­­gyűlés előzményeivel. Az előzmények után féltettük városunk jó hírnevét, de e félelem fölöslegesnek bi­zonyult. Az ünnepély megtörtént minden baj, minden kellemetlen zavar nélkül,­­annak örvendetes bizonyságául, hogy városunk lakosaiban meg van a józanság, türelem s talán az a politikai érettség is, mely az alkotmányos életnek okvetetlenül szüksé­ges, sőt nélkülözhetetlen eleme.

Next