Kecskeméti Lapok, 1894 (27. évfolyam, 1-25. szám)

1894-01-07 / 1. szám

XXVII. ÉVFOLYAM. 1. szám, 1894. JANUÁR 6. KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI DÍJ VIDÉKEN : Egész évre 6 frt 60 kr. Félévre . 2 „ 80 „ Negyedévre 1 „ 60 „ HIRDETÉSI DÍJ : 4 hasábos petit sor 6 kr., többszöri vagy terjedel­mes hirdetéseknél árleengedés adatik. HELYBEN: Egész évre 6 frt 6 kr. Félévre . 2 „ 50 , Negyedévre 1 , 50 , Egy szám ára 12 kr. Előfizetni lehet az év folytán minden hónap elején. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP SZERKESZTŐ ÉS KIADÓ­ HIVATAL: V. TIZED, SZLEMENICS­ UTCA 5. SZ. Bélyegdij minden beigtatásért 30 kr. Jókai mint regényíró. Irta: Kováts Antal. Jókairól írni könnyű, meg nehéz feladat is. Könnyűnek veszem,­­annyiból mert ő mint író és ember, oly érdekes, oly sok téren kiváló egyéniség, hogy élete és működése a legdúsabb anyagot szolgáltatja a vele foglalkozni akarónak; de ép ezért nehéz is róla írni, hogy a szavakból font koszorú méltó legyen az ő érdemeinek nagyságá­hoz. Mert Jókaival manapság már nem lehet könnyedén, felületesen elbánni. Ő irodalmi és politikai történelmünkben egyaránt ki­magasló alak, kinek működése bevésődött az elmékbe, a magyar szellemi élet egyik termékenyítő tényezőjévé vált, sok esz­méje testet öltött s úgy összeforrott az ő neve a magyar nemzet nevével, hogy azt onnan kitörölni nem, csak a nemzettel együtt a föld színéről eltörö­lni lehet. Hiszen mindjárt első felléptével azon írói csoporthoz csatlakozott, mely a politika kemény talaját azért szántogatta, hogy abba a demokráczia magvait hintve a jog­­egyenlőség csemetéinek kikelését s terebé­lyes fává való növését eszközölje, a mely fáról a megvalósulás gyümölcse az 1848-ki alkotmány alakjában hullt le. Igen, a nép­nemzeti irány egyik előkelő írója volt, azé az írói csoporté, melyhez Petőfi Tompa, Arany és Szigligeti ter­tottak, csakhogy míg Petőfi népszerű dalaival, Tompa népies regéivel, Arany népeposzá­val, Szigligeti népszínműveivel adott han­got a nép keblében élő természetes, józan, egyszerű eszméknek, addig Jókai a regény­szereplő egyéneivé avatta a nép fiait, ki­ket érzésben és gondolkodásban, jellemben, tettekben és nyelvben oly szeretetreméltó módon mutatott be, hogy a politikusok előtt elodázhatatlan kötös­­­ség gyanánt lát­szott az ily kitűnő tulajdonságokkal ékes­kedő népet a jogegyenlőség és alkotmányos szabadság gyümölcseinek élvezetében ré­szesíteni. S mint hazafit, nem ott látjuk-e ama lelkesült csapatban, mely a márczius 15-ki pontokat formulázza s mely a magyar ha­zát minden, rajta élő ember számára sze­laza. S a mint Jókai segített minden honpolgárnak hazát adni, úgy lankadatlan munkakedvvel dolgozott azon is, hogy a most már megszaporodott családi haza, a közös anya, minél szebb, csábítóbb s­zin­műveivel, mint drága ékszerekkel Ő is se­gített díszíteni, a szerető fiúk harczba men­tek; s ha a hazáért harczoltak, küzdöttek Jókaiért is, mert hisz a haza ő rá, mint egyik legféltettebb fiára, büszke volt; a haza büszkesége pedig mindnyájunk büsz­kesége! Íme, igy lett Jókai a nemzetéig, ol­vadt össze az ő élete a hazáéval, melynek a hosszú álomból való ébresztgetésénél­ ő is közreműködött, így lett az ő munkás­sága a nemzeti szellem egyik alkotó ré­szévé, a nemzeti műveltség ezredéves pa­lotájának egyik legerősebb oszlopává. Jókai ezelőtt 50 évvel bocsátotta nyil­vánosság elé első nagyobb szabású művét, a Hétköznapokat. Minő bűbájos világ, minő gazdagon színező nyelv, a leírásban minő pezsgő humor nyilatkozott meg ebben ? A­ki elolvassa a nagypénteki népünnepély leírását, a cantus praeses humoros jellem­zését, a két ellentétes érzületű és visel­kedésű szomszéd szereplését, vagy a tűz­vész megkapó képét s szembe állítja ezekkel akár Jósika hosszadalmas, a külsőségeket vadászó s a humor legkisebb szikráját nélkülöző leírásait, vagy Eötvös érzelgős sóhajtozásait, akár Kemény Zsigmond mázsás súlyú, a lélek legbensőbb gyökér­száláig ható elemzéseit, az kénytelen elis­merni , hogy az utóbbiak talán tanulságo­sabbak, de Jókai leírásai kétségen felül gyönyörűségesebbek. Nem azért ir­­e ő, hogy műve terjedelmét növelje, hanem azért, hogy a képbe szőtt hangulatának dek­űjével a további olvasásra serkentsen, kedvet ébreszszen. Nem hajóknál fogva előrángatott helyzetek rajza tölti meg regényeit, hanem szükségszerű, odaillő hátterek azok, melyekből a szereplők képei annál élesebben, kidomborodottabban lépnek elénk. S nemcsak azért érdekes ránk nézve első műve, mert szakít a régi, a nemzeti szellemtől mind jobban távolodó regény­­iránynyal, hanem azért is, mert a regény cselekvényének egy része Kecskeméten tör­ténik, hozzá az adatokat itt gyűjtögette s itt fogott annak írásába. Az . . .... város, melyben a nagypénteki népszokás, a bika­­bőszités történik, Kecskemét; az a tűzvész , mely a mulatságnak oly szomorú záradékát képezi, az 1819-ki veszedelem, mely e város nagy részét elhamvasztotta s melyet minden év ápril 2-án szomorú kongással ad tudtul a város ércnyelve: imádkozzatok, hogy vető, közös anyává teszi? hogy annak den­kit magához édesgető alakban tűnjék emlői többé ne csak a nemesség kiválságos jel, hogy ragyogjon arczulata nemcsak fa­­osztályai számára adják az életadó tejet, ját fiai, hanem az egész világ előtt s újjal hanem mindenki egyformán járulhasson i itassanak rá, a legszebb haza: Hut­ajon erőforráshoz, melynek közös neve: gária! S e szép hazáért, melyet irodalmi Y S­ Jókai Mór 1892. évi arczképe. A JÓKAI-HÁZ ELŐTT Irta : Kováts Antal. És fényes álmot szőve ottan Képzelme járt e táj pusztáira! S a síkság üldözött betyárja Ragadta őt is el, el misszire . . . Ember nem lakta, félős ingoványba, Ott eltűnt s többé nincs neve — hire! Vagy a pásztornép furulyája Ringatta lelkét mélyen, halkan el: S egy dalt dúdolva, zengve rája, Szivében érzés száz új habja kel. Vagy forró nyárnak délibábja Töltötte káprázattal bé szemét ... Mindez előtte új világ csodája, Meritve ebből száz — meg száz mesét. S az eszmék táncoltak körötte Zsibongva rajként, zagyváns szüntelen, Mig egyszer csábos testet öltve Leírta őket ihlettségiben. Zsidó fiú e házban élte Forrongó szive fojtó kínjait. Lapunk mai számához egy iv melléklet van csatolva. Dobbanjon meg e földnek szive És láng hevitse föl a kebleket! Itt járt, itt élt a nemzet disze, Az elmeszikra lobbot itt vetett! S a szárnyat öltött képzeletnek Első dajkája e város vala, Egy nagy költőt a kis nemzetnek E tájról nyert az édes, szép haza! Itt élt e házban, itt edzette Hatalmas nagygyá testét, szellemét, Hogy elmaradtak mind mögötte, Csak ő járt győzve bárhol, szerteszét A jó magyar nép nemes szivét, Ezer szökésit itt ismerte meg; Dús kincsesei rakva ment el innét, S e kincsből termett a sok műremek. Oh, hányszor nézett órahosszan A gyertya gyenge, rezgő lángiba. S Hétkö­z­n­a­p­o­a pusztitó része Itt rajzolá lelkébe hamvait. S korán szakadt bár el mitőlünk Szivének húzja meg-megrezzene . . . Eszébe jutva szép alföldünk S a mit hallott, az édes — bús zene. Az ihlet első gerjedelme Hogy itt szállá meg, nem feledhető, Bár, mit költött ez óriás elme, Nemcsak miénk, egész egy nemzeté. Te kisded ház, szűk Síkhelyeddel Tanyát adál egykor nagy lelkinek . . Te őrzed álmát. . . most is född el E kis emlékei lelkes népinek. És állj soká! E tábla rajtad Hirdesse nékünk büszkén , igazán: Kép-Zelme itt öltött sasszárnyat, Első babér is itt nőtt homlokán.

Next