Kecskeméti Lapok, 1894 (27. évfolyam, 26-52. szám)

1894-07-01 / 26. szám

XXVII ÉVFOLYAM, 26. szám. KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI DÍJ VIDÉKEN: Egész évre 5 frt 50 kr. Félévre . 2­9 80 . Negyedévre 1 , 50 . POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP SZERKESZTŐ ÉS KIADÓ­ HIVATAL: V. TIZED, SZLEMEN­CS­ UTCA 5. SZ. HIRDETÉSI díj : 4 hasábos petit sor 5 kr., többszöri vagy terjedel­mes hirdetéseknél árleengedés adatik. Bélyegdij minden beigtatásért 30 kr. HELYBEN: Egész évre 5 frt — kr. Félévre . 2 „ 50 „ Negyedévre 1 „ 50 „ Egy szám ára 12 kr. Előfizetni lehet az év folytén minden hónap elején Anarkhizmus. Régóta vesszük a híreket, hogy majd ő, majd amaz országban egy anarkhista, ártatlan emberek kisebb vagy nagyobb csoportját pusztította el bombával , tőrrel stb. Legutóbb a tőr szerepelt. Lyonban a francia köztársaság fe­jét, elnökét, Sadi-Carnot urat, egy anarkhista meggyilkolta. Ma, a humanizmus kifejlettségének korszakában még egy közönséges em­bert sem gyilkolhatnak meg a­nélkül , hogy az megbeszélés tárgyát ne ké­pezné, mennyivel inkább érdekli figyelmünket az a gyalázatos , ocsmány tény , mely Sadi­ Carnot meggyilkolá­sában jutott megvalósulásához. önkénytelenül is azt kérdezzük: vajon, ki volt, mi volt ez a Sadi- Carnot s miért gyilkoltatok meg? Talán az emberiség, vagy egy or­szág, vagy egy osztály ostora volt, a becsület lábbal tiprója, a szabadság elnyomója, ember, ki a népjogokat tiszteletben nem tartotta , dühöngő véreb, ki a más véleménytteket vér­padra küldte? Nem és nem! Mindebből ő benne nem volt semmi, sőt inkább egy nagy állam alkotmányosan választott, alkotmányo­san kormányzó, minden párton felül álló feje volt, ki még az általa kép­viselt nemzet ellenségében is tiszteletet tudott gerjeszteni személye iránt. És mégis megölte egy fanatikus vadállat. Miért ? Mert ő anarkhista, mert ő, a­ki hadat szent a tekintélynek, a becsület mezején szerzett érdemnek, a szorgal­mas munka kiemelő hatalmának, nem tűrhette, hogy egy bár tehetsége, szorgalmas munkája árán, de fölemel­kedett egyén fönn a magasban ragyog­jon , a­hova ő el nem juthat, tehát egyenlők nem lehetnek ! Ebben a gondolatban, ebben az irányzatban a rend, a béke, a va­gyon, az élet, sőt a mai társadalom ellen háború van izén­ve. Ezt a hadüzenetet el kell fogadni s az anarkhistákat le kell tiporni. Az anarkhizmust az országok to­vább békén nem nézhetik , terjedését meg nem engedhetik. A veszedelem oly nagy, olyan közeli, hogy nemcsak itt az idő, de szinte elkésett a legerélyesebb eszkö­zök megragadására. A ragályos betegség ellen még ál­latainkat is védelembe vesszük — az anarkhia veszedelmesen ragályos be­tegség s emberekben pusziit, el kell tehát nyomni. Eddig a rombolás művét végezett anarkhistát elfogták, s az „éljen az anarkhia“ kiáltással lépett a vérpadra. A fej legördült, de az az „éljen“ őt az esztelenek hősévé avatta s azok utánzására vágytak, hogy nevöket szinte emlegessék, így terjedt a ragály, mely dicsek­véssé vált. Most már azonban megcsömöröl­­hetett a világ. Ha üszköt dobnak házunkra, bizo­nyosan nem elégszünk meg a tettnek akadémikus megbeszélésével. Ne csak azt mondják tehát a kor­mányok a megtörtént új elnökválasz­tás után: meghalt a király, él­jen a király. Ez nem elég. Itt nemzetközi megállapodásra van szükség. A kormányok találják meg az esz­közt, de minél hamarabb, mely a bajt gyökeresen megorvosolja. Nem mondjuk mi azt, hogy az ál­lamok ölessék le az anarkhista nevet viselőket, de azzal sem elégedhetünk meg, hogy csupán elvakult bolondnak mondjuk őket, a kiknek szép szó, ki­józanító tanítás kell. Van lakatlan sziget még elég. Gyűjtsék össze őket az államok, szállítsák oda s gyakorolják ott egy­máson elveiket s ha nem tetszik a mi társadalmi rendünk, ám állítsanak ők maguknak más rendet s próbálják ki az ő elveik értékét magukon, de ne a békés polgárokon. Ez a kormányok elengedhetetlen teendője s ha az anarkhizmust elfojt­ják, hálára kötelezik a világot. D­ közvélemény annyira természetes kifejező­jének, hogy a kinek a közügy érdekében nézete van, azt kénytelennek érezze oda vinni. Ez még nincs így s a hírlapb­a gyak­ran kénytelen a magán úton nyert értesü­lést is megbeszélés tárgyává tenni. Ebben a helyzetben vagyunk most is. Megjelent az ezer év megünneplésére vonatkozó közleményünk s meghallottuk a visszhangot, melyet a maradók körében felvett, azok közt, a kik mindent a domesz­­tika szempontjából fognak fel és ítélnek meg, a kik előtt a város emelésére szánt kiadás mind csak pénzkidobás s most elmondjuk arra nézetünket. Egy V. K. úr szörnyüködését fejezte ki a felett, hogy a tervezett Ezredéves út vagy Árpád út néven keresztül akarná vinni a Temető-nagy-utcának a közgyűlés által is elfogadott szabályozását. Nem lehet azon úr szerint a költséges tervet végre­hajtani most. Majd igen, lassan kint évek hosszúsorára beosztva — talán. Szép, íme a rövidlátás egy furcsa jelensége, egy karóra vont mumus, mely megijeszt­heti a varjút, de az ember legfeljebb mo­solyog rajta. Azt mondja, hogy a tervbe vett vigadó­s utcaszabályozásra nincs elég pénz, tehát csináljuk meg a tervezett utcaszabályozás tized részét s igy haladjunk tovább. Ha ez a takarékosságnak látszó eljárás anyagi haszonnal kecsegtetne, akkor még talán megbocsátható volna azon kijelölt útnak taposása ámde kétségbevonhatatlan, hogy ha részleges haladást tűzne ki a város, az eljárás csakhamar eszünkbe juttatná azt a példabeszédet is. .,A látszat csalá­s azt is: ,Fösvény többet költ“. Nézzük meg ezt közelebbről. Ha a város kimondja az utcaszabályozás részletes megvalósítását, akkor az első részleten túl eső háztulajdonosok úgy fel­csigázzák követeléseiket, hogy vagy csak óriási áldozattal szabadkézből, vagy hosszas per útján, de akkor is szinte drágán veheti meg a város a szabályozásra szükséges házakat s telkeket — így tehát okvetetle­­nül drágább lenne a szabályozás. Ezt tudja mindenki, ezt fejtegetni, bizonyítni szinte felesleges. És, mit nyerne a város? Azt, hogy megszépülése s főközleke­dési útjának rendezése hosszú idő alatt valósulhatna csak meg. Tehát drágaság és elmaradás lenne a terv eredménye. Ellenben, ha most, egyszerre megcsi­nálja a város a szabályozást , egészen másként alakulnak a viszonyok. Értesültünk arról, hogy a Temető­­nagy­ utca háztulajdonosaiból a polgármester úr felbátorítása folytán alakult magán­bizottság adás-ve­vési szerződéseket kötött a kisajátítandó házak tulajdonosaival, mely eljárás eredménye legnagyobb részben nem­csak alapul szolgálhatna a további eljárásra, hanem sok esetben rendkívül kedvező is, mert bár egyesek még jelentékenyen enged­nének s egy-két ház megvétele fölösleges is volna, mert szabályozás útján később is meg lehetne venni a szükséges részt, tehát a végösszeg kedvezőbben alakulna — mégis az egész utca szabályozására összesen 108,000 frtot kellene fordítani csak, miből visszatérülne vagy 40,000 frt, tehát egy egész utca szabályozása, 30 méter szélessé tevése végeredményében mintegy 90,000 frtba kerülne, a­mit senki nem sokalhat. Már most, ha ezt a 90 ezer forintot a város kölcsön felvenné, p. o. 30 évi tör­lesztésre, akkor azt a város lakossága meg sem érezné és mégis már most élvezné a szép, széles­ utcát. Bármit mondjon is tehát a kicsi alapon indult fináncpolitika, ime bizonyos, hogy a látszat csal, mert a valóság ez: a több évre beosztott megvalósítás a kivitelt jelen­tékenyen megdrágítaná s hozzá a város emelkedése is jelentékenyen hátra tolatnék. Ne sajnáljuk tehát a pénzt, annál inkább is, mert, mint a város jeles polgár­­mestere s a kiválóbb férfiak hangoztatják, az a pénz, a­mely a város szépítésére, vonzóbbá tételére szolgál, nem kidobott pénz, mint a látszat után indulók hiszik, hanem befektetés, mely természetesen annál többet kamatozik, minél előbb gyümölcsöző helyzetbe tétetik. Nekünk készülnünk kell, hogy ha Pest­megye ketté­választásának ideje elérkezik, Kecskemét már készen állhasson, méltóan a székhelyivé léteire. Készüljünk is. A haladás barátait a felületes maradiak ne zavarják meg törekvéseikben , ha a látszat eleinte ellenök fordulna is, a bekövetkező üdvös eredmény megkoszorúzza tevékenysé­güket teremtő munkásságukat. A korszellem a­­haladás“ szót tűzte jeligéül zászlajára, üdv azoknak, a kik megértve a kor jelszavát a haladásnak lel­kes hi­vei s a kis lelkűek, szűklátkörűek, maradtak kicsinyes aggatózásaival szem­ben , kitartással mennek előre. KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCÁJA. Bélavár romjainál. Leszállt az alkony. Siri csend honol A ködben úszó néma táj felett, Csak én járok borongva itt, ahol Az est-szellő­ enyészetről cseveg. Majd két lelkem ’s lerázva bánatát Miként tojása héját a madár, Száll ’s föllebbenti a múlt fátyolát Hol annyi hirt, fényt, nagyságot talál. És megjelennek képzelmem szárnyain Mesés nagyságunk hős szülöttei, Kik e magas sziklás bérc ormain Éltek, mint a kor fél istenei. Látom, mint csapnak száguldó méneken Sasként le a tar­kontyos hadára S mint térnek vissza vér- és porlepetten Forró csókra, bajnok lakomára. Szép leventék ’s marcona hadfiak Élén látom hazám nagy királyát Kissé feltűnésre számítottnak látszó cím, azonban cikkünk vége majd megmutatja, hogy megfelel a tartalomnak. Kezdjük. Nálunk még nem értek meg a dolgok oda, hogy a hirlapot tekintsék a Amint indul fölverni vadkannak a bölény csordának rémes tanyáját. Hah! mint zúg a völgy, a bérc mint rezeg A tajtékzó vad’ bömbölésitől, Mennydörg a „Hurráh“ és a vadsereg Nyíl villámoktól csapva rendre dől . . . Mig igy merengek játszi képzelmem Csábképemn ’s lelkem megittasul: Halvány arcával, mint siri szellem Felszáll a hold a bércek ormiról Szelíd fényének bűverejére Varázs­álmából lelkem fölébred S a honfi bánat tépő keselyűje Szivemben újra rágni, marni kezd. Oh ! mert gyalázat, hogy mivé levénk! A sas, verébbé, hogy igy elfajult! Gyalázat! hogy a hős apák nyelvén Ma már itt még köszönni sem tudunk!!! Nyugodjatok, álmodjatok békén Mesés múltúnknak porló hősei Hisz sasokhoz úgy sem méltók többé Ez üzér-világ törpe szörnyei. Látszat és valóság. S te vén torony! állj itt e szirtfokon Magasan, büszkén mint egy meteor Hogy fényed’ látva önvádtól piruljon E múltjához nem méltó gyáva kor! Zagyva Gyula. Jegyzet: Béla vára Biharmegye Belényes nevű városa mellett egy mas­as hegy ormon fekszik. Az Árpád házbeli királyok korából való. A törökök által pusztult el. Wekerle nóták. (Eredeti magyar dalok.) I. Visszajött a fecskemadár. Visszajött már keletről; Leszakadt a nehéz bánat, A búbánat szivemről. Szabad szellő megtisztítja az eget — Nem kell most már titkolni a szerelmet; Édes csókod , megédesül tőle szám ; Megeshet a szolgabiró violám. Szenvedtem már sírtam is már, Kedves rószám eleget, Hogy titkolni, eltitkolni, Kellett e nagy szerelmet, Fájt a szivem, el- elszorult hiába — Nem mehettünk együtt Isten házába. Nem sírok már, nem könnyezik a szemem, Megeshet a szolgabiró kedvesem. II. Megmondta régen Wekerle Se bánat se ha nem ver le. Zsidó lány szivem, Szeretsz e híven ? Ha szeretsz híven, igazán, Mint gerle madár, Ki párjához száll, Szállj te is hozzám violám. Wekerle hozta törvénybe: Ne essünk rózsám örvénybe. Apád megbékül S rabbinus nélkül Lehetsz a párom, kedvesem, Anyád se bánja, Hogyha a lánya, Pap nélkül lesz a hitvesem. 1894 JÚLIUS 1.

Next