Kecskeméti Lapok, 1894 (27. évfolyam, 26-52. szám)
1894-07-01 / 26. szám
XXVII ÉVFOLYAM, 26. szám. KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI DÍJ VIDÉKEN: Egész évre 5 frt 50 kr. Félévre . 29 80 . Negyedévre 1 , 50 . POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP SZERKESZTŐ ÉS KIADÓ HIVATAL: V. TIZED, SZLEMENCS UTCA 5. SZ. HIRDETÉSI díj : 4 hasábos petit sor 5 kr., többszöri vagy terjedelmes hirdetéseknél árleengedés adatik. Bélyegdij minden beigtatásért 30 kr. HELYBEN: Egész évre 5 frt — kr. Félévre . 2 „ 50 „ Negyedévre 1 „ 50 „ Egy szám ára 12 kr. Előfizetni lehet az év folytén minden hónap elején Anarkhizmus. Régóta vesszük a híreket, hogy majd ő, majd amaz országban egy anarkhista, ártatlan emberek kisebb vagy nagyobb csoportját pusztította el bombával , tőrrel stb. Legutóbb a tőr szerepelt. Lyonban a francia köztársaság fejét, elnökét, Sadi-Carnot urat, egy anarkhista meggyilkolta. Ma, a humanizmus kifejlettségének korszakában még egy közönséges embert sem gyilkolhatnak meg anélkül , hogy az megbeszélés tárgyát ne képezné, mennyivel inkább érdekli figyelmünket az a gyalázatos , ocsmány tény , mely Sadi Carnot meggyilkolásában jutott megvalósulásához. önkénytelenül is azt kérdezzük: vajon, ki volt, mi volt ez a Sadi- Carnot s miért gyilkoltatok meg? Talán az emberiség, vagy egy ország, vagy egy osztály ostora volt, a becsület lábbal tiprója, a szabadság elnyomója, ember, ki a népjogokat tiszteletben nem tartotta , dühöngő véreb, ki a más véleménytteket vérpadra küldte? Nem és nem! Mindebből ő benne nem volt semmi, sőt inkább egy nagy állam alkotmányosan választott, alkotmányosan kormányzó, minden párton felül álló feje volt, ki még az általa képviselt nemzet ellenségében is tiszteletet tudott gerjeszteni személye iránt. És mégis megölte egy fanatikus vadállat. Miért ? Mert ő anarkhista, mert ő, aki hadat szent a tekintélynek, a becsület mezején szerzett érdemnek, a szorgalmas munka kiemelő hatalmának, nem tűrhette, hogy egy bár tehetsége, szorgalmas munkája árán, de fölemelkedett egyén fönn a magasban ragyogjon , ahova ő el nem juthat, tehát egyenlők nem lehetnek ! Ebben a gondolatban, ebben az irányzatban a rend, a béke, a vagyon, az élet, sőt a mai társadalom ellen háború van izénve. Ezt a hadüzenetet el kell fogadni s az anarkhistákat le kell tiporni. Az anarkhizmust az országok tovább békén nem nézhetik , terjedését meg nem engedhetik. A veszedelem oly nagy, olyan közeli, hogy nemcsak itt az idő, de szinte elkésett a legerélyesebb eszközök megragadására. A ragályos betegség ellen még állatainkat is védelembe vesszük — az anarkhia veszedelmesen ragályos betegség s emberekben pusziit, el kell tehát nyomni. Eddig a rombolás művét végezett anarkhistát elfogták, s az „éljen az anarkhia“ kiáltással lépett a vérpadra. A fej legördült, de az az „éljen“ őt az esztelenek hősévé avatta s azok utánzására vágytak, hogy nevöket szinte emlegessék, így terjedt a ragály, mely dicsekvéssé vált. Most már azonban megcsömörölhetett a világ. Ha üszköt dobnak házunkra, bizonyosan nem elégszünk meg a tettnek akadémikus megbeszélésével. Ne csak azt mondják tehát a kormányok a megtörtént új elnökválasztás után: meghalt a király, éljen a király. Ez nem elég. Itt nemzetközi megállapodásra van szükség. A kormányok találják meg az eszközt, de minél hamarabb, mely a bajt gyökeresen megorvosolja. Nem mondjuk mi azt, hogy az államok ölessék le az anarkhista nevet viselőket, de azzal sem elégedhetünk meg, hogy csupán elvakult bolondnak mondjuk őket, a kiknek szép szó, kijózanító tanítás kell. Van lakatlan sziget még elég. Gyűjtsék össze őket az államok, szállítsák oda s gyakorolják ott egymáson elveiket s ha nem tetszik a mi társadalmi rendünk, ám állítsanak ők maguknak más rendet s próbálják ki az ő elveik értékét magukon, de ne a békés polgárokon. Ez a kormányok elengedhetetlen teendője s ha az anarkhizmust elfojtják, hálára kötelezik a világot. D közvélemény annyira természetes kifejezőjének, hogy a kinek a közügy érdekében nézete van, azt kénytelennek érezze oda vinni. Ez még nincs így s a hírlapba gyakran kénytelen a magán úton nyert értesülést is megbeszélés tárgyává tenni. Ebben a helyzetben vagyunk most is. Megjelent az ezer év megünneplésére vonatkozó közleményünk s meghallottuk a visszhangot, melyet a maradók körében felvett, azok közt, a kik mindent a domesztika szempontjából fognak fel és ítélnek meg, a kik előtt a város emelésére szánt kiadás mind csak pénzkidobás s most elmondjuk arra nézetünket. Egy V. K. úr szörnyüködését fejezte ki a felett, hogy a tervezett Ezredéves út vagy Árpád út néven keresztül akarná vinni a Temető-nagy-utcának a közgyűlés által is elfogadott szabályozását. Nem lehet azon úr szerint a költséges tervet végrehajtani most. Majd igen, lassan kint évek hosszúsorára beosztva — talán. Szép, íme a rövidlátás egy furcsa jelensége, egy karóra vont mumus, mely megijesztheti a varjút, de az ember legfeljebb mosolyog rajta. Azt mondja, hogy a tervbe vett vigadós utcaszabályozásra nincs elég pénz, tehát csináljuk meg a tervezett utcaszabályozás tized részét s igy haladjunk tovább. Ha ez a takarékosságnak látszó eljárás anyagi haszonnal kecsegtetne, akkor még talán megbocsátható volna azon kijelölt útnak taposása ámde kétségbevonhatatlan, hogy ha részleges haladást tűzne ki a város, az eljárás csakhamar eszünkbe juttatná azt a példabeszédet is. .,A látszat csalás azt is: ,Fösvény többet költ“. Nézzük meg ezt közelebbről. Ha a város kimondja az utcaszabályozás részletes megvalósítását, akkor az első részleten túl eső háztulajdonosok úgy felcsigázzák követeléseiket, hogy vagy csak óriási áldozattal szabadkézből, vagy hosszas per útján, de akkor is szinte drágán veheti meg a város a szabályozásra szükséges házakat s telkeket — így tehát okvetetlenül drágább lenne a szabályozás. Ezt tudja mindenki, ezt fejtegetni, bizonyítni szinte felesleges. És, mit nyerne a város? Azt, hogy megszépülése s főközlekedési útjának rendezése hosszú idő alatt valósulhatna csak meg. Tehát drágaság és elmaradás lenne a terv eredménye. Ellenben, ha most, egyszerre megcsinálja a város a szabályozást , egészen másként alakulnak a viszonyok. Értesültünk arról, hogy a Temetőnagy utca háztulajdonosaiból a polgármester úr felbátorítása folytán alakult magánbizottság adás-vevési szerződéseket kötött a kisajátítandó házak tulajdonosaival, mely eljárás eredménye legnagyobb részben nemcsak alapul szolgálhatna a további eljárásra, hanem sok esetben rendkívül kedvező is, mert bár egyesek még jelentékenyen engednének s egy-két ház megvétele fölösleges is volna, mert szabályozás útján később is meg lehetne venni a szükséges részt, tehát a végösszeg kedvezőbben alakulna — mégis az egész utca szabályozására összesen 108,000 frtot kellene fordítani csak, miből visszatérülne vagy 40,000 frt, tehát egy egész utca szabályozása, 30 méter szélessé tevése végeredményében mintegy 90,000 frtba kerülne, amit senki nem sokalhat. Már most, ha ezt a 90 ezer forintot a város kölcsön felvenné, p. o. 30 évi törlesztésre, akkor azt a város lakossága meg sem érezné és mégis már most élvezné a szép, széles utcát. Bármit mondjon is tehát a kicsi alapon indult fináncpolitika, ime bizonyos, hogy a látszat csal, mert a valóság ez: a több évre beosztott megvalósítás a kivitelt jelentékenyen megdrágítaná s hozzá a város emelkedése is jelentékenyen hátra tolatnék. Ne sajnáljuk tehát a pénzt, annál inkább is, mert, mint a város jeles polgármestere s a kiválóbb férfiak hangoztatják, az a pénz, amely a város szépítésére, vonzóbbá tételére szolgál, nem kidobott pénz, mint a látszat után indulók hiszik, hanem befektetés, mely természetesen annál többet kamatozik, minél előbb gyümölcsöző helyzetbe tétetik. Nekünk készülnünk kell, hogy ha Pestmegye kettéválasztásának ideje elérkezik, Kecskemét már készen állhasson, méltóan a székhelyivé léteire. Készüljünk is. A haladás barátait a felületes maradiak ne zavarják meg törekvéseikben , ha a látszat eleinte ellenök fordulna is, a bekövetkező üdvös eredmény megkoszorúzza tevékenységüket teremtő munkásságukat. A korszellem ahaladás“ szót tűzte jeligéül zászlajára, üdv azoknak, a kik megértve a kor jelszavát a haladásnak lelkes hivei s a kis lelkűek, szűklátkörűek, maradtak kicsinyes aggatózásaival szemben , kitartással mennek előre. KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCÁJA. Bélavár romjainál. Leszállt az alkony. Siri csend honol A ködben úszó néma táj felett, Csak én járok borongva itt, ahol Az est-szellő enyészetről cseveg. Majd két lelkem ’s lerázva bánatát Miként tojása héját a madár, Száll ’s föllebbenti a múlt fátyolát Hol annyi hirt, fényt, nagyságot talál. És megjelennek képzelmem szárnyain Mesés nagyságunk hős szülöttei, Kik e magas sziklás bérc ormain Éltek, mint a kor fél istenei. Látom, mint csapnak száguldó méneken Sasként le a tarkontyos hadára S mint térnek vissza vér- és porlepetten Forró csókra, bajnok lakomára. Szép leventék ’s marcona hadfiak Élén látom hazám nagy királyát Kissé feltűnésre számítottnak látszó cím, azonban cikkünk vége majd megmutatja, hogy megfelel a tartalomnak. Kezdjük. Nálunk még nem értek meg a dolgok oda, hogy a hirlapot tekintsék a Amint indul fölverni vadkannak a bölény csordának rémes tanyáját. Hah! mint zúg a völgy, a bérc mint rezeg A tajtékzó vad’ bömbölésitől, Mennydörg a „Hurráh“ és a vadsereg Nyíl villámoktól csapva rendre dől . . . Mig igy merengek játszi képzelmem Csábképemn ’s lelkem megittasul: Halvány arcával, mint siri szellem Felszáll a hold a bércek ormiról Szelíd fényének bűverejére Varázsálmából lelkem fölébred S a honfi bánat tépő keselyűje Szivemben újra rágni, marni kezd. Oh ! mert gyalázat, hogy mivé levénk! A sas, verébbé, hogy igy elfajult! Gyalázat! hogy a hős apák nyelvén Ma már itt még köszönni sem tudunk!!! Nyugodjatok, álmodjatok békén Mesés múltúnknak porló hősei Hisz sasokhoz úgy sem méltók többé Ez üzér-világ törpe szörnyei. Látszat és valóság. S te vén torony! állj itt e szirtfokon Magasan, büszkén mint egy meteor Hogy fényed’ látva önvádtól piruljon E múltjához nem méltó gyáva kor! Zagyva Gyula. Jegyzet: Béla vára Biharmegye Belényes nevű városa mellett egy masas hegy ormon fekszik. Az Árpád házbeli királyok korából való. A törökök által pusztult el. Wekerle nóták. (Eredeti magyar dalok.) I. Visszajött a fecskemadár. Visszajött már keletről; Leszakadt a nehéz bánat, A búbánat szivemről. Szabad szellő megtisztítja az eget — Nem kell most már titkolni a szerelmet; Édes csókod , megédesül tőle szám ; Megeshet a szolgabiró violám. Szenvedtem már sírtam is már, Kedves rószám eleget, Hogy titkolni, eltitkolni, Kellett e nagy szerelmet, Fájt a szivem, el- elszorult hiába — Nem mehettünk együtt Isten házába. Nem sírok már, nem könnyezik a szemem, Megeshet a szolgabiró kedvesem. II. Megmondta régen Wekerle Se bánat se ha nem ver le. Zsidó lány szivem, Szeretsz e híven ? Ha szeretsz híven, igazán, Mint gerle madár, Ki párjához száll, Szállj te is hozzám violám. Wekerle hozta törvénybe: Ne essünk rózsám örvénybe. Apád megbékül S rabbinus nélkül Lehetsz a párom, kedvesem, Anyád se bánja, Hogyha a lánya, Pap nélkül lesz a hitvesem. 1894 JÚLIUS 1.