Kecskeméti Lapok, 1894 (27. évfolyam, 26-52. szám)

1894-11-18 / 46. szám

46. sz. — A színház ünnepe. A Hornyik ün­neplés alkalmából a színházban is ünnepi előadás volt. Bánk­ bán került színre telt ház előtt. Melindát L. Fáy Szeréna, Petur­­bánt Pesti Ihász Lajos, Bánkot Halasi Béla adta. Mindannyian megérdemlett tapsokat arattak. Fáy Szerénát a hálás közönség többször kihívta. — Katona József emlékezete. A reform, főgyimn. ifjúság ma koszorúzza meg Katona József szobrát. Az aluminium babér koszorú felirata: „Bánk-bán szerzőjének a kecskeméti reform, főgymnasium ifjúsága. 1894. — Köszönetnyilvánításomat fogadják mindazon közelebbi s távolabbi rokonok, jó barátok, ismerősök, szomszédok, kik elhunyt boldogemlékű Mester Mihály szeretett ipári temetésén megjelenésükkel résztvettek, azon t. egyletekkel együtt, kik mint igazgatósági tagot diezes koszorú küldéssel megtisztelték ; — a gyászoló család fájdalmát enyhíteni óhajtották. — A bánatos család nevében Szappanos Elek. — A Hungária kávéház csinos beren­dezésére felhívjuk a közönség figyelmét, annyival inkább, mert az új vendéglős Frei­feld Márton jó ételek és italok kiszolgál­tatása által a közönség pártfogását méltán megérdemli. — A következő gyászjelentést vettük: Mester Juliánna és férje Szappanos Elek, úgy gyermekeik: Szappanos Juliánná S. Kovács Gáspár özvegye, Szappanos Elek, István és Imre, Mester Zsuzsánna és férje Lázár Sándor s gyermekeik: Lázár Sándor, Lázár Zsuzsánna s férje Laci József és kis leánykájuk Zsuzsika, Lázár Terézia s férje Dékány Pál, Lázár Mária, Juliánna és Ist­ván — mint leányai, vők, unokák és déd­unoka, saját és az összes rokonság nevében fájdalomtól megtört szívvel jelentik, hogy feledhetlen szeretett édes atyjuk, ipjok, nagyatyjuk és dédatyja Mester Mihály városi törvényhatósági bizottsági tag, ev. ref. egyháztanácsos, a kecskeméti takarék­­pénztárnak és a gazdasági gőzmalomnak igazgatósági tagja, folyó hó 10-ik napján délután 5 órakor, jótékony életének 76-ik évében, hosszas sintődés után keresztyéni megnyugvással jobblétre szenderült. A drága halottnak hitlt tetemei e hó 12-én délután 8 órakor fognak (Szappanos Elek III. tized 97. sz. házától) a felső temetőben levő csa­ládi sírboltba az ev. ref. vallás szertartásával örök nyugalomra elhelyeztetni. Kecskeméten, 1894. november hó 11. Áldás és örök béke lengjen nyughelyén! — Részvénykibocsátás. A pesti első hazai takarékpénztár újabb ezer darab rész­vényt bocsát ki oly képen, hogy a régi rész­vényesek minden öt részvény után egyet kapnak 4500 frt elővételi áron, így 800 darab részvény oszlik szét. A többi 200 darabot szabadkézből adják el. A város e szerint kap újabb hat részvényt, kívánatos volna azonban, a közkézre bocsátandó 200 darabból is venne néhányat. Alulírottak, mint néha Pintér Mihály jászberényi volt örökhagyó hagyatékának a jászberényi kir. járásbíróság 4.996. és 5.026. polg. 894. sz. végzésével kirendelt zárgondnokai, ezennel közhírré teszik, hogy a hagyatéki tömeghez tartozó alább irt ingatlanok, az árverés napjától számított hat egymásutáni évre nyilvános árverésen haszonbérbe adatnak. Az árverési feltételek alulírottaknál meg­tekinthetők, az árverés napján pedig a helyszínen kihirdettetni is fognak. Az árverés a következő időben, helyen és sorrendben fog megtartatni. I. Lajos-Mizse és Felkene határában f. évi november hó 23-án délelőtt 10 óra­kor és pedig­ a 2 db. legelő földön, melyek összesen mintegy kétszáz nehány hold kiterjedés­sel bírnak s az úgynevezett keresztút ál­tal hasittatnak. Ezek alsó és felső része külön-külön, a hozzátartozó gazdasági épü­letekkel. II. A nagy tanyán ugyanaz nap déli 12 órakor és pedig : az itt lévő összes szántó, kaszáló és legelőföldek, mintegy 350 hold kiterjedés­ben, a rajta lévő gazdasági épületekkel. III A kerekegyházi tanyán ugyanaz­nap délután 1 órakor és pedig­ az összes szántó- és legelőföldek, mint­egy 140 hold kiterjedésben, az ezen tanyán lévő gazdasági épületekkel. Jászberény, 1894. november 15 én. KECSKEMÉTI LAPOK 3 Wiri'A-í'Míei izénél. D. Ö. Győr. Boldog névnapokat kíván a szer­kesztőség. NYILTTÉR. Egész selyem, mintázott "Fannil­ánk­at (mintegy 450 különböző P Ullictl НиКЛи fájban), méterenként 75 krtól 3 frt 65 krig — valamint fekete, fehér és színes selyemszöveteket 45 krtól 11 frt 65 krig szállít — sima, kockás, csíkos, virágos, dam­a­­szolt minőségben (mintegy 240 féle dispositió és 2000 különböző szín és árnyalatban) szállít posta­­bér- és vámmentesen a privát megrendelők laká­sára Henneberg u­. (cs. és kir. udv. szállító) aelgem­gyam Weirichben. Minták pos­tafordultával küldetnek. Svájcba címzett levelekre 10 kros és levelezőlapokra 5 kros bélyeg ragasz­tandó. 2 Felelős szerkesztő: FÖRDÖS DEZSŐ. rr Üzlet-átvétel. Van szerencsém a n. é. közönség szives tudomására hozni, hogy Cvetkó Ferenc úrnak a nagykőrösi­ utcán, a Takarékpénz­tár-Egyesület palotájában levő s ott a mai kor igényeinek minden tekintet­ben megfelelő és legújabb berendezéssel s nagy személyzettel mindenkor a n. é. közön­ség szolgálatára állok. Kérve a n. é. közönség szives pártfo­gását, vagyok teljes tisztelettel Peitz Miklós, borbély és fodrász. Régi, a barátok kezén levő üzletemet, mint fiók üzletet szintén továbbra is fenn­tartom s kérem arra is a n. é. közönség b. pártfogását kiterjeszteni. 1— 1 Г­­ «.Árverési hirdetmény. Nagy Sándor Lajos, Sárközy János, íri­zárgondnokok. Gyorsan és pontosan eszközöl MAGYAR GAZDÁK Bankbizományi Mája Budapest, Izabella­ utca 43­ Az intézet helyi jogtanácsosa: Darányi Ferenc ügyvéd 3—1 Kecskemét. Főnyereséjt 500,000 Mark. Szerencse­kimutatás. A nyereményt­e­rn MEGHÍVÁS a Hamburg állam által biztosított nagy pénzsorsjáték nyereség esélyeiben való részvételre, melyben 10 millió 868,900 markát okvetetlen nyerni kell. Ezen előnyön penzióra játéknak — mely 110,000 sors­jegyet tartalmaz — következő nyereményei vannak : Legnagyobb nyeremény­es. 500,000 Mark Első 300,000 Mark 1 nyeremény 200,000 1 „ 100,000 2 „ 75,000 1 „ 70,000 I ., 65,000 1 „ 60,000 1 „ 55,000 1 „ 50,000 2 „ 40,000 3 „ 20,000 3 „ 15,000 21 „ 10,000 5000 Mark 3000 „ „ 2000 „ „ 1000 „ „ 400 „ „ 300 „ „ & 200 , 150 „ »­ ^5 ,, „ 4184,100.98 „ „á 69,42,20 „ egészben 55,400 nyeremény, mely nehány hónap alatt 7­46 nyerem. 106 „ 206 „ 752 „ 1820 „ 20 130 3*945 6994 6­46 részletben bizonyosan kisorsoltatik. Az elsőrendű főnyeremény 50,000 Markos s ez a 2-ed rendűben 55,000-re, a 3-ad rendűben 60,000, a 4-ed rendű­ben 65,000, az 5-öd rendűben 70,000, a 6-od rendűben 75,000-re, a 7-ed rendűben 200,000-re és a 300,000 Markos jutalommal esetleg 500,000 Markára. Az első nyereményhúzásra, mely hivatalosan meg van állapítva, az egész eredeti sorsjegy csak 3 frt 50 kr., a fél n »» »» I »» 75 ,, a negyed „ „ „ — „ 90 ,, a német birodalmat illető bélyeggel együtt. A résztvevők mindegyike húzás után megkapja tőlem azonnal a hivatalos húzás sorozatot, felszólítás nélkül. Húzástervet az államcímerrel, melyen a betétek és nyeremény osztalék a 7 osztályra, látható, előre ingyen küldök. A nyert pénzek kifizetését és szétküldését magam eszközlöm pontosan és szigorú titoktartással. Megrendeléseket postautalványnyal vagy ajánlót levéllel kérek. Megbízásokkal a búzás közeledése miatt bizalommal forduljon kiki azonnal, de legkésőbb f. é. november hó 91-ig Heckscher Józsefhez, bankár és váltó-üzlet Hamburgban. 187­3 — 1 •« Önkéntes árverés. Özv. Pátkay Sándornénak I. tized vásári-kis-utca 135. szám alatti 341­5-ös területű — 3 külön álló lakás, 7 szoba, 4 éléskamra, 3 konyha és pincéből álló — háza. 1873-a­s. é. december hó 10-én a helyszínén önkéntes árverésen eladatik. Kiadó lakás. Fördős Dezső Páva-utca 110. számú háza kiadó, esetleg­ eladó. Értekezni lehet a tulajdonos­sal V tized nyár-utca 33. szám. Egy egész jó karban lévő CIMBALOM igen jutányos áron eladó íri Halasi-nagy-utca 18. sz. Virág János cipészmesternél. 1^COC?O0CiC5O­­ Eladó szőlő (] A budai közön Wittmann­­ és Kalicza urak szőleje közt fekvő,­­ 90 útból álló szőlő I 3 és egy puszta beállított gyü-X mÖlCSÖS — melyen egy csinos /új nyaraló van épitve — H szabadkézből eladó. Q Értekezhetni M. Szabó István Q építőmesterrel. V. tized nyár utca fj 33. szám, 185­3-1 Minden köhögést valamint a légcső minden­nemű hurutos megbetegedései, a gégefő és tüdő, továbbá légzési nehézségek, szük­­mellűiség, asthma, elnyálká­­lodás, köd- és fojtó köhögés, rekedtség, torokcsiklandozás, kezdőd«’» gü­mőkór a leggyor­sabban és legjobban eltávolit­­tatnak az éveken át legjobb­nak bizonyult, orvosi előírás szerint készült és orvosok által ajánlt: „Szent-György thea“ — egy csomag ára 50 kr. — és a hozzátartozó „Szent-György hurut por“ által — egy doboz ára pon­tos orvosi használati utasítás­sal együtt 50 kr. — A hatás már egynéhány nap múlva látható. Két csomagnál keve­sebb nem küldetik. Postai elküldésnél 20 kr. csomagolás és szállítólevél árával drágább. Minden meg­rendelés közvetlen a Szent- György gyógyszertárhoz, Bécs, V.2. Wimmergasse 38. intézendők. Az összeg postai utal­ványon való beküldése meg­­kivántatik. 12—1 Barackpálinka eladás. Alolizottnak VII. tized 194. szám alatti házában nagyobb mennyiségű 4 éves saját főzésű barackpálinkája eladó. Bővebben értekezhetni ugyanott tulajdonos Marsner Ferenccel. ELSŐ KECSKEMÉTI COGNAC-GYÁR HACKER ANTAL ezelőtt Parragh és Társai. ----------------------------------------------------­Abok­iott van szerencsém értesíteni a t. c. közönséget, miszerint engedve az álta­lános óhajtásnak gyártmányaimból helyben főraktárt állítottam. Ennek kizárólagosan egyedüli kezelé­sével Schwartz Adolf urat (a Beretvás szálló átellenében) fűszer, csemege s gyarmatáru kereskedőt bíztam meg, ki az árakat a megszabott gyári árakban fogja kiszolgáltatni. Midőn ezeket a t. c. közönség nagy­becsű figyelmébe és pártfogásába ajánlom, maradtam teljes tisztelettel 3­2 179 Hacker Antal. Dr. KÖNIG HENRIK, volt magántanár Nőgyógyász és szülész lakik és rendel 9—2 . Budapest, Kerepesi­ út 44. sz. I. em. (a népszínház átellenében.) 177­6—2 Dr. Carabell-féle arckenőcs. Az arc szép (BECS.) Teljesen ártalmatlan. Ezen kenőcs az arcbőrt finomá tisztára és már néhány nap múlva fehérré teszi. El­távolítja a pörsenéseket, bőrajkakat, sömöreket, szep­­lőket, redöket, ráncokat, himlő és májfoltokat. A nagy pórusokat eltünteti és a finom ráncokat, melyek az idő kenőcsök és fehér ólomtartalmú hajpor követ­­keztében képződnek. Ezen kenőcs tehát a legjobb el­tartó ez­er oly nők részére, akik fenyi szereket hasz­nálják Börszenyek, makacs börtisztátlans­ágok ellen is sikerrel használható, szépít és ifjit m­nden arcot még éltesebb nőknél is. Köszönő iratok­­nem közöl­tet­nek. — Nagy tégely ! frt, egy kisebbé 60 kr. — Magyarországi főraktár PETRI OTTÓ gyógyszertár» Budapest, váci­ körút 17. Postai küldés. 161 6—5 r Árverés. A Mayerfi-féle emeletes ház 1894 december hó 5-ik napján a Törvényszék telek­könyvi hivatalában árveré­sen eladatik. 180 4_2 áthelyezése. Van szerencsém a n. é.­közönség becses tudomására hozni, miszerint a már 61 év óta fenálló s mindenkor a legjobb hírnévnek ör­vendő búzakeményítő gyáramat az V. tized Tehén­ utca 273. számú saját házamba helyeztem át, s azt a legújabb rendszerű gép­e­k­k­e­l szereltem fel. Gyáramban a legtisztább minőségű buzakeményitők és csiriz-anyagok készít­tetnek, jutányos ár, lelkiismeretes és gyors kiszolgálás mellett. A n. é. közönség eddigi szives párt­fogását megköszönve s azt a jövőre is kérve maradok Kecskemét, 1894. nov. hó. Tisztelettel 184­­-2 Ko­vács Gábor. A Héjjas-féle házban az új városháza átellenében 4 bolthelyi(­ 190 évi ) esetleg lakással együtt­­. évi november 1-től kiadó. Értekezhetni Beretvás Pállal.

Next