Kecskeméti Lapok, 1895 (28. évfolyam, 1-26. szám)

1895-01-13 / 2. szám

2 tekintetből kifogás alá eső tárgyak. Tűzijátékszerek csupán utánzatban állithatók ki. A kiállítandó tárgyak 20 csoportba lesznek tömörítve. A bejelentési első határidő 1894. évi december hó végével már lejárt, azonban 1895. július hó 1-ső napjáig meghosszabbittatott. A bejelentési ív két példányban állítandó ki: a tárgyak tűz elleni biztosítása, csak a kiállító óhajtására eszközöltetik. Ha a tárgy eladó, ezen körülmény, az ívekre feljegyzendő. Ha valamely kiállítandó gépezethez hajtó erő igénybe vétele kívántatik, ez előre bejelentendő, az erő nagyságának lóerőkbeni kifejezésével. Ásványok, asztalok, szekrények, az igazgatóság által engedtetnek ugyan át, — azok beszerzési költségeinek megtérítése mellett — azonban a kiállító önmaga is vihet be efféle eszközöket, de azok rajzait előbb bemutatni szükséges. A kitöltött bejelentési íveket átveszi és felterjeszti az illető községi vagy városi elöljáróság. Térdijak Q-méterenként: fedett csarnokokban 8; alapterület, a fal mellett 6; falterület 8; alapterület a szabadban 2; e dijaknak fele, a bejelentés elfogadását igazoló vevénykézbesítésekor, másik fele pedig 1896. május 1-ig lefizetendő. A csomagolás módozatára nézve szóbeli utasítást adnak a községi, városi elöljárósági vagy gazdaságegyleti közegek. A tárgyak beküldési határideje átalában 1896. évi március 15-től április 15-ig terjed; élő állatok, valamint egyébb időleges kiállításokhoz tartozó tárgyakra nézve, ettől eltérő határidők lesznek nyilvánosságra hozva. A kiállításra küldendő tárgyak szállítási díjja, úgy a vasútakon mint a hajókon, tetemesen le van szállítva. Belépés díjak a következők: az ünnepélyes megnyitás alkalmával 10 korona; a megnyitás napján 4 korona; köznapokon egész napra 1 korona, vasárnapokon 60 fillér, egy estére 40 fillér; katonák és tanulók részére egy egész napra 40 fillér. A kiállítók és azok munkásai szabad jegyet nyernek. Kitüntetések: díszoklevél, milleniumi érem, kiállítási érem, közreműködők érme és elismerő oklevél. Midőn ezekben itt, hazánk ezredéves múltját és jelenét feltüntető kiállítás körüli eljárás módozatai és ide vonatkozólag egyébb mozzanatok, dióhéjba szorítva nyilvánosságra hozatnak, ez leginkább azon indokokból történik, hogy az érdekelt körök, testületek, egyletek, magántermelők és iparosok, ezen kiállításbani részvétre buzdíttassanak és serkentessenek. Mert természetes, hogy ha mind e múlhatlan tényezők, ezen nemzeti ügy iránt, az általuk eddig tanúsított közömbösségben továbbra is megmaradnak, azon esetben ezen kiállításhoz kötött reménység sikere meghiúsul; ha pedig ez csakugyan bekövetkeznék, annál nagyobb szégyen sem érhetne bennünket. Ha apáink életüket és vérüket áldozták azért, hogy ez édes anyai földet nekünk megszerezték és megtartották, akkor az a mindenütt rokon vértől ázott föld méltán megkövetelheti tőllünk azt, hogy amit nekünk termett és amit termékeiből előállítani bírunk, mindazon tárgyakat, eme nagy nemzeti ünnepen, a világ szeme elé tárjuk! Bármily nagy épület is, apróbb kövekből és téglákból épül, úgy a legnagyobb szabású kiállítások is, a kisebb nagyobb tárgyak összehordásából állanak. A legnagyobb tengert is cseppek alkotják. Senki se tartsa magát, termékeit, készítményeit vagy bármiféle productumát csekélynek vagy számot nem tevőnek, hanem kiki készüljön, termeljen és munkálkodjék és reménylendő termékét, iparművét vagy egyébb készülékeit mielőbb bejelenteni siessen; ezt parancsolja a magunk és édes hazánk iránti kötelesség!! A kissé magasra szabott térdíjak se riasszanak vissza senkit, mert azokat a legnagyobb valószínűséggel, mindenütt a községek, városi és megyei hatóságok pénztárai fogják fedezni. Egyebekre nézve alelírott, ide vonatkozólag bárkinek is, felmerülhető kétsége esetén, kérdezősködésére, minden időben, felle telhetőleg, a legnagyobb készséggel szolgál bővebb és tüzetesebb útbaigazítással — a Kecskemét-vidéki Gazdasági Egyesület Elnökségének meghagyása folytán közli: Csereklyei Károly gazd.egyleti titkár. S itt szerette magát mutogatni s most pedig a jég szerfelett göröngyös e helyen és itt-ott a föld is kilátszik a jég alól, mert ide úgy hordták a vizet s a viz nem mindenütt lepte el a földet. Aztán a pálya még igen kicsiny is, minek a nagy őszi szárazság az oka. Régi korcsolyázók elsírják, hogy amily sokan látogatták a széktói jégpályát megnyitásának első éveiben, és oly kevesen járnak most már a jégre. A korcsolyázó közönség száma mindig csökken. A tanuló ifjúságban nincsen ugyan hiány, de a társaságbeli hölgyek és urak közül kevesen gyakorolják e testedző és üdítő sportot. He meg a kicsiny és hepehupás jég miatt nem lehet kellőkép gyakorolni a jégjátékokat. A bravouros „csillagostor“ már csak elvétve látható, a közönséges „ostor" inkább dívik meg, hanem a keskeny jég miatt 4—5-nél többen nem is játszhatják. Próbálgatják olykor az ívezést, de a hölgyek nem nagyon tudják, a férfiak pedig magukban nem szereretnek mulatni a jégen. iringáló amazonokról, bravourkodó urakról így nem szólhat , az ének. Bukdácsolás, karambola már inkább napirenden van. Egy szép asszonyt azóta sem láttam kint, hogy a minap végig tengerrelt a jégen. Az a jég! Még a kis bekorcsolyázható hely sem tökéletes. Számos repedés és lék van rajta, úgy hogy aki azokba téved, ha nem töri is ki a lábát, vagy meg nem rántja, legalább is jó nagy eséssel kell megfizetnie vigyázatlanságát. És ha még oly kis számú is a közönség, még az is sok, mert ahol például fél méter széles a jég, minduntalan összeütközések történnek. Talán ennek megakadályozásáról intézkedett úgy a korcsolyázó egylet, hogy kölcsön korcsolyákról nem igen gondoskodott. Van ugyan 10—15 darab, de ezek közt sincs egy tökéletes pár. Béllábon csúszkálni meg ki szeretne? A közönség vasár- és ünnepnap látogatja legjobban a pályát, de mert nem számítanak sokra, a korcsolyázók lába alól még a hó sincs jóformán eltakarítva. Versenyről, minő pl. az 1889-iki nagy korcsolya verseny volt, nem lehet szó, a helyett szánkóztatással mulattatják az urak a hölgyeket, csak azok használják, kik máskülönben nem állanak elég biztosan a jégen. Zene még nem szólt künn az idén, lehet, hogy innen-onnan már idejét múlja a jégről szólni is. Ki-kijárnak korcsolyázni az asszonyok közül: Liszka Béláné, Adler Imréné, Papp Györgyné, (a két szép Laukó nővér), özv. Máté Sándorné, a leányok közül: Hanthó Stefi, Deák Margit Juhász Mariska, Magyar Erzsi, Katona Mariska, Papp Sarolta, Kiss Irén, Keresztes Mariska, Keresztes Tera, Szalontay Gizella, Muraközy Erzsike, Dragoslovich nővérek, Laukó Lenke, Szokolay Irén, Muraközy Orzsi, Szél Mariska, Kiss Erzsi stb. A garde des damesok sorában: Darányi Ferencné, Juhász Gyuláné, Kiss Ferencné, Papp Sándorné, Pócsy Györgyné, Szappanos Sándorné, Dr. Szeless Józsefné, Szokolay Mihályné és mások. A buzgó elnök: dr. Molnár Károly, továbbá Szappanos Sándor alelnök, Csabai Gyula a legügyesebb korcsolyázó s több tanár és fiatal úr jár ki naponta. Katonatisztet keveset láttunk és sokan vannak hölgyeink közül is, kik távollétükkel tündökölnek, szintén a kasszadarabok sorába fog itt lépni. Persze „Az új honpolgár“ sikerét aligha éri el, mely szerdán f. hó 9-én immár hatodszor töltötte meg a nézőteret s egyre fokozódó derültséget kelt. A „Szókimondó asszonyság“ vonzereje sem szállt alább, szombaton f. hó 5-én ment már negyedszer. Két estét 7-én és 10-én a Bisson-féle vaskosabb francia vígjáték foglalt el, elég gyors összjátékkal s víg kedvre hangolt publikummal. Delli élénk játékú, értelmes beszédű s könnyed mozgású fiatal társalgási színész, akit mindig szívesen látunk a színpadon, még ha olykor elragadja is heve. Mind a „Megboldogultéban, (Valéry zeneszerző), mind a „Válás után“ban (Duval Henri) jól bevált. A női szerepeket Bodrogi Lina, Hadrik Anna és Károlyi Böske játszták ügyesen a két darabban. A vaskos komikum képviselői: Halasi (idegbeteg tengerész,) Nyitrai (Bourganeuf,) Timárné (Bonivardné,) Győző. Tukorai mérsékelt eszközökkel kívántak hatni s annál jobban tetszettek. E két darab felvonásközelben táncoltak újra a Lienmeyer nővérek is. F. hó 7-én egy tüzes „spanyol cigánytáncot“ jártak, melyet meg is kellett ismételniük, f. hó 10-én pedig egy nehézkes ,,kozáktánc“-ot. Csinos, a ballet-ethnográfia szerint való costume tök jól kiemeli arányos termetüket. A páros tánc kellemes látvány. Kettőjük közül D. Licenmayer Szidi az ügyesebb, Licenmayer Poldi a kecsesebb táncosnő, de oly jól begyakorolták táncukat, hogy nehéz volna közöttük pártatlan ítéletet hozni. Dicsérendő náluk, hogy a balletugrások tulságaitól óvakodnak s inkább a jellegzetes, mint merész táncra gondolnak. Valami újat minden felléptükre tartogatnak. Vasárnap, f. hó 6 án két vig népszínmű került szinre. Délután a „Tündérlak Magyarhonban“ s este a „Piros bugyelláris.“ Ez a műsor a legkényesebb igényeket is kielégítheti. A jégről. Halifax egy híre írja nekünk: A korcsolyapályát már december 30-án nyitották meg, minden ünnepélyesség nélkül. Mit is ünnepeltek volna ? A jég s a publikum hiánya elveheti kedvét a legbuzgóbbi iringálónak is. A pálya általában véve, azaz hogy mindenféleképen véve rossz. Épen ott, ahol a legjobbnak kellene lennie, ott a legrosszabb, t. i. a pavilion előtt. Az elegáns világ csak KECSKEMÉTI LAPOK ... Színház. H. Serfőzi Etel a társulatnak méltán közkedveltségű primadonnája, mert még legrosszabb kedvében is ha játszik, több élvezetet szerez a közönségnek, mint más énekesnő képességének legjavával. A népi színmű és operette az ő igazi domíniuma, de helyt áll más darabban is. Jutalomjátékául (kedden f. hó 8-án) Konti új operettjét, a „Citerást“ választotta, mely a múlt saison végén került színre kétszer. A dallamos, bár a hanyatló Kontira valló zene és Murai élclap-ízű librettója tetszik a közönségnek mindenfelé, amit minapi népszínházi negyedszázas jubileuma is igazol. A jutalomjáték napján hamarjában el is kapkodták a jegyeket s a nézőtér díszes, úriközönséggel telt meg. A jutalmazottat, ki Rosettát énekelte, beléptekor szűnni nem akaró hosszas taps fogadta, a zsinóri padlásról pedig nagy koszorú ereszkedett alá, rajta szép ruhaszövettel s egy lezárt levéllel, a színházlátogatók körében folytatott gyűjtés eredményeként. H. Serfőzi Étel pompás jó kedvében volt, sokat mókázott, csínnal énekelt, ami ép oly jól illett neki, mint ízléses új toilettesei (népszínházi minták szerint,) melyek szintén föltünést keltettek. Hogy tapsban, kihívásban volt része bőven, szinte fölösleges még hozzátenni. A sikerült előadásban tetszés mellett működtek még közre Halasi (címszerep), Nyitrai, Timárné és D. Licenmayer Szidi (a Kukurillo családja,) Viola (Ricardo,) R. Nagy Gyula és Tukorai (a két titkos rendőr) is. Licenmayer Szidinek élénk belépőjét meg kellett ismételnie, a kuplékból pedig elő kellett állni a komikusoknak az összes készlettel. Szóval jó hangulat uralkodott fenn és lenn s a „Citerás“ úgy látszik . A legszellemesebb lap A fővárosi újságok konferrenciája óriási. Valahányszor egy-egy új lap jelenik meg, a hitetlenek mindig hitetlenül csóválják a fejüket, hogy honnan tud ez előfizetőket szerezni. És mégis szerez, mert egy-egy új és érdekes lap teremt magának mindég új közönséget. Csal, azon fordul meg a dolog, hogy van-e a szerkesztőnek elegendő intenciója ahhoz, hogy tudjon valami újat, érdekeset teremteni. Persze, hogy biablonszerű és unalmas új újságért senki sem fogja ott hagyni a régi jó lapját és ez oka annak, hogy egy csomó új vállalat nem tud sehogy sem prosperálni. Ekkor azután az első dolog szidni a közönséget, amely nem karolja fel az új vállalatot Pedig annak a szegény közönségnek igaza van. Helyes és jó érzéke van a magyar közönségnek arra, hogy a rossz dolog ne érdekelje, ellenben a jó és érdekes njítás iránt rokonszenvvel viseltessék és azt támogassa. Legalább azt mutatja az az óriási érdeklődés, melylyel a magyar közönség az ő legrégibb szépirodalmi mai lapjának, a „Fővárosi Lapoknak átalakulását és megbővített újabb alapokra való fektetését fogadta. De hát ezt az érdeklődést nem is lehet csudálni. Az új szerkesztő, Porzsolt Kálmán maga köré gyűjtve a mai magyar irodalomnak úgyszólván minden számottevő munkáját — nap nap után olyan lapot ad a közönségnek kezébe, mely teljesen konkurrencián kívül áll Napról-napra újabb meglepetéseket szerez, érdekes irodalmi és politikai csemegékkel látja el a lapot, a legteljesebb francia leleményességgel, anélkül, hogy a nemzeti talajt kieresztené a lába alól s a nélkül, hogy nemzeti jellegét elvesztené a lap. Az irodalmi s művészeti körökben, a kávéházakban s a legelőkelőbb társaságokban nap nap után eseményszámba megy a lap minden egyes száma, melyben a mellett, hogy a szépirodalmi rész egy nap is annyit, sőt többet foglal magában, mint akármelyik szépirodalmi hetilapban — hát a mellett telve van az aktuális eseményeknek szellemes, könnyed és irodalmi értékű feldolgozásával. A „Fővárosi Lapok“ újjáalakításának rövid ideje alatt is, december 16-ika óta, mióta terjedelme politikai tartalommal is megbővült, teljesen kiérdemelte azt a címet, melyet adtak neki: az ötletek újsága címét. Mindjárt első számában pompás ötlet volt adni a király ama tollának hű mását, melylyel az egyházpolitikai törvényjavaslatokat szentesítette. Karácsonyi mellékletül pedig legkiválóbb magyar íróktól közölt egy csomó kis színdarabot, melyeket a családokban otthon, pompásan elő lehetett adni. A „Műkedvelők színházá‘”-nak (ez volt a lap karácsonyi mellékletének a címe) akkora kelete volt, hogy a megjelenés napján a déli órákban már a főváros egy elárusító helyén sem lehetett kapni egy karácsonyi számot sem. És az is kitűnő ötlete volt a lapnak, mikor üres és elcsépelt reklámhirdetések helyett, teljesen a fővárosi színházak színlapjainak mintájára és ugyanazokkal a betűkkel, csalódásig hű szinlapokat nyomatott, melyeken az előadó személyik neve helyett a lap munkatársainak neve szerepel. A Fővárosi Lapok szinlapjának kiragasztása napján az egész főváros ezekről az ötletes szinlapokról beszélt, s egyes szinlapok előtt valóságos csoportosulások voltak. Most legutóbb pedig a farsang kezdetére, Vízkereszt vasárnapjára, egy a magyar literaturában páratlanul álló számmal kedveskedett olvasóinak. A lap külön mellékletkép adott egy illusztrált táncrendet, melynek minden számát a magyar irodalom jelesei írták. A csárdást: Ágai Adolf, az első négyest: Porzsolt Kálmán, a tipegőt: Endrődi Sándor, a cotil- font: Hevesi József, a mazurkát: Lipcsey Ádám, a II-ik négyest: Vértessy, a keringőt: Makay Emil, a szimórát: Abonyi és igy tovább. A táncrendben az írók autogrammjai voltak s ezenkívül minden egyes dolgozatot külön illusztrált Faragó, ez idő szerint a legkitűnőbb magyar illusztrátor, a ki a „Fővárosi Lapokénak állandó rajzolója. A lap teljesen új nyomokon halad s szerkesztősége, összetoborozva a magyar írók legjelesebbjeiből — nap nap után újabb kellemes és érdekes meglepetéseket szerez az olvasóinak, úgy, hogy a magyar hírlapirodalom valósággal dicsőségét ülheti ebben a lapban, mely az első igazán modern előkelő magyar újság. HÍREK. — Kinevezés. Csuppay Ferenc törvényszéki aljegyző e héten kapta kinevezését a helybeli járásbírósághoz albirónak. Gratulálunk. — Telefon hírek. A telefon előfizetők ismét kettővel szaporodtak. A római kath. egyházé 91., Rotter Móré 92. számú. — A kecskeméti központi takarékpénztár e hó 13 án tartja közgyűlését. A tiszta haszon 24,618 frt 77 kr., melyből 1000 drb. részvény után 12 forintjával 12,000 frt osztatik ki. A tartalékalap 8000 frt rendkívüli dotatiót kap s a jövő évre 2000 frt nyeremény vitetik át. Ugyanennyi jött át 1893-ról is. — Nyilvános köszönet. „A kecskeméti ev. ref. jogakadémia hallgatóit segélyző egyesület“ nevében ez úton is hálás köszönetünket nyilvánítjuk Kecskemét th. város tek. tanácsának, a „Kecskeméti Kereskedelmi hitelintézet és Népbank“ tek. igazgatóságának, a helybeli ev. ref. jogakadémia t. tanári karának és t. Metzger Béla helybeli könyvkereskedő úrnak, hogy 25 - 25 írttal a segélyegyesület alapító tagjai közé lépni szívesek voltak; továbbá ugyancsak Kecskemét th. város tek. tanácsának, hogy egyesületünk könyvtára felállítására 75 írt segélyt, főtiszt. Szabó Ferenc n.eleméri plébános úrnak, hogy 45 kötet könyvet, és végül főtiszt. Hanusz István főreáliskolai igazgató úrnak, hogy 2 kötet könyvet volt szives könyvtárunk részére adományozni. Fogadják ismételten a fentnevezett testületek s egyesek nemeslelkű adományaikért a segélyegyesület forró háláját és őszinte köszönetét. Kecskemét, 1895. január hó 10. Dr. Kovács Pál jogakadémiai igazgató. Burdács Rezső segélyegyleti elnök. — Mennyegző. Sántha Lajos evang. egyházi főgondnok leánya Mariska, e hó 9-én d. u. esküdött örök hűséget Hollósi Alajos félegyházi cukrászszal a reform. templomban. Násznagyok voltak nagytiszteletű Laukó Károly és Farkas Mihály urak. Az esküvőn díszes közönség vett részt s a lakodalmi vigasság a legderültebb hangulatban folyt le. Tartós boldogságot kívánunk az ifjú párnak. — Hymen. Steiner Mihály úr, könyv- és zeneműkereskedő f. hó 6-án, vasárnap este ülte eljegyzési ünnepélyét Schwarc Szidike kisasszonynyal, özv. Schwarc Antalné úrnő szeretetreméltó, kedves leányával. Gratulálunk a fiatal, új párnak. — A vadmacska. Munka után édes a nyugalom, ezt tartja az emberiség már ezer évek óta, ezt tartja az érdemes egyházi főgondnok úr is, kinek szokása a jól végzett munka után pihenőre a tanya csendjébe vonulni. Az ünnepekben, amelyek tudvalevőleg tizenkét nappal későbben esnek, mint más keresztyén egyházaknál, minél fogva valamelyik, (ki tudná melyik?) főgondnok Kossuth halálakor a gyászzászlót 12 nappal később tetette ki, — nos tehát az ünnepekben dolgát pontosan elvégezte; össze számlálta az élőket, (ez könnyen ment), össze számlálta a holtakat is, (ezek már többen vannak) s mindent rendben talált; a templomot, temetőt, kiszellőztette s mint ki dolgát jól végezte, ment a tanyára szokott üdülését végezni. Éppen a tanyaház környékét vette szemügyre, mikor egy különös, de nem egészen ismeretlen állat vonta magára figyelmét. Hasonlított az állat a macskára, de oldalán a sávok mintha élesebben tűntek volna ki, a fülei mintha hosszabbak lettek volna, mint más közönséges macskának, s őrülten futkározott ides tova, mely körülményeknél fogva a jó tutor kisütötte, hogy az a különös jószág nem lehet más, mint vadmacska. Berohant a házba (a tutor úr) le kapta a falról fegyverét, azzal pedig a vadmacskát. Nagy diadallal hozta haza a kiváló zsákmányt s dicsekedve mesélte, hogy — vadmacskát ejtett. Másnap elküldte a harangozóval (ne egye hiába az eklézsia kenyerét!) egy szűcshöz a vadmacskát, hogy bőrét dolgozza fel valaminek. A szűcs mikor meghallotta a harangozótól (kinek fellebvalója iránti kötelesség állításának hitelt adni) az állat nevét, megcsóválta fejét, s mosolyogva mondta: „Hát lesz ez nagynak elég nagy macska, de nem vadmacska!“ — A síkos járda miatt. Mester Gergely e hó 9-én d. u. hazafelé jőve, a Jókai-utca végén Kele József háza előtt a rossz, síkos járdáról oly szerencsétlenül csúszott le a járda mellett levő gödörbe, hogy jobb lábszára bokán felül eltört. — Szép újévi ajándék. A Budapesten működő Hungária műtrágya részvénytársaság a kecskemétvidéki gazdasági egyesületet szép újévi ajándékkal lepte meg. Ugyanis, ajándékul küldött annak kisérlettételre olyan szőllőjavítás céljából összeállított három holdnyi területre alkalmazható 9 métermázsányi műtrágyát, amelynek mázsája 12 frt 50 krba kerül. Ezen szép és értékes ajándékot, nevezett egyesület a közérdekben hálás köszönettel fogadta a küldeményt saját új ültetésű 6 holdas szőlőtelepén, mihelyt az idő engedi, előzetes ímkave 2. 87.