Kecskeméti Lapok, 1896. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

1896-07-05 / 27. szám

XXIX. évfolyam. 27. szám. 1896. július 5. Kcskeméti lapok Előfizetési dij: Egész évre 5 frt, fél évre 2 frt 50 kr., Szerkesztőség: V., Klapka­ utcza 162. Telefon sz. 106 negyed évre 1­­rt 50 kr. Egyes szám ára 12 kr. . . , J 1 . , ... hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Hirdetmények jutányosan számíttatnak. — Nyílttéri közlemény lOil­lKül GS tfilSRufillfil fiCtllfip« Kiadóhivatal: III., Jókai­ UtCza 186. Telefon SZ. 81. soronként 30 kr. hová az előfizetések, hirdetmények és a lap szétküldésére vonatkozó Bélyegdij minden beigtatás után 30 kr. felszólalások intézendők. K Kecskemét ünnepe. Ritka szép s lélekemelő ünnepély volt az, melyet Kecskemét város közön­sége f. hó 27-én és 28-án tartott. Fé­nyesen megmutatta a város minden egyes polgára, hogy midőn a hazáért, a ki­rályért tenni kell valamit, akkor elfelejt minden vallási és politikai ellentétet, minden haragot és irigységet s egy sziv­­vel lélekkel vesz részt mindenki ama magasztos és lélekemelő ünnepen, mely Isten szabad ege alatt tartatott, mint hajdan párduczos őseinké, hálát adván a Gondviselésnek, a magyarok Istenének, hogy bennünket egy viszontagságteljes évezreden keresztül megvédett és megol­talmazott ! Valóban szükségünk van ily egyet­értő ünnepélyekre, melyek növelik az egyetértést, ápolják a testvériséget s fej­lesztik a nemzeti érzést és a hazafias lelkesedést. Nem akarunk azonban a szavakkal játszani, mi e szép emlék alatt nem a lármát, üres hazafiasságra hivatkozást értjük, nem a mondva csinált lelkesedést, hanem azon léleknemességet, mely min­den érdek nélkül ideális lelkesedéssel küzd a társadalom fejlődése­ és a nép boldogulásáért, békés, becsületes munká­val dolgozik a saját és a közélet jóvol­táért; értjük azt a testvériséget, mely megbecsül minden társadalmi állapotot, tisztelettel viseltetik mások meggyőződése iránt s legfőbb üdve az önzetlen haza­­fisággal és testvéri jóakarattal teljesített munka üdvös eredményében keresi ju­talmát. Egyébiránt a szép ünnepély a következő­képpen folyt le: I.A kivilágítás. Kétségbeesés fogott el mindenkit, midőn 27-én reggel felébredve az esőcseppek tompa locsogását hallotta; kétségbeesés azért, hogy az estére tervezett kivilágítás nem fog sike­rülni. De azért mindenki szívesen hozzálátott ablakának feldíszítéséhez, még az esteli 7’/2 órai miniature felhőszakadás sem nagyon vál­toztatott a kedélyállapotokon. Elsötétült min­den, az eső zuhogott és egyszerre kigyult a város minden ablaka, fénysugárárt lövelve a járókelők ezreire. Mert az a csekély malheur, hogy esett az eső, senkit sem marasztalt benn a szobában, hanem mindenki a várost járta keresztül kasul, hogy a fénytengerben gyö­nyörködtesse szemeit. Legimpozánsabb látványt nyújtott a vá­rosi székház ezer meg ezer mécsestől ra­gyogó tömbje, melyhez hasonlót a pesti kivi­lágításnál sem igen láttunk; szép volt a kath. nagytemplom, a zsinagóga és a takarék pénztár is. Minden háznál, még a legszegé­nyebb ablakában is 2—3, sőt több mécses és gyertya világított, több helyen festmény­ek, virágok voltak kitéve s mondhatni, némely helyen a kivilágítás egészen meglepett ben­nünket. Legszebb volt a nagy­kőrösi utcza, a piacztér, a­hol különböző színű tűzkígyók gyönyörködtették a járókelőket, továbbá a vásári, halasi, Jókai és a csongrádi­ nagy­­utcza; szép volt Fekete Mihály könyvkeres­kedő üzlethelyiségénél levő díszítés, a­hol jobbról a király, balról Árpád lovas alakja volt látható, középütt ezen felírás: „Szabad hazánk örökké éljen!“ Mellette említendők Prikkel üvegkereskedő, Steiner Mihály, Lőw Ernő, Fonciére bizt. társulat, Nagy Lajos, Papp György, Molnár J., Koritsánszky J., Zsitvay B., Csolnoky E., Kohn J., Lédeczy István, Sárközy József, Bódogh Ferencz, a ref. bazárépület, Papp Sándor, a gör. kath templom, Gallia E., a collegium, a városi köz­épületek, iskolák stb. díszes kivilágítása. Bár a kivilágítás 10 óráig volt tervezve, mégis sok helyen egész éjjel világítottak a mécse­sek és gyertyák. II. Az ünnepély. Kora reggel, alighogy a nagy torony órája elütötte a 6 órát, erős tarac­klövések jelezték Kecskemét város millenniumi napját. Reggeltől kezdve nagy tömeg hullámzott a „városház-téren“, egészen egynegyed 11 óráig, a midőn az ünnepély megkezdődött. Ifjak és öregek, gyermekek és férfiak, leányok és asszo­nyok jelentek meg ezen az ünnepélyen, ezren és ezren, hogy tanúi legyenek ama nagy pillanat­nak, midőn a kath. egyház ősz pásztora is. Bogyó Pál apátplebánus úr imáját intézi az Egek Urához, hogy ezt a drága hazát, ezt az „istenadta“ drága földet tartsa meg a Gondviselés az idők végeiglen; igen, eljöttek ezért, hogy egyesítsék szívük igaz óhaját és érzelmét az agg lelkipásztor kivánataival és érzelmeivel. Ennek a magasztos momentumnak a­kik tanúi voltak, sohase felejtik el a nap magasztosságát, a testvéries egyetértést és honfiúi lelkesedést. A remek beszéd igy hangzik : T. Közönség! A magyar nép május elsőtől fogva foly­ton ünnepel. Ezredéves fennállásának öröm­napjait üli. Ma pedig országos népünnepet rendez, hogy örüljön a hazának minden fia s a közös öröm felemelő érzése hassa át mind­nyájunk kebelét. Hiszen a haza, melyet ünneplünk, mind­nyájunké, tehát örüljünk midnyájan, ünnepel­jünk mindnyájan és dicsőítsük mindnyájan ezt a szép magyar hazát, melyhez annyi fény és dicsőség, de egyszersmind annyi küzdelem és balsors emlékei s érzelmei kötnek bennünket. Jól esik örvendező lelkünknek, hogy a haza örömnapjaiban velünk érez az egész vi­lág. Íme ezredéves ünnepségeink alkalmából KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCZÁJA. Reminiszczencziák. • Eltávozott az utolsó mohikán is. Nem ma­radt semmi hátra a lefolyt diákkongresszusból, csak néhány jó emlék, rossz gyomor és a jogász mulatságot fennen hirdető zászló, ott a Beretvás előtt, no meg a kontók. Egy igen csodálatos dolog tűnhetett fel Önök előtt, kedves olvasóim, hogy egyetlen affaire sem történt a sok mulatság alatt. Nagy dolog ez a mai korban. Azaz pardon! Hisz oly nagy számmal történtek sebesülések, hogy azoknak számát sem tudjuk adni. Csakhogy ezeket a sebesüléseket a kecskeméti szép hölgyek okoz­ták. A kis Amor hatalmas, mondhatni csodá­val határos dolgokat miveit. Megrögzött agglegényjelöltek mondtak le a kongresszus ideje alatt azon szándékaikról, hogy nőtlenek maradnak s kijelentették, hogy Kecskemétről fognak nősülni. No de vigasztalásul szolgál­hat nekünk férfiaknak az, hogy a hölgyek szive sem maradt érintetlen a lefolyt szép idők alatt. Bizony-bizony sok szomorú arczocs­­kát lehetett látni a távozás napján. S csakis abban lelte vigaszát, úgy a távozó, mint az ittmaradt, hogy majd eljő a tél s majd csak lesz valami diákszövetségi estély. Ez bizo­nyos dolog, mert az elnök (az a csinos szőke fiú) megígérte. Haj! csak úgy sikerülne az is, mint a mostani mulatság, sóhajtja fel egy két szivecske. De vájjon ott lesz-e ő? Ki tudja azt? Merül fel a kétség sötét felhője. Milyen jól is mulattak akkor azzal a sok bohó gyermekkel. Volt panama négyes is. Az rendezte a ki másnap a rózsaünnepélyen lámpá­val keresett — de nem talált—csúnya lányt. De hiszen nekem nem az volt szándékom, hogy ismert dolgokat írjak le, hanem azokat a stikliket, a­melyeket nem mindenki látott.­­ Igen hölgyeim, Önöknek írom e sorokat, hogy lássák milyenek voltak „Ők“, mikor nem voltak annyi szép szem ostromának kitéve. Első volt az ismerkedő estély. Erről nem lehet sokat írni. Még mindenki idegen­­ volt és fáradt. Siettek mindnyájan kipihenni az út fáradalmait. De nem lehet említés nél­kül hagyni azt a nagy fölfedezést, melylyel az egyik kongresszusi tag az összegyűlt vendégeket és házigazdákat megörvendeztette. Ez a kongresszusi kalap volt. Valamelyik kereskedésben látta meg ezt a kalapot — mely­­ más alkalommal kerti kalap szokott lenni — a kongresszus gigerlije s egy percz múlva már aranyért sem lehetett volna hasonló ka­lapra szert tenni. Másnap este mindenki friss erővel jelent meg a város bankettjén a kaszinóban, jelezve már előre, hogy ma világra szóló czéczó lesz. S csakugyan a notabilitások távozta után elkezdődött a heccz. Miután beláttuk, hogy a kaszinó helyisége alkalmatlan, erre nézve (mert később nehéz lesz az emeletről lebotor­kálni) áttettük a hadi tábort a Beretváshoz. Itt azután megindult a mulatság. Először is szemlét tartott a vigalmi bizottsági elnök a mulatozók felett. Trónjával együtt felhelyez­tették evégből a biliárd assztalra, az alattva­lók pedig zeneszó mellett defil­roztak el előtte. Nem lehet csodálkoznunk, hogy a fárasztó menetelés két embert az üdv hadseregéből levett lábáról úgy, hogy kénytelenek voltak leülni a földre. Ezeket azután a gyászinduló hangjai mellett kellő végtisztességben részesí­tették a bajtársak. Mondhatom, igen megható jelenet volt ez. Igen sokan egymás nyakába borulva zokogtak, sőt többen el is ájultak a fájdalom súlya alatt. Fájdalmas dolog is ké­rem, két ily tevékeny tagját a társadalomnak egyszerre elveszíteni. No de az idő a legjobb orvos, csakhamar behegesztette a szívünkön ütött sebet. Segítette elfeledtetni a fájdalmas jelenetet, kongresszusunk néhány tagja, kik korunk legdivatosabb tánczát, a kalamaj­kát oly preczizitással adták elő, hogy bámu­latra ragadták a nézőket. Nem szabad figyelmen kivül hagynunk akadémiánk egyik legterjedelmesebb alakját, ki könnyed s elegáns mozdulataival méltó feltűnést keltett. Kár, hogy eddig nem láthattuk. De egy sajnálatos jó tulajdonsága van, hogy miként a trouba­­dourok csak éjjel mer megjelenni a hölgyek ablakai alatt s ott zenével adja tudtukra szíve hő lángolását. Június 18-án hágott az izgatottság tető­pontjára. A borbélyokat valósággal ellepték úgy, hogy azok nem tudtak hova lenni a sok munkától. Egyik szépítőművész, midőn belép­tem hozzá, éppen egy őrizetlen pillanatban, belevetette magát egy székbe és nagy hangon kezdte mondogatni, hogy „elől félrövidre“ és azután önmagát kezdte nyírni. Nevetve kér­deztem tőle, hogy mit csinál? Eleinte zava­rodottan hebegett szegény fiú, de a­mint ké­sőbb bevallotta, annyira belejött a szépítésbe hogy most is azt hitte mást nyit meg. De

Next