Kecskeméti Lapok, 1897. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1897-01-03 / 1. szám
Tisztelt olvasónókhoz! A „Kecskeméti Lapok“ jelen számmal fenállásának 30-ik évfolyamába lép. Szép és eredményekben gazdag idő, mert városunk történetében új korszakot jelez ez a 30 év, melynek előidézésében és megalkotásában jelentős rész jutott mindenkor lapunknak. Ha végig vizsgáljuk lapunk évfolyamait, városunk történetének hű képe tárul elénk, melynek egyes fejezeteit avatott tollal irta meg mindannyiszor lapunk történetirója. Lapunk alapításától máig, mindenkor a szabadelvű haladás zászlaját lobogtatta s ha a szerkesztő személyében többször történt változás, a lap iránya mindenkor a régi maradt. Immár betelt másfél éve annak is, hogy a „Kecskeméti Lapok“ szerkesztését nem minden aggály nélkül átvettük s jeles munkatársaink ügybuzgósága és segítségével a kellő irodalmi színvonalra emeltük. Amit akkor a szerkesztőség ígért, nemcsak az utolsó betűig beváltotta, hanem ".-önbnerrfóvását ’ ÍT ' 'rév 'S és anyagi haladásának előmozdítására irányuló» törekvésében, mint a jó ízlés, tárgyilagosság és személyeskedéstől teljesen ment irányczikkeivel mindenkor a közérdek és a társadalom nemesítésére használta föl. Lapunk minden üdvös, hasznos és hazafias eszmét lelkesedéssel karolt föl, a városi közügy és kulturális intézmények fejlesztését irányzó czikkeinken kívül a közfigyelmet érdemlő eseményeknek lehető teljes és hű ismertetése és irodalmi becscsel bíró tárczaközlemények és tanulságos, tudományos középczikkek közlésével igyekeztünk közönségünk igényeit minél teljesebben kiéleíteni. A becsületes, önzési nélkül teljesített munkásság által szerzett önérzettel bocsátjuk a tisztelt közönség bírálata alá eddigi működésünket, egyszersmind kérjük tisztelt olvasóinkat, ha eddigi irányunk és működésünk megelégedésüket kiérdemelte, lapunkat további támogatásukban részesíteni szíveskedjenek. Lapunk igen tisztelt munkatársainak pedig, kiknek szellemi közreműködésével sikerült eddig is lapunkat változatossá tenni s kellő irodalmi színvonalra emelni, midőn ez úton is köszönetet mondunk, egyúttal kérjük, hogy további hasznos munkálkodásukkal kitűzött czélunk elérésében bennünket gyámolitani sziveskedjenek. Kecskemét, 1897. január 1. A „Kecskeméti Lapok“ szerkesztősége, becsű epochalis művekben véste a történelem lapjaira, országos kiállításával az egész világ elismerését, utánozhatlan hazafias fellendülése és pazar fényével a külföld bámulatát vívta ki: méltó büszkesége a lefolyt évnek. De szomorú emléke lesz a millenniumi évnek az augusztus 7-iki tátorján, mely hazánk életerét képező közgazdaságunkon mérhetetlen sebet ütött. És ha városunk millenniumi évét akarjuk méltatni, hazafias büszkeség tölt el mindnyájunkat, mert a lefolyt esztendő oly gazdag volt alkotásokban, hogy az méltó helyet kér az országos ezredévi ünnepségek sorában. Nemcsak a külső nyilvánulások imposzíns fénye által, nemcsak az ünnepélyességek komoly fenségességével szerepelt városunk a lefolyt évben, hanem a városi székház, a gyönyörű színház, a kecske- szét-tiszaughi vasút, a villanyvilágítás és sok kulturális alapítások által maradandó emléket és hervadhatlan dicsőséget ad át a jövőnek. De ismét a szomorúság keservei szólítják össze szívünket,, mert visszaemlékezünk arra, hogy a talál közöttünk , ily kelvetlenül diult. Elragadta közéletünk koronáját, felejthetlen emléki polgármesterünket, Lestár Pétert. Vele együtt a közéletnek sok derék csaknem pótolhatlan tagját, legutóbb társadalmi életünknek egy kedves, feledhetlen tagját, Pócsy György királyi közjegyzőt ragadta el a halál. Legyen áldás emlékezetükön. Öröm és bánat találkoznak tehát emlékünkben, újra meg újra felidézzük az elmúlt év KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCZÁJA, Mért emlékszem ?. . Mért emlékszem mindig reád, Üdvvel teljes szép alkonyon, repedő vágygyal egyaránt, (ilt Ha betegség s gond terhe nyom ? Meddig tart e lelki kényszer, Meddig tűn még nyugodalmam, S ha ihlet je, dalra készen, Mért csak rólad szól a dalom?! . . . Ott maradtál messzi tájon . . . Kétszer tűnt a nyár azóta, S eltűnt, mint egy édes álom, Szép hazádnak kéklő orma, Mégis mindig, derűs nyárban, Szép tavaszon, komor őszszel Bánt az emlék s bús danába Olvad lelkem búja össze . . . Mert fájdalom nékem a dal, Hogyha feléd száll a hangja, Hogyha bíbor alkonyatta! Lelkem rád száll andalgva. És az emlék keservében Régen eltűnt múltra mélyed . . . Föleszmélve s úsan kérdem: Mért is hallok én felőled?! . . . Oh de mégis . . . szóljon a dal, — Hisz az emlék olyan édes — Odaillik fájdalmával Árva lelkem éjjeléhez! Óh de mégis szóljon a dal Igaz húrján hő szivemnek, Hadd hirdesse bús panaszszal Dőlt reményét szerelmemnek ! Oh csak zengjen a s új ének S emlékező lelkem sírja: t, Reménytelen szerelmének !k Milyen örök, nagy a kínja ! ^— Koncz Mihály Gyűlöld a — nőket! — Monolog. — (A „Kecskeméti Lapok“ számára írta: Réthy Gyula.) Ne vegyék rossz néven, de elhatároztam, hogy monologizálni fogok. Nagy szó ez, kérem! De ugyan — miről? Gondolkoztam magamban. — Az időről? ... Hm . . . hm. Szép téma, de egy kicsit . . . unalmas. — Ah ... ah (sóhajt), úgy bizony. Engedjék meg kérem, de sóhajtanom kell, mivel a múltkori tározómmal, melynek azt hittem colossális, világfelforgató hatása lesz, egy omnózus, igen, egy omnózus hiba történt. Keményszívű redaktorom tudtul adja, hogy nem akarja a tárczát végkép megsemmisíteni, hanem hát — kegyelemből — közölni fogja, de csak a — hirdetések között. S a tárcza megjelent, de csúful meg is bukott. S kik voltak, kérem, ennek az okai? . . . — Ah, tisztelt uraim, a nők, igen, . . . a nők! (Kitörő gúnynyal és cynizmussal.). Mióta ezen nagy világon élek, ezen a hitvány sárdarabon, higyjék el kérem, de a nőket csak gyűlölni, de szeretni, ... óh, sohasem tudtam! — Oh a nők, vélekedtem mindig magamban, csak az emberiség megrontói, a társadalom megmételyezői és a földi élet mesterséges . . . pardon, természetes — megrövidítői! Hogy gyűlölségem milyen méltányos, elmondom ; de hogy unalmas ne legyek, nagyon kérem önöket, m. t. hölgyeim és uraim, halgassanak meg, hadd mondjam el az én egyszerű, de küzdelmekben és keserű csalódásokban gazdag élettörténetemet! . . . Három hónapos voltam, úgy emlékszem mintha csak most lenne, dajkám engem jól bepatyulázottan, kényelmes pólyában vitt ki sétálni a sétányra. Arra is egészen pozitíve emlékszem, hogy szép nyári idő volt. Vig hadfiak sétáltak a liget százados tölgyei között. Amint engem a dadanéni alvásra akart kényszeríteni, oda jön ám egy káplárbácsi. Beszélgetnek s ah, a káplárbácsi megcsókolja a dadanénit s gyalázat, a néni nem sikított egy cseppet sem, bizony nem, még csak segítségért sem kiáltozott,mint a mama múltkor, midőn őt egy egerecske megkergette!), hanem rettenetes: még ő is megcsókolta a katonabácsit, még pedig — kétszer. S ezt nekem látni s eltűrni kellett! Ép ekkor érkezett oda a mama. A bácsi hetykén szalutál. A néni elpirul. A mama pedig kérdi a dadanénit: — Mit csinál a gyerek ? — Jaj, nacscsága, ez a gyerek rettentően haszontalankodik, úgy kiabál, mintha nem volna ínyére valami, mondja a dadogó dadanéni. Olyan vásott egy rossz ficzkó! Ugye — Káplár úr? — Nem . . . azaz . . . igen, mondja a bácsi. — Jaj fiam, szólt a mama, csendesen kell magadat viselned. Mit mondanak később, ha az XXX. évfolyam. 1. szám. 1897. Január 3. Kecskeméti lapok Előfizetési dij: Egész évre 5 frt, fél évre 2 Irt 50 kr., Szerkesztőség: V., Klapka utcza 162. Telefon sz. 106. negyed évre 1 Irt 50 kr. Egyes számra 12 kr. , , , , ’ tel, +*1 hová 1 szl''em' részét illető minden közlemény intézendő. Hirdetmények .jutányosan számíttatnak. — Nyílttéri közlemény fOlülKSl 6S 13.rSilfl3.lHll IlGtllap. Kiadóhivatal: III. Jókai Utcza 186. Telefon sz. 81. sórónként 80 kr. hová az előfizetések, hirdetmények és a lap szétküldésére vonatkozó Bélyegdij minden beigtatás után 30 kv. felszólalások intézendők. Boldog újévet! Ismét egy év gördült le a múlandóság tengelyén. Egy nagy év örömei és veszteséginek emléke vésődött, emlékezetünkbe. Gazdag volt ez az év édes hazánk dicsőségét messze hangoztató nyilvánulásában, de egyúttal bőséges részünk volt az elemi csapások által előidézett szerencsétlenségben is. A millenniumi év, mely Magyarország ezeréves fennállásának emlékét maradandó