Kecskeméti Lapok, 1898. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1898-01-02 / 1. szám

­ fő 7V . J , J/gUZ/­ XXXI. évfolyam. 1. szám, 1898. január 2. KECSKEMÉTI LAPOKÉ Előfizetési dij: Egész évre 5 írt, fél évre 2 írt 50 kr., I . Szerkesztőség: V., Klapka-utcza 162. ^ negyed évre 1 frt 50 kr. Egyes szám ára 12 kr. POlitiKal 6S táPSHClH IlTll HGtlläD. havi a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Hirdetmények jutányosan számíttatnak.­­ Nyílttéri közlemény Kiadóhivatal, III., Jókai­ Utcza 186. Telefon SZ. 81. soronként So kr. Meg­jelen minden vasárnap, hová 81 előfizetések, hirdetmények és a lap szétküldésére vonatkozó Bélyegdij minden beigtatás után 30 kr. I felszólalások intézendők. Egy emberöltő. Szokás szerint harmincz évet vesznek egy emberöltőnek. — A Kecskeméti Lap­ok a mai számával lép a harmincz­­egyedik év­folyamába, miután ha tényleg nem is, — de a polgári­k szerint harminczadik évfolyamát betöl­­ötte. — Madarassy László, az első szer­kesztő és alapitó ugyanis 1868 október havában kezdette meg s igy az első év­folyam nem egészen három hónapos volt. Harmincz év! Bizony hosszú idő s azoknak egy része, a kik jelenben e lap kör­ül sorakoznak, — mint szerkesztők, munkatársak vagy olvasók — harmincz év előtt még gyerekszámba ment, vagy nem is volt. Harmincz év előtt egymást váltották azok, a­kik e munka terhét vállaikra vették, sokan meg is haltak s a lap már csak emléküket őrzi. Nem dicstelen volt az a pálya, mit e Lapok megfutottak s mindvégig meg­felelt ama czéljának, hogy városunkban a közmivelődést gyarapitsa, — a város ügyeit kellő világításban megösmertetni igyekezzék s a politikában a mérsékel­tet­­b ^ elemet a hasznos munkálkodás . J’/V. 1. 11 tkJ v. i á uuL tói (5iixCUj vxi» V GitárS i¥agyon nehéz napjai, mikor a hajdarii való Deák- és Tisza-párt állt egymással szemben s mikor még az újságírás mestersége sem volt kifejlődve s a politikai harcz bizony sok részben a más véleményen levők kisebbítése volt. Nem is volt csoda; a véremesebbek még akkor nem tudták felejteni az 1848-iki fényes és az 1849-iki gyászos napokat s a szabadságharcz után következett cseh Beamterektől kiállott szenvedéseket. Az 1868-iki kiegyezésben ne­m láttak egye­bet, mint a függetlenség temetőjét s azt egyenesen a magyar érdekek elállójá­nak tartották. Országszerte nagy volt a küzdelem a két párt között, a mely vá­rosunkban is erős harczba szállitotta a politikai élet szereplőit. — Kiss Miklós, Lestár Péter akkor szemben állottak s oly mérges polémiát folytattak egymás ellen, a mi ma már a helybeli lapokban elő nem fordul. De nehéz napok voltak a fúzió utá­niak is, mert a nagy kisebbségben maradt függetlenségiek szintén erős küzdelmet folytattak azok ellen, a­kik az 1867-es párt erősítésére tömörültek.­­ Ám ezek lezajlása után csöndesebb napok követ­keztek ; a legvérmesebbek is látták, érez­ték a kiegyezés áldásait s ha nyíltan el nem is ismerték azt, fegyvereik éle na­gyon megtompult a való igazsággal szemben. És ma — harmincz é­v után — füröd­hetnek a lyist­s égbe- mit elértünk kivívtunk, a­mely nagy munkában — mint a munkások legszerény­ebbje — a Kecskeméti Lapok is kivette a maga részét. Lankadatlanul mindig ott voltunk a munkálkodók között,­­ a czélt, az eszmét soha egy perezre sem tévesztünk szemeink elől, jogunk van tehát reá, hogy harmincz év munkája után ön­érzettel tekintsünk vissza a becsületes munkára, emelkedett érzelmekkel gyö­nyörködjünk a sikerben s bizalommal tekintsünk a jövőbe. Azok a bölcsek, a­kiknek politikai vezérletét követtük, ihletett próféták vol­tak, a­kik jól tudták, hogy a zajtalan, nyugodt napsugár leveszi a vándor kö­pönyegét, míg­el háborgó szélvész arra nem képes, mert ha tépi, rángatja, csak annál jobban magára húzza az azt. íme, sok gyászos félreértés után a király és hű népe egyek érzelmeikben és törekvéseikben. — A nemzet vágyai egymás után teljesedésbe mennek, — sőt több történik, mint a mennyit remélni mertünk, mikor honfibánattól kesergő szívvel énekeltük, hogy nem lesz mindig a magyarra éjszaka. — Meg bizony, megvirrad még valaha, sőt mi már lát­juk a virradatot, a kelő nap piros suga­­rait, érezzük a jól eső szellőt, mit a haj­nal derengése hoz magával. A katonai akadémia, a budapesti kaszárnyák, a Gellérthegyi erőd, a Henczi-szobor, a sárga-fekete zászló eltávolítása, a magyar udvartartás mind, mind e hajnalnak derűje. — Az istenben boldogult királyfi imádott magyar hazánkról beszélt, a fel­séges király tiz szobrot ajándékoz a nem­zetnek, a mely — mint ajándék is — értékes és becses, de értéke százszorozó­­dik az által, hogy ő maga szabja meg. A KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCZÁJA. Breznay Géza. A magyar vidéki színészet kitűnősége e férfiú, a­kire büszkén és tisztelettel tekint a magyar Színész-Egyesület minden egyes tagja, mert nemcsak mint színművész, mint a Szí­nész-Egyesület és Nyugdíj-Egyesület megalko­tóinak egyike, de önzetlensége, hajthatatlan szilárd jelleme és igazságszeretete által is kivívta magának az egész magyar vidéki szí­nészet osztatlan tiszteletét. Azt hiszem, hogy nem végezek fölösle­ges munkát, ha vidéki színészetünk eme büsz­keségének életéből, 40 éves színészeti jubile­um­ának alkalmából egyet-mást tudomására hozok Kecskemét város mélyen tisztelt szín­házlátogató közönségének, a­kinek elismeré­sét szintén kivívta a maga részére. Breznay Géza született 1840-ben Sátor­­alja-Ujhelyen. Édes­apja, Breznay István, Zemplén megye főorvosa volt; édes­anyja pe­dig az egész magyar nemzet imádata tárgyá­nak, Kossuth Lajosnak édes nővére volt, Kos­sut­h Karolina, a­ki azonban még 1848-ban meghalt. Ilyen kiváló családból származva, kitűnő nevelésben részesült. A híres sárospataki kol­légiumban elvégezve a 8 gimnáziumot, az utolsó években a jogot is tanulta s nagy­bátyja irodájában praktizált, a ki Sátoralja- Ujhely legjelesebb ügyvédje volt. De egyenes lelke nem birt megbarátkozni az ügyvédi pályához azon korban különösen szükséges cselfogásokkal, más pályát keresett magának. Mérnök akart lenni s e végből gróf Schön­­born munkácsi uradalmába ment gyakornok­nak, de itt csak három hónapig tudott meg­maradni, mert jeles rajzoló és kitűnő számoló lévén, kizárólag csak irodában alkalmazták, a mihez nyugtalan vére és szabadság után vágyó természete nem tudott hozzászokni. Visszament tehát újra Sáros-Patakra tanul­mányait folytatni és e lépése döntötte el sorsát. Sáros-Patakon ugyanis 1858-ban Hu­­bay Gusztávnak azon kor egyik legjelesebb színtársulata ütötte fel sátorfáját, mert szín­házról akkor bizony még nem lehetett beszélni, hanem korcsmák udvarán, kocsiszínek alatt húzta meg magát Thália , és magyar papjai csak ponyvákból készült sátorokban áldoz­hattak múzsájuknak. Az ott látott hazafias darabok olyan ha­talmas erővel ragadták meg a 18 éves ifjú ábrándos lelkét, hogy nem törődve a kor elő­ítéleteivel, elhatározta, hogy maga is színész lesz. Ez elhatározását megírta atyjának, a ki bár nagyon­ felvilágosodott ember volt, de szintén nem volt ment a kor előítéletétől s igy minden áron neakiírta beszélni fiát, hogy a bizonytalan pályára ne lépjen. Azonban ő akkor is, mint egész életén keresztül, szán­dékának kivitelében, hajthatatlan maradt. Atyja, látva, hogy fiát elhatározásában meg nem akadályozhatja, átadott neki 200 frtot e szavakkal: „Ne mondd, hogy semmi nélkül eresztelek a világba, nesze, de többé reám ne számíts.“ Azonban nemsokára megbocsátott neki s 1862-ben bekövetkezett haláláig foly­tonosan segítette. Ennek köszönhette, hogy neki nem jutott ki annyi a nyomorból, mint a többi pályatársainak, a­kik akkor színé­szek voltak. Mint színész universal genie volt. Min­dent játszott és mindenben egyformán jeles volt. Sőt zeneértő ember lévén, néha a kar­mester-hiányt is pótolta. Bejárta Magyaror­szág legnagyobb városait s mindenütt ünne­pelte a színházba járó közönség. Sőt Buda­pesten, az István-téri színkörben, mint a kö­zönség kedvencze működött s a főváros leg­előkelőbb kritikusai nagy elismeréssel írtak mindig róla. Negyven év alatt egy perczig sem volt szerződés nélkül, nem pihent soha. Univer­sális művész lévén, minden előadásban részt vett s miután a délutáni előadások divatba jöttek, megtörtént, hogy egy hónap alatt 36-szor játszott. Ily fokú elfoglaltság mel­lett még a szabadidejét sem pihenésre hasz­nálta fel, hanem folytonosan tanult és zenei műveket komponált. De mindezek fölött, a­miért minden ma­gyar színész hálával tartozik neki , egyike PC Lapunk mai szám­a 16 oldalra terjed.

Next