Kecskeméti Lapok, 1898. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)

1898-07-03 / 27. szám

XXXI. évfolyam, 27. szám. 1898. július 3. KFCSTCF.MF.TT T.APQK Előfizetési díj: Egész évre 5 frt, fél évre 2 frt 50 kr., , , , I . . Szerkesztőség: V., Klapka­ utcza 162. negyed évre 1 frt 50 kr. Egyes szám ára 12 kr. Politikäl 6S tärSädälllll hötllä, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Hirdetmények jutányosan számíttatnak.­­ Nyílttéri közlemény : Kiadóhivatal, III., Jókai-UtCZa 186. Telefon SZ. 81. soronként Bt­­kr. Megjelelt minden vasárnap hová az előfizetések, hirdetmények és a lap szétküldésére vonatkozó Bélyegdij minden beigtatás után 30 kr. r. felszólalások intézendők. Villamos vasúti tanulságok. Lapunk múlt számában „Közgyűlés“ czím alatt tudósítást adtunk ama nagy jelentőségű határozatokról, melyeket a város törvényhatósági bizottsága 1. hónap 21-ik napján tartott közgyűlése alkal­mával a közúti és lajosmizsei kerekegy­házi helyiérdekű villamos vasút ügyé­ben hozott. Említettük azon szempontokat, melyek­nél fogva ezen vasút létesítését nagy jelentőségű vívmánynak tartjuk s igye­keztünk komoly érvekkel megc­áfolni azon ellenvetéseket, melyeket a tervezet ellenzői annak elfogadása ellen felhoztak ; végre pedig egész tárgyilagosan rámu­tattunk a kisebbség tévedésére és türel­metlenségére, melylyel főispáni önkény­ről beszélt és a tanácskozási termet elhagyta. A jó ügy és a közbéke érdekében annyira méltányosak kívánunk lenni, hogy a villamos vasút ellenzőinek komo­lyabb részét elismeréssel említettük föl, a­mely mindvégig részt vett a tárgyalásokon és igyekezett meggyőződéséhez képest munkálkodni a város javán. Midőn ezen elny.verésünknek kifeje­zést adtunk, azon reményt tápláltuk, hogy a közgyűlési tárgyalás tanulságai meggyőzik az illetőket arról, hogy a meg­nyilvánult közvéleménynyel és akarattal szemben saját akaratukat erőltetni oly makacsság volna, mely csak a közérdek ártalmával járna s ezért nem is említet­tük a tárgyalás árnyoldalait és szomorú tanulságait, melyek bennünket aggoda­lommal töltenek el. Nem így tett azonban dr. Horváth Ádám országgyűlési képviselő, bizottsági tag úr, a­ki lapjának múlt számában „Villamos vasúti tanulságok“ czím alatt egy egész csomó személyeskedést, kifa­­kadást és fenyegetést visz a küzdtérre. Szerinte a legelső „villamos vasúti tanulság“ az, hogy az említett zajos és a szenvedélyeket erősen felkorbácsoló közgyűléshez hasonló izgalmas közgyű­lések a legközelebbi jövőben ismét várha­tók s a történtek erősen veszélyeztetik a város békéjét. Szomorú dolog volna mindenesetre, ha mindez így lenne, de legyen meg­győződve igen tisztelt barátunk, hogy valamint ő „kötelességteljesítés“ czimen ezeket kilátásba helyezi,­­sőt a czikke végén még egyebeket is, mint pl. a béke megzavarását előidéző okok gyö­keres kiirtása, mely alatt tán az általa megrótt főbb tisztviselőkkel szemben al­kalmazandó megtorlást érti,­ ép úgy sem a város tisztviselői, sem azon intelligens és független polgárok, kik a villamos vasútnak a gőzmozdonyú vasút felett előnyt adnak, s ebbeli erős meggyőző­désüké! szavazat u.­? . ’ ■ támogatni elég merészek voltak, a város haladása érde­kében kifejtendő lelkiismeretes működé­sükben visszariadni nem fognak. Mi nem tudjuk, hogy a legközelebbi jövőben miféle ügyek kerülnek a köz­gyűlés napirendjére, de mindenesetre saj­nos dolog, ha dr. Horváth Ádám úr már előre tudja, hogy a mostani közgyűlés­hez hasonló izgalmas közgyűlések a leg­közelebbi jövőben ismét várhatók. Hátha nem is kerülnek elő legköze­lebb ily fontosabb ügyek, vagy ha igen, épen dr. Horváth Ádám úrral egy véle­ményen leszünk, mi lesz akkor az izgal­mas közgyűléssel és a fenti hatalmas főtanulsággal?! Vagy tán most már annyira megharagudott, hogy egy véle­ményen sem lehetünk nem politikai kér­désekben? ! Nem kívánjuk támadásait részletesen előadni, sem azokat megc­áfolás czéljából sorra venni, de mégis ráutalunk arra, hogy támadásai nélkülözik az igazságot s egyik igazságunk mindenesetre az, hogy dr. Horváth Ádám úr úgy a fölmerült tényeket, mint a fenforgó kérdéseket a legnagyobb elfogultsággal és szenvedél­lyel tárgyalja. Ezt egyébiránt maga is bevallja, midőn a főispánról azt állítja, „hogy türelmünk elfogyott, midőn láttuk, hogy a nyilvános kisebbség véleményét mondja ki a közgyűlés határozata gyanánt“. Valóban látszik, hogy ott már a türelem fogytán van, a­hol a kisebbséget nyilvános többségnek nevezik, pedig mindenki látta, hogy az eredeti javaslat mellett az egyik oldal csaknem egészen és a másik oldalról is sokan állottak föl, míg az ülve maradtak száma valósággal kisebb volt. Ilyen igazságérzettel mutatja be dr. Horváth Ádám úr olvasóinak a polgár­­mester és főjegyző szereplését is, állít­ván, hogy az tapintatlan, az ügy érde­mére nézve kitérő volt, hogy a komoly A KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCZÁJA. Kérdések. Mi régi ez a szó: „szeretlek“ ’S hányan daloltak róla már. Hol van, ki erről számot adjon, Bölcs filozófus, vagy tanár? Ki mondja meg, hogy hány kebelből Szakadt fel mély fájó sóhaj, ’S hányan fogják még megsiratni, Hol van ki tudja, merre vajh!? Hány ifjú élet dőlt már sirba E szóval ajkán „nem szeret ’S hányan fognak még sirba dőlni, Nem mondva ennél egyebet ? Hány ifjú lelket, megrakodva Ezer reménynyel gazdagon, Fog még e szócska összetörni Hol van, ki erre válaszol? ’S ki mondja meg? könyörgve kérdem, Hogy én tanácsot hol lelek. Mert elfeledve, meg nem értve Nagyon, de nagyon szeretlek . . . — ZÁDOR: A Kereskedő Ifjak majálisa. (..) ott kezdem, ahol a múlt héten, nem ugyan a „atuárt-galléros fenséges asszony­káról“, hanem egy boldog és buzgó elnökről vagyok bátor, tisztelettel kívül jegyzett halan­dója ennek az otromba sárgolyóbisnak, néhány szóban megemlékezni. Hogy rövid legyek, el­mondom, hogy az érdemes társulat e fiatal elnöke nagy áldozattal, nagy ambíczióval és éjjel-nappal gondoskodó szeretettel törekedett olyan fényes hangversenyt produkálni és olyan distingvált, előkelő közönséget össze­hozni, amilyent rég nem láttak a műkerti százados tölgyek és hársak, de a szűk tánc­­­terem bamba oszlopai sem. Dicséret és elismerés az ügyes elnöknek, de az ifjaknak is őszintén gratulálhatunk s mondhatjuk miszerint büszkék lehetnek arra, hogy a vezetőjük m­ilyen agilis ember ! Az érdeklődés természetesen óriási volt s ez különösen a vasárnap délelőtti biczukli­­virágkorzónak felmagasított tüntető bevonu­lásban nyilvánult, midőn a város apraja­­nagyja lepte el az utakat és ezer és ezer ember hömpölyögte végig sűrű tömegekben a Kőrösi-utczát és a Pinez-teret. Szó sincs róla, hogy a bicziklik szépek és csinosak voltak, de a reklámozott virágkorzónak bi­zony, elég silány volt. No de vigasztalja őket az a tudat, hogy az is — unikum volt e téren ! S délután tarka képet nyújtott a műkerti tánczterem szebb és szebb öltözékeivel; olyan volt mint egy virágoskert, ékes és pompás virágszálaival, melyhez a bóditó­ illatot a műkerti tiszta, virágillatos levegő szolgál­tatta. S mialatt ennek a csodálatába és élve­zetébe merültünk el, hirtelen ketté nyílt a vörös­ függöny és Tollagi, a nemzet páratlan komikusa népdal egyvelegeivel harsogó ka­­czajra fakasztott mindenkit s a hatás oly rendkívüli volt, hogy a nagy művésznek az ő fenséges művészetével parodizált Vizváry-féle operette-áriát, a tomboló tapsvihar és éljenzés folytán megismételni kellett. Még zúgott a tetszésnyilvánítás tüntető moraja, midőn naiv, kis bakfis costümeben Ligeti Juliska, a nemzeti színház ez aranyos kedvességű és bájos művésznője lépett elő, hogy az ő lebilincselő, behízelgő, csicsergő, hangján elcsevegje nekünk Heltai „Az omni­busz költészete“ czimű pompás monológját és ezután a „Heten vagyunk“ czimű német­ből fordított ismeretes megható kis költe­ményt. Míg az egyikben megkac­agtatott a szívből jövő, közvetlen melegségű, rokonszenv

Next