Kecskeméti Lapok, 1908. július-december (41. évfolyam, 154-301. szám)

1908-07-05 / 154. szám

--------- - - XLI. évfolyam. _____ 154-ik szám, 1908. vasárnap, július 5. £l6fi“té,i>- IfrAAiiriirTi I inni ín“‘'*■ IVluöIylIYIL11 LAilm ^ (KECSKEHETI FRISS ÜJSAGI “123=5* Egyes szám ára 4 fillér. FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP Telefon: 141. szám, Főszerkesztő: D­R. JOÓ GYULA. Kiadja: a Nyomda­ Részvénytársaság. Felelős szerkesztő: HAJDÚ JÓZSEF. Vidékre postán küldve:­­ • Budai nagy-utca III. Mi». A kecskeméti kultúra. Általános, közérdekű dolgokról­­ talán nem is mindenkor helyén való ) lokális, helyi nézpontokból kiindultan­­ foglalkozni. Éppen ezért, minden-­­ esetre kényelmetlen kecskeméti kultú­ráról beszélni, mikor a kultúra mint ilyen közös, általános­ országhatáro­kat, közigazgatási beosztásokat nem ismer, csupán embereket, emberi tár­sadalmat tételez föl, mint alapot, mely­­lyel kapcsolatban, vonatkozásban lesz felismerhető. Mégis a kecskeméti kultúráról kell szólani, mert ez valami olyan különleges, speciálisan eredeti, a­mely általánosságban is, részleteiben még inkább annyira elüt, különbözik más konjunktúrák alapozta viszonyoktól, jelenségektől. Mi magunk szeretünk úgy be­szélni kedves városunkról, hogy : »Kecskemét a kulturváros «. És aki­nek van egy kis szitnivalója, avagy éppen gondolkozni is szeret, e meg­jelölés után összegyűjtve, halomra halmozva képzeli el mindazokat a tényezőket, intézményeket, melyek a kulturforgalmat megalkotják. Nos , valljuk meg őszintén, aki így gondolkozik, csalódik. Hogy miért? Erre is megfelelünk. Kecskemét város közönségében, mint ilyenben, nincs meg annak az intel­lektuális erőnek és képességnek az a foka mindezideig, melyre, mint alapra támaszkodva, azt lehetne jog-­g­gal, tettekkel tényezőleg mondani,­­ hogy Kecskemét kulturváros. Üssenek bár agyon ezért,­­nem bánom, így látom, ezt tapasztalom és mert így látom, így tapasztalom, azért mondom. Tudom, hallom a felzúduló ellen­érveket, mázsás súlya bizonyítékokat, mikor felsorolják mindazon egyesüle­tek, társulatok címét, melyek Kecs­keméten székelnek, ezáltal gondolván bebizonyítani, hogy Kecskeméten van kultúrélet, bőségesen, a kelleténél több olyan társulat, egyesülés, amely a kultúra ügyét szolgálja . . . alap­szabályai szerint papíron, de nem tényleg, működésük eredményei által. Példák kellenek reá? Azzal is szolgálhatnék, még­pedig szép szám­mal. De nem teszem. Nem, tudato­san. Elkerülhetetlen lenne, hogy sze­mélyek nevét ne említsem meg. Ha azonban annyit mondok csak, hogy az egyes helyi kultúrtestületek tény­leg csak papíron vannak meg, létezé­sükről csak akkor tudunk, mikor az évi tagdíj nyugtát hozzák beváltás vé­gett; ha azt az állítást kockáztatom meg, hogy egyes helyi kultúrtársasá­­­­gok vezetői között többen vannak a kiválasztottak, mint a hivatottak; ha úgy fejezem ki magam, hogy egyes helyi kulturtársaságok egész létalapja egyéni kultusz tömjénezése, fönnállá­suk óta egyesek szereplési viszketett­­sége,­­működésük csöndes részvétel , kérő lassú haldoklás , talán nem mond­­­dok többet, mint amennyi való és igaz.­­­ó az eredmény ? Ezzel röviden­­ végezhetünk. Szervezkedés, szövetke­zés, ülésezés után egy-egy parádés közgyűlés telítve ízléstelen egyéni kul­tuszt tömjénző, elismerést tolmácsoló kijelentésekkel, azután ismét csendes kérődzés, lassú vegetálás, életjelt nem adó vergődés, de eredmény semmi, semmi. Hogy pedig ez az állapotnak sem nevezhető helyzet, így semmiképpen sincs jól, azt úgy vélem, nem kell bővebben, részletesebben magyarázni. Ha tényleg és valójában nem képe­sek megvalósítani ezek az egyes helyi kultúrtestületek a kitűzött célt, legyen bennök annyi őszinteség és tartózko­dás nélküli beismerés, hogy nagyot, merészet, kivihetetlent gondoltak , gyön­gék, erőtlenek, képtelenek ennek meg­valósítására és csöndesen, feltűnés nél­kül oszoljanak föl. Vagy pedig az elvállalt és erköl­csileg is kötelező tisztesség paran­csolta követelmény az, hogy elsősor­ban a vezetők, az irányítók minden erejüket, képességüket és tehetségü­ket latba vetve igyekezzenek megfe­­­­­elni a »közbizalom« várakozásának, teljesítsék önzetlenül emberül köteles­ségüket, szolgálják a célt. Vagy ha erre bármi körülmények miatt nem képesek, hárítsák el magukról a »meg­tiszteltetést«, vonuljanak vissza egy jegyzőkönyvi kivonattal zsebükben,­­ mely kivonat eredményes működésü­­­­ket honorálja és adják át a helyet­­ azoknak, kikben van önmegismerés. S T A R C A. Szünidei diákvonulás hajdan. Irta: Hanusz István. Fiatal tanár koromból megmaradt édes visszaemlékezés, mikor láttam, hogy Szt. Mihály nap ideje tájt (akkor a szep­tember még vakáció volt) évről évre meg­jelent 10—15 árvamegyei totocska fiú, ma­gyar szóra, magyar tudományra voltak szomjasok, fölvételt kértek az akkoron 4 osztályú gimnáziumba. Más rajok Jászbe­rénybe, Szabadkára igyekeztek. Szegedi diák koromban (VIL— VIII. 1858—1860.) egy szálat sem láttam belőlök még, a­hogy akkor a magyarság ős metropolisá­ban egy oláh sem mutatkozott, életemben eleven oláhot Temesvárt láttam 1882 ben, van pedig már a szegedi piacon hetivásár­kor elég ma. A félegyházi gimnázium tanárkara, amelynek 1865—1871. között tagja voltam, tárt karokkal fogadta a tót gyerekeket, elhelyeztük gazdaházak­ban, a­hol volt kenyér, szalonna, tarhonya, oldalas ká­poszta, ürü paprikás a kis diákok azon ellenszolgáltatást, hogy őrizzék a házat, mikor a gazdacsalád tanyám volt. Elvé­gezték így a négy osztályt, megtanultak magyarul jól, igazi nyelvmestereik a jó kun iskolatársak­­voltak, akik olykor bé­lést is hoztak nekik a latin nyelv elvi­selhetésére. Úgy esett az a diákvonulás Kisasz­­szony ünnep (szept. 8.) tájt, mikor a fecs­kék is délre, melegebb hazába indulnak, hogy csapatba verődtek össze az árva­megyei Szvatoplukok, ellátták őket szü­leik ostyepkával (formába préselt füstölt sajt) és zab kenyérrel, kinéztek vezetőül egy-egy III. osztályos tapasztalt tót diá­kot és annak a kalauzolása mellett indítot­ták meg. Fölkaptak helyenként fa- vagy ércszállító furmányos (Fuhrmann) szekérre Budapestig, onnan pedig ha tyúkos kocsi föl nem vette, az apostolok lovain a tót gyerekek Mekkájáig, Félegyházára. Volt biz ott az érem ellenoldala is. Mit vett a vezető diák a vezetésért, ő tudta, de a tanév hónapjainak tovább gördülése közben megesett, hogy a kisebb diák hátulról utána küldött garasait a postán a vezető diák vette föl és a kiseszűnek koppant az álla, mert a postai vevényt aláírta, tartalmát elzsebelte a vezető. Erre a posta­hivatal a címzett személyazonos­ságát a tanári kartól kérte igazoltatni esetről-esetre. Nem volt más, mint választottunk magunk közül kistótok apját, ki látta­­mozta a postai küldeményt és a postai vevényt a címzettnek adta kézhez Ezt a hivatalt, mint mind a 4 osztály népével ismerős hittanát én kaptam meg. Ragyo­gott is a kis tót gyerekek szeme rám, mikor valami küldemény igazoló lapját ! • • • • Peasss’e limonádé bonbon! •­­ • • Málna-, szamócza-, czitrom- és cseresnye-izekben ssl 1 és 2 krajcár. • •••••• Kapható: Egry P. Fülöp ••••••• csokoládé- és cukorka-különlegességek gyári raktárában, K­scskeméten, 12.os.s­u.tix-tér.

Next