Kecskeméti Lapok, 1929. július-december (62. évfolyam, 147-295. szám)
1929-07-03 / 147. szám
2. oldal. akiben ezek a tulajdonok maradék nélkül megvoltak. Az ilyen férfiúnak az elmúlása nemcsak családját dönti gyászba, hanem gyászba borítja a barátoknak és tisztelőknek egész seregét, továbbá azt az intézetet, amelyik a család mellett talán mégis a legtöbbet vesztett el benne. Kedves Barátunk! Gyászol ez a sok vihart látott, nehéz időket átélt, majdnem magára maradt, valaha — 99 évvel ezelőtt — nagy lelkesedéssel alapított főiskola, amelyiknek egyik oszlopa voltál s amelyikben lankadatlan buzgalommal és lelkesedéssel tanítottad a jogot és az igazságot, nevelted az ifjúságot hazafiságra és istenfélelemre, amiért hálás szívvel viseltetnek emléked iránt ennek a százados intézetnek fenntartói és felettes hatóságai. Gyászol az ifjúság egész serege. Azok is, akik itt vannak, azok is, akik 34 esztendő alatt valamikor tanítványaid voltak s most szerte az országban, a trianoni határokon innen és túl, áldják emlékedet. Végül gyászol a Te második családod, gyászolnak ittmaradt kollégáid, akikkel az utóbbi évek nehéz, de férfias küzdelmeiben egybeforrottál, akiknek szivén haláloddal fájdalmas sebet ejtettél le, aki életedben tudva soha senkinek fájdalmat nem okoztál. Mi nem feledünk el és nem feledlek én, aki 22 esztendőt páratlanul harmonikus együttműködéssel töltöttem el Veled a haza, az egyház, az intézet és e város becsületes szolgálatában. Búcsúzom hát Tőled a jogakadémia, annak fenntartói és tanárai nevében mély fájdalommal, de mégis azzal a vígasztalt bizonyossággal, hogy azok az értékek, amelyekkel a Mindenható bőségesen megajándékozott, vagy amelyeket magad gyűjtöttél egy életen átul és 68 szemeszteren keresztül százaknak és százaknak a lelkébe plántáltál, itt, e koporsónál nem mennek veszendőbe, hanem tovább élnek, halnak, világítanak és szolgálnak, búcsúzom Tőled vérző szívvel, de azzal a felemelő tudattal, hogy: „Nem hal meg az, ki milliókra költi Dús élte kincsét, ámbár napja múl!“ BBSfflglSlSlISlIlllilllISlIllSIlilSSSBffifflfflBlHSSIilIilSBHllBlHffllSSH 1 eladó Ix - as. A város központján kitűnően karban tartott ház, tágas udvarral, négy lakással eladó. Értekezni lehet BERCSÉNYI UTCA 6. SZ. ALATT. Kecskeméti emlékek Irta Móra István III. Egy pezsgősdugót csak kerítettem, valakinek a csizmái közül kipécézvén, egy félig kopottat pedig Erdélyi Gyulától kaptam két eperalmáért. Másnap-harmadnap oszt sebaj! El- és kitakarítás, nagy koszolódás a klerikusok asztalához, kik holnap-holnapután berukkolnak. Leghosszabb legény volt köztük a VIIIikosok szeniora. Még a goromba szőke haját is fölfésülte. És bosszús hangja volt és nagybőgős volt. Fejjel nagyobb volt a nagybőgőnél is. Csajtai Ferencnek hívták, most is annak hívják és a Budapesti Hírlap súlyos tennájú régi szerkesztője. Bocsánatot kérek tőle utólag, hogy mikor egyszer egy pályamunkát adatott be velem, széptani fejtegetést Pató Pál úrról, ki úgy kezdődött, hogy „A költészetnek is megvan a maga tüskéje“ — azt én a lépcsőfordulónál elolvastam végig. És sehogysem tetszett nekem s még kevésbbé, mikor pályaadíjat nyert vele. Különben szűkszavú ember volt, mint illik is vala szeniorhoz, s annál könnyebb helyen állt a szó Fekete Ipolynál, aki akkor szőke vala és most fehér és végtelen tisztelt és szeretett Ipi bácsija Szegednek és Feri öcséméknek is. Én a kis asztalnál szolgáltam a hetedikeseknél. Mert hát iredenciálisok közt is megvan a gradus ad nagy asztal. Oda én nem jutottam föl sohasem, mert hát nem jártam ki az előmenetel iskoláját végig, másik Szabó Laci később kelő színű volt. Varga Pali is. Dobos Tóni, akitől mint zentai járásbírótól szakadtam el negyedféliksszel ezelőtt, akkor igazgatta a bajszát esküvőre, Lakatos Ottónknak nem is kellhetett minorita rendfőnök korában sem. Schwarcz Vilmos, szegény Vili, poétás hajlamú Sötét Vilmosom, édesanyámat is gyógyítgató Fekete Vilmosom, a szolnoki ártatlan hősi halott vágódott most eszembe. Tőle tudakoztam olykor Kecskemétről és a mieinkről... Kimék pihenni, meg öntözöm virágainkat a gangon kétfélekép is... Most hozta a postás a Kecskeméti Lapok levelét, hogy folytassam az emlékeket. Mikor már föl is szenteltem ezt a harmadik hosszú széles papírost . . . Bagi Gyurka nevét írom a szűz lapra. Egymás mellett ültünk ültetés nélkül. Megszerettük egymást — végkép. Kiváló szavaló volt, én meg titkos versíró. Csak neki mutattam meg, ha verset írtam. Kitűnő mathematikus is volt, én pedig első versem a mathezis ellen írtam. Kecskeméti házban vendégül csak két helyen voltam diákkoromban. Bizonyos Rimócziéknál, hol a torony párkányán éjjel összemarkolászott vagy a kaminlyukakba behullott fekete varnyukból főztek nekünk paprikást — és Bagi Gyurkáéknál, aki lehetett jó színész, mint Gyula, fogolytársa a fiamnak, az eszperantista ifjú Bagi Gyula is, a színész Gyula fia, nekem csak Gyurka mindkettő. Mondom, hogy Gyurka kitűnő algebrás volt, én meg máig sem hiszem, hogy a mínusz kétszer mínusz kettő plusz négy, s mert akkor sem hittem, Lauci tanár úrral igen meggyűlt a bajom az időtt. Gyurka, Bagi Gyurka, igen szerette volna az engem fenyegető vészedés- KECSKEMÉTI LAPOK 1929. július 3. Jegyzetek a debreceni dalosversenyről Debrecen. Minden dalost meglepett a százhúszezer lakossal bíró, élénk forgalmú, az utolsó években sokat fejlődött „kálvinista Róma“. A kecskeméti dalosokról dicsérettel jegyezzük föl, hogy hasznosan töltötték szabadidejüket, szorgalmasan tanulmányozták Debrecen városát és intézményeit. Debrecen területe 166,245 hold. Az egész határnak majdnem fele a város tulajdona, de azért Debrecen sem vallja magát gazdagnak, mert az 50,000 holdat kitevő Hortobágy-puszta vajmi keveset jövedelmez. Debrecenben 2400 önálló birtokos, 4000 iparos és 2000 kereskedő van. A Tisza István-tudományegyetem. A debreceni egyetem az ősi debreceni református főiskolába eresztette gyökereit, onnan terebélyesedett az ország elsőrangú kultúrintézményévé. Felépítésére a város a Nagyerdőn 15 hold területet és nyolcmillió aranykoronát ajánlott fel. Az egyetem és a klinikák hatalmas telepét virágágyakba rejtett aknákkal kitűnően világított, széles alagutak kötik össze. A földalatti nagy forgalom egy pillanatra sem zavarja a felette levő erdő csöndjét. Ez a felépítés és elhelyezés páratlan a maga nemében az egész világon. Minden kecskeméti elragadtatással szemlélte az impozáns méreteket és gondos kivitelt. Rögtönzött hangverseny a Lövöldében. Szombaton délután az egyetem megtekintése után, a Polgári Daloskor tagjai a Nagyerdő jeles vendéglőjének, a Lövöldének árnyas fái alatt telepedtek meg. Szomjúságukat 1927. évi termésű kecskeméti szlankamenkával oltották. Hamarosan kitűnő hangulat kerekedett és a kecskemétiek mellett hűségesen kitartó debreceniek óhajára Kremán Sámuel felállította a kórust és bemutatta a legszebb műsordarabokat. A debreceniek gyönyörűséggel hallgatták a szebbnél szebb magyar nótákat, lelkesen újráztak és éljeneztek, Farkas Náci bácsi pedig elragadtatással szólalt meg: „Ez kell a magyarnak, nem a kötött kórus“. Varga László boldogan kontrázott hozzá: „Ha ezt a hangversenyt fél Debrecen hallgatná, karácsonyra sem érne haza a Polgári Daloskoz“. Tóth Lajos, a Lövölde vendéglő tulajdonosa, valamikor kecskeméti dalos, egy söröshordón ülve könnyezte meg a kecskemétiek énekét. A vidéki dalárdák csalódása. A debreceni versenyről írott beszámolójához a Vásárhelyi Friss Újság mai száma az alábbi sorokat fűzi: Különben is ügyefogyott voltam hozzá. Pedig nagy asztali szolgálat bizonyos bekékkel, maradéki előnyökkel járt, aminek azonban a titka köztünk marad. Köztem, meg a mostani irredenciális fiúk közt. Amely két forintot édesapám könyvekre hagyott nálam és a 20 krajcár közöpít majd csak elfogyogatott Veni Sancte-ig, -— de jó viselt könyveket kaptam az atyák jóvoltából. Jobbakat, mint az újak, mert a szükségteleneket kizárójelezték belőlük előző gazdáik, a margóra meg rá-rájegyezték, ami szükséges. Bölcsebb idők voltak azok, instálom, mint a mostvalók. Mert nem változtak a könyvek minden fertályesztendőben, mint a mai nap. S a hiányos könyvből is lehetett tanulni okkal-móddal, pajtási segítséggel. Elsejére kéretlen is küldött édesapám egy forintot, papírosra-mire. Majd szentmihályi vásárkor megint küld egy forintot. Ha én most ilyesmit a gimnazista, polgárista, preparandista, elemista unokáimnak elmondanék: nevetnék. Azt hinnék, ez is mese, mint amit írok. Megreszkíroztam itt mégis, hátha van még tanúm rá, aki aszongya, de bizisten így volt ez a mi időnkben. Kik bizonyítanak, kik se, nem tudom. Akik engem, jövevényt bevettek, még csak nem is zakóztak, holott kijárt ez a cím akkor a félegyháziaknak: hányan élnek még? Megvan-e még a két Dömötör? Zoltán, a törzsökös. Dezső, a vékonyabb? Eszit járja az ember esze, mikor kérdést diktál a tollnak: van-e még bajuszos gimnazista? Mai nap, mikor őrmester sincs már olyan, Dömötör Zoltán az volt. Szekulesz Dolfié is fakadt. Braun pihével született. Fekete Szabó Laci csak hamvas volt. A „A XXII. országos dalosversenyről a vidéki dalárdák, ha nem is épen helyezésekkel, de annál gazdagabb tapasztalatokkal megrakodva tértek haza. A versenyek arányainak óriási kiterjedése, valamint a magyar dalkultúra és kóruséneklés nívójának nagyszerű, gyors emelkedése a versenytechnika megállapításának s a kategóriák értékelésének terén új helyzet elé állították a vidéki dalárdákat. A kialakult hangulatból azt lehet észrevenni, hogy a vidéki dalárdák a budapesti nagyüzemek (Államvasutak, BESZKÁRt stb.) egyesületeinek külön kategorizálását fogják követelni, miután a fővárosnak, mint az ország kulturális centrumának párviadalát akármelyik vidéki várossal aránytalannak tartják, melynél a vidék örökös meddő versenyzésre van kárhoztatva. Ebből ered a szegedi kiváló dalárdák csalódása is, melynek következményeként, mint hallottuk, felvetették az Országos Szövetség belső megreformálásának, illetve a Délkerületi Szövetség megalakításának eszméjét.“ A zsűri nem állott feladata magaslatán. A zsűri döntése olyan, mint a bíróság ítélete: megfellebeztetetlen. A dalárdák tisztelettel és megnyugvással tudomásul vették a helyezések megállapítását, de nem állhattak el a kritika gyakorlásától. Rámutatnak ugyanis arra, hogy nem is állhatott a zsűri feladata magaslatán, mert döntése egyáltalán nem volt összhangban a hallgatóság sorában ülő szakemberek véleményével. A Zeneművészeti Főiskola tanárai utolérhetetlen mesterei lehetnek a hegedűvagy zongoratanításnak, de nem ítélhetnek kellő szakértelemmel a karének művészi követelményei felett s nem értékelhetik kellően a magyar érzést, a ritmikát, a helyes szövegkiejtést, a lélekzetvételt és színezést, amik a karéneknek épp oly lényeges követelményei, mint az intonálás, vagy az összhang. S hogy más tekintetben is bajok vannak a zsűriben és általában a művészi bírálóbizottságban, annak szomorú bizonysága az a körülmény, hogy a debreceni döntést órák hosszáig tartó szenvedélyes viták előzték meg és a zsűri a versenyszabályok értelmezésében sem tudott egyöntetű álláspontra jutni. Ha a bajokat sürgősen nem orvosolják, a vidék kénytelen lesz a fővárostól elszakadni, mert a kiütközött bajok 99 százalékban a vidéki dalárdák háttérbe szorítását eredményezték.