Kecskeméti Lapok, 1937. január-június (70. évfolyam, 1-26. szám)

1937-04-25 / 17. szám

4 Kecskeméti üäpok 1937. április 25. „ Kecskemét zenei életének kiemelkedő eseménye volt a Városi Dalárda rendezésében 21 Bartók-kórus bemutatása. Az ünnepi alkalomra megjelent a világhírű szerző, akit elkísértek , , Failom Sergio, az Operaház karmestere és Dobrowen Issay, a Budapesten tartózkodó orosz dirigens is. A fővárosi sajtót a legismertebb zenekritikusok képviselték. . A hangversenyt Harkay Béla főjegyző vezette be, aki . > Bartók Bélát és művészetét méltatta és a város közönségének : j üdvözletét tolmácsolta. A kórusokat Salamon Mária, Nemes­szeghy Lajos, Seress Sarolta (Kiskuntélegyháza), Gedeon Mar­­, . j git, Zalai M. Terézia (Kiskunfélegyháza), Vásárhelyi Zoltán és 3 „ Márton Barna (Nagykőrös) vezényelték, valamennyien értékes munkát végeztek a gondos betanítással, amelyért a szerző ré­­, széről is megérdemelt elismerésben részesültek. A hangverseny után .a fővárosi vendégeket és a Városi Dalárda működő karát Sándor József dr. tiszti főügyész, a dalárda agilis, figyelmes és áldozatkész elnöke látta vendégül. A dalárda részéről a meg­jelenteket Gömöry Jenő dr. köszöntötte. Bulla Elma elháríthatatlan akadályoztatása miatt nem jő- i betett. A hangverseny jegyei azonban érvényesek arra az alka­lomra, amikor, valószínűleg május folyamán gazdag műsorral szerepelhet a kecskeméti közönség előtt. Bulla Elmával együtt újból hallhatjuk majd a Városi Dalárdát és valószínűleg a pompás felkészültségről tanúskodó nagykőrösieket. A hangversenyt a fővárosi sajtó osztatlan elismeréssel méltatta. E kritikák közül adjuk a Válasz szerkesztőjének, Sár­közi Györgynek előzékenysége folytán Lányi Viktornak azt a beszámolóját, amelyet a Válasz májusi számában ad közre. — E beszámoló az Éneklő Alföld jelentőségét az alábbiakban örökíti meg: Magyar vidéken komoly zenei kultúrát csinálni, még ma is hősi erőfeszítés. Ha valaki nekifog, szánja rá. magát a Kálvária útra, amely a közöny, az értetlenség, a hivatali nehézkesség, a pénzhiány, a dilet­táns beleszólás, a szalmaláng, a cigányosdi stációi közt vezet a sok­szor nagyon keserves dicsőséghez, sőt megdicsőüléshez. Mindent élői­ről kezdeni: ez az átok nehezedik a muzsikusokra, akik egy-egy vidéki város szétszórt művészi lehetőségeit, kezdeményezéseit marokra fogni, belőlük valami állandót, szerveset, fejleszthetőt létre hozni igyekeznek. A közönségnek dolgoznak, de közönség nélkül nem dol­gozhatnak. Ez az állandó circulus vitiosus. Mi legyen meg előbb, a tyúk-e vagy a tojás? A hallgatni való, vagy a hallgatóság? Ez az örök probléma, amelyet egy csapásra senki sem old meg, amely több­nyire mégis csak megoldódik úgy ahogy. Bármennyire elcsépelt a szó és ködös a fogalom, mégis azt kell mondani: idealistákra van szük­ség, bátor kezdeményezőkre, akik hisznek a távoli célban, akik akár ingyen is őrzik a Krisztus koporsóját, akik ezer nehézség és akadály közt sem csüggednek el, akik maguk lázassá hevülnek az igazi művé­szet szolgálatában és nem csupán becsülettel, hanem lelkesedéssel is űzik a muzsikus mesterséget. Ha pedig a jelen ugara csökönyösen ugar akar maradni, művelje a jövő kertjét a vidék zenei apostola!. Ezt a vezéreszmét adja útra­­valóul Kodály, akinek apró remekművei a huszas évek derekán az ifjúsági karéneklés mozgalmát megindította. Ezzel az „idealisták“ új, még pedig reális munkateret kaptak. Ennek művelése reménnyel biz­tat, A zsenge zenei érzék természetes, éltető légkörben bontakozik, ha az oktató anyaga, a nyilvános szereplés műsor-tárháza lényegé­ben törzsökösen magyar zene, kifejezésmódjában pedig benső rokon­ságot tart a nagy, nyugateurópai kultúrákkal. Ahol a torok kinyílik, a lélek sem marad begubózva: A ma gyermek-énekeseiből válik a holnap „cselekvő“ élvezésre képes zenei közönsége, amely nélkül nincs egészséges zenei élet. Ez talán1 az egyedüli menedék a techni­kai civilizáció rohamában, amely, félni lehet, elsöpri a szellemi kul­túrát. Ahol áradás fenyeget, ott a föld sarából kell gátat emelni. A föld népének daltermése, amelyet művészi megmunkálás nemzeti kinccsé gyárt, vájjon ki tudja-e parírozni a „gép-kultúra“ áldásait? Különben talán erre is áll, hogy: „Endziel ist nichts, Bewegung ist alles.“ Már ebben az értelemben is szívből örülhetünk az „Éneklő Ifjúság“ mozgalmának. A népszerűsítő jelző Kecskeméten „Éneklő Aiföld“-dé módosult és a minapi szépen sikerült Bartók-ünneppel mutatta meg hatóerejét. Három alföldi város, Kecskemét, Nagykő­rös, Kiskunfélegyháza tíz iskolájának énekarai mutatták be Bartók nemrég megjelent új karműveit. Eredeti (részben átdolgozott) népi szövegek kaptak új varázst az ősi népdal csodálatosan finom, bár tősgyökeres jellegű, mégis egyéni hangú utánérzéseiben. Együttvéve kerek nyolcszáz gyermek és serdülő ifjú hangegyüttesei tolmácsolták Bartók zenéjét. A Katona Józsefről elnevezett színház falai közt tör­­zsökös Tiborc-ivadékok ajkán zengett a paraszti magyarság játékos, szerelmes, csúfondáros, lázadásos költészete. Az ünnep megszervezésével igazán apostoli munkát végzett Vásárhelyi Zoltán, a klasszikus és az új-magyar énekzene tevékeny fanatikusa. Hogy mily kitűnő zenész, tanító és karmester, a Bartók­­műsor három dalával, „felnőtt“ énekkara élén, ismét megmutatta. Lelkes és tehetséges példaadása nyomán dolgoztak Kecskemét és a szomszéd városok más vezető muzsikusai, elsősorban Zalay Mária Teréz és Márton Barna. Nekik és az ünnep minden rendű és korú résztvevőjének megérdemelt jutalma volt Bartók Béla jelenléte és elismerése. Az „Éneklő Alföld“ első, demonstratív kiállása Kecskeméten — ezt érezni lehetett — sok termékenyítő áramlatot indított meg. Lányi Viktor A napisajtó kritikáiból adjuk a Kecskeméten szólalt most meg először Bartók Bélának 21 legújabb kompozíciója. Huszonegy újdonság attól a zeneköltőtől, akinek minden egyes új alkotását öt világrész zene­élete várja a legfeszültebb érdeklő­déssel. És Kecskemét most ime meg­előzte ezzel a világraszóló premier­sorozattal a fővárost, sőt az egész zene világot. Bartók Béla, a hangszeres zene modern nagymestere, eddig a zon­­gorázó-hegedülő magyar ifjúságról gondoskodio/tt csodálatos apró re­mekművekkel, melyeket egyenesen Bach kis instruktiv zongoradarab­jai mellé állíthatjuk., Most azon­ban odaállt ő is Kodály mellé egy grandiózus kórusciklussal, melynek egynemű énekkarra írt darabjai kö­zött gyermekek és felnőttek, férfiak és nők énekegyüttesei bőséges vá­lasztékot találnak. Magukkal az új­donságokkal legközelebb fővárosi bemutatásuk után külön cikkben foglalkozunk, hiszen a bennük meg-u nyilatkozó csodálatosan mély és gazdag költői világnak jellemzése meghaladja egy alkalmi beszámoló kereteit. Vokális zeneköltészetünk­nek egy egészen új világ nyílik meg itt, melynek kristályosán - tiszta, éles hegyilevegőjében új hatalmas, éltető lélegzetet vehet a magyar énekkarkultúra. És ime: Kecskemét, a kecskeméti énekkari műveltség vezére, Vásár­helyi Zoltán volt ismét az első ka­lauz, aki elvezette ebbe a hatalmas új költői birodalomba a magyar éne­kest. Nem volt könnyű út és azok a kecskeméti, félegyházi, nagykőrösi karvezetők, akik Vásárhelyivel ezen az úton elindultak, törhetetlen ide­alizmusuknak, magas kultúrális cél­kitűzésüknek, a valódi -nagyságért hevülő muzsikus lelkűknek legfénye­sebb próbáját adták. Tóth Aladár (Pesti Napló-) Az érdekes művészi esemény le­csalogatta a magyar zenei élet szá­mos értékét s eljött két külföldi karmester is, mind a ketten tiszte­lői s eredményes megszólaltatói Bar­tók művészetének. Egyikük Failoni, Operaházunk kitűnő olasz karmes­tere, a másik; neves orosz dirigens, Dobrowen, aki a „Hovancsina“ nagysikerű betanítása óta a buda­pesti közönségnek valóságos zenei kedvence lett. Kecskemét büszke, hogy Kodály után Bartók kórusait is elsőnek tart­hatja keresztvíz alá. Ez a büszkeség ném felszínes hiúság nála, hanem: máról-holnapra megizmosodott, cél­tudatosan kifejlesztett zenei és kul­túrális életének a visszfénye. Sándor József- dr. városi főügyész, a Városi Dalárda agilis elnöke, ka­lauzol. t Odaérünk a Katona József szín­házhoz. A próba épen végétért Bar­tók legfőbb felügyelete mellett, aki már az elmúlt este megérkezett Ko­dály szülővárosába. Felvonulnak a kórusok: mintegy nyolcszáz iskolás­­lány és fiú, aztán Vásárhelyi Zol­tán kitűnő kecskeméti városi dalár­dája, amelyet ő tett országos hírű­vé. Kecskemét zenei életének fel­lendülése oroszlánrészben az ő ki­váló zenei képességeinek, lelkessé­gének és a magyar kultúra iránti olthatatlan szeretetének köszönhető. Néhány perccel elmúlt tizenegy óra, amikor megkezdődik áz elő­adás. A barátságos színház néző­tere zsúfolásig megtelt a váro9 és környékének előkelőségeivel, zenei rajongóival. Harkay Béla főjegyző jelenik meg a függöny előtt s elmondja meg­nyitó beszédét. következőket: Azután fölcsendül Bartók Béla hu­szonöt kórusa: az egyetemes kórus­­irodalom meglepetései. Bartók fél­reismerhetetlen kézjegyét viseli va­lamennyi, a legkisebb, legegysze­rűbb, játékos kórus is. Elsősorban az abszolút zenész szólal meg itt is, aki érzéseit, gondolatait, művészi hitvallását, elhivatottságát és vál­lalt sorsközösségét a magyar sors­sal— maradéktalanul kifejezi. Ezek a kórusok talán nem olyan egysze­rűek, természetesek, közvetlenek, mint a Kodályéi. Bartók közvetve éri el a hatást: átértékeli, abszfra­­hálja élményeit s ez a lelki beállí­tottság lehetővé teszi, hogy minden figyelmét a „hogyan“-ra fordítsa, á ■ tökéletes formálásra. Mindegyik kó­rusa miniatűr remekmű. A formán kérésziül a mélyenszántó tartalomra irányítja a figyelmet s innen mutat vissza a formára s ez a játék elmé-, lyül, a tükrözés elhomályosuló köd­képéig- fokozódik. Mivel összetett hatású mindegyik kórus, a belőlük áradó hangulat is elsősorban a szel­lemet ejti rabul és csak belülről, visszhang gyanánt érinti meg kedé­lyünket. így visszafelé téve meg az utat á dalt kiváltó érzelemig: meg­ismerjük Bartóknak, ennek a tartóz­kodó, szűzi léleknek fojtott líráját. Bartók ezekben a kórusokban, akár­hogy is szeretné elleplezni, feltárja őszinte, hivő, önfeledten elábrán­dozni tudó emberi valóját is. • Jelképinek láttuk, hogy ezeket a magyar nép zenei múltjából táplál­kozó Bartók-kórusokat az ország egyik legmagyarabb városában hal­lottuk felcsendülni. Szimbólum szá­munkra ez a kecskeméti hangver­seny, mert igazolta azt az igazságot, amit Bartók és Kodály évtizedes népdalgyüjtő munkája fényesen be­bizonyított az egész világnak: hogy a magyarnak nagyon értékes, még kiaknázatlan ősi, zenei kultúrája van. A hangverseny egyúttal elő­kelő gesztus is volt Bartók részéről, hogy azt, amit a néptől kapott, ime, most visszaadja. Haits Géza (Uj Magyarság) Bartók kóruskötetének rendkívüli és alapvető jelentősége, hogy a Bach előtti úgynevezett madrigalis­­ták önálló szólamvezetését úgy bele­plántálta a magyar karénekbe, hogy onnét többé ki nem tuszkolható. Ez a szólam vezetés elsősorban motí­vumfejlesztő, vagy, ahogy nevezni szokták: „motivikus“. Ebből követ­kezik, hogy nem tapad a szöveghez, hanem — ellenkezőleg — a szöveget ■ olvasztja bele magába. Nem „ké­nyelmes“ stílus ez, mert nem köze­líthető meg pusztán csak „jó“ és „élénk“ szövegkiejtéssel, hanem jó és élénk énekmódot, helyes ének­tudást és zenei szempontból színes szólammintázást követel meg. Ezeknek a magas igényeknek máris teljes mértékben tett eleget a Kecskeméti Városi Dalárda, a Bar­­tók-ünepély kezdeményezője és rendezője. Vásárhelyi Zoltán kar­vezető vezénylete alatt megkapóan szerepelt ez a vendéglátó együttes, amelynek drámaian eleven előadá­sát már budapesti látogatásai után Í9 lelkesen dicsérhettük meg. Vásár­helyi Zoltán izmos tehetségét, kiváló rátermettségét bizonyítja, hogy cél­irányosan beletalál a művek eszmei középpontjába s nem a külsőségeket, hanem a lényeget keresi és találja meg bennük. Működéséből serkentő és ihlető hatás árad széjjel a ma­gyar vidéki városokban és ez a len­dület már Budapesten sem maradt nyomtalan. Jemnitz Sándor (Népszava) ___ ____ jzzr lEiyiKirenr.iD A.T,TFiftiriri

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék