Kecskeméti Lapok, 1937. január-június (70. évfolyam, 1-26. szám)

1937-04-25 / 17. szám

6 költség. A figyelmes gyár bizonyos időközön­ként leküldi Budapestről alkalmazottját, hogy teljesen díjmentesen ellenőrizze a porszívó mű­ködését. Ez aztán előzékenység. Ez tetszik a háziasszonyoknak. Az alkalmazott aztán tessék­­lássék matat a gép körül és kisüti, hogy valami cserélnivaló okvetlen van a gépen, mert enél­­kül nem lenne a portalanítás tökéletes. Szeré­nyen megjegyzi, hogy itt meg itt épen ezt a cse­rét eszközölte és hogy mindezeket csakis gyári áron és így tovább... így történt ez nálam is a hideg tavaszon. Megjelent az előzékeny cég elő­zékeny képviselője, szeme villant, tapadt a por­szívóra és máris kijelentette, hogy itt szívócső­cserének szükségessége áll fenn, hogy enélkül csak üresen jár a motor és smonca erre, smonca arra, csekély 30 pengőért, szigorúan gyári ár­ban. .. abban a kellemes helyzetben van, hogy véletlenül van is nála egy és már kezdte disz­kréten belehelyezni a porszívó dobozába. Mi­előtt a feleségem beleegyezhetett volna, vettem közbelépni így: Most nincs pénzem erre, nem veszek, esetleg ezt megcsináltatom. Mikor min­­den ékesszólása kárba veszett, rá se nézett a gépre tovább, becsukta a batyuját és angolosan eltávozott Világosan látható lett, hogy a gép karbantartása és felülvizsgálása csak ürügy volt az eladásra. De csak én láttam ezt világosan. A sok közbevetést azzal szereltem le, hogy megígértem a csőnek mihamarabbi kicserélését. Nem mondom, hogy valami serény ember va­gyok, pláne, ha pénzkérdés is van a dologban, de most pár nap alatt bementem kereskedőm­­höz és előadtam abbéli eszmémet, hogy a szívó­csőcserét úgy gondolom megoldani, hogy ráhú­zunk a mostanira egy közönséges gumicsövet, valami olyast, mint például a borfejtő csövek. Helyesléssel találkozott eszmém és mindjárt irtunk is a gyárba, mibe kerülhet az egész móka­póka? Elindult az ügylet 3—4 pengős re­mélhető árral és végződött 17 pengő néhány fil­lérrel. Vigye az ördög, gondoltam, de legalább olyan csövet kaptam, amit még az unokám is használhat, ha t. i. lesz és ha a porszívás akkor még divatozik. De egy nagy hibája van a saját találmányú csőnek. Nagy hiba pedig az, hogy nem lehet összegöngyölíteni és most úgy me­­redezik a hálószobában, mint egy fiók Boa con­strictor. Kaptam is szemrehányást, hogy azért a pár pengőért már most állandóan kerülgetni kell, de azzal vágtam vissza, hogy ez sokkal­­ olcsóbb és sokkal tartósabb! Napirendre tértünk a cső felett, de mivel a szerencsétlenség ritkán jár egyedül, a porszívó­val ism­ét baj lett. Kezdte a villanyvilágítás biz­tosítékát állandóan kivágni. Hozzáértő mester­ember felvilágosított, hogy ennek a keshedt zsi­nór az oka. Nosza azt is ki kell cserélni. Hát elmentem az elektrotechnikusomhoz. Míg az a zsinórvégeket szerette, beszélgettünk. Eldicse­kedtem a szívócső olcsó és szellemes megoldá­sával. A mester rám nézett és így szólt: Én, ügy­véd úr, két pengőért jobban elintéztem volna. Hiszen ma már csak a teljesen tájékozatlanok vesznek új szívótömlőt. Aki a piacot járja, szomorúan tapasztal­hatja, hogy az árak hétről-hétre emelkednek. Emelkedik a húsféle, a kenyér ára, de legfel­tűnőbb az áremelkedés a tűzifánál, amelynek ára 3.20 pengőről 4.40 pengőre emelkedett. Az egyik tűzifakereskedő a következőként indo­kolta a horribilis áremelkedést: — A fa árának kialakulásánál a bükkha­­sáb kitermelési ára az irányadó. Ez eddig :AUAtAtAli*i*AiAAAAAAAlAAAiiiAAá< Ha Pestre jön okvetlen keresse fel a régi Elkánszücs­öt Budapest., IV. Váci­ utca 22. félemelet. Gyönyörű rókái, pejlerinjei megbízható minőségűek és olcsók! — Hogy-hogy? — Hát úgy, hogy egy bicikli belsőgumit ket­tévágunk s ráhúzzuk a csőre. Teljesen zár. Nem szuszog sehol és úgy hajlik, mint a paran­csolat. Mint megnyilatkozáskor hirtelen felderül az ember előtt valami addig zavaros és sötét do­log, úgy öntött el engem ez egyszerű dolog hal­latára a szamárméreg. Haragot is tartok azóta a porszívóval. Minden reggel, mikor bemegyek a fürdőszobába, ahol nyújtózkodik az össze nem göngyölhető szívócső, szeretnék belerúgni, de hát már eső után köpönyeg. 1.60 pengő volt, attól a pillanattól kezdve azonban, hogy a faértékesítés is „egy kéz“-be került, a kitermelési ár 3.20 pengőre, tehát a kétszeresére emelkedett. Ez az oka a drága­ságnak. A szén ára pedig azért ment fel,­­­­mert eközött és a fa ára között nagy dispari­­tás mutatkozott a szén hátrányára és a bá­nyák áremelésre szánták el magukat. UUODCDQOCIjnODDCN­lDQnDDDDULXJQDCOtXOJ FASEBTAPASZ! (HÁZISZER) Kimérve, egy kg. 80 fillér. K­apható Bódogh festékraktárában _ ____________Nagykőrösi­ utca. Sz. F, OOOOOOOOOOOooooucxyoocxxxxBOtxxxxxxxxxxxxxOTrxMnnnrmnnnpnnnnryYwranpffpn" Kecskemét az elmúlt évben 1517 mázsa bort szállított külföldre második helyen 11.394 mázsával Budapest és harmadik helyen Izsák 7638 mázsával. Kecs­kemét a múlt évben 1517 mázsa bort szállí­tott külföldre. Izsák mennyisége jelentékeny, az összkivitelnek 3 százaléka. A legtöbb bort Németország vette fel, utána következik Svájc és Csehszlovákia. A statisztikai Szemle legutóbbi száma érde­kes adatokat közöl Magyarország borkivitelé­nek alakulásáról az utolsó tíz évben. Ezek az adatok örvendetesen igazolják, hogy a borki­vitel jelentékeny összeggel járul külkereske­delmi mérlegünk javításához. Az 1936. évi kivitelben legnagyobb mennyi­séggel, 157 ezer mázsával Budafok szerepel. A tűzifa árának feltűnő emelkedése —o-O-o— önni! — De ő, hogy így, hogy úgy. Ne hara­gudjon már, Józsi bátyám, meg akartam tisz­­telni, hogy befogadott bujtárjának. Ősz tán maradt is még elég. Van már pénz is. Hatot eladtam a Sári Péternek, a bürgevágónak. A négy bárányt is eladom még máma. A többit meg holnap kihajtom a kerösztapámhoz Ágasegyházára. Felehaszonra elvállalja —h­aszonta. — No jó. Mögöttük a bárányt közakarattal. Igen ízlött mindnyájunknak. Úgy jóllaktam, majd elpattant a nadrágszíjjam. Hej pedig, ha tudtam vóna, mi lesz ebbü­l, dehogy öltem vóna belüle! No de csak tessék várni! Majd elmondok én szájára mindent, hanem már kiszáradt a torkom, öblítsük meg!... — Ahogy mondta a Laci, úgy is tett. A bá­rányokat még délután eladta, a bürgéket még hajnalban maga elé vette, osztán elindult ve­lük Ágasegyházára. — Dél felé egy juhász állt meg a ház végén. A szamarát odakötötte egy akácfához, a mög gyün befelé. Tisztességesen köszön, osztán azt kérdi tüllem, hogy én vagyok-e Zubor­­gány József, a számadó csikós? — Én vónék — mondok. — Üljön kend le, osztán majd megmondja, mi járatban van. — Öregöcske vót­kán az ember, messzirül is gyültetött, nem sokat várta a kínálást, le­ült. — Még egyet kérdek öcsém — néz rám szúrós szemmel — itt van nálad a Bü­rgés Laci? — Nincs. Hajnalban elment. — Hát a bürgéim? — Mit tudom én? Azt se tudtam idáig, hogy a világon van-e rend, nemhogy a bür­­géit tudnám. — Az öreg osztán nagy hümmögéssel, fej­­csóválással elment. — Hej az erre-arráját, mondom az anyák­nak, hiba van a Laci körül! Nem az övé vóltak a büzgék, amiket idehajtott. Még az a sze­­rencse, hogy nem találják itten­üket! Mert hogy keresték, minek mondjam. — Alighogy az öreg juhász elment, egy óra múlva már itt volt biciklin két rendőr. — Hol a Laci? — kérdezték. — Az ég alatt — mondok — az Isten tudja merre. — De vót itt? — Vót hát. Hogyne lett vóna, hiszen be­szegődött hozzám negyedik bujtárnak. — Hát a bürgék? — noszogat a rendőr. — Miféle bürgék? — Akiket a kend bujtárja hajtott — okosít a rendőr. — Mit tudom én. Nekem nem adta szá­mon. Elhajtotta ükét. Azt csinált velük, amit akart, hiszen az övé vótak. — Dehogy vótak — vág ám vissza a rend­őr. — Jól tudta azt kend is, hogy úgy lopta ükét. — Én? Tudta tán az Isten, de én nem. Hi­szen ha tudom, ide ugyan be nem gyón velük. — A rendőrök aztán elmentek. Keresték a Lacit is, meg a bürgéket is. A hat bürgét meg is találták a Sári Péternél, a bárányve­­rők is megkerültek még az­nap, de a Lacit a hét bürgével sehol se találták. Annyit megtud­­tak, hogy a bürgéket megnyíratta Kiskecske­­méten, de osztán, hogy onnan merre ment, arra nem tudtak rágyúrni. — Úgy vót, hogy holnap indulunk kifelé, mikor naplement után beállít hozzám a Laci. — Hát te — mondok neki — de soká adtad helyre az állatokat. — Csak hümmögött. — Hallod-e, Laci — adom tovább a szót — elfüstölj innen, mert baj van. Mindenfelé ke­resnek a rendőrök. Itt egy fél kenyér, meg egy darab szalonna, osztán eridj, míg itt nem érnek! Adtam még neki egy ital bort s azzal útnak bocsájtottam. — Tíz perc múlva már megint ott voltak a fogdmegek. Épen most járt itt — mondom nekik, — ha sietnek, még utol érik. — Merre ment? — kérdik nagy sebesen. — Arra befelé. De hogy osztán jobbra for­­dult-e vagy balra, azt csak ő tudja. — Nyargaltak utána, de biz azt nem bír­ták utolérni. A Laci úgy elfüstölt, hogy csak három hét múlva tudták elfogni a csendőrök Pöszéradacson. — Mikor a dolgát tárgyalta a bíróság, ne­kem is el kellett menni a törvénybe. Csak akkor állt el a szemöm-szám. Vót­ott kárval­lott ember vagy húsz, nemcsak az az öreg juhász. Kinek bürgéje, kinek hízója sikkadt el a Laci kezén. Szidták a Lacit, mint a bok­­rot. Meg én rám is vasvillaszemeket meresz­­tettek. — Kihallgatott osztán a bíróság engem is. Elmondtam, amit tudtam. Hanem mikor ki­hirdette a bíró az ítéletet, mintha pofonvág­tak vóna. Aszongya, hogy „Zuborgány Józse­fet, mert a lopott bárány húsát segített elfo­gyasztani, a kir. járásbíróság két napi fog­házbüntetésre ítéli“. — Engem? — mondok. — Ha jól értettem azért, hogy ettem? Már tekintetes bíró úr, ezt nem gondotam vóna. — No nevettek az üdvögyek, hogy szakad­jon rájuk a csillagos ég! — Könnyű a szegény embert kinevetni — mondok nekik, — de azt meg tudják a tekin­­tetes urak, hogy rajtam ugyan többet nem nevetnek. Most se nevetnének, ha ez a fél­eszű mindjárt megmond mindent. Kereshette volna akkor akár az egész vármegye csendőrje, rendőrje, még az ü­dvégy urak is, azokat a bürgéket. De hát hiába, gyerek. Meg kell neki bocsáj­­tani. Nem tudja mi a böcsület. ecskeméti üfiPök 1937. április 25.

Next