Kecskeméti Lapok, 1937. január-június (70. évfolyam, 1-26. szám)
1937-04-25 / 17. szám
6 költség. A figyelmes gyár bizonyos időközönként leküldi Budapestről alkalmazottját, hogy teljesen díjmentesen ellenőrizze a porszívó működését. Ez aztán előzékenység. Ez tetszik a háziasszonyoknak. Az alkalmazott aztán tesséklássék matat a gép körül és kisüti, hogy valami cserélnivaló okvetlen van a gépen, mert enélkül nem lenne a portalanítás tökéletes. Szerényen megjegyzi, hogy itt meg itt épen ezt a cserét eszközölte és hogy mindezeket csakis gyári áron és így tovább... így történt ez nálam is a hideg tavaszon. Megjelent az előzékeny cég előzékeny képviselője, szeme villant, tapadt a porszívóra és máris kijelentette, hogy itt szívócsőcserének szükségessége áll fenn, hogy enélkül csak üresen jár a motor és smonca erre, smonca arra, csekély 30 pengőért, szigorúan gyári árban. .. abban a kellemes helyzetben van, hogy véletlenül van is nála egy és már kezdte diszkréten belehelyezni a porszívó dobozába. Mielőtt a feleségem beleegyezhetett volna, vettem közbelépni így: Most nincs pénzem erre, nem veszek, esetleg ezt megcsináltatom. Mikor minden ékesszólása kárba veszett, rá se nézett a gépre tovább, becsukta a batyuját és angolosan eltávozott Világosan látható lett, hogy a gép karbantartása és felülvizsgálása csak ürügy volt az eladásra. De csak én láttam ezt világosan. A sok közbevetést azzal szereltem le, hogy megígértem a csőnek mihamarabbi kicserélését. Nem mondom, hogy valami serény ember vagyok, pláne, ha pénzkérdés is van a dologban, de most pár nap alatt bementem kereskedőmhöz és előadtam abbéli eszmémet, hogy a szívócsőcserét úgy gondolom megoldani, hogy ráhúzunk a mostanira egy közönséges gumicsövet, valami olyast, mint például a borfejtő csövek. Helyesléssel találkozott eszmém és mindjárt irtunk is a gyárba, mibe kerülhet az egész mókapóka? Elindult az ügylet 3—4 pengős remélhető árral és végződött 17 pengő néhány fillérrel. Vigye az ördög, gondoltam, de legalább olyan csövet kaptam, amit még az unokám is használhat, ha t. i. lesz és ha a porszívás akkor még divatozik. De egy nagy hibája van a saját találmányú csőnek. Nagy hiba pedig az, hogy nem lehet összegöngyölíteni és most úgy meredezik a hálószobában, mint egy fiók Boa constrictor. Kaptam is szemrehányást, hogy azért a pár pengőért már most állandóan kerülgetni kell, de azzal vágtam vissza, hogy ez sokkal olcsóbb és sokkal tartósabb! Napirendre tértünk a cső felett, de mivel a szerencsétlenség ritkán jár egyedül, a porszívóval ismét baj lett. Kezdte a villanyvilágítás biztosítékát állandóan kivágni. Hozzáértő mesterember felvilágosított, hogy ennek a keshedt zsinór az oka. Nosza azt is ki kell cserélni. Hát elmentem az elektrotechnikusomhoz. Míg az a zsinórvégeket szerette, beszélgettünk. Eldicsekedtem a szívócső olcsó és szellemes megoldásával. A mester rám nézett és így szólt: Én, ügyvéd úr, két pengőért jobban elintéztem volna. Hiszen ma már csak a teljesen tájékozatlanok vesznek új szívótömlőt. Aki a piacot járja, szomorúan tapasztalhatja, hogy az árak hétről-hétre emelkednek. Emelkedik a húsféle, a kenyér ára, de legfeltűnőbb az áremelkedés a tűzifánál, amelynek ára 3.20 pengőről 4.40 pengőre emelkedett. Az egyik tűzifakereskedő a következőként indokolta a horribilis áremelkedést: — A fa árának kialakulásánál a bükkhasáb kitermelési ára az irányadó. Ez eddig :AUAtAtAli*i*AiAAAAAAAlAAAiiiAAá< Ha Pestre jön okvetlen keresse fel a régi Elkánszücsöt Budapest., IV. Váci utca 22. félemelet. Gyönyörű rókái, pejlerinjei megbízható minőségűek és olcsók! — Hogy-hogy? — Hát úgy, hogy egy bicikli belsőgumit kettévágunk s ráhúzzuk a csőre. Teljesen zár. Nem szuszog sehol és úgy hajlik, mint a parancsolat. Mint megnyilatkozáskor hirtelen felderül az ember előtt valami addig zavaros és sötét dolog, úgy öntött el engem ez egyszerű dolog hallatára a szamárméreg. Haragot is tartok azóta a porszívóval. Minden reggel, mikor bemegyek a fürdőszobába, ahol nyújtózkodik az össze nem göngyölhető szívócső, szeretnék belerúgni, de hát már eső után köpönyeg. 1.60 pengő volt, attól a pillanattól kezdve azonban, hogy a faértékesítés is „egy kéz“-be került, a kitermelési ár 3.20 pengőre, tehát a kétszeresére emelkedett. Ez az oka a drágaságnak. A szén ára pedig azért ment fel,mert eközött és a fa ára között nagy disparitás mutatkozott a szén hátrányára és a bányák áremelésre szánták el magukat. UUODCDQOCIjnODDCNlDQnDDDDULXJQDCOtXOJ FASEBTAPASZ! (HÁZISZER) Kimérve, egy kg. 80 fillér. Kapható Bódogh festékraktárában _ ____________Nagykőrösi utca. Sz. F, OOOOOOOOOOOooooucxyoocxxxxBOtxxxxxxxxxxxxxOTrxMnnnrmnnnpnnnnryYwranpffpn" Kecskemét az elmúlt évben 1517 mázsa bort szállított külföldre második helyen 11.394 mázsával Budapest és harmadik helyen Izsák 7638 mázsával. Kecskemét a múlt évben 1517 mázsa bort szállított külföldre. Izsák mennyisége jelentékeny, az összkivitelnek 3 százaléka. A legtöbb bort Németország vette fel, utána következik Svájc és Csehszlovákia. A statisztikai Szemle legutóbbi száma érdekes adatokat közöl Magyarország borkivitelének alakulásáról az utolsó tíz évben. Ezek az adatok örvendetesen igazolják, hogy a borkivitel jelentékeny összeggel járul külkereskedelmi mérlegünk javításához. Az 1936. évi kivitelben legnagyobb mennyiséggel, 157 ezer mázsával Budafok szerepel. A tűzifa árának feltűnő emelkedése —o-O-o— önni! — De ő, hogy így, hogy úgy. Ne haragudjon már, Józsi bátyám, meg akartam tisztelni, hogy befogadott bujtárjának. Ősz tán maradt is még elég. Van már pénz is. Hatot eladtam a Sári Péternek, a bürgevágónak. A négy bárányt is eladom még máma. A többit meg holnap kihajtom a kerösztapámhoz Ágasegyházára. Felehaszonra elvállalja —haszonta. — No jó. Mögöttük a bárányt közakarattal. Igen ízlött mindnyájunknak. Úgy jóllaktam, majd elpattant a nadrágszíjjam. Hej pedig, ha tudtam vóna, mi lesz ebbül, dehogy öltem vóna belüle! No de csak tessék várni! Majd elmondok én szájára mindent, hanem már kiszáradt a torkom, öblítsük meg!... — Ahogy mondta a Laci, úgy is tett. A bárányokat még délután eladta, a bürgéket még hajnalban maga elé vette, osztán elindult velük Ágasegyházára. — Dél felé egy juhász állt meg a ház végén. A szamarát odakötötte egy akácfához, a mög gyün befelé. Tisztességesen köszön, osztán azt kérdi tüllem, hogy én vagyok-e Zuborgány József, a számadó csikós? — Én vónék — mondok. — Üljön kend le, osztán majd megmondja, mi járatban van. — Öregöcske vótkán az ember, messzirül is gyültetött, nem sokat várta a kínálást, leült. — Még egyet kérdek öcsém — néz rám szúrós szemmel — itt van nálad a Bürgés Laci? — Nincs. Hajnalban elment. — Hát a bürgéim? — Mit tudom én? Azt se tudtam idáig, hogy a világon van-e rend, nemhogy a bürgéit tudnám. — Az öreg osztán nagy hümmögéssel, fejcsóválással elment. — Hej az erre-arráját, mondom az anyáknak, hiba van a Laci körül! Nem az övé vóltak a büzgék, amiket idehajtott. Még az a szerencse, hogy nem találják ittenüket! Mert hogy keresték, minek mondjam. — Alighogy az öreg juhász elment, egy óra múlva már itt volt biciklin két rendőr. — Hol a Laci? — kérdezték. — Az ég alatt — mondok — az Isten tudja merre. — De vót itt? — Vót hát. Hogyne lett vóna, hiszen beszegődött hozzám negyedik bujtárnak. — Hát a bürgék? — noszogat a rendőr. — Miféle bürgék? — Akiket a kend bujtárja hajtott — okosít a rendőr. — Mit tudom én. Nekem nem adta számon. Elhajtotta ükét. Azt csinált velük, amit akart, hiszen az övé vótak. — Dehogy vótak — vág ám vissza a rendőr. — Jól tudta azt kend is, hogy úgy lopta ükét. — Én? Tudta tán az Isten, de én nem. Hiszen ha tudom, ide ugyan be nem gyón velük. — A rendőrök aztán elmentek. Keresték a Lacit is, meg a bürgéket is. A hat bürgét meg is találták a Sári Péternél, a bárányverők is megkerültek még aznap, de a Lacit a hét bürgével sehol se találták. Annyit megtudtak, hogy a bürgéket megnyíratta Kiskecskeméten, de osztán, hogy onnan merre ment, arra nem tudtak rágyúrni. — Úgy vót, hogy holnap indulunk kifelé, mikor naplement után beállít hozzám a Laci. — Hát te — mondok neki — de soká adtad helyre az állatokat. — Csak hümmögött. — Hallod-e, Laci — adom tovább a szót — elfüstölj innen, mert baj van. Mindenfelé keresnek a rendőrök. Itt egy fél kenyér, meg egy darab szalonna, osztán eridj, míg itt nem érnek! Adtam még neki egy ital bort s azzal útnak bocsájtottam. — Tíz perc múlva már megint ott voltak a fogdmegek. Épen most járt itt — mondom nekik, — ha sietnek, még utol érik. — Merre ment? — kérdik nagy sebesen. — Arra befelé. De hogy osztán jobbra fordult-e vagy balra, azt csak ő tudja. — Nyargaltak utána, de biz azt nem bírták utolérni. A Laci úgy elfüstölt, hogy csak három hét múlva tudták elfogni a csendőrök Pöszéradacson. — Mikor a dolgát tárgyalta a bíróság, nekem is el kellett menni a törvénybe. Csak akkor állt el a szemöm-szám. Vótott kárvallott ember vagy húsz, nemcsak az az öreg juhász. Kinek bürgéje, kinek hízója sikkadt el a Laci kezén. Szidták a Lacit, mint a bokrot. Meg én rám is vasvillaszemeket meresztettek. — Kihallgatott osztán a bíróság engem is. Elmondtam, amit tudtam. Hanem mikor kihirdette a bíró az ítéletet, mintha pofonvágtak vóna. Aszongya, hogy „Zuborgány Józsefet, mert a lopott bárány húsát segített elfogyasztani, a kir. járásbíróság két napi fogházbüntetésre ítéli“. — Engem? — mondok. — Ha jól értettem azért, hogy ettem? Már tekintetes bíró úr, ezt nem gondotam vóna. — No nevettek az üdvögyek, hogy szakadjon rájuk a csillagos ég! — Könnyű a szegény embert kinevetni — mondok nekik, — de azt meg tudják a tekintetes urak, hogy rajtam ugyan többet nem nevetnek. Most se nevetnének, ha ez a féleszű mindjárt megmond mindent. Kereshette volna akkor akár az egész vármegye csendőrje, rendőrje, még az üdvégy urak is, azokat a bürgéket. De hát hiába, gyerek. Meg kell neki bocsájtani. Nem tudja mi a böcsület. ecskeméti üfiPök 1937. április 25.