Kecskeméti Lapok, 1947. július-december (80. évfolyam, 112-263. szám)

1947-12-12 / 249. szám

Mindennemű nyomdai munkát !Gyorsan* kérn III Wf Részvény­nyomda, Kéttempto-káz Mielőbb létesítsenek trafi­­kot és büffét a városházán! A városi alkalmazottak és a vá­rosházán naponta megforduló sok­­­v­áz egyén már évek óta panaszol­ják trafik hiányát az épületben.* Gyakran előfordul, hogy nyomtat­ványra, okmánybélyegre van szük­ség, ami azonnal kellene a felek­nek. Értékes perceket veszítenek, ha emiatt elhagyják a városházát. A város segíteni kívánt a bajon s trafikengedélyt kért Dajkáné Si­pos Margit részére azzal a megszo­rítással, hogy a trafik csak a hiva­talos órák alatt működhet. A Do­hányárusok­­ Országos Szövetsége azonban különböző okokra hivat­kozva ellenzi a trafik létesítését. Véleményünk szerint a szükség­let határozza meg, hogy kell-e vagy sem. A város már biztosította a he­lyet, sőt a trafikon kívül büffét is is felállít. A nagyobb vidéki váro­sokban már megoldották a kérdést, Kecskemét sem maradhat el— JOtXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXJOOC Készen áll a Major-jégpálya A Major-jégpályán befejeződtek a helyreállító munkálatok, az öltözőt kibővítették, a jégterületet is kétszere­sére nagyobbították. A pálya elkészült , most­ már csak a hideget várják, hogy megkezdődhessék az idei jégsze­zon-Ökölvívás Salgótarján az új kollégiumban A KMÁV ökölvívó szakosztályá­nak rendezésében vasárnap a Sal­gótarjáni SESKMÁV klubközi ökölvívómé­rkőzés lesz az új kollé­gium tornatermében. A viadal 6 órakor kezdődik. BIRKÓZÁS Cegléd az ókollégiumban Vasárnap délután 4 órai kezdet­tel a KMTE birkózócsapata régi,­­nagy riválisával, a Ceglédi Vasutas­sal méri össze erejét. A mérkőzés szüneteiben ifjúsági párok birkóz­nak. Vegyél részt az ember­sport fogadáson — Totó ■ A tip­pszel­vény ára 3.30 forint. A fogadás eredményét kizárólag sportcélokra fordítják. Akarod, hogy Magyarország részt vegyen az olimpián? Akarsz minden faluban sportpályát? Akarod a magyar stadiont? Akarod a tömegsportot? A célok érdekében fogadj. Nyerj!Rsz! Tip emelvények k­aphatók: trafikok­ban, osztálysorsjáték főárusítóknál, al­árusítóknál, postahivataloknál és az IBUSz-ná­l -f­— Toto-szelvények kaphatók a Hírlapterjesztő Irodában­s­zínház. SZÍNHÁZI MŰSOR: Csütörtök: Megsértették a minisz­­tériumot. Vígjáték. Péntek: Cigányprímás. Operett. Szende Bessy felléptével. Szombat: Cigányprímás. Operett -//­ Rá­d I 6­ ­ PÉNTEK. Budapest I. 7: Hírek. 7.25: Reggeli zene. 8.15: Délelőtti mu­zsika. 10: Hírek. 12: Hírek. 13.15: Hungária művészegyüttes. 14: Hírek. 14.25: Jazz. 16.40: A lélektan jövője.. 17: Hírek. 17.25: Hadifogoly híradó. 17.45: Spor­tközlemények. 19.20: Ének, zongora. 20: Hírek. 2­0.20: Hadiörei,élő kar. 21.15: Tánc. 22: Hírek. 22.25: Magyar nóták. 22.45: Külügyi negyed­óra. 23: Déryné ifjasszony. Előadás a Stúdióból. 24: Hírek. — Budapest II. 17: Tánc. 18: Hírek. 18.30: Csaj­kovszkij. 19.45: Szalonegyüttes. 21: Hírek. 21.15: Cigányzene. 22.15: Strauss* mmmmmmmmmmmmmmrnm TM— — — — w v• UJ és használt varrógépek garanciával, részletfizetés­re legolcsóbban Kecskés műszerésztől, Vörösmarty utca 4. szám. A posta mel­lett­ 11.214 ELADÓ lebontásra 21 mé­teres tetőzet, cserép és pa­la, kiskőrösi úton 4 kín­nál Cím: Szijjártó kocs­­máros, Szelesfalu. 11.213 ELADÓ nagy ,­­inger sza­­bóvarrógép, női télikabátra fekete finom szövet, férfi télikabát és egy pár 41-es bokszcsizma. I. ker., Uj­­u­tca 1. sz. 11.202 JÓKABBAN levő cimba­lom eladó Magyar­ utca 13—15. Horváth. 11.203 ELADÓ sötétkék telje­sen új férfi télikabát, kö­zépmagas termetre, kor­szerű női estélyiruha. ~ 6z?g*n-u. 14. 11.20 5 hálószobát, kombi­nált szekrényt, konyhát,­­ asztalt, széket legolcsób­ban készítőjénél legjob beszerezni. Zana testvé­reknél. Borz-u. 16 11.20 MINDENESLÁNYT 15 re állandóra felveszek. _ Ladányi-utca 2. 11.20 EPERFÁK, gyümölcsfák díszfák, díszcserjék, örök­zöldek, virághagymák , gumók, spalettás ablakok egy- és kétszárnyú ajtók tokostól kaphatók Szabi Sándor műkertésznél, a Czollner-közön. 11.20­ ELADÓ árpaszalma, ké­­t Borbáson, beton mellett Budai-utca 29. 11.211 ELADÓ egy kétaknás prí­ma Vezuv-kályha. Cím Horváth és Lipóczy. Két templom­ köz. 11.223 SZŐNYEGEKET, perzsát hibásat és minden faj­át, sezlonterítőt veszek. Rá­­kóczi-út 38. szám. Az ud­varban. 11.223 TELJESEN új autogén hegesztő bérén­yizés eladó. Alkalmi áron. Cím: a ki­adóban. 11.219 EGY jobbterelő teh­én és egy 16 soros vetőgép el­adó. Szélmalom utca 33. szám. 11.227 ELADÓ ház 3 nagyobb és két kisebb­­lakással, 400 négyszögöles kerttel, eset­­leg társasvételre is na­gyon olcsón eladó. Érdek­lődni:­­Bem-u. 14. 11.225 ELADÓ romház, pékség­nek, fűszerüzletnei ital­­mérésnek kiválóan alkal­mas. *,Érdeklőim lehet: Bem­ utca 14* il.2261 I­PV ingatlanfelszvetítő iroda Rákóczi­ ut 20. Irodai órii: &-10, 13—15, 181« Vételre KERESEK: betonutak közelében birtokokat, szőlőket, beköl­tözhető házakat.­­ ELADÓ HÁZAK: Máriaváros közepén 2 szobás beköltözhető ház, borkamra, istállóval, 15.000. — Bethlen-körúton részben beköltözhető nagylelkű gazda­sági ház, 25.000, _ Belterületen, vas­­ út felé, főútvonalon sarok üzletház­ nagy udvarral, 60.000. ■ H ÉS SZIKVIZ %iit_ állandóan tiSWIl kaphatónjf GERGELY-SORRAKTAK­ NYÁR UTCA 1' $­Z IDŐSEBB mag­inos asz­­iszonyt dQ­,emner ]u', 12-re házta­rtásba felven­nék, ajifi beteg mellett -s tevékenykedne. 111.. Tom­pa Mihály, utca 3. szám, emelet. 11.215 H­ó és sárcipők tökéletes javítása Végh Mihály cipésznél, Barátok­ terén. Színházzal szemben. 11219 ELADÓ egy­ hold szőlő és felhold föld tanyaépület­­­el. _ Szarkás 55. Érte­kezni lehet: Külsőballó­szög 138. szám­ Nemes Istvánnál. 11.070 NAGY FOTO Rákóczi­ út 2. 10.582 ELADÓ Külőballószög 17—18. szám alatti két hold föld tanyával együtt, Értekezés: Cserép.u. 18. sznai. 11.119 SORT állandóan! veszek FH R K­flS Szentmiklós­ utca 12. 10932 Telefon: 36 anMnunK Hagy- 11180 kereskedésünk — betegség miatt •— eladó Eszenyi és Makáry m­m­m­mammmmmmmmmm 67öLÖVESSZŐ, sima­­bor és csemege, engedélye­zett. kapható: Sétatér­utca 19. 11.061 FÜRDŐ-ut­ca 30. számú belső, nagyportájú ház, amely négy helyiségből áll, eladó. Azonnal be­költözhető. .. értekezés: a helyszínen. 11.07# BÚTOROZOTT szoba ki­adó. Szarvas­ u. 4. 11.151 Figyelem! * Pulóver, kesztyű kötését és harisnya szemfelsze­dést, horgolást jutás, ’os áron vállalok. — Béthen­­körút 7. sz. 11.167 Romlakások és romüzlethelyiségek ki­­adók a Kisgazdapárt Rá­­kóczi-út 5. sz alatti szék­házában. Érdeklőm a parti irodában lehet I. emelet, 2. sz. . 11.187 Földmérés, parcellázás, telekkönyvi ügyek rendezése Osztro­­gonosz főmérnök. — Vak- Bottyán­ u. 3. 10 561 KOSZORUSLANIT, ér­ti és hői magyar ruhákat jutányos áron kölcsön adok. Szokolyné, Ki­sfa­­ludy­ utca 17. 11.173 Kézimunka-előnyomda nagy választékban. F** hérneműkészítés, géphim­­zés legszebb kivitelben ké­szülnek Mezei Lajosnénál, Bocskay­ utca 18. 11.213 Fűszerüzlet jóforgalmú lakással, be­rendezéssel átadó. Cím: a kiadóban. 8 . 11.204 ELADÓ Szarkasban, 9 ki­lométerre, 149. szám alatti Borbély Ferenc-féle 3 és fél hold szőlő lakóépület­­■el, négy sem való istál­lóval. Értekezés: Szívós, utca 2., hetipiackor, dél­előtt 9—1-ig. 11.081 ELADÓ Hoffmann János, utca 10. számú ház. Érte­kezni 17. sz. alatt. 11.139 úr Hirdessen ! KECSKEMÉTI LAPOKI» ELADÓ a lajosmizsei be­tonút mellett, a várostól 7 km.re szőlőnek, gyümöl­csösnek alkalmas föld és a Kuti-erdő megállónál 880 négyszögöl szőlő. Meg­bízott: dr. Csávás János ügyvéd,­­ Széchenyi-tér 3. szám. 11147 ÜZLETHELYISÉG köz,­ponton eladó, vagy átadó. Érdeklődni: Csongrádi-ut­­ca 4. szám. Élelmiszerüz­let. 11.109 MELEG otthonban pá­rosan szép az éle­, össze-* hozza Méltóné, Budapest Erkel-utca 4. szám, 10 em. 19. 11.023 ELADÓ nagyobb mennyi­ségű használt szőlőkaró. Értekezni lehet: Talfája 106. szám alatt, Vacsi úton 7 km. — Bodri Benjá­minnál. 11.094 FEDERESKOCSI, vala­mint használt szekér el­adó. — Damjanich­ u. 1.. szám. 11.1984 KECSKEMÉTI LAPOK Felelős szerkezM’A­ge kiadó: Homoki József Főszerk.: Révéss László K­. Szerkesztőség és kiadóhi­vatal, Kértem­pl­om­kös Telefon: 19. Részvény-nyomda - Igazgató... Tóth László FÉRFI fekete télikabát, női pelerin-gallér, női fe­kete szilbonda eladó — Holczer úri divat üzleté­ben.­­ 1.1 191 ELVESZETT egy rétikus pénzzel együtt özv. Balíró Ágostonná névre szóló ösz­­szes iratokkal. Becsületes megtaláló szíveskedjek fel adni Kádár-utca 16. alá, — vagy a rendő­rsé­gén. . 11.181 ELADÓ Jó­kai uutca , 45. számú ház, amely gazdál­kodónak is alkalmas. Érte­kezés: Jókai-u .4. 11.1-g6 ELADÓ 8—12 q hordké­­pes széleskocsi és többféle léderes parasztkocsi. Viz­­kelethy-u. 9. 11.193 MÉLY gyermekkocsit ve­szek. Gyenes-tér 19. szám alatt. II.1.96. FIATAL ház­aspár / -zolt konyhás lakást keres ja­nuár 1-re, lehetőleg vI. vagy V. kerületben. Cimet a kiadóba kérek! n 188 ELADÓ 1 hold ^elő, Kis­kőrösi út. 6 k^, 11.176 36—40 MÁZK^, gréna el­adó. Vacsi-hegy 23. Érte­kezés: ugy­anott 11.173 SZÁRAZ gyjj.viölcsi'h­ő­se és Venyige, 1600 és egy patkányfogj'' kutya nbi­bi. .. »d­atér.utca 19. szám. 11.174 EGY darab négykerekű kézikocsi eladó. II., Má­­riaváros 28. ’ 11.2­11 FÜRDŐKÁD eladó, fehér zománcos, Voelkertelep XIL-Utca 7. 11.199 MINDENESLÁNYT. fel­veszek azonnalra. Fischer órás, _ Gáspár András.u 15. szám. 11.217 VESZEK három hold min­­dent megtermő szántóföl­det a várostól 5—6 km-ig Értekezés: Katona József utca 1. szám, 11.216 ELADÓ 3-11-es Siemens­rádió és egy sam°ttos kályha csővel együtt. — Dárdai-telep, IV.­utca 23. szám, 11.096 Sertéstrágya eladó a Sertésmalomban Tramini borunk a régi minőség­ben 50 literes tételekben ismét kanhalA Szőlőszövetkezet, Telefon: 79 Rákóczibul 20. 10947 HIRDESSEN fatáblán, bádogpajzson Plakátok utcai és kirakati közzététel és röp­cédulaosztogatás engedélyezése. Hirdető Iroda Kecskeméti­­Kirendeltség vezető­je J URY LÁSZLÓ (Részvénynyomda ,Kecskeméti Lapok, szerkesztősége)

Next