Kecskeméti Lapok, 1949. július-december (82. évfolyam, 150-304. szám)
1949-09-16 / 215. szám
ft* árulok eüsnIL E G U J A B ]B A Magyar Tárirati Iroda déli telefon jelentése &Kessslk Rádió helyszísn kSnefftést ad Rajit és bűntársainak (^tárgyalásáról A Kossuth-rádió Rajk László és 1 óráig és 21 órától kezdődően helybűntársainak főtárgyalásáról pen* i színi közvetítést ad. tektől kezdve naponta 19 órától 20 | ___ Az ország dolgozói a felháborodás érzetével olvassák azt a vádiratot, a melyet a népügyészség adott ki Rajk László és társai ellen. Ez a vádirat necsak a magyar belpolitikai élet rendkívül döntő eseménye, hanem jelentős nemzetközi esemény is. A vádirat leleplezte az immeterializmus jelenlegi legfontosabb rohamcsapatát, a titóisták módszereit. A kémbanda tevékenységét, múltját és külföldi kapcsolatait rendkívüli részletességgel, alaposan ismerteti a vádirat. Kiderül ezekből a s°rokból, hogy a Magyar Dolgozók Nártja ég rajta keresztül a dolgozó magyar nép a nemzetközi imperializmusnak a magyar államba és a Magyar Dolgozók Pártjába befurakodott kártevők ügynökségét tette ártalmatlanná. Ezek az emberek nemcsak a Magyar Dolgozók Pártjának voltak mindenre elszánt ellenségei. Ellenségei voltak az egész dolgozó népnek, minden becsületes embernek ebben az országban, sőt ezen túlmenően ellenségei voltak az egész békeszerető emberiségnek, az egész béketábornak. Kiderül a vádiratból, hogy a Rajkbanda ténykedése csak egy része volt annak a sötét imperialista tervnek, amely Titóokon át a többi népi demokráciát is át akarta vinni az ő oldalukra a Szovjetúnió ellen, a béke, a haladás és a függetlenség ellen. Arra esküdtek össze, hogy visszaveszik a dolgozó néptől jogos és nehéz harcokon megszerzett örök tulajdonát, a földet, a gyárat, az iskolát, hogy visszaveszik tőle az országot, összeesküdtek az ország ellen, az egész dolgozó nép ellen, a béke ellen, minden békeszerető ember ellen. Amikor erre gondolunk, gondoljunk arra is, vajjon kikre támaszkodtak az elvetemült összeesküvők? Vajjon, kik azok, akik a föld, a gyár, az iskola helyett, a jólét helyett a rabságot, a gyarmati sorsot akarják? Reakciósok, a múlt emberei, kulákok, tőkések, nagybirtokosok voltak azok, akikre támaszkodni véltek, támaszkodni reméltek Rajkék. Raik, Pálffy, Szőnyi, Szaai, Korondy, Justus, Brankov és a többiek besúgók, kémek, címeres fasiszták, akik mindig készek voltak a nép ellenségeinek kiszolgálására, akik életük minden percében eladták a dolgozó népet egy tál lencséért. Ataik és bandája tervei mögött is ott állott az amerikai imperializmus, amely a német és osztrák megszállási zónában már összegyűjötte azkat a nyilas, fasiszta, hortysta volt tiszteket, csendőröket, akik arra számítanak, hogy mint 1914-ben újra térdig gázolhatnak a magyar dolgozó nép vérében s megsemmisíthetik, elpusztíthatják felszabadulásunk, újjáépítésünk minden eredményét. Az árulók leleplezése és megsemmisítése a dolgozó magyar nép és a békefront új,hatalmas győzelme. Új erőt ad ez dolgozó népünknek és arra késztet, hogy még kéményében, még jobban dolgozzunk valamennyien. Még jobban fogunk dolgozni, még magasabbra emeljük a e emelékenységet munkahelyünkön ,még eredményesebben, végezzük a lépért való munkát az élet minden értzetén. Megkezdőditt a fegyveres harc Tito rendszerének megdöntésére A Prágában megjelenő Nova Borba beszámol arról, hogy a szla-vóniai Papuk-hegységben megkezddődtek a fegyveres harcok Titó rendszerének megdöntésére. A második világháborúban ugyancsak a Papuk-hegységből indult el a szlavóniai fegyveres népfelkelés az usztasák uralmának megdöntésére. A mostani felkelést Titóék erőszakoskodása robbantotta ki. A jugoszláv emigránsok prágai lapja megírja, hogy az Eszék környéki falvakban erőszakkal vették el a dolgozó parasztok hízeit, ami az egész környéken nagy felháborodást keltett. Az egyik faluban Subara Nikola földműves fegyvert ragadott, amikor egyetlen disznóját el akarták hajtani. A milícia tagjai a helyszínen agyonlőtték Subarát, akinek három fia szolgál a jugoszláv hadseregben. Amikor a legidősebb fiú értesült apja agyonlövetéséről, hazament és felkelésre szólította fel a környék parasztlakosságát, amely már megelégelte Titóék parasztnyúzó rémuralmát. A felkelés mind nagyobb méreteket ölt. Több megállapodás jött létre a berlini parancsnokok ülésén Szeptember 12-én Berlin négy parancsnoka az Ellenőrző Tanács épületében tanácskozásra ült össze. Az ülésen megvitatták és elfogadták a szovjet küldöttségnek azt a javaslatát, hogy vonják be a német szervezetek képviselőit is a Berlin életének normalizálásával kapcsolatos kérdések megoldásába. Kelet- és Nyugat-Berlin német képviselői és szakértői a parancsnokok javaslatainak és utasításainak megfelelően találkozóra ülnek össze a város általános kérdéseinek megvitatására. E határozat alapján a parancsnokok indítványozták Kelet és Nyugat Berlin illetékes német képviselőinek, hogy teremtsenek kapcsolatot velük a város életének normalizálása tárgyában korábban előterjesztett szovjet javaslatok áttanulmányozására, különösen a lakosság orvosi ellátásának megjavításával kapcsolatos javaslat tárgyalására, hogy megfelelő intézkedéseket hozhassanak, a parancsnokok megállapodtak a postabélyegek érvényessége tárgyában is. Gyors ütemben tér előre a kínai Néphadsereg Senszi tartományban A kínai néphadsereg Senszi tartományban gyors ütemben folytatja előnyomulását. Az előrenyomulást az tette lehetővé, hogy a néphadsereg a múlt héten áttörte a Kuomintang védővonalát a Csingling hegységben. Ezt a védővonalat a Kuomintang-hadvezetés bevehetetlennek tartotta, de a néphadsereg legyőzve a terep nehézségeit, feltárktózhatatlan lendülettel tört rajta keresztül és súlyos veszteségeket okozott a Kuomintangnak. A szétvert Kuomintang-egységek most fejvesztetten menekülnek déli irányba. Az üzbég mezőgazdaság villamosítása Ez év tavaszán év nyarán a taskenti körzetben először dolgoztak villanytraktorok. Ez év végéig két körzet 15 koliháza már villamosítva végzi a mezőgazdasági munkát. Az itteni gépállomások hozzáfogtak a szántóföldek magasfeszültségű vezetékkel való ellátásához, a gépállomásokon tanfolyamokat is indítottak, amelyeken 16 elektromos traktorvezető és szerelő nyer kiképzést. Vasárnap ismét közönség elé lép az Oleg Kesevoj-tábor kultúrcsoportja Júliusban alakult meg Kecskeméten az Oleg Kosevoj szovjet ösztöndíjas kultúrtábor és a faragó Béla kollégiumban nyert khelyesítést. A tábor fiatal lakói már többször szerepeltek sikeresen a kecs-keméti közönség előtt. Legutóbb a Komszomol ifjak fogadása alkalmával a dekorációs munka irányításában vettek részt. A tábor célja, hogy kultúrműsorokon keresztül a magyar ifjúsággal megismertesse a szovjet ifjúság életét, a németek ellen vívott hős harcát és napjainkban a béke érdekében kifejtett erőfeszítéseit. Az OLEG Kosovoj tábor kulturcsoportja vasárnap este fél 8 órakor a Katona József Színházban szerepel. Az előadás díjtalan. Zsizsikes gabonát szólgáltatott be A rendőrség ma reggel kísérte át a államügyészség fogházába Taskó Péter kerekegyházi nagygazdát. A gyanúsított a terménybegyűjtés során 2 és fél mázsa zsizsikes gabonát szolgáltatott be. A szövetkezet raktárában ezáltal 200 mázsa gabona vált használhatatlanná. Taskót a budapesti munkásbíróság vonja majd felelősségre Az Őszi Vásár minden téren hű kifejezője lesz a hároméves terv által újjászületett magyar ipar eddig elért eredményeinek és az ötéves terv nagyszerű lehetőségeinek. Felvonul itt iparunk minden terméke. Ha kifejeződést nyer a dolgozó nép nagyszerű erőkifejtése, amellyel az egész világ előtt bebizonyítottuk a szocialista termelés és a szocialista ipar élen járóságát a kapitalista iparral szemben. De nemcsak a magyar ipar termékeit láthatjuk az őszi Vásáron. Bemutatkozik a szocializmus építésében élenjáró szovjet ipar is. Tanúi és szemlélői lehetünk annak a példátlan arányú fejlődésnek, amelyen a szovjet ipar keresztülment. Felsorakoznak az őszi Vásáron a népi demokráciák pavilonjai is. Valamennyi azt tanúsítja, hogy a kollektív termelés nagyobb eredményeket hoz, de könnyebb és jobb életet is biztosít. A holnap megnyíló kiállítás, a Budapesti Nemzetközi Őszi Vásár a hazai és a külföldi ipar legjobb termékeinek gazdag tárháza lesz, egyben fényes bizonyra szocializmust építő országok útjának helyességéről. SAKKL A városbajnokság elődöntőjének első meglepetése a védő Törtel Imre veresége ifj. Kovács Menyhérttől. Eredmények: I. csoportban ifovács—Törteli 1—0, Felcsiki—Morvay 0—1, Mester—Tóth P. fél-fél, T. Nagy—Kökény 1* 1—1. csoportban Kubinyi—Szabó 1—0, Raskó —Hajdú 1—0, IE csoportban PrácSer—Kasza 0—1, Landler—UTE 0—1, Harsányi—Kökény I. 1— IV. csoportban dr. Kertész—Kiss 0—1, Zilahi-Sebes—Tömőr 1—0, Bálla—Pápai fél—fél. Nyílttér* * E rovatban költetekért a kiadóhivatal, sem a serkese'/féle ül*lességet nem vállal. Andó Józsefné feljelentette tisztiorvosi hivatalban, hogy piszkos az udvarom. Bárkit szívesen látok, hogy meggyőződjön. Dankó Jáno© 5594 Pásztor u. 1 SIPY laiatlankimtki I iroda SftMczlii 2. Irodai órák 9-11, 13—15, 18-tól. ELADÓ HÁZAK: Kada Elek utca közelében 3 szobás, udvarral, egy szoba cserével elfoglalható, 15001. — Negyedik tizedben jó magánház 3 szoba, 2 konyha, nagy udvar 16 000. — Külterületi kertvárosban jókarban lévő, beköltözhető, 2 szobás kertes, csinos magánház, ivóvíz 17.000. — Vörösmarty utcánál magánház 2 szoba, konyha, udvar 18.000. — Máriaváros főútján üztetház, 2 szobás lakás, jó pince, kert 19.000. — Kaszap utcában többlakásos nagyudvarú ház, pince 25.000 — Rákóczi úti piacnál beköltözhető igen jó családi ház 28.000. — Csongrádi utcában magasföldszintű nagyobb magánház gazdasági udvarral 33.000. — Árvaházi villanegyedben szép kiállítású modern,, komfortos, működő vízvezetékes fürdő villa gyümölcsöskerttel 35.000-