Kecskeméti Napló, 1913. július (2. évfolyam, 151-177. szám)

1913-07-09 / 158. szám

2. oldal. Kecskeméti Napló hozzátartozóiknak. Adieu !! Adieu !! Lassan hátat fordít a hajó, nyugodtan halad — még látszik a kendők, kalapok lobogása, aztán neki vág a végtelennek látszó ten­gernek. Visszamegyek a városba. Nyomott, fülledt, meleg levegő van, erős halszag. A hajókon ponyvákat feszítenek, takargat­nak árúkat a parton s hajókon, úgy lát­szik esőhöz készülődnek. Remélem szép, idő lesz holnap. Dr.Székány Béla. Állami tisztviselők a protekdó ellen. Az egyes minisztériumok évről-évre nyomtatott hivatalos rangsort adnak ki az adminisztrációjuk alatt álló tisztviselőkről. Ezzel hivatalosan garantálják a tisztviselők­­nak azt a jogát, hogy olyan sorrendben fognak előlépni, aminőbe őket a kinevezés és szolgálati idő alapján maguk a minisz­tériumok beosztották. A tisztviselők belát­ják és méltányolják, hogy ettől a hivatalos rangsortól eltérés is történhetik, vagyis hogy a magasabb fizetési osztályokba, főleg vezető állásokba való kinevezéseknél a kor­mány soron kívül is előléptethet kiváló képességű és nagy érdemeket szerzett tiszt­viselőket. Hiszen vezető állásra nem is mind­egyik hivatott. Ez tehát tisztán áll. A tiszt­viselők önérzetét is sértené az, ha csak a rangsor volna irányadó a haladásukban. A legtehetségesebb, a legbecsvágyóbb, a leg­­munkabiróbb tisztviselőnek is kedvét szegné j az a tudat, hogy csak automatikusan léphet : elő abban a sorrendben, amelybe a vak | véletlen beállította. De nyilvánvaló, hogy az egyenlő képzettségű és egyformán érde­mes tisztviselőknek joguk van olyan elő­menetelre számítani, aminőt nekik a hiva­talos rangsor biztosit. Konkrétebben szólva, az egyformán képesített és minősített tiszt­viselők közül egyik se előzhesse meg a másikat. Soronkivüli előléptetésre csakis az egyéni kiválóság, mellőzésre fegyelmi vét­ség szolgálhat okul. Ilyen keretekben a rang­sor respektálására a kormány jogilag köte- I lezve van, ezt a hivatalos rangsor közzé­tételével nyíltan el is ismeri. Egyéb értelme nem is lehet a rangsor szerkesztésének és költséges kinyomatásának. A szolgálati pragmatika hiányában a rosszul fizetett és lassú előmenetelő tiszt­viselőknek ez a hivatalos rangsor az egyetlen szilárd támpontjuk, amelybe minden remé­nyüknek horgonyát beakaszthatják. Azért dolgoznak, fáradnak, küzködnek idegölő munkában, hogy legalább a rangsor létrá­ján, ha lassan bár, de biztosan följebb ha­ladhassanak. Minden tisztviselő úgy tekint arra a rangsorra, mint Jákob a menybe vezető létrára. Pedig nem is akar mindegyik a menybe törtetni, ennél sokkal szerényeb­bek ők, hanem legalább néhány fokkal mégis följebb jutni, hogy közelebb legye­nek az üdvösséghez. Természetes, hogy minden tisztviselő szinte könyv nélkül tudja már, hogy hányán vannak még előtte, há­nyán utána és az ujján kiszámította már, hogy mikor jön ő sorra. Otthon bizalmas családi körben azzal vigasztalja,. biztatja panaszkodó feleségét és gyermekeit, hogy még csak a legközelebbi kinevezésig vár­janak, akkor teljesedésbe mennek régóta táplált álmaik . . . És elérkeznek a kinevezések ... A tisztviselők szivszorongva betűzik a hivata­los közlöny fekete betűit, minél közelebb érnek ahhoz a sorhoz, amelyben hallu­­cináló szemeikkel már a maguk nevét olvassák, annál sebesebben ver a szivük és amikor a már előre megálmodott helyen a nevüket keresik, bizony gyakran egy egé­szen mást, néha teljesen idegent, vagy ami még keserűbb, egy teljesen érdemet­­lent, méltatlant találnak! A mellőzött, a csalódott tisziviselő az első pillanatban valami hidegen szúró fájdalmat érez a szi­vében, majd kietlen ürességet. Aztán a családjára gondol és köny szökik a sze­158. szá;r.. mébe. Csak legutoljára, mikor már gon­dolkodni kezd, lepi el arcát a sértett ön­érzet haragos pírja, érzi, mintha arcul csapták volna. Nincsen kinevezés, hogy számos derék tisztviselő keresztül ne menne ezen a keservesen fájó lelki tortúrán. A nyomorúságában is reménykedő tisztviselő leikéből pedig lassankint kivész a bizalom, az ambíció, a munkakedv. Ami pedig az államra is a legkárosabb, mélyen alászáll a lelkiismeretes, a becsületes munka értéke, így dolgozik maga a kormány a saját érdeke ellen. Mi ennek az oka ? A protekció . . . Alig van tisztviselő, aki keserves tapasztalatok árán meg ne ismerkedett volna ezzel az egész hivatalnoki társadalmat meg­rontó métellyel. Nem akarunk itt bölcsel­­kedni, csak kimondjuk, hogy az állami életben a legnagyobb erkölcsi veszedelem : a protekció. Ez az a titkon ölő féreg, amely az állam épületének szerkezetét las­san megőrli. Kiirtja a polgári becsület­érzést és megingátja a Széchenyi által oly gyönyörűen magyarázott, oly magasra emelt hitelt az erényben, a becsületben, a munkában. Alig van nemzeti baj, amiről többet beszéltek és Írtak volna, mint a protekció grasszálásáról. De az ellene való küzde­lem mindig pusztában elhangzó vagy papi­rosra Írott szó maradt. Egy-egy tlagráns sérelem időnként aktuálissá teszi a protekció kérdését, a tisztviselők, sőt az egész társa­dalom, a sajtó fölemeli tiltakozó szavát a proteció ellen, de aztán belefáradnak a hiábavalónak látszó küzdelembe, az állam hatalmas erdejében ismét csönd lesz, a törzsekben pedig tovább végzi pusztító munkáját a proteció. A legutóbbi kinevezések ismét fölsza­­kitották a régi sebeket. Országszerte ismert, kitünően minősített és hosszú szolgálati idejük alatt nagy érdemeket szerzett tiszt­viselők mellőzésével oly egyének jutottak vezető állásokba, akikről semmi egyéb, csak az volt ismertes, hogy előbbi állásukban sem tudlak megfelelni a legminimálisabb követelményeknek sem. És ezek a selejtes elemeK mégis átgázoltak a nemcsak érde­mekben, de rangsorban is messze előttük álló tisztviselőkön és egyszerre az élre ke­rültek — a protekció segélyével. Az állami tisztviselők — úgy látszik — immár nem tűrik tovább ölhetett kezek­kel a protekció szemérmetlen működését, hanem országos mozgalmat, kemény és szívós harcot indítanak ellene. Nem nyug­szanak meg addig, mig ki nem küzdik tör­vényes jogaik respektálását. Hivatalos egye­sületük foglalkozott ezzel a kérdéssel és egy­hangúlag ebben a határozatban állapodott meg Az előléptetéseknél a kormány tartsa szigorúan szem előtt a hivatalos rangsort. Az esetleges mellőzés okát a fölöttes ható­ság írásban köteles közölni a tisztviselővel. Ha a tisztviselő sérelmet Iát a mellőzésben, fegyelmi vizsgálatot kérhessen annak kide­rítésére, vájjon jogos volt a mellőzés vagy sem. Halálba kergetett fiú. Lajosmizséről irja tudósítónk: Ladányi Péter ladánybenei lakos és gazdálkodónak 16 éves Imre nevű fia f. hó 5-én reggel is­tállójukban atyja vadászfegyverével szivén lőtte magát és nyomban meghalt. Ellene a kecskeméti kir. ügyészség lopás miatt bűnvádi eljárást indított s tettét a büntetéstől való félelem miatt követte el. Szomorú a dologban az, hogy éppen az apa maga volt, ki fiát lopás miatt fel­jelentette s könyörtelenségével azt a ha­lálba kergette. A szívtelen apa iránt a községben ál­talános a felháborodás. HÍREK. * Közlekedésügyi bizottság ülése. A közlekedésügyi bizottság péntek délután 3 órakor a halasi vasút ügyében ülést tart. * Részvét. Kada Elek polgármester elhunyta felett újabban a következő testü­letek és városok küldtek részvétlevelet: Magyar Földrajzi Társuság nevében Lóczy Lajos és dr. Cholnoky Jenő; a kecskeméti ref. espereskerűlet; Szászváros, Kézdivásár­­hely és Beszterce városok. * Wekerle egyetemi tanár? Mariska Vilmos halála után felmerült az a gondolat, hogy az eg^tem pénzügyi jogi tanszékére Wekerle SáMort hívják meg. Wekerle kör­nyezete szerint el is fogadná azt, ha egy­hangúlag meghívnák. Az egyetemi tanárság kérdése azonban az egyetemen még fel nem merült s mint értesülünk, Wekerle tanársá­gának kérdését az egyetemen nem is fogják felvetni. így tehát Wekerléből aligha lesz egyetemi tanár. KeCS|( * Alapszabály jóváhagyás. Lajosmi­zsén a f. év tavaszán megalakult „Polgári te« Kaszinó“ alapszabályait a m. kir. belügy- i miniszter jóváhagyta. nagy i * Dr. Székány Béla főreáliskolai ta- rendez nár, lapunk munkatársa, aki a szünidőt 5 órakc afrikai tanulmányúton tölti s arról időn- tisztelt k kint lapunkban cikket közöl, mára küldte úto be első e nemű Írását lapunkhoz. Az ele- _ ven pennával megirt trieszti levél élénken a festi Triesztnek, a monarchia e legnagyobb a díszes é tengeri kikötő városának nekünk szokatlan, az Egylet mozgalmas életét s különösen azt az ele- u7Snnnárn| venséget és zajos forgalmat, mely e város kikötőjében uralkodik. A pompásan meg­irt cikkre e helyen felhívjuk olvasóink fi­gyelmét. * Milliós csatornázási panama. Deb­recenből írják: Súlyos visszaélésekkel vá­dolta meg dr. Révay Nándor a városi csa­tornázási munkálatok körül Aczél Géza vá­rosi főmérnököt. A főispán felfüggesztette a főmérnököt állásától és elrendelte ellene a fegyelmi vizsgálatot. A kormány a mű­szaki vizsgálat megejtése végett leküldte Podoránszky Géza műszaki tanácsost, aki megállapította, hogy a város közel egy mil­lió koronával károsodott a csatornázási mun­kálatoknál, de a felelősséget ki kell terjesz­teni a tanácsra és a városi főügyészre. — Van tehát már Debrecennek is — panama-i csatornája. * Vandalizmus. Városunk egyik leg­szebb utcája a Külső Széchenyi ut, mely hatalmas nyárfasorával, virágos kertek kö­zött épült villáival valóságos oázis a poros terek és utcák közepette, kellemes séta­helye az üdülni vágyó közönségnek. A nyárfasor sok helyük hiányos, több fa ki­pusztult, amit a város évek óta uj ültetés­sel pótolni igyekszik. Sajnos, eddig nem sok eredményt lehetett elérni az ültetéssel, • csak e nyáron indultak szép fejlődésnek a fiatal csemeték, elég esőben részesül­vén nap-nap után. Ma azonban alig van az uj fák között olyan, melyiknek kérge alaposan le nem volna hasítva, megron­gálva, szóval a három évi kísérletezés munkáját barbár kezek lerontották, amihez még hozzájárulhatott a kora reggeli órák­ban nap-nap után a nevezett utón legelésző baromcsorda és az állandó utcai lakosnak, egy szamárnak kártétele. A mi poros, fában szegény városunkban valóságos bűn min­den egyes fának, bokornak a kiirtása s elszomorodott szívvel gondolunk azokra az éretlen sihederekre, naphosszat a kocsiút porában tanyázó, minden nevelést nélkü­löző utcagyermekekre, kiknek leikéből lassanként minden nemesebb érzés kihal s felváltja a durvaság, vadság, a bűnre való hajlandóság. Mindenesetre az iskolától so­kat várunk s ahol az iskola nem tud már hatást elérni, a rendőrség munkája követ­kezik, nem is ártana, ha a vandálcseme­téket a rendőrség venné pártfogásába szüleikkel egyetemben.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék