Kecskeméti Napló, 1914. május (3. évfolyam, 99-124. szám)

1914-05-01 / 99. szám

III-ik évfolyam, 99. szám. Péntek Kecskemét, 1914. május 1. Előfizetési árak: ■+■ . . . Megjelenik minden nap délután Helyben házhoz küldve: Vidékre postán küldve: 11 UQy QtlGTl JDOlltlKai TK­Uplk­ip vn vasár- és ünnepnap kivételével. Egész évre K 8.— Egész évre K 14.— _ Szerkesztőség és kiadó hivatal: Fél évre .. 4. Fél évre „ 7. Arany János­ utca 6. ■­+] Telefonszám: 274. Negyedévre .. 2.­ Negyedévre „ 3.50 Felelős szerkesztő: GYENES SÁNDOR dr. * Laptulajdonos és kiadó: A-h Egy szám 2 fill. Vasár-és ünnepnap 4 fill. a „Kecskeméti Napló" lapkiadó-társaság. Az újságíró, Poincaré, a francia köztársaság el­nöke, visszavágyakozik az újságírók közé. Megint cikkeket akar írni. Vala­hányszor olyan újságcikkeket olvas, a­melyben megtámadják, viszket a keze: replikázni szeretne. Így mondata a köz­­társasági újságírók párisi lakomáján. És megígérte, hogy mihelyt letelik a hét esztendeje, megint újságíró lesz. — Szinte bizonyos, hogy most is ír cik­keket s újságokban elhelyezi őket. — Vérbeli újságíró, ha olyan kitűnő in­formációi vannak, mint neki most s ha a dolgokat olyan közelről, belülről néz­heti, mint ő, okvetlenül újságcikkeket ír. Nem halasztja el a megírásukat évek múltánra. Az újságíró a mai dolgoknak évek múltán való érdekességét nem tudja el­képzelni. Ebben tér el a történetíróitól; ennek bizony a mai dolgok nem ér­dekesek. Ha Poincaré igazán addig nem ír, amíg köztársasági elnök, sokat szen­vedhet önmegtagadásától. Érthető, hogy irigyli újságíró társait, amiért nem köz­­társasági elnökök. Voltak különben olyan elődei a francia állam élén, akik az újságíró és az államfő inkompatibi­­tását nem ismerték el. XII. Lajos király komolyan vette a maga publicista voltát. Egész sor cikket irt Renandot doktor újságába, a „La Gazetta“-ba. Hosszú cikkek ere­deti kéziratai megmaradtak s kiderült belőlük, hogy dr. Renandot Theoph­­rast jó szerkesztő volt. Vájjon akadna-e a magyar fóru­mon ujságiró sorból nagy állásba jutott olyan ember, aki az újságírásba vissza­vágyakoznék ? Azok közt a magyarok közt, akik valamikor újságírók voltak, van-e olyan, aki irigyli az újságírót, amiért nem nagy úr? Mert csakis ezzel az irigykedéssel szerethetnék a régi pályát. Az igazi újságíró úgy gon­dolkozik, hogy fiának, ha újságíró akarna lenni, kitekerné a nyakát, de ő maga, ha még egyszer megszületne, megint újságíró lenne. Az igazi újság­író a pályályához azért ragaszkodik izgatottan, mert nem a pálya, hanem pályáktól való szabadultság. Az újság­írás felülkerekedettség, vagy legalább elszakadottság. A szabályosság fölé kerekedettség, a nyomon bandukolás-­ tól elszakadottság. Bismarck eltévedt pályájunknak mondta az újságírókat. Mert az apák a fiaikat nem nevelik újságíróknak, hanem a fiuk maguk lesznek azokká, olyanformán, hogy az apák kiszabta útról letérnek. A konzervatív állam­ és a társadalmi moralista, természetesen az ilyen letérést eltévedésnek mondja, de végezetül Bismark maga is újság­íróvá lett, amikor a körülmények leté­rhettek pályájáról. Poincaré sokféle pá­lyán bandukolt és szabályosan s ami­kor elfogta a­­bandulástól és a szabá­lyosságtól felszabadulás vágya, újság­író lett. S hogy azután feljutott a leg­szebb pályára , a szabadulás szépségére gondolván, megint újságíró akar lenni. Az újságírás mai fejlődött stá­diumában minden elfogulatlan ember­nek el kell ismernie, hogy az újság­írók elég fontos szerepet töltenek be a közéletben ; a haladás, fejlődés, inten­zívebb előretörésben részük van az új­ságnak és az újságíróknak. A sajtóról azt mondják, hogy mindég olyan, amilyent a társadalom megérdemel, de egy bizonyos, hogy a sajtónak első­sorban és mindenek fe­lett tisztességesnek kell lennie. Ez adja meg nemcsak létjogosultságát, de a társadalom elismerését is. Az újságírás ma már komoly fog­lalkozás. Az új sajtótörvény megnehezíti itt-ott az újságíró működését, de tisz­tít és alkalmas arra, hogy lenyesse a sajtóról azokat a fekélyeket, amelyek egészséges működését eddig gátolták s útját állották annak, hogy az újság­írónak megadják a megérdemelt elis­merést és tiszteletet. Egy kis statisztika. A központi statisztikai hivatalnak most közreadott kimutatása szerint a Magyar birodalom területén ennek az esztendőnek második hónapjában 59,588 gyermek szü­letett élve, míg az elhunytak száma 42,492-re rúgott, így tehát megállapítható, hogy a népesség természetes szaporodása 17,096-ot tett. Ha ezt a mostani februárt a múlt év ugyanezen időszakával állítjuk szembe, azt az örvendetes tényt konstatáljuk, hogy a most megindult esztendő némileg viseli magát, mint a tavalyi, amely nem tarto­zott a kedvezőbbek közé. De ha az év két első hónapját ha­sonlítjuk is össze az elmúlt esztendő ezen két hónapjával, akkor is arról számolha­tunk be, hogy a népesség természetes nö­vekedése tekintetében kedvezőbb viszonyok köszöntöttek ránk. Az idei februárban fa­­vészben 5331 emberélet ért véget s ez a betegség ezúttal is a Duna-Tisza közén pusztított legvehemensebben. A fővárosban a tüdőbajnak 268 áldozata akadt. Torok­gyíkban 640, kanyaróban 940, szamárhurut­ban 612, vörhenyben 970, hasihagymázban 273, vérhasban 26, gyermekágyi lázban pedig 58 halálozás történt, bizonyságául annak, hogy a fertőző betegségek ereje nem akar csökkenni. Ha mindezek után a statisztikának ama számait vesszük figyelembe, amelyek a feb­ruárban végbement házasságokra vonatkoz­nak, csakis örvendetes dologról beszélhe­tünk, mert az említett hónapban 40.354 szerelmes pár jutott el a házasság révében. Ennyi házasság egy rövid hónap alatt már régen nem történt, amiből arra is következ­tethetünk, hogy a férjhez menni kívánó le­ányzókra ez az év igen kedvesnek ígérkezik. Ezt bizonyítja az is, hogy 1914. két első hónapjában 22,220 kisasszonnyal több ka­pott férjet, mint az elmúlt esztendő ugyan­ezen ideje alatt. Keresztény-zsidó házasság 79 történt s e közül 47 esetben a meny­asszony, 32-ben pedig a vőlegény tartozott a zsidó felekezethez. A gyermek vallása tekintetében csak 14 megegyezést kötöttek s ezek közül mindössze egy szolgált a zsidó fél vallása javára. Tovább menve a statisztikai hivatal sorai között, azt láthatjuk, hogy most feb­ruárban több, mint kétszer annyi külföldre szóló útlevelet adtak ki és pedig kivándor­lási célból, mint a múlt év ezen hónapjá­ban. A kért és megadott útlevelek száma 18,396 volt s ezekkel 22,138 magyart jogo­sítottak föl arra, hogy hazáját elhagyhassa. A legtöbb elégedetlen ember persze ezúttal is Amerikába készült. A ki és visszaván­­dorlási statisztikai adatgyűjtés eredménye ezt tünteti föl, hogy februárban tényleg 11 ezer 751 ember vándorolt ki s ezek közül 269 útlevél nélkül. Ez időközben a Magyar birodalom területén 990 külföldi kapott lak­hatási engedélyt. Az idejöttek leginkább osztrákok voltak, vallásra pedig római ka­tolikusok.

Next