Kecskeméti Napló, 1914. május (3. évfolyam, 99-124. szám)
1914-05-01 / 99. szám
III-ik évfolyam, 99. szám. Péntek Kecskemét, 1914. május 1. Előfizetési árak: ■+■ . . . Megjelenik minden nap délután Helyben házhoz küldve: Vidékre postán küldve: 11 UQy QtlGTl JDOlltlKai TKUplkip vn vasár- és ünnepnap kivételével. Egész évre K 8.— Egész évre K 14.— _ Szerkesztőség és kiadó hivatal: Fél évre .. 4. Fél évre „ 7. Arany János utca 6. ■+] Telefonszám: 274. Negyedévre .. 2. Negyedévre „ 3.50 Felelős szerkesztő: GYENES SÁNDOR dr. * Laptulajdonos és kiadó: A-h Egy szám 2 fill. Vasár-és ünnepnap 4 fill. a „Kecskeméti Napló" lapkiadó-társaság. Az újságíró, Poincaré, a francia köztársaság elnöke, visszavágyakozik az újságírók közé. Megint cikkeket akar írni. Valahányszor olyan újságcikkeket olvas, amelyben megtámadják, viszket a keze: replikázni szeretne. Így mondata a köztársasági újságírók párisi lakomáján. És megígérte, hogy mihelyt letelik a hét esztendeje, megint újságíró lesz. — Szinte bizonyos, hogy most is ír cikkeket s újságokban elhelyezi őket. — Vérbeli újságíró, ha olyan kitűnő információi vannak, mint neki most s ha a dolgokat olyan közelről, belülről nézheti, mint ő, okvetlenül újságcikkeket ír. Nem halasztja el a megírásukat évek múltánra. Az újságíró a mai dolgoknak évek múltán való érdekességét nem tudja elképzelni. Ebben tér el a történetíróitól; ennek bizony a mai dolgok nem érdekesek. Ha Poincaré igazán addig nem ír, amíg köztársasági elnök, sokat szenvedhet önmegtagadásától. Érthető, hogy irigyli újságíró társait, amiért nem köztársasági elnökök. Voltak különben olyan elődei a francia állam élén, akik az újságíró és az államfő inkompatibitását nem ismerték el. XII. Lajos király komolyan vette a maga publicista voltát. Egész sor cikket irt Renandot doktor újságába, a „La Gazetta“-ba. Hosszú cikkek eredeti kéziratai megmaradtak s kiderült belőlük, hogy dr. Renandot Theophrast jó szerkesztő volt. Vájjon akadna-e a magyar fórumon ujságiró sorból nagy állásba jutott olyan ember, aki az újságírásba visszavágyakoznék ? Azok közt a magyarok közt, akik valamikor újságírók voltak, van-e olyan, aki irigyli az újságírót, amiért nem nagy úr? Mert csakis ezzel az irigykedéssel szerethetnék a régi pályát. Az igazi újságíró úgy gondolkozik, hogy fiának, ha újságíró akarna lenni, kitekerné a nyakát, de ő maga, ha még egyszer megszületne, megint újságíró lenne. Az igazi újságíró a pályályához azért ragaszkodik izgatottan, mert nem a pálya, hanem pályáktól való szabadultság. Az újságírás felülkerekedettség, vagy legalább elszakadottság. A szabályosság fölé kerekedettség, a nyomon bandukolás- tól elszakadottság. Bismarck eltévedt pályájunknak mondta az újságírókat. Mert az apák a fiaikat nem nevelik újságíróknak, hanem a fiuk maguk lesznek azokká, olyanformán, hogy az apák kiszabta útról letérnek. A konzervatív állam és a társadalmi moralista, természetesen az ilyen letérést eltévedésnek mondja, de végezetül Bismark maga is újságíróvá lett, amikor a körülmények letérhettek pályájáról. Poincaré sokféle pályán bandukolt és szabályosan s amikor elfogta abandulástól és a szabályosságtól felszabadulás vágya, újságíró lett. S hogy azután feljutott a legszebb pályára , a szabadulás szépségére gondolván, megint újságíró akar lenni. Az újságírás mai fejlődött stádiumában minden elfogulatlan embernek el kell ismernie, hogy az újságírók elég fontos szerepet töltenek be a közéletben ; a haladás, fejlődés, intenzívebb előretörésben részük van az újságnak és az újságíróknak. A sajtóról azt mondják, hogy mindég olyan, amilyent a társadalom megérdemel, de egy bizonyos, hogy a sajtónak elsősorban és mindenek felett tisztességesnek kell lennie. Ez adja meg nemcsak létjogosultságát, de a társadalom elismerését is. Az újságírás ma már komoly foglalkozás. Az új sajtótörvény megnehezíti itt-ott az újságíró működését, de tisztít és alkalmas arra, hogy lenyesse a sajtóról azokat a fekélyeket, amelyek egészséges működését eddig gátolták s útját állották annak, hogy az újságírónak megadják a megérdemelt elismerést és tiszteletet. Egy kis statisztika. A központi statisztikai hivatalnak most közreadott kimutatása szerint a Magyar birodalom területén ennek az esztendőnek második hónapjában 59,588 gyermek született élve, míg az elhunytak száma 42,492-re rúgott, így tehát megállapítható, hogy a népesség természetes szaporodása 17,096-ot tett. Ha ezt a mostani februárt a múlt év ugyanezen időszakával állítjuk szembe, azt az örvendetes tényt konstatáljuk, hogy a most megindult esztendő némileg viseli magát, mint a tavalyi, amely nem tartozott a kedvezőbbek közé. De ha az év két első hónapját hasonlítjuk is össze az elmúlt esztendő ezen két hónapjával, akkor is arról számolhatunk be, hogy a népesség természetes növekedése tekintetében kedvezőbb viszonyok köszöntöttek ránk. Az idei februárban favészben 5331 emberélet ért véget s ez a betegség ezúttal is a Duna-Tisza közén pusztított legvehemensebben. A fővárosban a tüdőbajnak 268 áldozata akadt. Torokgyíkban 640, kanyaróban 940, szamárhurutban 612, vörhenyben 970, hasihagymázban 273, vérhasban 26, gyermekágyi lázban pedig 58 halálozás történt, bizonyságául annak, hogy a fertőző betegségek ereje nem akar csökkenni. Ha mindezek után a statisztikának ama számait vesszük figyelembe, amelyek a februárban végbement házasságokra vonatkoznak, csakis örvendetes dologról beszélhetünk, mert az említett hónapban 40.354 szerelmes pár jutott el a házasság révében. Ennyi házasság egy rövid hónap alatt már régen nem történt, amiből arra is következtethetünk, hogy a férjhez menni kívánó leányzókra ez az év igen kedvesnek ígérkezik. Ezt bizonyítja az is, hogy 1914. két első hónapjában 22,220 kisasszonnyal több kapott férjet, mint az elmúlt esztendő ugyanezen ideje alatt. Keresztény-zsidó házasság 79 történt s e közül 47 esetben a menyasszony, 32-ben pedig a vőlegény tartozott a zsidó felekezethez. A gyermek vallása tekintetében csak 14 megegyezést kötöttek s ezek közül mindössze egy szolgált a zsidó fél vallása javára. Tovább menve a statisztikai hivatal sorai között, azt láthatjuk, hogy most februárban több, mint kétszer annyi külföldre szóló útlevelet adtak ki és pedig kivándorlási célból, mint a múlt év ezen hónapjában. A kért és megadott útlevelek száma 18,396 volt s ezekkel 22,138 magyart jogosítottak föl arra, hogy hazáját elhagyhassa. A legtöbb elégedetlen ember persze ezúttal is Amerikába készült. A ki és visszavándorlási statisztikai adatgyűjtés eredménye ezt tünteti föl, hogy februárban tényleg 11 ezer 751 ember vándorolt ki s ezek közül 269 útlevél nélkül. Ez időközben a Magyar birodalom területén 990 külföldi kapott lakhatási engedélyt. Az idejöttek leginkább osztrákok voltak, vallásra pedig római katolikusok.