Kecskeméti Napló, 1916. augusztus (5. évfolyam, 168-180. szám)
1916-08-01 / 168. szám
V. évf. 168 sz. Ara4fill. Kedd Kecskemét, 1916, augusztus 1. EIő fiz etési árak: ml Mai fkán hitbei kidta: Vidékre pétién kildra Ifiét Irrt X 1!__Egiaz étre X. 16__ érne . . . 6._ Fél évre ... . S._ Miff ti érne , f.1_ X'tgytd áru . . 4._ ! »»**. * ti ti Efy ttám 4 fill. Független politikai lap Felelős szerkesztő: DIÓSZEGIfJJ JÓZSEF Megjelenik minden héten háromszor, hétfőn, csütörtökön és szombaton délután. Szerkesztőség és kiadó hivatal: Arany Járva utca 6. sz. — Talofonüzem: 274 — Laptulajdonoasa kiadói' __ . „XEGSZEMÉTI MAPLÓ" lapkiadó téraaai. Egy asszony nem tudom honnan jött, vagy itt volt-e már Kecskeméten, de a háború kitörése után ismertté vált mindenki előtt. Ott lakik ő valahol a Máriavárosban, közel a kórházakhoz és a temetőkhöz, ahol a beteg katonáknak s az elnémult hősök sírjainak állandó gondozója. De azért sűrűn megfordul a Vöröskeresztben is és naponta lehet vele találkozni a városban, amint a katonák érdekében szaladgál s úgy délelőtt 11 óra felé már egész csomó cigarettával újsággal és egyebekkel a karjában igyekszik kifelé az ő beteg katonáihoz a barakk és az egyes kórházakba. Itt ápolja, gondozza, szórakoztatja a betegeket s amit azok kigondolnak, vagy óhajtanak, ez az asszony nem nyugszik addig, mig csak nem teljesítheti az ő betegjeinek kívánságát. Ez az egyik feladat, mit kitűzött maga elé. A második s legszentebb kötelességének tartja az elhunyt s itt elhantolt hősök kegyeletének megőrzését az által, hogy a sírokat felvirágozza, állandóan gondozza és ápolja, mindszentkor pedig fáradtságot nem ismerve oroszlánrészt vesz ki a hősök sírjainak fölvirágozására és kivilágítására irányuló nemes akcióból, miáltal kimondhatatlan segítségére van úgy a polgári, mint a katonai hatóságnak valamint az egész társadalomnak. Mindezeknél is szebb, nemesebb, érzésre valló az a mindenképpen áldozatkész cselekedete, amit — sokszor éjjelt s nappalt eggyé téve — az elesett katonák özvegyei és árvái érdekében kifejt. Teljesen át tudja érezni a szerencsétlenek helyzetét, akiket egy felöl vigasztal, addig másfelöl minden hivatalban eljár a kétségbeesettek és a tudatlanabbak érdekében. Csak nem régen vezette föl Kecskemétről a háború ezen szerencsétlenjeit Tisza István elé, ahol a szószóló volt s ahol együtt sirt vagy harminc háborús özveggyel mostoha sorsuk s aggasztó jövőjük miatt. Nem egyszer kaptak már teljes ruházatot az árvák, az ő gyűjtése és fáradozása révén nem egyszer láttuk őt különböző bazárokban árulni apró kis árvákkal és ismeri már minden ház asszonya Kecskeméten, ahol gyüjtőivvel járt s könyörgött pár fillérért az árvák s más egyébb jótékony cél érdekében. Így veszi ki a részét a háboruból egy asszony Kecskeméten, kit azelőtt soha nem ismertünk. Így dolgozik törhetetlen buzgalommal a háború kitörése óta nap-nap után. Ez az aszszony az, akit a nemes cél utánni törekvésében nem tudta meggátolni az sem, hogy egy szegény asszony érdekében tett pár szaváért arcába és keblébe vágott egy volt brutális főtörzsorvosunk, sem az hogy egyszer buzgó gyűjtése közben mint szélhámost akartak letartóztatni, még kevésbé az, hogy társadalmunk néhány vezető hölgye sokszor nagy mértékben éreztette vele antipátiáját. Pedig ez az asszony ma már nem lehet unszimpatikus senki előtt, aki közvetlen modorát és nemes lelkét tekinti. Két év elegendő volt arra, hogy megismerjük őt s kitapasztaljuk, hogy ami sokat tesz azt nem műkedvelésből, nem anyagi hiúságból, nem szórakozásból s hogy legkevésbbé kitüntetésvágyból cselekszi, azt fényesen igazolja az utóbbi pár nap amikor Kecskemétre is megérkeztek a vöröskeresztes kitüntetések. Persze aki semmit sem kapott ez az asszony volt az. De még ez sem vette el kedvét a kitűzött céljától, mit fényesen igazol az alábbi eset: Egy szegény román katona halt meg egyik itteni kórházban, kinek földhöz ragadt felesége s hattagú családja jött el messze Erdélyből a temetésre. Nem volt több pénzük csak amin ideutaztak. Sírva, zokogva panaszkodtak a fenti asszonynak, ki megebédeltette őket s a nagy forróságban nyomban nyakába vette a várost s fölkereste a Kath. Missiót s egyébb jótékony egyesületeket s mikor bőven együtt volt az útiköltség rohant a temetésre vagy csak már a gyászmenet után, mit a Szentháromság temetőnél ért utol és sietett átnyújtani az úti költséget, hogy ezzel is enyhítse a férj és édesatya koporsója után bandukoló család keserves fájdalmát. Ez az asszony Szűcs Lajosné. Ismeri mindenki, de kiírom, hogy ott is megismerjék, ahol ezt tenni elmulasztották, vagy nem akarják. V.E. R. A fejér faj pusztulása. Brandes György, a világhírű holland író a békebarátok megbízásából kiáltványt szerkesztett a háborúskodó országok uralkodóihoz, nagyjaihoz. Rámutat a mai harcok borzalmas mérvére, hol milliók állanak milliókkal szemben. A gépfegyverek sok ezrei hosszú sorokat kaszálnak halálra, az aknák egész városok lakóit pusztítják egyetlen robbanással. Lelkiismeretükre hivatkozik. Ki tudja, hány emberi lángész, hány Goethe, hány Petőfi, hány Newton, hány Kant, Kopernikus vagy Tolsztoj pusztult már el ily módon, kiknek pedig a műveit világ még mennyi hasznát vehette volna. Mily mérlegelhetetlen kárral az egész emberi kultúrára! Kifejti, hogy csupán a kultúrája biztosította eddig a fehér fajnak fölényét a négerekkel, a mongolokkal, az indiánokkal szemben. Hová letme a fölény, mivé zsugorodott össze? a fehér faj segítségül hívja a négereket, a mongolokat, hogy ezekkel tegye tönkre, magát a fehér faj. És kérdi, mire jó ez? Szükséges-e ez a testvérharc, és medig szükséges ? Folytatni kell-e addig, míg kivész az egész fehér faj, hogy hírmondója sem marad ? Brandes György szavait csak helyeselni tudjuk aláírjuk amit mondott. Szent és igaz. Ám tehetünk mi róla ? Bár reánk vonatkozna Bár ne folyna az alföldi magyar paraszt vére, bár ne is ölnék derék svábjainkat, bár mi is glédába tudnák állítani az emberevő gurkhákat, kutyafejű tatárokat s ezeket küldhetnek elleneink ellen.