Kecskeméti Ujság, 1914. március (7. évfolyam, 49-73. szám)
1914-03-01 / 49. szám
Kecskemét, 1914. március 1. Ara 4 fillér. Vasárnap, VII. évf. 49. (1451.) sz. A felekezeti béke. Kritikus nap volt a tegnapi. Kecskemét város törvényhatóságának bizottsági ülésén felekezetek kerültek egymással szembe s villámos feszültséggel lett teli egyszerre a levegő. Heves kitörésektől tartottunk s szinte félve vártuk, hogy a kitörésekben egy féltve őrizett kincsünk , a felekezeti béke elpusztul. Mindez nem következett be. — Nemes Kecskemét város törvényhatósága hű maradt régi tradícióihoz. A megértés, a józan belátás irányította az elméket s különösen a szemközt álló két hatalmas egyház vezetője találkozott abban a szépséges gondolatban, hogy minél magasabbra emelkedik az ember, minél mélyebb megismeréshez jut, annál inkább látja, hogy fenn minden kapcsolatban van, összefüggésben áll. így került ki szűztisztán a felekezeti béke. Két főpap, mindkettő kiváló elme, tudott önmagán uralkodni. Ha csak egyik is minden korlát mellőzésével akart volna előtörni, magát és környezetét ádáz küzdelembe, szomorú pusztulásba döntötte volna. Mert kényes és veszedelmes volt az ütközőpont. A római katholikus egyház zárdát óhajtott létesíteni, alsó-, közép- és felsőleányiskolával kapcsolatban. Sok évtizeddel ezelőtt Kecskemét város felekezetei lemondottak a felekezeti iskolák létesítésének jogáról, kölcsönösen megegyeztek főként abban, hogy elemi iskolát egy felekezet sem állít. A r. kath. egyház elemi iskolát is szeretett volna, egy magasabb cél érdekében erről lemondott s igy a törvényhatóság 100.000 koronás segélyt szavazott meg a zárdával kapcsolatos leányiskola létesítéséhez. A kath. egyház biztosítékot nyújtott atekintetben, hogy ez az iskola a felekezeti békét nem fogja veszélyeztetni s csak a műveltséget, a tudást lesz hivatva terjeszteni. Ebbe mindenki belenyugodott. Mi is belenyugszunk, jólehet kifejezést kell adnunk annak is, hogy kívánatos volt mindezeknek a megállapítása, gyakorlati jelentőségük azonban nincs. Cél nélkül nem született ugyanis a zárda s a kultúrát terjeszteni nem lesz egyedüli hivatása. A keresztény kultúrát igen, azt fogja terjeszteni s egy katholikus írónál olvastam, hogy a „keresztény kultúra“ terjesztése azt jelenti, hogy a történelem tanításait, nagy bölcsek alaptételeit, Jézus Krisztusnak és egyházának intelmeit a gyakorlati életbe átvinni öntudattal igyekezzenek. A XX-ik században mindenki érzi, hogy az egyházak régi erkölcsnemesítő befolyásukat már nem sokáig gyakorolhatják, így érthető a római katholikus egyházak mozgalma s miután még egészen kezdetén vagyunk ennek a mozgalomnak egy csöppet sem kell megijednünk tőle; igyekezzenek a többi egyházak hasonló mozgalmat kifejteni, a kultúra terjesztés nemes versengéséből csak haszna lehet az emberiségnek. Terjesszék a róm katholikusok a keresztény kultúrát, a reformátusok a protestáns kultúrát, a zsidók a zsidó kultúrát, mindez jó lesz, ha a kultúra terjesztése közben sikerülni fog becsületes, tanult polgárokat nevelni a hazának. Mert minden iskolának mégis csak első célja az, hogy hazájának neveljen derék polgárokat. A princípiumok megerősítése, csak másodrangú fontossággal bír, mert nem princípiumok uralkodnak a világon, hanem emberek. S ismét ugyancsak keresztény írótól citálom . Ha szép alaptételekkel jobbá tehető lenne a világ, már rég paradicsommá tehette volna azt a kereszténység . . . ! így van ez ! Ezért nem is félünk a zárdától, s csak tiszta szívből örülünk, hogy ezen a parányi jelentőségű kérdésen nem bolygott meg a felekezeti béke ! Kár lett volna érte! . . . Létesítünk-e tolsárat ? . (*) Gyümölcstermelésünk és exportunk messzeföldön, a világpiacon évtizedek óta híres. A kecskeméti gyümölcs, a kecskeméti barack és szőlő, no meg a kecskeméti jó asztali bor, melyhez már a kecskeméti aszú is járul, — a külföld nagy piacain jobban ismeretes, mint a hon határain belül. Évtizedek munkájának kellett elkövetkezni, hogy Odesszától a keleti tenger partjáig, sőt Svédországban is ismeretessé, világhírűvé váljék a kecskeméti szőlők és gyümölcsöskertek éjjel és nappal gondosan ápolt gyümölcse. Most azonban már másról is van szó. Hangsúlyozzuk, hogy már, mert a közelmúlt napjaiban egymásra halmozódott s közgazdaságunkat mélyen érintő események siettetik, hogy zöldségtermelésünk érdekében radikálisan cselekedjünk, s ne a csöndes szunnyadás, a lassú tespedés világába merüljünk el. Nagykőrössel, a mi kedves szomszédainkkal kezdjük, akiknek munkabírása, szorgalma, évtizedes buzgósága világpiacot teremtett zöldségtermékeiknek, különösen az uborkának és salátának. Ez az a két hatalmas cikk, melyet évről-évre nagyobb és nagyobb mennyiségben száz és ezer vagyon számra expediálnak nemcsak a fővárosba és Bécsbe, de a jelentékenyebb külföldi piacokra is. Ennek oka pedig leginkább az, hogy gazdáink, elég szép számú kivétellel ugyan, a múltban ilyen „közgazdasági életet“ éltek : jó teli kassal ültek a Gazdakörbe, vagy pipázva kiáltak a Gazdakör elé, vagy elmentek a közgyűlésekbe, ahol, kérések kivételével, mindent elleneztek, ami városunk kultúráját, ami közgazdasági életünk fellendülését vonná maga után, mert az öregeknek úgy is jó volt, az öregeknek, akik paraszti sorból küzdve-kínlódva összekuporgatnak valamit, hogy a mai nemzedék egy jó részének legyen mit —eldorbézolni ! Ez minden, csak nem modern, nem a korszerű követelményekkel járó közgazdasági élet és tevékenység! Szerencse, hogy vagyon valamelyes kivétel s éppen ezért fenti sorainkra is rámondhatjuk, hogy: akinek nem inge ne vegye magára! Hát nem-e közgazdasági életünk bűne és mulasztása-e az, hogy e téren, a konyhakertészet terén hátrább állunk akármelyik nagyközségnél, kisvárosnál. Vagy meri-e valaki mondani, hogy az uborka, paprika, hagyma, saláta, zöldségneműek, stb. stb., amit a konyhakertészetnek kellene produkálni, nenve száz és ezer kocsi számra jön be városunkba évrőlévre és nekünk pirulnunk, szégyenkeznünk kell azon, hogy " gazdáink jó része, akikhez ez a kérdés tartozna, foghegyről nézik és látják mindezeket, mert egyebet se tud nagy részek, mint ősztől-aratásig telesírják a világot, ámde augusztusban és szeptemberben duzzadó erszényekkel ostromolják a takarékpénztárakat, a siralom garasainak kitűnő kamatoztatása végett! Vagy tán ezt is, mint a szőlőkultúra megteremtését, megint csak a „nadrágosoktól“ várják ? Élelmi cikkeink drágaságának maguk a gazdák és ezek közül is azok az okai, akik belterjes, praktikus gazdálkodás keretében lehetővé tehetnék, hogy mindennapi élelmi cikkeink 80, avagy 100 százalékkal olcsóbbak lennének! Mindezen segítene a bolgár rendszerű kertészet, amelyet százszámra kellene városunk közeli határában létesítenünk, hogy ne csak a helyi piacot, de az ország és főváros piacát is ellátva, azután legyen elegendő termelésünk a világpiac ellátására is. De hát. . . ez nem mi rajtunk múlik, akik itt az eszméket szolgáltatjuk, hanem azokon, akiknek szakmájukba vágó volna ennek létesítése. Mert létesítenünk kell ezt is rövidesen akár szövetkezeti, társadalmi alapon, mert nem elég, mint Bugacon tesszük, konzorciumot szerveznünk, a négylábúak, de szervezkednünk kell akátlábúak eledelei érdekében is !. .. Hja, Bugac, az más ! . . . mi vidék autonómiája. Ma van a Magyar Labdarúgók Szövetségének évi közgyűlése. Ilyenkor gondolnak a fővárosi egyletek a vidéki egyletekre is. A nagyobb vidéki egyletek elküldik képviselőiket a közgyűlésre, ahol elmondják panaszaikat és bajaikat. A jó fővárosi egyletek nagy szánalommal hallgatják őket, vigasztalják, segítséget ígérnek, de mindaz csak azért van, hogy az illető fővárosi egyletek megszerezzék a vidéki egyesületek szavazatait saját érdekük részére. De ez a jóindulat csak addig tart, míg a választás, vagy szavazás abban a bizonyos ügyben meg nem volt s mikor az megtörtént és biztosítva van minden a fővárosi egyletek részére, akkor úgy elpárolognak a vidék mellől, mintha ott sem lettek volna és minden ígéretet elfelejtenek. Azt hiszem, hogy most más fog történni. Megindult a vidéki egyesületek lavinája és most már nem panaszkodnak, nem keseregnek, hanem egy nagy programmban követeléseket terjesztenek elő. — Ez a mozgalom a Délvidékről indult ki és mint a’Sport 1914. január 25-iki számában olvasható a javaslat, illetve a követelés a következő : „Mondja ki a közgyűlés, hogy a vidéki kerületek autonómiáját kiszélesíti, a kerületi választmányt felruházza a mérkőzések igazolása körüli minden