Magyar Nép, 1945. augusztus (2. évfolyam, 93-106. szám)

1945-08-02 / 93. szám

1945. augustus 2. Csütörtöki levél [ „Síz én járásom“ A demokráciáról akartam ebben a le­velemben írni, erre vonatkozó jegyzeteim készen is vannak, de nem tudok ellen­állni a kísértésnek, hogy ne emlékezzek meg „az én járásimról“, ahol az elmúlt vasárnapot töltöttem.­ - ■aBfgg.at ·B Nincsen nekem­ semmi különös közöm a nyírbátori járáshoz, mégis úgy gondo­lok mindig rá, mintha az enyém volna, én meg az övé, mert egy elszakíthatatlan múlt kapcsol hozzá örökre és visszavon­hatatlanul: férfikorom első s egyben leg­szebb tíz esztendejének ezer színes em­léke. Vasárnap három kézségben tartottam beszédet, mint a független Kisgazda, Földm­unkás- és Polgári Párt megyei szer­vezetének kiküldöttje. Mint az olyan em­bert, aki egykor, immár öt éve csak jó nyomokat hagyott maga után,­­ szívesen fogadtak. Az egyszerű földmunkás és kis­gazda emberek számában meleg fény csil­lant fel, amikor felismertek, nincs is ezen csodálkozni való, hiszen ifjabbkori emlé­keinket váltotta ki ez a találkozás. A gyűlés alatt szét­váltank a politiká­ról. Bölcsek é­s általában micsoda re­mekbeszabott emberek. Mindig is híresek voltak negyvennyolcas független érzéseik­től és magatartásaiél, — pedig hány­szor becsapták őket,­­ de ők soha sen­kit. És ahogy a szónokaik beszélnek? Szeretik a képletes beszédet s kifogyha­­tatlanok a hasonlatokból. A búzakalász sose marad ki, fűszeresik bibliai idéze­tekkel s bizony mondom : érdemes volna az egész megyében összeszedetetni eze­ket a példázatokat, nagyszerű gyűjte­ményt képeznének. Úgy nagyjában a meg­figyelés nyomán idejegyzek egyet. — A búza szára, pej válya és a szem azon vitatkoznak, melyik közülük az értéke­sebb. Azt mondja a szár: rajtam keresz­tül táplálkoztok,­én adom a táplálékot, én vagyok a legfontosabb. Vitatja azon­ban a pelyva : én veszem körül a szemet, én óvom meg a viszontagságoktól, nélkü­lem elpusztulna. Elmondja a szem is a asagáét: ő az élet, az ő elvetése nélkül­­ semmi sem volna. Majd jön a gazda és­­ elcsépeli a búzát. A szalmát külön rakja­­ alantasabb célokra, ugyanúgy a pelyvát­­ is, mig a búzaszemet behordja a mag­­a­tárba. Nincs többé vitának helye és egy­­ ilyen példázatból megdönthetetlen igazsá­­­­got hoz ki a kisgazda szónok. Aztán egymást meg is mérikázzák. A nyírbogát szónok félig tréfásan, félig ko­molyan megfeddi a nyírbátoriakat, mert hogy aránylag kevesen vannak a gyűlé­sen. Na­­ hát Nyírbogáton ki is tettek magukért, együtt volt legalább másfél­­ezer lélek, közöttük sok fehérnép is. Az ázsiai puszták tiszta levegőjét érzi közöt­tük az ember, amit a honfoglalás nagy rohama hozott ide ezer esztendővel eze­­lőtt. Szinte megigézett a nyirbogátiak tempég megmozdulása s akaratlanul is történelmi és történelem előtti magyar vonatkozásokról emlékeztem meg beszé­demben annak megállapításával, hogy már az első fejedelemnek, Árpádnak meg­választásánál is sem tör és gyilok, nem intrika,­­ de a törzsek szabad akaratá­nak megnyilvánulása érvényesült. A sza­badságnak, függetlenségnek, tehát a de­mokratikus elveknek tisztelete igen mesz­­szire nyúlik vissza történelncénkben. Így folyik a szó vasárnapról-vasárnapra ebben az én járásomban s mire a me­gyei szervezet eljutott oda, hogy itt is kellene már valamit csinálni, a központi kiküldött örömmel jelentheti : „A talajmunka jó volt, a vetés sok-sok viszontagság dacára annak idején megtör­tént, az időjárás kedvező volt, a búza keresztekben várja a betakarítást.“ Ez a helyzetkép „az én járásomban.* dr. Andrássy Dániel. Letartóztatták J­anka Bélát, a tiszalöki járási kapitányság volt vezetőjét A vármegyei rendőrfőkapitányság politikai osz­álya nyomozása során megállapította, hogy Janka Bála, a tiszalöki járási kapitányság volt ve­zetője, a háború alatt, mint SS ka­tona szolgált a német hadseregben. A volt rendőrkapitányt letartóztatták és a nyíregyházi ügyészség foghá­zába szállították. Népbíróság elé kerül. MAGYAR NÉ­P A szövetkezeteknek kell letörni a piaci árakat! V­e­rhetetlenné vált a kofák uralma Fazekas János polgármester min­dent elkövet, hogy rendet teremtsen a nyíregyházi piacokon. Mint már jelentettük, a termelőkből alakult bizottsággal együtt megállapították a gyümölcs, zöldség és a szárnyas­­piac árait. A polgármester személye­sen is ellenőrzi a paci árak betar­tását, azonban a hatósági intézke­dések nem elegendők ahhoz, hogy a kofák uralmát letörjék. Köztudo­mású, hogy a piacon termelő már nem is árul, mert a korareggeli órákban a kofák serege lepi el az utcákat és a piacra felkerülő árukat ös­zevásárolva két, háromszáz szá­zalékos haszonnal adják tovább a fogyasztóiak. Ha tisztességes kereskedői ha­szonra dolgoznának ezek a piaci kofák, nem kérn­ek ellenük rend­szabályokat, szómban maguk a ter­melők jönnek panaszra a szerkesz­tőségünkbe és felháborodással nyi­latkoznak a piacon uralkodó álla­potokról. Elmondják, hogy hiába adják olcsón e viszonteladóknak a szabolcsi gyümölcsöt, • dolgozók nem juthatnak hozzá, mert • piaci kofa a 15 pengős körtét 40 pengőért árusítja. A termelő nem tölthet éveket, sőt napokét e piacon, ezért fontos volna, hogy a munkásszövetkezetek a ter­melőktől közvetlenül vegyék át a gyü­mölcsöt, zöldséget, sőt a szárnyas­­jószágot is. Ha a szövetkezetek a piacokon megfelelő helyet kapnak az árusításra és tisztességes ha­szonkulcs mellett árusítják a terme­lőktől átvett árut, bizonyosra vesszük, hogy ez a tisztességes konkurrencia felére fogja letörni a piaci órákét. Egyedül a következetek közbe­lépése hozhat eredményt a piaci ár­uesora letörése kérdésében. Könnyen megoldható, hogy a piacon meg­felelő helyet biztosítsanak a szövet­­kezeti árusítóknak. A hatósági támo­gatással a működő szövetkezeti áru­sok napok alatt rendet teremtenének a piacon és véget vetnének a kofák áruikte túrájának. S­tikiHSk • nyomorban am­yltdokok ! A polgári hadifoglyok nyomorban élő hozzátartozóinak megsegítése sürgőt feladat. Még mindig sokan vannak, akik nem adakoztak a ne­mes célra. Gyűjtésünket néhány la­pon belül befejezzük, ezért kérünk mindenkit — aki még nem adott — juttassa el pénzadományát lapunk szerkesztőségibe. A mai lapon befolyt gyűjtésünk e követhető : Kertész Antal likőrgyáros 1000 P Összesen: 66.524 P Jár* Gábor vendéglés 1000 P Bacseka András olajkereskedő 500 P Dr. Kőrössy Gyula ügyvéd 200 P Dorant Albert fűszerkereskedő 100 P Szécsi Zeltén cukrász 100 P Markó Erzsébet 20 P Előző gyűjtésünk: 63.604 P S­P­O­R­T Kisvárdai MTE—Nyíregyházi Máv­ Egyetértés 3:1 (0:1) VEZETTE: CSÖRGŐ A MÁV Egyetértés mér az első percek­ben szép támadásokat vezet a Kisvárdai MTE kapuja ellen, míg az 5. percben megszületik Csörgei góljával a MÁV ve­zetése 1 :0. A hazai csapat a gólnál óriási rekla­málásba kezd és azt vitatja, hogy Csörgei kézzel dobja be a labdát. A bíró hajtha­tatlan, mire a közönség a pályára betódul és a játékvezetőt inzultálják. A mérkőzés továbbfolyik, ami ettől a perctől kezdve csak küzdelem és nem játék.__________ A második félidőben*!! játékvezető ki­­engedi a mérkőzést a kezéből. A MÁV­­Egyetérés nagy fölényben van, ennek el­lenére a hazai csapat ér el lesből gólt. 1: 1. A 15. percben Koskovics szabályos szerelését 11 -sel bünteti a játékvezető, akit a közösség állandó tüntetése befo­lyásol. 2:1. A végeredményt a 40. perc­ben szintén 11 - ből állítja be 3: 1 -re Kis­várda. A kisvárdai közönséget Nyíregyhá­zán jól ismerik már a múltból. Ez a kö­zönség mind a mai napig semmit nem változott, úgyhogy valósággal életveszély ott játszani — állapítja meg Bánhidi edző. Felhívás a gyü­mölcstem­előkliniz­a ............. A Gyümölcstermelők Országos Egyesü­letének Szabolcsvármegyei Tagegyesülete ismét megkezdte közérdekű működését. Az Egyesület felhívja a gyümölcstermelők figyelmét, hogy az ország területén az idei évben olyan kevés cukorrépivetés történt, mely a jövő évben a cukorellátást csak csekély részben tudja fedezni, így a jövő évi cukorellátás pótlásra fog szorulni. A háztartásokban a cukorhiányt legnagyobb mértékben gyümölccsel tudjuk petelni, te­hát felhívjuk a termelők figyelmét, hogy a lehetőségekhez képest igyekezzenek minél nagyobb mennyiségű gyümölcsöt eltenni vagy befőtt, vagy lekvár alakjában, hogy a családnak és főleg a gyermekeknek le­­gyen, ami pótolja — ha nem is teljes mértékben, de részben — a cukorhiányt. Egyesületünk a cukornélküli gyümölcs el­­tevésre vonatkozó utasíttó füzetet minden egyes tagjának díjtalanul ad. Az Egyesületnek sikerült egy nagyobb mennyiségű benzoe-savat biztosítani, amit a tagok közt olcsó áron szétoszt cukor­nélküli gyümölcseltartás céljából. Az em­lített tartósítási szert a tagok átvehetik minden d. e. 9—12 óráig az Egyesület irodájában, Nyíregyháza, Vármegyeháza, földszint 33. sz. ajtó. Kérjük a tagokat, hogy hozzanak magukkal igazolványt, mellyel igazolni tudják, hogy Egyesüle­tünknek tagjai voltak. Továbbá felkérjük az összes gyümölcs­­termelőket, hogy az Egyesület újjászerve­zésével kapcsolatosan ajánlatos lenne, hogy minél több kistermelő lépne be az Egyesület tagjainak sorába, mivel éppen a kistermelők azok, akik megfelelő szak­embert nem tudnak alkalmazni és így rá vannak szorulva az Egyesület tanácsaira. De ajánlatos lenne azért is, hogy az új demokratikus vezetőség megválasztásánál is résztvegyenek és a kisembereknek meg­felelő vezetőséget választhassanak. Továbbá felhívja az Egyesület azoknak a termelőknek figyelmét, akik az ősz fo­lyamán 800­0-nél nagyobb területen akar­nak gyümölcsöst telepíteni, a legrövidebb időn belül forduljanak az Egyesülethez a szükséges kérvényívekért, mivel a fenti területnél nagyobb telepítés engedélyhez van kötve. Kérvényíveket 1. évi augusztus hó 15. napjáig szabályszerűen kitöltve és a községi elöljáróság által láttamozva vissza kell juttatni Egyesületünkhöz. Balogh gyümölcstermelési intéz*. Női felső és alsó ruhanemű és 37-es női cipők eladók: Kiss Ernő-utc­lő 8. OK». Ha halvacsora a Gyuraskó-étterem kerthelyiség­ében. Kit keritnek augusztus 10-ei, igazolásra ? Mint a 15/1945. M. E. sz. rendelet ér­telmében a nyíregyházi járásbíróság terü­letére megalakított közalkalmazottak iga­zoló bizottságának elnöke, ezennel köz­hírré teszem, hogy a bizottság Nyíregy­­házán, Városháza I. em. 4. sz. hivatalos helyiségében H41. évi augusztua hé­lé-én, el. a. c. érára kitűzött határnapon a következő közalkal­mazottak igazolási ügyéban fog határozni: Ujlaky Albert Béla, Belánszky Barna, Mankovszky Ilona, özv. Bieber Aladárné, Benke Józsefné, Pintér János, Szabó Sa­rolta, Sarkadi Katalin, Kovács Jolán, Fo­dor Jánosné, Izsáki Zoltán megyei alkal­mazottak: Nyéki Mária, Simkovics Endre, Ujj Jenő, Feke Sándorné, Bakoss Gabriella, iskolai alkalmazottak: Kása Julia, Cseh Gizella, Ferenczy Mar­git, dr. Plank Gyula, Széll Gyula, Román Józsefné, Vida Józsefné városi alkalma­zottak. Nánási Sándor, Nagy József, dr. Bartha István pénzügyi alkalmazottak. Kuczy Mihály, Kocsis József rendőrségi alkalmazottak. Dr. Knoppó Dezső, Gyergyei Pál OTI. alkalmazottak. Szepesvölgyi Zoltán, Lévy Sándor birót­­­sági alkalmazottak. Luczy József, Pálosi László, Magyar Álla­mvasutak alkalmazottai. Fekete­ András NY. V. K. V. alkalmazott. Paragh Ilona postai alkalmazott. Felhívom a lakosságot, hogy mindazok, akik az igazolás alá vont valamelyik köz­­alkalmazottnak olyan magatartásáról vagy cselekményeiől bír tudomással, amely a magyar nép érdekeit sértette vagy sérti, ezt és s vonatkozó bizonyítékaikat tanúi­kat nálam, Pintér András igazoló bizott­sági elnöknél, Váro­hiza, I. e. 4. sz. fenti határnapig szóban vagy írásban jelentsék be. Figyelmeztetem a bejelentőket arra, hogy az írásbeli bejelentés csak az esetben ké­pezheti az igazolási eljárás alapját, ha a bejelentő a bejelentésben nerét és lakcí­mét feltünteti. Fenti határnapon panaszának előadása végett a bizottság előtt bárki megjelenhe­tik, ahol a panaszát jegyzőkönyvbe fapad­hatja. Nyíregyhé­s, 1945. augusztus 1-én. PINTÉR ANDRÁS az igazoló bizottság elnöke. — Perfirált, SZÍKOZItt forgalmiadó blokk kapható a „Magyar Nap‘ kiadóhivatalában. — AZ „IBUSZ“ MÁV, hivatalos me­­netjogy iroda, működésát régi hely­ségében, a Nemzeti Hitelintézet Rt. Horthy Miklós tér 9. acáai alatt levő székháziban megkezdte s készséggel áll a nagyközlönség rendelkezésére. — Kriítszek figyelmébe ! Felhívjuk a mindezokat a kertészeket akik virág,­­gyümölcs,­ konyha- és dohányker­­tészettel önállóan foglalkoznak, vala­mint azokat, akik a fent említett szakaszkban vannak alkalmazva, hogy augusztus hó 5 én délután 3 órakor fontos megbeszélés végett saját érdekében jelenjen meg a Nemszeti Parasztpárt helyiségében (Vay Ádám­ u. 5. szám­). 2x — Vásár szók, méneskalicsosok, kik ünnepélyen sátrat kívánnak felállítani, sürgősen jelentkezzenek a Becskay­ utca 10. szám alatt. ~­­ — Mihalik ráck­óműhely (Debreceni utca 13. sz.). Rádiókészülékeket, alkatré­szeket és rádlólámpákat vasa, elad, cserél, tavít és italakat. Gyors és pontos munka garanciával. Tanulólány felvétetik a Világosság-nyom­dában, Vay Ádám­ utca 5.

Next