Magyar Nép, 1946. október (3. évfolyam, 180-206. szám)

1946-10-01 / 180. szám

1946. október 1. Kedd III. évfolyam 180. szám iga Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nyíregyháza, Városházaépület Telefon : 33. DEMOKRATIKUS NAPILAP Az új választójogból ki kell zárni a reak-,..­dósokat. — Délelőtt 10 órától éjfélig lesz villanyáramszolgáltatás — Hadifogoly üzenet.­­ Az Magyar Nemzeti Függetlenségi Front Lapja Szerkesztőbizottság : Pintér András (Magyar Kommunista Párt) Mác­el Sándor (Szociáldemokrata Párt) Bartha László (Nemzeti Parasztpárt) Véres bál a Gardaotthonban egy halottal és hét sebesülttel Elfogadták a magyar békeszerződés katonai határozmányait Amilyen gyorsan csak lehet,­ hazaszállítják a foglyokat A magyar békével kap­­csolatosan katonai hatá­­rozmányokat a hétfői ülé­sen elfogadta a katonai bizottság. Az ülésen Cseh­szlovákia visszavonta egyik módosító indítványát. Fenntartotta azonban má­­­sik módosító indítványát amely megfelel annak a módosításnak, amelyet Görögország indítványo­zott a bolgár békével kap­csolatosan. A módosítás értelmében Magyarországnak megtilt­ják, hogy a csehszlovák határ mentén 20 kilomé­teres mélységben bármi­lyen erődítést emeljen. A határozmányok 19 cikkelye a magyar hadi­foglyok hazaszállításáról intézkedik. A cikely értel­mében a békeszerződés aláírása után a magyar hadifoglyokat amilyen gyorsan csak lehet, haza kell szállítani. A foglyok hazaszállításának költsé­geit természetesen Magya­rország fedezi. (MTI) Nem lesz eső Élénkebb szél, több felhő, de eső nem valószínű. A hőmér­séklet alig változik. (MTI) Ara: 40 fillér. Utolsó előtti hetéhez érkezett a békeértekezlet A delegátusok versenyfutása az órával " A Magyar Távirati Iroda külön tudósítója jelenti: R­észletes tárgyalás utolsó előtti hetéhez jutott el a békekonferencia, ülésének­ilencedik hetében. Az al­­bizottságok munkája vége elé jár. Elérkezett az ál­alános sietség és a me­­canikus megoldások idő­­szakába, ami egyértelmű­­ kérdések megoldásának szárnyával. Az elmúlt héten is már­égóta ismert problémák ,­oltak forgalomban. Még mindig Trieszt, a román olajmezők, a román jóvá­­étel, az olasz gyarmatok, a bolgár lefegyverés, a csehszlovák területi köve­­elés és a csehszlovákiai m­­agyarok kitelepítése sze­­epelt a napirenden. Négy, hat, sőt kilenc óráig egy huzamban tartó üléseken újra, meg újra megvitatták ezeket a problémákat, de a legtöbb, amire jutottak, az volt, hogy Trieszt kér­désében szavaztak, de a szavazásnak nincs köte­lező ereje. A többi kérdést egyik bizottságból áttették a másikhoz, vagy a leg­közelebbi ülésre halasz­tották. Közben azonban a bé­kekonferencia befejezésé­nek kitűzött határideje gyorsan közeledik. A ki­lencedik hét közepén az a vélemény kerekedett fe­lül, hogy az Egyesült Nem­zetek Szervezete ülésének megkezdéséig nem lehet befejezni a békeszerződé­sek tárgyalását. Újra mű­ködésbe kellett lépni a motornak. Az elmúlt hét keddjén összeült a négy nagyhata­lom külügyminisztere és drasztikus tárgyalási sza­bályokat határozott el. Dön­tésük lényege az volt, hogy október 5-ig a ki­ 100 millió ember A nyugateurópai sajtó a héten ismét türelmet­lenkedett a békekonferen­cia elhúzódása miatt. Ke­serves vádakat szórtak azok fejére, akik a prob­lémák elmejültebb, lelkiis­meretesebb és így hosz­­szabb tanulmányozásával töltötték el a drága időt holott nem mondható hosz­­szú időnek a békealkotás-zottságok fejezzék be munkájukat. Ezt a hatá­rozatot a békekonferencia plénuma a hét végén na­gyobb küzdelmek nélkül a magáévá tette, sorsáról van szó már eltöltött az a kilenc hét, amikor 100 millió európai embert számláló öt állam sorsának formá­lásáról van szó. Ennek a békekonferenciának a „hi­vatali elődje*" a versaillesi és többi békekonferencia mintegy 22 hétig tanács­kozott, amíg egy húsz év­re szóló békét meg tudott alkotni. Még hat nap a fontos kérdések tárgyalására A magyar területi és politikai bizottság a béke­tervezet könnyebb cikke­lyeit gyorsan letárgyalta és így munkáját csaknem teljesen befejezte. Az al­bizottságnak október 2-ig kell a bizottság elé ter­jeszteni jelentését a po­zsonyi hídfő kibővítése és a csehszlovákiai magyarok kérdésének a megoldására vonatkozólag. A magyar békeszerződés katonai és gazdasági záradékainak tárgyalására azonban még a kilencedik héten sem került sor. Összesen hat nap maradt még a rend­kívül fontos kérdések le­­tárgyalására. A nyugateurópai sajtó a békeértekezlet kilencedik hetének munkáját így jel­lemzi : „Versenyfutás az órával. “ (MTI) Átszervezik a kulu­szminisztériumot Az elmúlt 10 hónap ta­­­­pasztalatai alapján a kul­tuszminisztérium ügyviteli módjának és személyi be­osztásának átszervezése megtörtént. Az ügyosztályok és ügykörök számát tovább csökkentették. A minisztérium tisztvi­selői kara a megelőző két személy kiválogatás és a mostani létszámcsökkentés nyomán főként a fogalma­zási szakon alakult át je­lentős mértékben. Közvetlenül a létszám­­csökkentés előtt a fogal­mazási alkalmazottak szá­ma 389 volt, míg most 223 fogalmazási kari tiszt­viselő szerepel. (MTI). Országos sóosztás Bárányos Károly köz­­ellátásügyi miniszter ren­delete értelmében minden ellátatlan és önellátó fo­gyasztó részére október hónapban fél kilogramm sót osztanak ki. (MTI) Ma ítélkeznek Hitler cinkosai felett Hosszú hónapok érdek­lődéssel és sokszor feszült izgalommal kísért tárgya­lásai után, amelyben a náci rendszer aljasságai felett mond ítéletet a világ szabad népeinek közvéle­ménye, hétfőn, szeptem­ber 30-án érkezett utolsó felvonásához. A tárgyalótermet már a kora reggeli órákban bené­pesítették a sajtó és külön­böző rádiótársaságok ki­küldöttei és azok a sze­mélyiségek, akik külön je­gyeket kaptak erre az al­kalomra. Budapes­t idő szerint 10 órakor k­ezdték ismer­tetni az ítélet indokolást .Magát az ítéletet az elő­zetes közlés s­zerint csak kedden hirdeti­ ki a bíró­ság.) Tekintette az indo­kolás rendkívül hosszú voltára és nagy terjedel­mére, a szöveget egymás­után olvasták fel a vád­hatóságok képviselői. Az indokolás pontról pontra sorolja fel azokat a módszereket és eszközö­ket, amelyek segítségével a nácik először a német nép feletti uralmat szerez­ték meg, majd ördögi ter­veik végrehajtására az egész világ leigázására indultak. A hallgatók előtt elvo­nult a náci németország története. Hitler hatalomra­­jutása, a szakszervezetek, kommunisták és zsidók félreállítása, emberek meg­­kínzása, meggyilkolása, embertelen megsemmisíté­se, Ausztria, majd a Szu­­détavidék, később Cseh­szlovákia lerohanása és bekebelezése. Az ítélet indokolásának eddigi szövegéből megálla­pítható, hogy a törvényszék bizonyítottnak veszi a há­ború előkészítésére történt összeesküvést. Az indokolás után, ma a vádlottakat egyenként vezetik a bíróság elé, hogy meghallgassák az ítéletet. (MTI)

Next