Magyar Nép, 1947. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1947-02-01 / 26. szám

1947. február 1. Szombat IV. évfolyam 26. szám. A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front Lapja Diadalmas Régen tartó küzdelem utolsó bajvívása folyik a két nagy, ősi társadalmi réteg között. Egyrészről a magyar ka­­rok és rendek, másrészről a szabad magyarok, job­bágyok és teleknélküli zsel­lérek, egyszóval az egész pórnép között. A magyar történet gyászos napjai mind ennek a küzdelem­nek, ennek a nagy vajú­dásnak eredményei. Túl hosszadalmas volna az egész magyar történe­tet végigtekinteni. Csak 1514-nél kezdjük, amikor már Európa politikai és kulturális életét kezdte megérteni a reneszánsz szelleme, akkor itt elkese­redetten gyülekeztek a vé­rig ingerelt magyar pót­­seregek, hogy enyhítsék helyzetüket, hogy megszün­tessék a pallost, az úri széket, a korlátlan kizsák­mányolást és azt a ször­nyű sorsot, amit magyar jobbágynak az élete jelen­­tett ebben a korszakban. A szabadságot, a fel­­emelkedést, akaró minő­ségi magyarok és a sza­badságra szomjazó parasz­tok mellett azonban ennek a kornak Werbőczyjei és Szapolyaiai is voltak, akik a maguk rendi, szűklátó­körű érdekeit, elébe tették a magyar nemzet egyete­­mes érdekeinek. Ez elő­készítette a talajt Mohács számára, amely után a kétségbeesés, nyomor és rabság sötét századai kö­vetkeztek. Ahogy hajnalodott a magyar élet, ahogyan az ostoba osztrák politikával fel merte venni a harcot Rákóczi, Bethlen és Bocs­kai, ott látjuk a másik oldalon, a császári abszo­lutizmus mellett a magyar rendi érdekek szolgalelkű védelmezőit is, a magyar rendiség örök labancai­kéit. A Pálfiak, a Károlyiak, Eszterházyak és a többiek­ A török megszállás után végképpen megszakadt a közösségi érdek a magyar nemzet és a császári ház között. Ettől az időtől kezdve Magyarország egy­szerű tartománnyá züllött a császári ház szemében- Főuraink az udvar köze­lében, Bécsben éltek. Csak annyi közük volt a magyar sorshoz és a magyar ha­zához, hogy hazai birto­kaik jövedelmét költötték el Bécsben és a magyar köztolnajdi jobbágynép munkájából éltek. Az egyre épülő osztrák ipar, a fejlődő gazdaság nem inspirálta őket arra, hogy az ipari fejlődést el­lesve hazánkban is meg­honosítsák az ipart. Sőt, amikor a magyar rendek­kel szemben a fejlődést t­akaró egyes uralkodók megkísérelték bevonni a­­fejlődésbe, az iparoso­dásba Magyarországot is, ennek a legélesebben el­lene szegültek. Fenntartani a nemesi kiváltságokat, megakadályozni, hogy a nemességre is kiterjesszék az adófizetés kötelezettsé­gét , ez volt minden erő­feszítésük. Ha ezért meg kellett mozdulni, úgy ez volt az egyetlen cél és ok, amiért mozgalmat kezdeményez­tek.­­ Az adófizetést nem vál­lalták még akkor sem,­ha ezért cserébe Magyaror­szágot is bekapcsolták volna az iparosodásba, az európai kereskedelembe és ezen keresztül a kultúrába. 1848­ idején ott látjuk a szabadságharc gondolata mellett a jobbágyság fel­szabadításáért harcba in­duló kiválóakat, Kossuth, Batthlényi, Szemere stb., de ott találjuk velük szem­ben a magyar nemesi osz­tály és arisztokrácia zö­mét, akik , habár nem is éltek Bécsben, nem szakadtak el olyan mesz­szire a magyar élettől, de nem akarták a forradalmat még akkor sem, ha az felszabadulást hoz. Ők voltak a „fontolva haladók“ Ilyen módon el kellett bukni ennek a nagyszerű, szép hősi küzdelemnek is, hogy utána a Haynau, majd a Bach- pribékek ke­zébe kerülhessen az or­szág. Az újabb korszak hat­­vanthetes, vagy másképpen­­ kiegyezéses pártja és a Kossuth párt, vagy más­képpen a Negyvennyolcas Függetlenségi Párt egymás közötti vitájában telt el néhány évtized, azonban ebből a szakaszából ki volt kapcsolva a magyar munkásság és parasztság nagy tömege. A hatvanhetes párt, a fontolva haladók pártja még azokkal a reformok­kal is szembeállt, amelye­ket a negyvennyolcas, azaz függetlenségi párt helyénvalónak látott volna. Mindkét párt fontos fel­adatának tartotta, azonban és úgyszólván legfőbb cél­jának : a felfelé törekvő osztályok kirekesztését a politikai életből és ezen keresztül a felemelkedés­ből Ezt bizonyítja az a kö­rülmény is, hogy amikor a XIX. század utolsó évtize­dében a negyvennyolcas párt kapott többséget, nem tudott mit kezdeni ezzel a többséggel, mert nem akar­ta megnyitni a parlamen­­taritás és a politikai jog kapuit az alsó néposztá­lyok előtt. De 1912-ben, amikor megmozdult az egész or­szág a titkos választójo­gért, amikor Just Gyula, Hock János vezették a magyar nép rohamát a parlamentaritásért vívott küzdelemben, addig húz­ták-halogatták a dolgot, amíg ez is feledésbe nem merült-1918. idején ott látjuk Károlyi Mihállyal szem­ben, aki utat akar mutatni a magyar rendeknek, az­zal, hogy maga fogott hoz­zá Kápolnán földbirtoka kiosztásához, ott látjuk­­ vele szemben a Bécsből intrikáló, vagy Szegeden szervezkedő nemesség és arisztokrácia többségét, akik ismét csak egyetlen célt ismertek: megakadá­lyozni azt, hogy a magyar nép birtokon belül kerül­jön a hatalomért vívott harcában. Ismét egy negyedévszá­zad jogfosztottsága, rab­sága szakadt a magyar nemzetre. 1944. októbere után, ahogyan hazánk las­san felszabadult a német megszállóktól és kiszolgá­lóiktól, ismét ittmaradt a magyar nép, a dolgozó, robotoló, éhező, fázó, rongyoskodó magyar nép és kimentették magukat a verbőczy un­okák. Magukhoz tértek. Lesték, várták mikor válik lehet­ségessé a visszatérés, hogy hazatérve beüljenek föld­birtokaikba, gyáraikba, bá­nyáikba, jó zsíros állásaik­ba és hogyan tudnák biz­tosítani ismét a felszaba­dult magyar nép felett rendi uralmukat. A földreform, a Magyar Köztársaság megteremtése, a magyar devalváció után így jutottunk el napjaink legújabb és legdöntőbb szakaszához, a kipattant összeesküvésekhez. A „történelmi“ osztályok fiai: Verbőczi, Szapolyai, Eszterházi, Károlyi, Beth­len, Gömbös, Imrédi, Szá­­lasi- hívei, utódai és uno­kái, most alkalmasnak ta­lálták már az időt arra, hogy amit eddig a magyar nép két éven keresztül al­kotott, amit legnagyobb nélkülözések, szenvedések között teremtett, azt is­mét bitorló kezükbe ve­gyék. Folyik a nagy harc. A régi bajvívás utolsó ak­kordja zajlik le. A karok és rendek, címeres koro­nás népe, Verbőczi, a la­bancok, a „fontolva hala­dók“ népe és Dózsa, Rá­kóczi, Bocskay, Kossuth, Károlyi Mihály és a III. Magyar Köztársaság sza­bad magyarsága között. Ez a nagy bajvívás el­érkezett utolsó fejezetéhez. Most győzni fogunk. A magyar néppel szemben összeesküvő rendi magya­rok zár alatt vannak és várják a történelmi leszá­molás utolsó napját. A sötét dátumok kor­szaka lezárult. Nem lesz többé Mohács, sem Vilá­gos, nem lesz mégegyszer 1919., 1920., a magyar rendek többé nem győz­hetnek. A sokat szenve­dett magyar nép birtokon belül került, kezében tartja az országot, hogy végre, oly sok évszázad után, a saját kezei által, saját ere­jéből, magának építse az országot. PÁLFY ERNŐ Fényt derítettek Mistéth Endre volt miniszter és társai földalatti munkájára A belügyminisztérium hivatalos közlése A belügyminiszter közli: A köztársaság ellenes föld­alatti szervezkedés és fegy­veres összeesküvés veze­tőinek első csoportját a tizenhárom vezetőt, Donáth Györgyöt, a MÉP volt al­­elnökét, Dálnoki Veress Lajos nyugalmazott vezér­­ezredest, a második had­sereg volt parancsnokát, a földalati fővezérség főve­zérét, Szentmiklóssy István volt vezérkari őrnagyot, Andráss Sándor nyugal­mazott repülő vezérőrna­gyot, Szentiványi Domokos rendkívüli követet és meg­hatalmazottat, Arany Bá­lintot, a Független Kis-­­­gazda Párt volt központi szervezőjét, Kiss Károlyt, a Gázművek műszaki ta­nácsosát, dr Héder János volt kormányfőtanácsost, vállalati vezérigazgatót, Várkonyi László vezérkari őrnagyot, Berkó István ve­zérkari alezredest, Sóváry Tihamér vezérkari ezredest Fülöp József vezérkari ez­redest, Majoros János tar­talékos repülőt a tegnapi nap folyamán a népügyész­ségnek átadták Az államvédelmi szer­vek fényt derítettek Mistéth Endre volt építési és köz­munkaügyi miniszter, va­lamint az őrizetbe vett hat nemzetgyűlési képviselő, dr. Hárn Tibor, Gyulai László, dr. Jaczkó Pál, dr. Vatai László, Horváth Já­nos és Kiss Sándor ügyére is. Mistéth Endre beismerte,­­ hogy 1942 óta tagja a Magyar Közösségnek és a Magyar Közösség köztár­saságellenes szervezkedés­ben a felszabadulás óta is tevékeny részt vett. Be­ismerte, hogy az ő tudtá­val és hozzájárulásával Szentiványi Domokos az ő lakásán szerkesztette és gépeltette a mozgalom il­legális sajtótermékét a „Tájékoztató”-t. Beismerte, hogy lakásá­ra több alkalommal össze­hívta megbeszélésre a Magyar Közösség külön­böző minisztériumokban működő csoportjainak ve­zetőit Ezeken a tanács­kozásokon Mistéth Endre szorgalmazta a Magyar Közösség munkájának és szervezkedésének meg­gyorsítását és kiterjeszté­sét. A jegyzőkönyvekből az is kiderült, hogy Mistéth miniszteri kinevezését a hetes bizottság hozta ja­vaslatba dr. Saláta Kálmán révén. Mistéth Endre beismerte azt is, hogy mi­­(Folytatása a 2. oldalon.) ARA: 40 FILLÉR

Next