Magyar Nép, 1947. szeptember (4. évfolyam, 199-221. szám)

1947-09-02 / 199. szám

2 oldal.. Köszönjük választóinknak a bizalmat, amellyel­ a választáson pártunk felé fordultak. Ezért a bizalomért dolgoztunk két eszten­dőn keresztül, kemény férfias munkával.­­ 17 százalékunk ellenére v­ezettü­k az országépítés munkáját, ott vol­tunk a gáton és irányítotuk a mun­ka csatáját, mely az ország talpra­­állításáért­ folyt. A magyar nép elis­merte a kezdeményezést, a lendü­letnek és a vezetésnek ezt a páratlan tu­roizmusát­, amivel két esztendő alatt dolgoztunk. Mellettünk a kommunisták mel­lett pártok­ jöttek és mentek szívó­sa­n, makacsul dolgozatunk. Nem választási párt vagyunk, mint sok más párt, amelyeknek káderei a mandátu­mhaj­szolók kon­j­ukt­úra­embereiből kerülnek ki. Mi a munka pártja vagyunk. És éppen ezért a választás másnapján, amikor a házak falláp, másnapos hangulatot áraszt az esőtől elmu­lasztott és széltől rongyolt plakát­­erd­ő, mi már kiadjuk, a­­híveinknek, barátainknak az új jelszót, amely egyúttal programol­ dologra ! Ez, ha úgy tetszik vezényszó, amely keményen, szinte katonásan hívja fel az igazi hazafiakat, a becsületes demokratákat, hogy a kommunis­tákkal az élükön, ragadják meg meg szerszámaikat és fogjanak hozzá a becsületes munkához. A választás küzdelme után a­­kö­­telesség hétköznapjai következnek mint rendesen. Szorgos munkák közben megálltunk, hogy­­kinyihá­­nitsuk akaratunkat. Ez megtörtént. A dolgozó magyar népi a kommun­­stákba helyezte bizalmát, mert, benn­ük látja biztosítottnak a ma­gyar jövő szilárd és biztos építését. Ben­nün látja biztosítottnak a jó­lét, rend, függetenség megteremté­sét. És mi nem­ állunk meg ennél az alkalomnál nem tesszük l a­ kezünk­ből a szerszámot, hanem munkára szólítjuk barátainkat, mert szánta­ni kell a földet, mert­­egyre több kenyérre van­­szü­kség ; s ki kell szélesíteni a termelést, mert egyre több árucikkre i­s van szükség ; ki kell fejlesztenünk a kultúrát, mert az iránt egyre több az s­zéhség. ” „ A város dolgozói, mm­unkások és értelmiségiek pártunk felé fordul­tak nagy számmal a v­álasztáson miért megbizonyosodtak aróól, hogy szű­kebb páriánknak Nyíregyházá­nak is leghűbb és legdolgosabb ki­fejezője. Pártunk igenis a legnyíregyhá­­zibb pártja nemcsak a koalíció­­nak, harrom az egész nyíregyházi politikai életnek, nemcsak azért, mert gyökerei széles tagságánál fogva benne gyökereznek a város dolgozó tömegeiben, hanem azért is, mert legélénkebb kapcsolatot tartja a dolgozókkal és ezen ke­resztül mindig Nyíregyháza dolgozó népének akaratát és kívánságait fejezi ki a párt közéleti tevékeny­ségében. A város pártja vagyunk. A város építésének, a város fejlesztésének, a város iparosításának a pártja. Tömegeinket az urnákhoz nem a hisztéria, nem a terror nem i­s a su­­galmazás vezette, hanem az önkén­tes bizalom a meggyőződés és a szilárd elhatározás akarata irányí­totta. Ezt az akaratot mi nagy értéknek tartjuk többnek, mint bármit, mert az urnáknál megnyilvánult akarat nemcsak szavazatot tud produkálni, hanem országot és jövőt építeni is. PÁLFY ERNŐ M­A­G­Y­­A­R N­É­P Hitelt Nyíregyháza kiskereskedőinek Miskolc város kiskereskedői az elmúlt héten 600.000 olcsó hitelt kaptak a Gazdasági Főtanácstól. Arra az álláspontra helyezkedtünk, hogy ami jár a miskolci­­kiskeres­kedőknek az jár a nyíregyháziak­nak is. Nyíregyházán a kiskereskedelem rendkívüli tőkehiánnyal küszködik és a kiskereskedők teljesen ki van­­nak szolgáltatva a nagykereskede­lem­ uzsorájának. Ezen az áldatlan helyzeten fel­tétlenül segíteni kell s­ annál is in­kább, mert Nyíregyháza áruelátá­­­sát fenyegeti a kiskereskedők tőkeszegénysége­. A kiskereskedő ugyanis nem ké­pes kellő anenyiségű áru beszerzé­sére és az így előállott áruhiány a fekete piacot erősíti. N­y­ire­gy há z a fog­y­asz­tóköz­ön­s­é­­gének elsőrendű­ érdeke, hogy ez a helyzet megváltozzon, a kiskereske­dő olcsó, havi 1 százalékos hitel­hez juthasson és igy a,4 áru ne a pult alól kerüljön méregdrágán forgalomba, hanem a Legális kis­kereskedelem útján keresztül- Megszűnik a parasztság kulturálatlansága Főiskolák, középiskolák, kollégiumok létesülnek Szabolcs, megyében a parasztság részére a 3 éves terv keretében Elkészült Szabolcs megyei 3 éves terve ,amelyben legjelentősebb té­telként mezőgazdasági beruházások szerepelnek. A kertészeti, növény­­egészségügyi, gépészeti, stb. elői­rányzatok mellett a mezőgazdasági termelés átformálása­­szem­pontjá­ból a legfontosabb tétel mégis a mezőgazdasági oktatásra előirány­zott összegeik jelentik. Külön 50 ezer forint van elő­irányozva községi mezőgazdasági sz­akkönytárak létesítésére. Ez lehetővé teszi minden földműves számára a korszerű gazdálkodás­nak elméleti megismerését 404 ezer forintot áldoznak a nyírbátori polgári, ben­dszen­főm­ihályi - tiszal­­öki és nyíregyházi gazdaképző iskolák korszerű berendez­és­­ekk­el való ellátására. Emellett félmillió forint költséggel még 5 alsófalui gazdaképző iskola indul be 3 év alatt a megye különböző részein. A következő­ 3 év alatt lehetőség nyílik arra, hogy a Nyíregyházán lévő Kertészeti Középiskola is megnyithasd mind a'ét egy évfolya­mát a tanulni vágyó pa­ras­ztifjak számára. Tervbe vették a kisvárdai és nagyskállói gazdaképző iskolának négy évfolyamú mezőgazdasági középiskolává való átalakítását is. Mindemellett a szövetkezetek ke­retében még az 1948-as­­év folya­mán két szövetkezeti főiskola is megkezdi működését a megyében. Az agrárlakosság kulturális fejlő­désének érdekében nem jelentékte­lenek még az iskolán kívüli tanfo­lyamok, rádiói stb. ,melye­k jelen­tős téteként szerepelnek a költség­­vetés további részében. Habár ezek a beruházások az államháztartásinak pilla­tnyil­ag ef­fektiv hasznot nem biztosítanak a beruházást­a ők kárba nem vesznek mert nem csak a megye gazda­sá­gát fogja emeli, ha gazdasági té­ren szakképzett­­ parasztságunk lesz, hanem a szakképzettség által elért, több termelési eredményeink nemzetgazdasági szempontból is ,nagy jelentőségések lesznek. Ezzel véget vetett az a trend a mult ost­o­­politikájának is, amely szinte, köz­mondás­szerűen hangoztatta azt, hogy “elég, ha a parasztnak annyi esze van, hogy egy csizmaszárba ne, dugja bale mind a k­ét lábát.“ Ennek következménye volt aztán, hogy a­­mezőgazdaságaink termelési formája az elmúlt század alatt igen keresett fejlődött, s ezen ke­resztül messze elmaradt a nyugati intenzív, vagy a keleti mecainizált kollektív gazdálkodás mögött. K. L. 1047 szeptember 2. Újabb csempészbandát tett ártalmatlanná a rendőrség A mérki határ­rendőrség a magyar román határon egy 1 15 t­agú csem­pész társaságot fogyott el. Az őrizet­be vet csempészek, Kun László, Kirva J.János, ,id. Albert József, Kun Lajos Bottyán Mihály, Képiró Já­nos,­­Erdélyi Lajos, Budai László, Képíró Bertalan, Bottyán József, Képíró Lajos, Erdélyi Károly, Csi­­csiálk Róbert, és Szabó Dániel mérki valamint Szénási János vállalta­ lakosok 19 darab szarvasmarhát hoztak át határon. A jószágcsempé­­szek elmondása szerint a teheneket 4-500 forintért vásárolták Romá­niában. A teheneket elkobozták, a csem­pészek ellen­ pedig eljárást indí­tanak. — Ügyeletes gyógyszertári szolgálat Ügyeletes szolgálatot tart (Vili. 30—IX. 6 ig) a Jancsó gyógyszertár Luther-n. A közrendet olyan színvonalra kell emelni, amely tökéletesen biztosítja a dolgozó Magyarország nyugodt termelő munkáját „Hároméves tervvel a szebb ma­gyar jövőért“ — ezzel jelszóval in­dult el a magyar nép augusztus el­sején a felemelkedés, a fejlődés út­ján. A hároméves államgazdasági terven belül elkészült a­ magyar de­mokratikus rendőrség hároméves terve is. Az álom­rendőrség három­­­­­éves tervét testületépítési tervnek nevezték fsel. A terv előkészítőinek célkitűzése volt : három év alatt a rendőrség szakkiképzését, a végrehajtószolgá­lat irányítását, ellátását, ellenőrzé­sét, olyan színvonalra kell emelni hog­y a terv utolsó negyedében a ...kiderítetlen bűncselekmények“ száma — az elkövetett bűncselek­ményekhez viszonyítva — 10 szá­­­­zalékkal alacsonyabb legyen,mint 1 volt volt az 1938. évi május-július negyedévben. A közrendet olyan színvonalra kell emelni, amely tökéletesen biztosítja a dolgozó Magyarország nyugodt termelő munkáját. A terv igazgatási feladatát a belügyminisztérium közrendésze­ti főosztályához tartozó rendőrségi ügyosztály fogja ellátni. Az államrendőrség hároméves tervének első éve a kibontakozás, a második új fejlődés, s a harmadik a tökéletesítés i­dő­s­z­a­k­a­. Maga tervanyag három részre oszlik.­Az első szolgálati és sze­mélyügyi feladatok, majd a kikép­zés tervezési és általános szervezési feladatok és harmadszor a gazdá­­szati közigazgatási feladatok. A magyar demokratikus rend­őrség hároméves testületépítési ter­ve ezzel a jelszóval indult : “Rendőrségünk a magyar demokrá­cia ökle ! Éppen­ ezért tanulni, ho­gy tudd dióvá sújtson az ököl !“ Súlyos visszaélésekért letartóztattak két malmost A budapesti rendőrfőkapitányság gazdasági rendészeti csoportja vi­déki malomellenőrzési razziái során súlyos visszaélésekről rántotta le a leplet a nyírcsahelyi Király féle ma­lomban. Megállapították ugyanis, hogy Ki­rály József malomtulajdonos iparen­gedély nélkül tartja üzemben ma­­mát A könyveket egyáltalán nem vezette pontosan. — őrléseit — ter­­mészetesen a fekete őrléseket ... nem vezette be. A malomban áru­sította borsos áron a lisztet, amit a dolgozók szájából sikkasztott el. Az ellenőrzés során többszáz mázsa korpát találtak a malom padlásán, amelynek a származását a malmos igazolni nem tudta. Király József kihallgatása során a felelősséget öccsére, Király Lajosre igyekezett áttolni. Később derült csak ki, hogy a bűncselekményeket együtt követték el. A­z­r. Király Józsefet és öccsét letartóztatta és Budapestre kisérte. Nem ad devizát a turistáknak Anglia Bern . A svájci rádió jelentése szerint az angol kormány további intézkedésig nem­­ engedélyez devizakiutalásokat a turistaforga­lomban. Ez az intézkedés október elsején l­ép életbe.

Next