Magyar Nép, 1947. november (4. évfolyam, 250-273. szám)
1947-11-04 / 250. szám
1947. november 4. Dohánytbevátó hivatal Nyíregyháza 1723—1947. szám. Versenytárgyalási hirdetmény A nyíregyházi dohánybeváltó hivatal pályázatot hirdet a nyíregyházi dohánybeváltó hivatal, valamint a nyíregyházi, — a nyíregyháza-Gyula tanyai — az Orosnagyszállási — és az ibrányi dohányszárítótelepek dohányjövedéki javainak (ömlesztett, vagy bálázott dohány, dohány készgyártmány, építőanyagok, tüzelőanyagok szertári és leltári cikkek, salak, stb. helyi fuvarozásának biztosítására az 1948 és esetleg az 1949 évet illetőleg. A versenytárgyalás határnapjául 1947 évi november hó 29. napjának déllőtt 9 óráját tűzöm ki. A versenytárgyalás alapjául csak azok az ajánlatok fognak vétetni, melyek legkésőbb 1947. november 30-án délelőtt 8 óráig hivatalomhoz beérkeznek. Az ajánlatok kizárólag a beváltó hivatalnál átvehető" ajánlati űrlapok felhasználásával nyújthatók be és amennyiben azok értéke 1000 forintot meg nem haladja, úgy 3 forint, amennyiben az 1000 forintot meghaladja, úgy 6 forintos okirati bélyeggel látandók el az ajánlattevő által. Az egyes ajánlattevőknek 2 % bánatpénzt kell a nyíregyházi dohánybeváltó hivatal házipénztárába lefizetni. Abban az esettben, ha ajánlattevő ajánlata nincs az első sorban figyelembe vehető három ajánlat között, ajánlattevő a felett bánatpénzének még az odaítélés előtti kiadását kívánhatja. Az ajánlatok elfogadása felett végsőfokon a dohányjövedéki központi igazgatóság dönt és ő választZabadon, abban a tekintetben is, hogya szerződést egy vagy két évre köti-e meg. Az elfogadott ajánlattevő 5 % biztosítékot köteles letenni, az elfogadott ajánlattevő bánatpénze tehát az ajánlat elfogadásával biztosítékká dakul át, melyet nevezettnek vállalati összeg 5 százalékára kell kiegészíteni. A bánatpénz csak készpénzbe fizethető be, míg a biztosíték készpénz helyett értékpapírokban és betétkönyv alakjában is letétbe helyezhető. Az ajánlati űrlapok a nyíregyházi dohánybeváltó hivatalnál a hivatalos órák alatt átvehetők, ahol is az egyes viszonylatokban fuvarozásra kerülő dohányjövedéki javak mennyiségéről, nem különben a szállítási útvonalak távolságáról, valamint bármi egyéb e fuvarozási versenytárgyalással kapcsolatos kérdésről minden részletes felvilágosítás megtudható. Nyirgyháza, 1947 nov. 3. PÁLL sk. dok. term. felügyelő hivatalfőnök. Kettős vaj-árrendsert vezetnek be A Gazdasági Főtanács egyik legutóbbi ülésén kettős vaj-árrendszer bevezetésére utasította a közellátásügyi minisztériumot Ennek megfelelően a jegyre kiszolgáltatott vaj ára változatlanul 25 forint marad, a szabad forgalomba kerülő vaj ára pedig 28 forintra emelkedik. MAGYAR NÉP Leszedte az ajtókat és ablakokat a házigazda, hogy az utcára kényszeresen egy tizennégytagú családit Az utóbbi időben egyre többet foglalkoztatják a járásbíróságot a különféle bonyolult lakásperek. A járásbíróságon elfekvő akták hű képét mutatják annak az erőszakos és elkeseredett harcnak, ami a lakóvédelmi törvények ellenére is dúl egyes háztulajdonosok és a lakók között. Újabban megint egy rendkívül érdekes ügy kerül bíróság elé. Simon János tizenkét gyermekes ófehértói napszámos évek óta bérelt egy lakást A. Kiss Salamonná ófehértói asszonytól. A. Kiss Salamonnénak — aki saját lakásában lakik ugyan — valószínűleg szüksége volt a Simonék által bérelt lakásra is, mert mindent elkövetett, hogy bérlőjét nagy családjával együtt kitegye a lakásból. Simon János megunta a huzavonát és beleegyezett abba, hogy kiköltözik a lakásból, de azzal a feltétellel, ha a házigazda szerez neki egy megfelelő lakást. Kiss Salamonná ahelyett, hogy lakást szerzett volna, a legravaszabb cselhez folyamodott. Lakói távollétébenleszedette Simonék lakásáról az öszszes ajtókat és ablakokat, úgy, hogy az őszi hideg időben szinte lehetetlenné lett, hogy Simon János tizenkét gyermekével és feleségével a „szellő"a lakásban lakjon. Értesítették a rendőrséget, amely visszatétette az ablakokat és ajtókat. A. Kiss Salamonná és Simon János ügye bíróság előtt dől el. Színtársulat jön Nyíregyházára Értesüléseink szerint a debreceni Csokonai Színház együttese november hó közepén kéthónapos színiszezonra érkezik Nyíregyházára. A terv szerint a debreceni színtársulat egy része jönne át Nyíregyházára és az Iparosszékház nagytermében tartanák előadásaikat. Ez a vendégszereplés nem úgy történne, mint az elmúlt évben, hogy hetenként tartanának előadásokat, hanem két hónapig mindennap játszana a színtársulat. Kőszegi színigazgató és Gömöri László főtitkár ma vagy holnap Nyíregyházára érkeznek hogy a színiszezon részleteit megbeszéljék az illetékesekkel. SPORT MADISz TE—Miskolci MTE 2:1 (2:0) Eszményi futballidőben, Somján játékvezető sípjelére mintegy 4000 nézőtől övezte pályára fut ki a két csapata. Madisz: Brenner, Albert, Szalóki, Pokrovenszki, File, Lovász, Garai, Pintye, Demeter, Mester, Szilágyi. MMTE: Kozma, Garadnai, Felföldi, Lehoczki, Siklóssi, Tóth, Bíró, Lásgi, Mihai, Füzesi, Toldi. Vendégek támadásai vezetik le a mérkőzést. Azonban néhány lefutás után a Madisz kerül fölénybe és veszi kezébe a mérkőzés irányítását. Ifj. Demeter tör kapura, lövése a kifutó Kozmától Szilágyi elé pattan s a szemfüles szélső a hálóba lő. 19 p. Garai a 11-esen álló Demeter elé íveli a bőrt, ahonnan a középcsatár a bal sarokba fejel. Óriási hajrában játszik a Madisz. 40. p. :A játékvezető, az ítéletét reklamáló Mihait kiállítja. (MMTE térfelén ér véget a játék.) Szünet után folytatódik a hazai ostrom. 9. p. Szalóki lőm. szabadrúgása tartja izgalóban a szurkolókat, de a gyilkos erejű lövés mellé száll A miskolci csapat egyre erősödő durvája.3- sal igyekszik védekezni- 16. p. •Füzesi—Lovász összecsap, a játévezető mindkettőt kiállítja. 24. p. Lányi kitör, lehagyja a védőket, s 16-osról a kifutó Brenner mellett a hálóba lő. 2:1. Továbbra is a hazai csapat van fölényben. 44. p. Szilágyi kapura tör, 16-osnál doncsolják, de a miskolciak reklamálásával véget ér a mérkőzés, s a megítélt szabadrúgás így elmarad. A találkozó az első félidőben élvezetes, szép játékot hozott, amikor is a minden részében jobb Madisz kétgólos vezetésre tett szert. A másodikban ajátékvezetői kiengedte a kezéből a mérkőzést, ami a miskolciak eldurvulását eredményezte. Jók: Brenner Albert, Pokroveniszki, File, Garai, Pintre, ill Kozma, Felföldi, Siklósi, Biró. Jellemző a miskolci csapatra az, hogy amikor játékosai a pályáról levonultak, a Madiszali ajdón át képező ,vadonatúj futballabdát az öltözőjükbe vitték, többszöri felszólítás után sem voltak hajlandók visszaadni s csak rendőri karhatalommal isikerült azt visszaszerezni. Egyébként — értesülésünk szerint — ez ügyben úgy a rendőrségnél, mint az MLSz-nél a csapat feljelentéssel élt_______ — EGÉSZSÉGÜGYI ELLENŐRZŐ KÖNyV kapható a Dázai nyomeUnáHcdotridi Nyíregyháza Vág Ádám utca 5. 8. oldal TOTO-EREDMÉNYEK Mint a fővárosból értesültünk, a múlt héten több, mint 100.000 tipszelvény érkezett be az emberi sportfogadásokra. A toto-eredmények az alábbiak szerint alakultak : Szolnok V. ETO 1 Lapunk első oldalán a nyereményeket is közöljük. 1 — ' •- --és? MOGÜRT SZAC-BAR. x Újpest Elektromos 1 MTK DVSC 1 Kispest Haladás 1 Sallete. Szeged x EMTE Vasas 2 Ny. Madísz MMTE 1 Kecs. AC. Drascher Tisza Goldberger 2 Kap. MTE Pápai PSE 1 EMTE ERSO 2 HIKER CSODAPARIPA. A nagy oscomberi Forradalom 30 éves évfor*rdulója alkalmából a Hungária filmszínház igazgatósága tegnap ezután 6 órakor díszbemutató fzereteegy csodálatos színes mesefilmet mutatott be a Csodaparipa címe. A film sikere teljes volt. A közönség elragadtatással nézte az orosz filmgyártás gyönyörű alkotását. (Ixk) —. Est! ^folyam nyílik gyors- és gépírásból november 5-én azok részére, akik jobb előmenetelük érdekében elengedhetetlennek tartják e két fontos tárgynak fat megtanulását, amelyeket mint elsőrendi követelményt állítanak fel minden áfás elnyerésnél. Beiratkozni lehet Szt. István u. 25. Gyorsíróiskolában— A Gambrinus étterem a nyíregyháziak találkozóhelye. Debrecenben a Piac utca 28b. szám alatt vakítóan tiszta és elegánsan beren** dezett étterem áll a nagyközönség rendelkezésére. A vendéglő konyhája ma már országos viszonylatban is a legelsők közötti van. Esténként zsuffolásig megtelnek a Gambrinus termei, ahol kitűnő cigányzene, magyarnótaénekesek szórakoztatják a közönséget. De nemcsak fia a debreceniek, hanem a nyíregyháziak is látogatják a kitűnő Gambrinus éttermet, melynek agilis tulajdonosa mindent elkövet, hogy oltosó áron kitűnő ételeket és italokat szolgáljon fel. (xxx) — Felhívom a közmunkakötelezettek figyelmét arra, hogy az ujjáépítési közmunkaváltság csekk száma megváltozott. 1947 noviember 1-től a befizetés az 505.130 csekkszámra fizetendő be. Az új csekklapok az újjáépítési közmunkahivatalnál Városháza udvar 49 sz. szobájában szerezhetők be. Schmiedtt Mihály polgármester h. — A MKP közleménye. November 6-áin nem tartjuk meg a szokásos pártnapokat. Ehelyett november 7-én, pénteken délután 6 órakor a nagy októberi forradalom 30. évfordulójának ünnepségén veszünk részt a Városi Színházban. Végrehajtó Bizottság. November 7-én ünnepel Nyíregyháza Nyíregyháza közönsége november 7-én ünnepli a nagy orosz szocialista forradalom 30 éves évfordulóját. Ez alkalomból a koalíciós pártok, szakszervezet bevonásával műsorral egybekötött ünnepséget rendeznek a Városi Színházban. Az ünnepségen Pálfi Ernő mond emlékbeszédet, amelyet szavalatok és műsorszámok követnek. A november 7-i emlékünnepélyre lapunkban még visszatérünk.