Nyírségi Magyar Nép, 1948. szeptember (5. évfolyam, 200-225. szám)

1948-09-01 / 200. szám

2. oldal NYÍRSÉGI MAGYAR NÉP Wroclaw (MI) Felemelte szavát a vi­lág haladó értelmisége. Tudó­sok, művészek, írók, 45 ország színe-java, a haladás, a béke, az emberiesség józan híveinek hangja kelt szárnyra Wroclaw­­ból. A béke ellenségei atom­­korbácsukat suhogtatják az egyszerű emberek békére vá­gyó százmillióinak feje felett, kardot csörtet a burzsoá mohó­ság, szovjet- és demokráciael­lenes kénkövet oküldik a li­hegve törtető imperialista agresszió, és ebbe a pokoli kakofóniába belecsendült egy tiszta hang, a béke hangja. A világ szellemi nagyságainak a hangja volt ez, akik fe ismer­ték az értelmiség félreérthe­tetlen állásfoglalásának fon­tosságát és döntő befolyását az emberiség sorsára. Tia Ehrenburg ezt mondta: „Azt mondják, ha a fegyverek ropognak, hallgatnak a mú­zsák. Én azt mondom, a mú­zsáknak beszélniük kell, hogy a fegyverek ne ropogjanak többé.“’ És mintha ez a szán­dék, mintha ez az akarat nyil­vánult volna meg a wrocláwi Értelmiségi Kongresszus min­den résztvevőjében is. Mintha szakítottak volna azzal — az emberiség történetében mindig döntő korszakot jelentő fordu­latokban a szellem embereit a passzivitás gúzsába kötő — dohos elmelette], hogy a fegy­verek ropogása közben hall­gatnak a múzsák. A béke ak­tív akarói lettek. Igenis most szólni, most emelni fel a jó­zanság, a béke hangját, hogy a fegyverek ne ropoghassa­nak többé.. Ezt fejezi ki hatá­rozati javaslatuk is, amit a Kongresszus záróülésén hoz­tak és fogadtak el: „Tanúi vol­tunk a fasiszta barbarizmus­nak, történelmi és kulturális emlékek lerombolásának, ér­telmiségiek üldöztetésének és meggyilkoltatásának, a szelle­mi értékek teljes sárbatiprásá­­nak.“ „Mivel szilárdan hiszünk a haladó kultúra szabad fejlő­désének szükséges voltában és meggyőződésünk, hogy a ha­ladó kultúra vívmányait sza­badon kell terjeszteni az egész világon a béke, a haladás és az emberiség jövője érdeké­ben, tiltakozunk minden olyan beavatkozás ellen, amely a szabadság ellen irányul.“ És a béke, erőibe vetett hitet, az egyszerű emberek millióiba, a népi demokráciák — élükön­ a béke legerősebb őrzőjének, a Szovjetunió aktív békeakara­tába, békeoffenzívájába vetett bizalmukat fejezik ki akkor, amikor leszögezik a határozati javaslatban: „A világ népei nem akarnak háborút és elég erejük van ahhoz, hogy meg­védjék a békét és a kultúrát­­ az új fasizmustól.­“ És végül a világ haladószellemű értelmi­ségének új arcát, felelősségé­nek­ tudatát, helyének és sze­repének tisztánlátását, művé­szek, írók, tudósok felocsúdá­­sát jelenti a határozati javas­latnak ez a mondata: „Nagy a felelősségünk népünkkel, az emberiséggel, a történelemmel szem­ben.“’ ' Nagy a felelősség és ennek a felelősségnek a felismerése se mérhetetlen értékkel gazda­gítja a szellem, a haladás, a béke értékeit. Ez a felismerés többet jelent puszta megálla­pításnál és határozati javaslat­ba va­n lerögzítésnél. Ez a fel­ismerés nem kerül irattárba ,ht a határozati javaslattal együtt, hanem a béke védelmének ha­talmas szellemi fegyvere és ereje lesz. És még valamit jelent Wroclaw, aminek ezekkel a szavakkal adott határozott for­mát és körvonalakat Raugu tanár: „Az értelmiségiek nem küzdhetnek elszigetelten a bé­kéért, be kel olvadniuk a dol­gozó osztályoknak a béke vé­delmében folytatott küzdel­mébe." Tehát felismerte az értelmiség jobbik fele a mun­kásosztály történelmet formáló és békét biztosító erejét és csatlakozott a munkásosztály nemzetközi szolidaritásához. Worclawban az értelmiség új arculata, új hangja, új fel­fogása nyilvánult meg.­­ Worclawban kiszélesedett a nemzetközi szolidaritás. Worc­lawban megerősödött, megszi­lárdult a béke frontja. Összevont taggyűlést tart csütörtökön aze MDP A Magyar Dolgozók Pártja szeptember másodikén, csü­törtök délután 6 órakor össze­vont taggyűlést tart a Korona szálló nagytermében. Az ösz­­szevont taggyűlésen Gyenge Károly elvtársi megyei titkár, országgyűlési képviselő mond beszédet. A Magyar Dolgozók Pártja felhívja tagjait, hogy a csü­törtöki összevont pártnapra­­ mindenki hozza magával tag-­­­sági igazolványát. Elítélték a nagyhalászt izgató asszonyokat Az elmúlt héten tárgyalta a debreceni népbíróság különta­­nácsa Túri Sándornak, a nagy­halászi plébánosnak bűnügyét és szombaton már ismét nagy­­halásziak ültek a vádlottak padján. Krecsmár Máriát, Szokolai Máriát, Kovács Ilo­nát és Csuhaj Bélánét azzal vádolta meg a népügyészség, hogy ez év június 8-án Nagy­halászon, a római katolikus iskolában tartott szülői érte­kezleten Szokol­ai Mária és Kovács Ilona az iskolák álla­mosítása ellen izgatott és en­nek következtében Krecsmár Mária és Csuhaj Béláné neki­estek az iskolák államosítása mellett érvelő Gálik István­­nénak és megverték. A népbíróság különtanácsa a négy vádlottat izgatás bűn­tettében mondotta ki bűnös­nek és ezért Csuhaj Bélánét és Szokolai Máriát háromévi, Krecsmár Máriát és Kovács I­onát két évi és nyolc hónapi börtönre ítélte. 1948. SZEPTEMBER 1. A filiP PÁRTJÁNAK VEZETŐI IILI ISKOLÁJÁT ÉPÍTIK... Az újfehértói volt reformá­ ,­tus egyházi iskola kapuja előtt három copfos kislány áll-­­­dogá­l. Lengenek a maslis cop­­j fok, amint a három kislány­­ szinte egyszerre veti fel fejét a bejáratot diszítő feliratra. Szótagolják a feliratot: Ezt az is-ko-lát a MDP sza-bolcs­­me-gye-i bi-zott-sága és nyir­­egy-há-zi- vá-ro-si ve-ze-tő-sé­ge ál-lit-ja hely-re.­­— Mi az a mödöpe? — kérdik egymástól. — Men­jünk beljebb az udvarba, majd ott meglátjuk. — Fél perc múlva már a negyedik osztály tantermében bámul­nak ágaskodva s az ablakon keresztül meglátják, hogy mi az a „mödöpe“. Gyenge Károly elvtárs, or­szággyűlési képviselő, a párt megyei titkárának kezében pemzli. Lehajol, bemártja ecsetjét a festékbe és szépül­nek az iskolapadok. Galambos István a MOSzK ügyvezetője, Dankó János és Bokor Béla, a többi padnál sürgölődnek, ők is padokat festenek. S a három kandikáló kis­lány mögé Raffai tanítóbácsi is odasorakozik, de mihelyst meglátja, mi történik odabent visszamegy, gyalut fog és ő is beáll a munkába. Együtt dogoznak a népért­, a nép taní­tója és a nép pártjának veze­tői. Lajtai Endre a városi szer­vezet titkára már a szomszé­dos tanterem padjait smirg­lizi. Az öreg Hódi, meg a ha­difogságból hazajött Fekó az ajtókat mázolják. Kerekné, a nőtitkár egy vedret hord te­le vizzel és igyekeznie kell, mert Nyiriné igen buzgón sú­­roja a padlót, Sallainénak pe­dig már a kendője is félre­­csúszott a nagy munkában. Veres Julia kezében is zizeg a súrolókefe a bejárat kövén, Augusztinyiné meg Kecskov­­szky elvtársat, a város kultur­­vezetőjét korholja, aki poros cipővel a frissen súrolt pad­lóra akar lépni, hátán hatal­mas táblával. Délután már népesebb az udvar és a parasztbácsik elé­gedetten bólogatnak, amint a rohammunkát nézik. Egyik­nek megered a nyelve, el­mondja, hogy tíz évvel ez­előtt képviselőt még a kör­nyéken is csak választás előtt lehetett látni, s mos ime, a Magyar Dolgozók Pártjának vezetői maguk is beálltak a munkába, és jól tették, mert így is lehet és így is­ kell poli­tizálni. Most már én is látom, hogy értünk dolgoznak — szó­ az egyik kis copfos édes­anyja, hiszen az én kislányom fogja a munkának hasznát látni. Nekünk építik az isko­lát. A fiú már a múlt évben bement a népi kollégiumba, embert kever belőle a demo­krácia. Közben Margittai Julianna betipeg a terembe és kipró­bálja a padot. Nem ül rá, nem'­hogy a festék megfogja ruhá­ját, csak mellé gugol és néz. Jó lesz itt tanulni a szebb tan­teremben. — Bizony, kis Juliska — szólítja meg Kirilla elvtárs, az ONCSA szervezet titkára. Hát még ha az új tankönyvet meglátod! Milyen szépek azok És öröm lesz belőlük a tanu­lás. Ekkor már Lengyel Anna tanítónő, aki húsz esztendő óta tanít az iskolában, is be­leszól a beszélgetésbe. A nép sohasem fogja elfelejteni ezt a napot — mondja meghatot­tam Az eddiginél is jobban érezzük, hogy az ipari mun­kásság és a dolgozó paraszt­ság együtt és egymásért kell, hogy munkálkodjék. Az új tan­könyvekből igazi tudományt, magas műveltség alapjait fog­­juk tanítani és közben ha a szépen festett padokra, tisz­­tára meszelt falakra néztünk, eszünkbe jut majd, hogy mind­ezért a Magyar Dolgozók Pártja nemcsak harcolt, de te­­vékenyen dolgozott is. Észre sem veszik, hogy rá­juk alkonyodott, mire elkés­­szültek a munkával. Egy pár nap még és a padokon meg­szárad a festék," akkor már el is kezdődnek az iskolai behtaj­tások, 6-án, pedig megújult tanteremben, új tankönyvek­ből, új, szabad parasztifjúság tanul. Megvalósíthatatlan a himesiek és felsőpázsitiak kérése­ ­Még ez év tavaszán a felső­­pázsiti és hímes utcai lakosok kérvényt adtak be a város pol­gármesteréhez. Kérték, hogy a­­ Hímé... utca meghosisszabbítás­i sáva a Nyíregyháza—záhonyi vasútvonal pályatestén keresz­tül utat és átjárót nyisson a város és az átjárást a MÁV, üzletvezetőség sorompóval lássa el. Kérésük indokolása az volt, hogy ezen az úton­ a gyalogos köz­ekedés már amúgy is folyik. Ha valaki a Zsidótemetőtől­ a vásártérre akar menni, kénytelen egé­szen a Rákóczi­ utcáig bejönni és nagy kerülőt tenni. A polgármesteri hiv­atal megkeresésére a MÁV­ üzlet­­vezetőség most adott vá­lszt arra, hogy milyen módon tör­ténhetne ez az útnyitás és hogy a vasúti forgalom biz­tonsága szempontjából van-e valami ellenvetése a Máv-nak? Az üzletvezetőség a beérkezett szakvélemény szerint nem tartja kívánatosnak ennek az útnak a megnyitását, mert a már meglévő és a ig 400 méter távolságban húzóidő útátjárón a közúti forgalom gyorsan és kifogástalanul lebonyolítható és a városszabályozási terv végrehajtásával a kéremezők által felhozott nehézségek is megszűnnek. A város­ illetékeseinek vé­leménye szerint sem teljesít­hető az átjáróút megnyitása, ugyanis tetemes létesítési és fenntartási községekkel járna, ugyanakkor viszont egyálta­lán nem lenne célravezető sem a kis forgalom miatt. Vass Zoltán lesz az MTK új elnöke Rendkívüli közgyűlést hí­vott össze mára az MTK. A rendkívüli közgyűlés egyet­en tárgysorozati pontja az elnök­­választás lesz ,amely tisztség­re egyhangúlag Vas Zoltán minisztert, a Gazdasági Főta­nács főtitkárát jelö­ték.­­ A hungária úti pálya klubhelyi­ségében tartják meg az MTK szerdai rendkívüli közgyűlés é­sét. Pénteken délben tartják a nyíregyházi rádióközvetítő állomás megnyitó­ünnepségét Hírt adtunk arról, hogy az újjáépített nyíregyházi rádió­­közvetítő állomás szeptember 3-án kezdi meg üzemét. Az üzemnyitás napján városunk­ba érkezik a minisztérium egy­ csoportja, amely a délután 2 órakor történő megnyitó ün­nepségen vesz majd részt. Botrányt rendeztek az Apolló moziban Vasárnap a 8 órás előadásra jegyet váltott az Apoló-mozi pénztáránál Bódi Istvánné, Bódi Vera és Jenee György. Valamennyien nyíregyházi, Dob utca 7. szám alatti lako­sok. Előadás közben mind­hárman kiabálni kezdtek, mi­re a szolgálatot teljesítő rend­őr csendre intette őket. Ők to­vább folytatták borányos vi­selkedésüket, ugyannyira, hogy a filmet is meg kellett állítani. Amikor a rendőr felszólítot­ta őket, hogy hagyják el a termet, nekitámadtak és tett-­leg bántalmazták. Mindhármu­kat letartóztatták. Hatósági közeg elleni erőszak miatt vonják felelősségre őket. Férfi kalapok legújabb divatszínekben és fagggyp _____ ___________- mintákban kalap és textaszteretlen, Luther­ utca I Férfi kalapok szakszerű tisz­títása és formálása ugyanott

Next