Nyírségi Magyar Nép, 1948. október (5. évfolyam, 226-252. szám)
1948-10-01 / 226. szám
2. oldal Ahol a kádereket nevelik Látogatás az KDP négyhetes iskoláján — Kinek a kezében van az államhatalom a klasszikus kapitalizmusban? — teszi fel a kérdést Mocsáriné elvtársnő, a tanulócsoport bizalmija. — A polgárságéban — Hangzik az egyöntetű válasz öt elvtárs szájából.— És az imperializmusban? — Itt már csak egy vékony réteg kezében — válaszolja Acél elvtárs. — Egyre kevesebb, de a minál befolyásosabb tőkés réteg kezében—fűzi hozzá Váradi László elvtárs. — Ez a vékony uralkodó réteg már feladja még a polgári demokrácia elveit is és a munkásosztály egyre erőteljesebb követeléseivel szemben nyílt terrorral lép fel — egészíti ki a hozzászólásokat Vizi elvtárs. Konzultálnak iskolájának hallgatói, öt-hat elvtárs van egy csoportban, négy csoport ül össze a szobákban és összeegyeztetik a jegyzeteket, amiket Balogh Józsefné elvtársnő előadásáról készítettek. Kicserélik véleményüket, a hiányos jegyzeteket kiegészítik annak az elvtársnak a jegyzete alapján aki jól fogta meg az előadás lényegét. elvtárs, az iskola vezetője csendes dolgozószobájában ül. Előtte fekszik a napirend, mellette jegyzete, ő is készül az előadásra. Az iskola rendjéről a tanulás módszereiről beszélgetünk. — Reggeli után meghallgatják az előadást — ismerteti a napirendet Bíró elvtárs. Utána jegyzetösszeegyeztetés, majd egyéni tanulás. Délután 2 és 3 óra között kérdéseket tesznek fel a hallgatók az előadónak, majd 3 órától 7-ig szeminárium. Ezen már az előadók kérdeznek a reggel óta megtanult anyagból. Mire befejezzük a beszélgetést, véget ér a konzultáció i.?. Megkezdődik az egyéni tanulás. Néma csend van a termekben, minden elvtárs előtt ott van a könyv és a jegyzetfüzet Az egyik szotár331i Pápay János elvtárs tanul. Géplakatos, 27 éves, nyílt Tekintetű, értelmes arcú fiatalember. Megnézem szemináriumi füzetét. „Kartel“, „Szindikátus“ olvasom a fejezetek címét — Eddig nem igen volt alkalmaim tanulni. Most tanulok — mondja. És megismerem az összefüggéseket, megismerem annak a harcnak a hátterét, régióit, amit a munkásmozgalom régi harcosai folytattak felszabadulásukért. Megismerem azokat az erőviszonyokat, azt a hatalmi szervezetet gazdaságilag is, amellyel szemben küzdött jogaiért és szabadságáért a munkásosztályt Arató Ferenc elvtárs tanító. __________ Füzete fölé hajol, belemélyed a tanulásba. „A leninizmus történelmi gyökerei“ olvasom a ■ fejezet címét. Szorgalmasan fut ceruzája a jegyzettömbön a csendes tanulás során. —Világosan látom már —mondja, amikor megszólítom hogy az imperialisták láncszeme megszakadt és egyre gyengül. És nincs megállás, az út a szocializmus felé vezet. — Jolán Sg.A banktőke koncentrációja — ez a fejezet címe amit tanul. A füzet fölé könyököl, nagy barna szemei rátágulnak arra az új világra, amit megismer a fejezet tanulása közben. Igen, most már érti, így volt ez, ezért árverezték a szomszédot annak idején, ő is emlékszik rá nagyon jól, a négyből has szegényparaszt leánya. — Nekünk is lefoglalták egy tehénkénket 1938-ban, nyomta apám nyakát a bankteher. ..Most másként van és Bene Jolán tanul. Megismeri az öszszefüggéseket, világossá válik számára a parasztság előtt álló út, ő is ennek az útnak az építésén fog dolgozni. Tanulnak az elvtársak, a Párt értékes káderei lesznek ők. (—r. —n.) Bíró Antal NYÍRSÉGI MAGYAR NÉP A nyirbogdányi járás vezet a műtrágya akcióban Úgy kell a műtrágya a földnek, mint az embernek a kenyér. A szalmás istállótrágya nem ad kellő tápértéket a talajnak s kizárólagos használata a termelés rovatára megy. Mezőgazdaságunk fellendítéséhez, a többtermelés biztosításához szükséges az, hogy minden dolgozó paraszt műtrágyával is növelje terpicsíhozalmát. A MOSzK és a földművesszövetkezetek útján olcsó áron hozzájuthatnak gazdáink úgy a pétisóhoz, mint a szuperfoszfáthoz. Az előbbinek métermázsája 80, az utóbbinak 50 forint. A műtrágya felhasználásának mennyisége mindenkor a talaj minőségétől függ. Homokos részeken kalászos növények termesztéséhez holdanként 80—100 kilogram pétisót, 120—180 kilogram szuperfoszfátot, kapásokhoz 100— 140 kg. pétidót,, 110—130 kg. szuperfoszfátot, pillangósokhoz 40—60 kg. pétisót, 150— 200 kg. szuperfoszfátot kell elszórni. Szabolcs vármegyében eddig hatvan vagon műtrágyát ihasználtak fel a gazdák. Különösen kitűnt a nyirbogdányi járás, amely maga 13 vagonnal igényelt. Utána következik a dadai felső járás 7 vagonnal, a kisvárdai járás 5 vagonnal. A legrosszabb helyen áll a műtrágya akcióban a tiszai járás. Harc az írástudatlanság ellen Tegnap délelőtt pedagógusértekezletet tartottak a szabolcsmegyei írástudatlanság kiküszöbölésére. Az értekezleten a megyei Szabadművelődési Tanács küldöttei vármegyénk minden részéből részt vettek. A felnőttek írásolvasás oktatás járól az országos Szabadművelési Tanács részéről Szatmáriné központi kiküldött tartott előadást. 1—♦ 11 A nyíregyházi kiállításra utazók vasúti kedvezménye Az október 2-án megnyíló nyíregyházi kiállításra utazók lényeges utazási kedvezményt kapnak a vasutaktól. A kedvezmény Nyíregyházára utazásra október 1-én nulla órától október 9-én 12 óráig érvényes, míg a visszautazásra október 2-án 12 órától október 11-én 24 óráig. A MÁV 33 százalék, míg a kisvasutak 50 százalék kedvezményt engedélyezett. A MÁV vonalain utazó vásárlátogatók egész jegyet váltanak az ideutazásra és a kiállítás rendezőségétől Nyíregyházán kapott igazolvány alapján a visszautazásra 66 százalékos engedménnyel kapják a nyíregyházi állomáson a vasúti jegyet. Tehát az ideutazásra is engedélyezett 33 százalékos kedvezményt a visszautazásra szóló jegy megváltásánál kapják. A Nyíregyházavidéki Kisvasutak által engedélyezett 50 százalékos vasúti kedvezményt akként élvezhetik a vásárlátogatók, hogyaz ideutazás alkalmával az indulási állomáson megvásárolják a kiállításra szóló igazolványt Nyíregyházáig szóló egész vasúti jegyet. Ezt az igazolványt kell Nyíregyházán a kiállítás irodájával lebélyegeztetni és ezzel együtt az indulási állomáson megváltott jegy újabb jegy megváltása nélkül érvényes a visszautazásra. * * • Megfúrták a városházi pénztár páncélszekrényét Hatezer forintot vittek el a betörők Vakmerő betörés törént a szerdáról csütörtökre virradtól éjjel Nyíregyházán. Ismeretlen tettesek megfúrták a városháza házipénztárának nagy páncélszekrényét és 7000 forintot elloptak. A nyomozás eddigi adatai szerint a tettesek nappal megbújtak a városházaépületben és fél nyolc után, amikor az utolsó tisztviselő is eltávozott, nyugodtan hozzáfogtak munkájukhoz, magukra csukva az ajtót. A „mackót" ledöntötték helyéről és gyermekfejnagyságú lyukat vágtak, rajta éppen afelett a safe felett, amelyben a hétezer forint volt. (Ismerősök voltak a pénztárban.) De a betörés időpontjában tévedtek egy napot. — A pénztáros tegnap kapta meg — a betörés után — húszezerforintos ellátmányát, így csak hétezer forintot zsákmányoltak. „Szakértő“ betörőkre vall, hogy a pénztárban talált lavór vizet arra használták, hogy felöntsék a szoba padlóját és vizes ronggyal letörölgessék az ujjnyomokat. A tettesek az adóhivatal Behlen utcai földszinti ablakán távoztak. A rendőrség a kasszafúrók kézrekerítésére nagy apparátussal indított nyomozást. Hangversennyel kezdődik szombaton este a szabolcsi kultúrhét A nyíregyházi mezőgazda- sági, ipari kiállítás során a szabolcs megyei Szabadművelődési Tanács Balogh József elvtárs irányításával kultúrhetet rendez. A kultúrhét megnyítóestje szombaton este 8 órakor lesz, amikoris a nyíregyházi Zeneiskola művésztanárainak hangversenyét tartják meg a volt evangélikus iskola nagytermében. A zenei esten Áginé, Szenthelyiné és dr. Sonkoly művészek lépnek fel. Az egyes hangversenyszámokat Vikár Sándor, a Zeneiskola igazgatója ismerteti a műsor előtt. Megnyitót Pálfy Ernő főispán mond. A hangversenyre 3 és 5 forintos árban bocsátanak ki ülőhelyeket, a szakszervezeti tagok részére kollektív vásárlás esetén 50 százalékos kedvezményt nyújtanak. Menetrendváltozás a kisvasút aknái A Nyíregyházavidéki Kisvasutak Üzletvezetősége értesíti az utazóközönséget, hogy a folyó évi májushéttől érvényes menetrendjében mind a távolisági, mind helyi forgalmában menetrendi változtatásokat léptet életbe. A változások a régi menetrenddel szemben fényes eltérést nem tartalmaznak. Új gyorsmotorvonatként fog közlekedni Nyíregyháza— Balya viszonylatban a 102/a. sz. vonat, amely Nyíregyháza MÁV-ról 7.20-kor, Hessenyliterről 7.27-kor indul és Balsára érkezik 9.03-kor. A helyi vonatok forgalmában eszközölt változtatásokat az újra kiadásra kerülő helyi vonatok menetrendje" tartalmazza, amely a Bessenyei téri állomáson kerül árusításra. A menetrendváltozással kapcsolatban a kifüggesztett menetrendhirdetmények és állomásaink nyújtanak bővebb felvilágosítást. Üzletvezetőség. Szabadságfák A fővárosi iskolák tanulóifjúsága idén 500 szabadságfát ültetett a centenárium emlékezetére. A polgármester intézkedésére a szabadságfákat emléktáblával jelölik meg. 1948. OKTÓBER HÓ 1. Vetőmaghitelt kapnak a szövetkezetek A GF elhatározta, hogy a vetőmaggal igazoltan nem rendelkező táblás művelést folytató "todhni " vesszövetkezetek, földi bérlőszövetkezetek, kalaszonbérlők vetőmagszükségletének fedezésére a beszolgáltatási jutalommal, számított beszolgáltatási áron mázsánként 7.50 forint kezelési költséggel, vasúti szállítás esetén 5.48 forint vasúti fuvardíjjal 200 vagon búzát, 50 vagon rozsvetőmagot ad hitelre. Megmarta az arcát a pénzügyi biztosnak egy dühöngő csempésznő Barton Antal pénzügyőri biztos Tornyospálcán teljesített szolgálatot júliusban. Az egyik nap felismerte az utcán Medve Györgyné ,.közismert csempészt, aki nagy bőrönddel a kezében haladt. Barton Antal gyanút fogott és igazoltatni akarta Medvémét. Amikor bőröndjének felülvizsgálására került volna sor, az asszony a pénzügyőri biztos arcának ugrott és két helyen megmakzta. Barton Antal aktatáskájával védekezett a támadás ellen. —, Alig tudták megfékezni a dühöngő csempésznek — A Vöröskereszt szabolcsmegyei szervezete felkéri Demeter Sándor és Szőke Ferenc hozzátartozóit, hogy keressék fel a Vöröskereszt nyíregyházi kirendeltségét, Luther utca 13. szám alatt.