Néplap, 1954. június (11. évfolyam, 128-153. szám)

1954-06-29 / 152. szám

2 NÉPLAP A VÁSÁRLÓK TANÁCSÁRA írta: J. LOBZA, a reutovi 9. számú áruház igazgatója. Tavaly történt, az év végén. A vásárlókkal értekezletet tartot­tunk az áruházban, amelyen sok keserű panaszt hallottunk. A vá­sárlók joggal­­bírálták az üzlet munkáját, panaszkodtak néhány kiszolgáló hanyag munkájára és arra, hogy nem elég bő a válasz­ték. Ugyanakkor az értekezlet résztvevői­­ sok hasznos tanácsot és újramutatást, sok értékes ja­vaslatot adtak nekünk. Az értekezlet döntő jelentőségű volt az áruforgalom további nö­velése,­ az üzlet egész munkájá­nak megjavítása szempontjából. Dolgozóink elhatározták, hogy a vásárolók kívánságainak megfe­lelően szervezik át munkájukat. Az üzlet polcairól gyakran hiá­nyoztak olyan áruk, amelyek igen nagy keresletnek örvendtek. Ar­ra kellett tehát törekednünk, hogy bő választékkal elégíthessük ki­­az igényeket. Az üzletben nem volt zöldség­lés gyümölcsosztály. Elhatároztuk,­­hogy ezeket az árukat is árusí­tani fogjuk. A Centroszojuz te­l­epén sózott uborkát, a moszkva­­■területi helyi piacok igazgatósá­gánál paradicsomot, az 1. számú hűtőháznál fagyasztott almát sze­geztünk be. A vásárlók az értekezleten ezt mondották: ..Az üzletben kevés a „fűszer”. Valóban így volt. Hama­rosan azonban fűszerekből is bő választék állt a fogyasztók­ ren­delkezésére. A moszkvai... * A. I.­­Mikojan“ élelmiszerkombináttól feketeborsot és fahéjat, a szövet­kezetektől pirospaprikát, tormát, mustárt, ecetet, a margaringyár­tól pedig majonézt kaptunk. Nagyon keresett áru a kimért dzsem, a lekvár, a gyümölcs- és zöldségkonzerv is. Üzletünkben régebben úgyszólván nem lehe­tett ilyen árukat vásárolni. Most szerződést kötöttünk a Gyümölcs­ös Zöldségforgalmi Központ tele­peivel, s elegendő mennyiségben kapunk ilyen árukat is. A vásárlók kívánságainak meg­felelően több sört, gyümölcsször­pöt, kvaszt és szirupot árusí­tunk. Teljesítettük a vásárlók egy másik kívánságát is és nagyobb mennyiségben árusítunk tejter­méket. A sajtot és a túrót a moszkvai tejipari üzemektől sze­rezzük be. Naponta több mint egy tonna túrót adunk el. — A „Sarló és kalapács"-kolhozzal kö­tött szerződés eredményeképpen megkezdtük a tej árusítását is. A kolhoz vállalta, hogy azokon a napokon, amikor teljesen kielé­gíti a hozzá tartozó orvosi- és gyermekintézmények igényeit és feleslege marad, tejet szállít üz­letünknek. Az üzlet elárusítóhelyiségében füzetek vannak, amelyekbe a vásárlók beírják az áruk minő­ségével és választékával kapcso­latos kívánságaikat. Az áruház dolgozói minden este összegyűl­nek öt percre. Ekkor vitatjuk meg a napi munka eredményeit. Megnézzük, hogy milyen árut kell beszereznünk, mit kívánnak a vásárlók. Elmondom az eladók­nak, hogy másnap és az elkövet­kezendő napokban milyen árukat kapunk. Ezek a rövid értekezle­tek lehetővé teszik, hogy az el­adók mindig tisztában legyenek az üzlet ügyeivel. Minden dolgo­zónk választ tud adni a vásár­lóknak, hogy ilyen vagy olyan árukat mikor kezdünk ismét áru­sítani. Ez emeli a fogyasztók ki­szolgálásának kultúráját. — Az utóbbi időben jóval több állandó vásárlónk van. Dolgozóink iparkodásának ered­ményeképpen fél év alatt árufor­galmunk csaknem megkétszerező­dött. Jelentősen bővült az áruk választéka is. Legnagyobb kitüntetés szá­munkra a vásárlók dicsérete. Az utóbbi időben pedig sok dicsérő szót kaptunk s a panaszok telje­sen megszűntek. A moszkvaiak felhívása új versenyszellemet ébresztett dol­gozóinkban. Új szocialista mun­kafelajánlásokat tettünk. Legki­válóbb elárusítónőnk, Scserba­­kova elvtársnő példájára a többi elárusítók is több szakmát sajá­títanak el. Különös figyelmet for­dítunk a kereskedelem kultúrájá­nak emelésére és az áruválaszték további bővítésére. Dolgozóink nem kímélik erejüket, hogy be­csülettel teljesíthessék vállalt kö­telezettségeiket. A papírgyű­jtőhónap hírei Megyeszerte nagy lendülettel indult a papír és rongygyűjtés.­­Sok vállalat elvégezte már­ az iratselejtezést. Az iskolás fiatalok­,­nak és úttörőknek is jelentős,­­szerepük van eddigi eredmé­nyeinkben. Napról-napra egyre több diák keresi fel az átvevő­helyeket és régi, rossz tanköny­vekkel, füzetekkel járul hozzá a­­papírgyűjtés sikeréhez. Különösen szép eredményt ér­tek el Nábrád községben, ahol a tavalyi iratselejtezést nem haj­tották végre. A községi tanács egyedül több mint 300 kg. pa­pírt selejtezett ki. Lelkes mun­kát végeznek a fehérgyarmati járásban az állami gazdaság és termelőszövetkezet fiataljai is. A MÉH-telepek közötti ver­senyben a nyíregyházi telep ve­zet 112 mázsa papír és 73 mázsa rongygyűjtéssel. Utána Kisvárda következik, ahol 17 mázsa papírt és 102 mázsa rongyot, Mátészal­kán 20 mázsa papírt és 10 má­zsa rongyot, Nyírbátorban 20 mázsa papírt és 5 mázsa ron­gyot, Vásárosnaményban pedig 13 mázsa papírt és 1 mázsa ron­gyot gyűjtöttek. A MÉH Vállalatok országos versenyében Szabolcs megye a 24-i értékelés szerint papírgyűj­tés terén a 7., rongyból pedig a 4. helyezést érte el. A kiemelt városok sorrendjében Nyíregyhá­za a 11. helyet foglalja el.­­ A MÉH Vállalat papírgyűjtési ter­vét eddig 31.3 százalékra, rongy­­gyűjtési tervét pedig 38.5 száza­lékra teljesítette. 1954 JÚNIUS 29. KEDD Nagyszabású emlékünnepséget rendeztek Tiszacsécsén Móricz Zsigmond születésének 75. évfordulója alkalmából Vasárnap nagy ünnepre ébred­tek a tiszacsécsei dolgozó parasz­tok. Már két héttel ezelőtt ké­szültek erre a napra, hogy meg­emlékezzenek Tiszacsécse nagy fiának, Móricz Zsigmond születé­sének 75. évfordulójáról. A kora reggeli órákban fúvószenekarok, kultúrcsoportok hangos zenéje és éneke ébresztette a falut. A kör­nyező községek közül legkoráb­ban érkeztek a hermánszegiek. Idős parasztemberekből alakított fúvószenekaruk régi szatmári dalokkal köszöntötte Tiszacsé­­csét. A szomszéd falvakból autó­buszok, szekerek sora szállította az embereket. Délelőtt 11 órakor egy kis márvány emléktáblával díszített nádfedeles ház, Móricz Zsigmond szülőháza előtt gyülekeztek az emberek. A ház kerítését és fa­­lát beborító nemzetiszínű drapé­rián helyezték el a nagy író képét. Itt, az író szülőháza előtt megépített emelvényen kez­dődött meg az egész napot be­töltő emlékünnepség. A községi és járási tanács elnökeinek be­vezető szavai után dr. Raab László, a fehérgyarmati közgazdasági technikum tanára emlékezett meg Móricz Zsigmond munkásságáról. Délután a falu szélén a híres tiszaháti füzesben mintegy 5.000 ember gyűlt össze. A­ szabadtéri színpadon a járás 14 legjobb kul­­túrcsoportja szórakoztatta az ün­nepség résztvevőit. Móricz Zsig­mond „Légy jó mindhalálig” cí­mű regényéből dramatizált szín­darabot este a tiszaparton vil­lany és tábortűz fénye mellett mutatták be. Kulákokat ítéltek el termelőszövetkezet elleni izgatás miatt A napokban tárgyalta és hozott ítéletet a nyírbátori járásbíróság Jakab Andrásné kulákasszony ügyében. Jakab Andrásné 1953-ig a nyírbogáti termelőszövetkezet­ben húzódott meg. Ekkor felis­merték a termelőszövetkezet tag­jai és mint osztályidegent kizár­ták a teremelőszövetkezetből. Et­től az időtől kezdve Jakab Andrásné egyre nyíltabban izga­tott a termelőszövetkezet ellen­, szidalmazta az ott dolgozó tago­kat, sőt egyszer arra is veteme­dett, hogy a szövetkezet földjén dolgozó Fekete Jánosnét megtá­madta. Ugyanakor a termelőszö­vetkezet földjét el akarta tulaj­donítani. A nyírbátori járásbíróság Ja­kab Andrásnét 1 évi 6 hónapi börtönbüntetésre, a közügyektől 3 évi eltiltásra és 500 forint va­gyonelkobzásra ítélte. Az ítélet nem jogerős, a vád és védelem részéről is fellebbezést jelentet­tek be. A kisvárdai járásbíróság is e hó végén tárgyalt és hozott ítéle­tet termelőszövetkezet elleni iz­gatás bűntette miatt. A fővádlott Belinszki Lajos dögei volt 32 holdas kulák, ki­nek a felszabadulás előtt cipőüz­lete is volt. Belinszki Lajos az elmúlt évek­ben ingatlanait felajánlotta az államnak és családjával együtt Miskolcra költözött. A házba ekkor az egyik volt cseléde köl­tözött be, a melléképületeket pe­dig a községi tanács kiutalta a termelőszövetkezetnek. A kor­­mányprogramm után Belinszkiék visszamentek Dögére. Volt gazda­sági cselédjüket, ki a házban la­kott, erőszakos úton kilakoltat­ták, ugyanakkor a termelőszövet­kezetet is kiutasították az istálló­ból és a mellékhelyiségekből.­­ Ezért a kisvárdai járásbíróság Belinszki Lajost, ki előzetes­ le­tartóztatásban volt, 2 év 6 havi börtönre, a közügyektől 3 évre való eltiltásra, 3.000 forint értékű vagyonának elkobzására és 2.000 forint pénzbüntetésre, feleségét Belinszki Lajosnét 1 évi börtönre,­ a közügyektől 3 évre való eltil­tásra, és 3.000 forint értékű va­gyonának elkobzására, lányát 1 év 6 havi börtönre, 3.000 forint értékű vagyonának elkobzására, a közügyektől való 3 évi eltil­tásra, és 2.000 forint pénzbünte­tésre ítélte. „Szem­melün? Olyan nagy volt az átvonuló jel­­leg, hogy az egész Erdőhátat be­takarta. Tisztakerekét is.­­Az eső már elállt, de az égen még min­dég ott kavarog a szennyes felhők tömege. És olyan ez a fakó ho­mályosság innen, a Tasnádi Ist­ván bácsiék csepegő ereszű torná­cáról nézve, mint éppen az a be­szédtéma, amiről szó esik: a babona világa. Egyébként Tasnádi István 85 éves, alacsony, vékonytermetű ember. Az egész község tartja ró­la, hogy tudálékos ember, sok mindenhez ért, amit nem tudnak már a „mai” fiatalok ... Nyolc holdja van a felszabadulás óta és a maga embere. Azelőtt mindég a másoké volt: urak cseléde. Most nagyon szereti a nyolc holdját, házát, portáját, amin nagy rend van és szép termést vár, sok ke­­nyérnekvalót. Előbb bizalmatlanul fogadott, végig-hosszig fürkészett tekinteté­vel, dehát a tisztességes szándék mindig megoldja a nyelveket, el­oszlatja a bizalmatlanságot. Még asszony lánya is elmosolyogta magát a nyárikonyha előtt, ami­kor azt mondja az apja: „Jól van na . .. beszélgessünk hát arról a babonáról“, így ültünk le a tor­nácra egy hosszú kékszínű ló­cára. — Csak azt mondom én megint, hogy nem hiszek semmiféle bo­szorkányságba — ismétli István bácsi. — Akkor miért mondják a fa­luban, hogy maga sok mindent tud? Például meggyógyítani a szemmelvert gyermeket is. Lábát kinyújtja ültében és a jobb vállát is megrántja amolyan hetyke, rátarti módra. — Abban igen. Az igaz. Mint­hogy itt ülünk. De egyéb más ... az semmi. — Hogy lehet szemmel verni a gyermeket? Rövidre nyírt őszbajuszát elgon­dolkozva simogatja s babráló ke­ze alatt elmosolyodik. Időette kucsmáját előrehúzza egész az orranyergére, majd hirtelen moz­dulattal ismét hátraveti a tarkó­jára. — Hm ... sokféle módja van anak, de csak egyéves korig lehet szemmel verni a gyermeket. — Kik tudnak szemmel verni? — Akinek a szemődöke össze van nőve. Vót nekem egy bá­tyám, a Bálint, annak is össze vót nőve a szemődöke, az is tudott. Szóval az ilyenek ... De maga­magét is megveri a gyermek, ha nagyon néz valamit. — És miről lehet megtudni a szemmel verést? — Arról, hogy az olyan gyer­mek se nem szopik, se nem hall­gat, se nem alszik. Csak sír, meg sír. Az ürüléke meg olyan zedes színű, megfogja még a pelenkát is. — Aztán maga meg tudja gyó­gyítani az ilyen gyermeket? Egy győztes hadvezérnek nem különb a tekintete, mint az öreg Tasnádi Istvánnak. Lábát vissza behúzza maga alá, kicsi termetét megfeszíti s a szemével nagyot hunyorít. Azt mondja: — Felszabadítani... a veristül. Ez annak a gyógyítása. — Az hogy van? — Nem mondhatom. — Miért? — Ha szóval elárulom, elvesz­tettem a tudományt. — Szeretném tudni. — Én is úgy tanultam írás­­ból... — Meg van még az írás? — Meg. • — Mutassa meg. — Uhm ... Nem tudom hun van. Elveszett, elhányódott vala­­mek könyvbül. — Tud írni Tasnádi bácsi? — Hogyne tudnék. — írja le akkor. — Hüüm ... hüü­üüm ... — kö­hög így aprókat a torkát sikár­­gatva. Aztán hirtelen levágja a fejét, elfordítja a tekintetét. — Nem látok má jól. A kezem is reszket. — Mondja el akkor szóban. — Minek kéne ez magának?­ — Fiatal nősember vagyok. Hasznát venném. Aztán másokon is segítenék arra, mifelénk. Megfészkeli magát a lócán s kucsmáját megint a szemére húzza. — Csinálják ezt sokféleképpen: ólomöntissel, szenesvízzel, rostá­val, meg a nehézség tuggya hogy. De egy se igaz az. Ez az igaz, ahogy én tudom. Csak a gyermek keresztnevét kell megkérdezni... A fiatal asszonylánya — akinek a férje az állami gazdaságban dol­gozik és jól keres — most eláll a tornád­obtól, ahová az előbb dől, aztán fordul egyet és indul be vissza az udvaron lévő nyári­konyhába. Tasnádi bácsi mintha megkönnyebbülne, amikor lánya ellép mellőlük. Elgondolkozva va­­kargatja a tarkóját s fél szemmel még az utcára is ki-kiles. Pedig nincs ott senki. Az előbb állt el az eső, ami nagy sárt csinált és még nem mozdultak ki az embe­rek. — Azért tanítson meg rá. — Na, nem bánom. Elmondom szóról-szóra — ezt mondja hirte­len hangját letompítva, szemét idegesen kapkodva, kicsi termeté­ben még összébb húzva magát, aztán elkezdi a „varázsigét“. — Elindult hetvenhét ereszkedés. Szembetanulja a Jézus Krisztus. Azt mondja neki: „Hová mész te ereszkedés?” (Itt közbe kell mon­dani a gyermek keresztnevét, mondjuk, hogy János a gyermek.) „Megyek János teremtisedre”. „Ne menj te teremtisemre, ha­nem eriggy a Jordán vizéhez, ott ostromra, egyél gyümőccsébül, igyál vizébül“. Ámen. — Jönnek sokan panasszal Tas­nádi bácsihoz? Arcának vastag barázdái közé enyhe pirosság fut és mereven a tornác előtti lugas zöld levelei közé fúrja tekintetét. Pedig nincs ott semmi, csak ahol a fürtök lesz­nek, apró sárgavirágok. — Ezelőtt többen ... mostanába kevesebben. Okosodik a világ. — És ki menjen a Jordánhoz? Hiszen az borzasztóan messze van. — A nyomorúság. Mer hetven­hét nyomorúság van, amit eresz­­kedésnek mondunk. — Hogy? — Hát a rák, a bélszakadás, a gyomorgörcs, a rossz betegség, meg a többi. De hisz az orvosok még jobban taggyák ezt. — És ha vissza­jön a szülő, hogy nem használt semmit ez a tudomány? Sapkáját megint feljebb tolja. Bakancsával alaktalan vonalakat húz a tornácföldjén. Sóhajt. Ar­cán, tekintetén, mindenén lát­szik, nehezére esik kimondani, amit most akar. Aztán mégis ki­mondja: — Akkor ... akkor nem szem­mel van verve, hanem beteg. Or­­vosba kell vinni. Ah. Ez hát a titok nyitja! Ha egy kicsi, ártatlan gyermek hosz­­szan, keservesen sír, mert bántja, fáj valamije és a fájdalomtól s a sírás kimerültségétől önkéntelenül is elalszik, miután megijedt szü­lei kérlelve futottak Tasnádi Ist­vánhoz, akkor Tasnádi bácsi való­ságos hős. Mindenttudó jótevő. S ha pedig tovább sír, nyűgösködik a kicsi embervilág és a szülők megrémülve szaladnak vissza a „tudósemberhez”, hogy: Tasnádi­ bátyám segítsen, az isten áldja meg, kész a „bölcs” tanács: „Nem szemmel van az verve, hanem beteg. Orvosba kell vinni“, így pedig semmiképp nem eshetik csorba a tudálékosságon. Amikor elköszönök Tasnádi Istvántól, a nap éppen abban a pillanatban repeszti szét maga­körül a felleget. Sugarai bő fé­nyességgel omlik szét mindenfelé s a lombos fák, kerítések, házak hosszú árnyékot szabnak a nap iránt. És olyanok ezek a­ megbújt árnyékfoltok, mint a szemmelve­­rés babonája. Olyan sötétek, butí­tok, melyek az ember tudatát, ér­telmét áthatolhatatlan köddel ve­szik körül. Ezt a szellemet, ezt a „lelki táplálékot” adta Tasnádi Istvánnak a múlt rendszer: a tes­tet, lelket megölő ostoba baboná­kat, a „szemmelverést“ ... Asztalos Bálint.

Next