Néplap, 1955. január (12. évfolyam, 1-25. szám)
1955-01-01 / 1. szám
3 NÉPLAP 1410 taggal gyarapodtak 1954-ben termelőszövetkezeteink A megyei mezőgazdasági igazgatóság szövetkezeti osztálya jelentette, hogy megyénk termelőszövetkezetei 1954-ben 1410 taggal gyarapodtak. A belépett családok száma 974, a bevitt föld 1674 hold. A nagyobb belépések a zárszámadás adatainak ismerete után voltak, ami azt mutatja, hogy az elmúlt évben többszöröse az előző évihez viszonyítva azoknak a termelőszövetkezeteknek a száma, ahol a tagok túlhaladták az egyénileg dolgozó parasztok jövedelmét. Az idejében, jó minőségben végzett őszi vetések, a téli felkészülés és a gondosabb tervezés arra enged következtetni, hogy ebben az esztendőben még nagyobb sikerek előtt állnak termelőszövetkezeteink. 99A jövő évtől még többet remélek44 Bulyáki Károly nagyecsedi dolgozó párását tervei „A jövő évtől még többet remélek.” — Ezeket a szavakat Bulyáki Károly nagyecsedi 9 holdas dolgozó paraszt mondta. Bulyáki Károly azok közé az ecsedi dolgozó parasztok közé tartozik, akikben a község népe példamutató gazdálkodót és vezetésre képes embert lát. A nem rég lezajlott tanácsválasztáson újra tanácstagnak választották, így Bulyáki Károly a jövő esztendőben nem csak a maga, hanem az egész község életének szebbrefordításán is dolgozik. A közélet terén különösen a mezőgazdasági problémák foglalkoztatják, mint a mezőőr kérdés, a legelőügy és ehhez hasonlók, amelyeket az utóbbi években a községben elhanyagoltak. Az 1952-es aszályos esztendő és az akkori helytelen mezőgazdasági politika megcsappantotta Bulyáki Károlynak is az állatállományát. A kormányprogram azonban új lehetőségeket nyitott az ecsedi parasztok előtt is, hogy ismét fellendüljön a híres lápi ló- és sertéstenyésztés. Az állattenyésztést egyik napról a másikra megváltoztatni nem lehet, a most befedeztetett lónak 3 év múlva lesz csak fogható csikója. Bulyáki Károlynak az istállójában a két lova mellett már ott táncol két éves csikó is. Az új esztendőben már négy lova lesz, amiből kettőt, ha pénzre lesz szüksége, el is adhat. Újra gazdag sertésállománnyal dicsekedhet, méltán mondhatja, hogy jövőre még többet remél, mert a kormány,program gyümölcsei teljes mértékben csak a következő esztendőkben érnek meg. Főjövedelmét az állattenyésztésből várja, de azt is tudja, hogy a lápon a történelmileg kialakult kukorica, kender, káposzta és, burgonyatermelés a leghasznothajtóbb, ezeknek a termelésére már fel is készült a gondos talajelőkészítéssel. Nem csak álmodozás Bulyáki Károlynak a jövő esztendőtől való többet remélése, hanem valóság, aminek az alapjait már lerak- tta és erre az alapra az új- I esztendőben bizton épít. Ebben az évben 5000 hízót vágnak a szövetkezetek helyi fogyasztásra Ebben az évben több húst adnak a földművesszövetkezetek a vásárlóknak. A földművesszövetkezetek az elmúlt évben nem tudták kielégíteni a falusi fogyasztók hús és zsír igényeit okulva a múlt év tapasztalataiból, ebben az évben mintegy 5000 darab hízót saját hizalásból vágnak le a szövetkezetek helyi fogyasztásra. Egyes szövetkezetek már eddig is komoly lépéseket tettek a húsellátás javítására. Számos szövetkezetben már felvásárolták a hízónak valót. Maga a dombrádi földművesszövetkezet 400 darab hízó előállítását vállalta. A dombrádi földművesszövetkezeti hizlalda vezetője Harsányi Albert párosversenyre hívta a hizlalásról híres demecseri földművesszövetkezetet, valamint az egész megye földművesszövetkezeteihez felhívással fordult. Ezt a versenyt a Mészöv, havonként értékelni fogja. Belépő a dohányfermentálóba Az illetékes minisztériumok már jóideje elhatározták, hogy üzemeikbe belépőket rendszeresítenek a ott dolgozók számára. Mindnyájan találkozhattam ilyen kerek bádoglemezkékkel, amit ki kell akasztan a kabátra, ellenkező esetben nem lehet az üzemben járni-kolni. Ez az intézkedés kétségtelenül azt a célt szolgálta, hogy az ellenőrzést megkönnyítsék és idegenek ne járhassanak ki és be az üzemben. Akinek nem volt ilyen kerek bádoglapja, azt már messziről meg lehetett ismerni: nem üzemi, idegen. Ne firtassuk most ennek az intézkedésnek a helyességét Másról szeretnénk beszélni. Ha már az üzemek — köztük a nyíregyházi do- hányfermentáló is — készíttetett ilyen belépőket, akkor azt annak rendje s módja szerint illő is megőrizni. Mégis, mi történik a fermentálóban. Az ott dolgozók hazahordták ezeket a bádoglemezeket, amit azután megtaláltak a gyermekek és — pompás értékeknek bizonyultak. Mármint a gyermekek által létrehozott — játékpiacon. Elvitték azt az iskolába, ahol mindenkinek tetszett a színesre festett bádoglap, amin ráadásul még szám is volt. Nem is akármilyen számú négyjegyű. Egymás között csereberélték, gombot, ócska bicskát és más efféle ellenértéket ajánlottak fel egy-egy fermentálót belépő bádogért. Ma már a nyíregyházi egyes számú általános iskolában sok gyermeknek joga volna bemenni a dohányfermentálóba, hiszen zsebében, vagy esetleg kabátjára kitűzve ott viseli a belépőt. Én is láttam egyet, 1893 a száma. Vajon ki vitte haza? (b. i.) 1955 január 1, szombat A moszkvai televíziós stúdióban Az egyik távoleső moszkvai kerületben, Sobolovkában kicsipkézett vastorony látható. Innen sugározzák a televízió adásait. A televíziós adás műsora igen sokoldalú: színielőadásokat, filmeket, hangversenyeket, sport- és divatbemutatókat stb. láthatnak és hallhatnak a televíziós készülékek tulajdonosai. Külön adásokat sugároznak a gyermekek számára. A szovjet közönség aktívan részt vesz a Központi Televíziós Stúdió munkájában. A közönségtől beérkezett levelek igen sok különböző kívánságot és javaslatot tartalmaznak. A műsor összeállításánál a stúdió mindig számításba veszi ezeket a kívánságokat és ezzel is bővíti az adások tematikáját. A televízió a szovjet családok mindennapi életének elválaszthatatlan része lett. " A képen: Kuo Mo-zso kínai színdarabkő „csü Jüan“ című darabjának közvetítése folyik. Azelőtérben balra — a működésben lévő televíziós felvevőgép, — jobbra a kerekeken guruló reflektorok. (Fotó: A. Agapov.) (Folytatás 1. oldalról.) célul. Minden százalék túlteljesítés, minden versenyző munkás egy-egy része jólétünk emelésének. S munkásosztályunk nincsen egyedül. Nagy7 szövetségese van: a parasztság.~volgozó parasztságunk — mondotta Nagy7 Imre elvtárs a debreceni országgyűlésen — szorgalma és fáradhatatlan munkája a háborútól feldúlt, gránátszaggatta földjeinket aranykalászos mezőkké változtatta. Munkája nyomán életet adott a föld, biztosította népünk mindennapi kenyerét.“ „Eldőlt parasztságunk évezredes pere.“ S erre munkásosztályunk segítette. A mi parasztságunk nem felejt. Nehéz feledni évezred fájdalmát. Biztos szövetségesre talált tehát a munkásosztály. A kapcsolat közöttük egyre mélyül. S mélyül különösen a múlt esztendő — a júniusi út első sikeres éve — óta. Pártunk és kormányunk a mezőgazdaság felé irányította erőinket, s a mezőgazdaság gépesítése, a szocialista mezőgazdaság megteremtése került legnagyobb feladataink közé. Számtalan megnyilvánulás történik parasztságunk részéről e politika helyessége iránt, pártunk, kormányunk és munkásosztályunk felé áradó bizalommal. Termelőszövetkezeteink napról napra erősödnek, ebben az elmúlt esztendő sikerei tükröződnek vissza. Az elmúlt esztendő a meggondolások éve volt. Egyéni parasztjaink termelési sikerei is jobbak az előző évieknél, nagyobb a megértés, tisztább az akarat. Termelőszövetkezeteink, s egyéni dolgozó parasztjaink jól készültek erre az évre, a téli világban zöldülő vetések, mint vidám ígéretek, övezik a határokat, az elmúlt év meghozta haladó értelmiségünk számára a korábbi években többnyire nélkülözött, de annál inkább megérdemelt elismerést. Értelmiségünk a munkás és paraszt testvéri osztályok összefogásával eggyéforrva dolgozott tíz évünk alatt, s a júniusi út célkitűzéseinek megvalósításából az elmúlt évben mindinkább nagyobb feladatokat kapott A júniusi út megvalósításában egységesebbek lettünk, mint valaha. Kétségtelenül, hibákat is elkövettünk. Csak az hibázik, aki dolgozik. A hibák nagy többsége azonban felszínre került a Hazafias Népfront megalakításával, tanácsaink választásakor. Ez a népünket maradéktalanul átfogó hatalmas tömegmozgalom nem hasonlítható egyetlen előbbi mozgalomhoz sem, s ez is a múlt év szülötte. A Hazafias Népfront betölti azt a hivatását, amelyre létrehozta népünk, s a társadalmunk minden erejét közös céljaink megvalósítására kovácsolja. A mozgalom mélyen a múltra támaszkodik, a hazafiságra, népünk szabadság és függetlenség szeretetére, s így bontja ki szárnyát védően épülő szocializmusunk felett. S mivel ekkora nemzetátfogó ereje van a Hazafias Népfront mozgalmának, éppen ezekben az időkben van szükség arra, hogy összpontosítsa népünk tenni akarását, amikor nagy terveink mellett jólétünk fokozott emelését tűztük ki magunk elé. Nem szabad behúnyt szemmel járnunk, látnunk kell, hogy átmeneti gazdasági nehézségeink is vannak, megoldatlan kérdések, melyekre azonban megfelelő erő van a mi népünkben, hogy leküzdje a nehézségeket. Tizenkilencszázötvenöt, ez az év legyen ennek is a harcnak győztes ideje. S hogy az lesz, hinnünk kell, mert az a párt vezet bennünket, mely „ a súlyos időkben bátran és áldozatosan magára vállalta és megvalósította a legnehezebb feladatokat“, a Magyar Dolgozók Pártja. „A magyar dolgozó nép legjobbjai bizalommal és egységesen sorakoztak fel a mi pártunk mögé, — mondotta Rákosi Mátyás elvtárs, — mert a legutóbbi évtizedek sorsdöntő, történelmünket átformáló harcaiban meggyőződtek róla, hogy pártunk a jó utat mutatja, hogy egyetlen cél vezérli: a dolgozó nép érdeke. Sikereink és jövő győzelmeink záloga változatlanul a magyar munkásosztály, a magyar nép nagy barátja, a Magyar Dolgozó. Pártja.“ Az új év első napja van ma. Tegnap számot vetettünk magunkkal, s ma tiszti lélekkel nézünk a holnap felé. Ezer és ezer terv vár megvalósításra, ezer és ezer vágy teljesülésének nyílt meg tág tere a mai nappal, az új esztendővel. Ezek a vágyak egy gondolat köré csoportosulnak: jobb legyen. Ezért dolgoztunk eddig, s ezentúl is ez legfőbb célkitűzésünk. Minden terv, a legátfogóbb ipari tervek is ennek érdekében születtek, s ettől az akarattá izmosodott vágytól lendülnek meg kezünkben a szerszámok, hogy megkezdjék az első munkát ebben az évben. Anyánk szerető pillantása, feleségünk bíró mosolya és gyermekünk rajongó tekintete követi kezünk mozdulatait. Hiszen tudják, hogy értük is történik. ■jrrezdjük az új évet, úgy mint tavaly, és még- sem úgy. Nagyobb az akarat, lendületesebb a karunk mozdulata, határozottabb a munkánk. Ma sokkal inkább az, mint máskor. Párizsban amerikai-angol nyomásra kierőszakolták a francia nemzetgyűléstől, hogy bizalmat szavazzon áruló kormányának. Amerika közelebb jutott háborús terveinek megvalósításához. De vajon mennyivel jutott közelebb? A francia nép tüntetéssel adta tanújelét annak, mennyire nem az ő akarata szerint jártak el a nemzet árulói. A rövid ideig tartó szavazás után, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a kormány bizalmat kapott (27 szavazattöbbséggel csupán), azok a képviselők, akik ellenszavazattal éltek, így kiáltottak a többiekre: Gyilkosok! Nemcsak a francia nép, az egész, békeszerető emberiség áll szemben a kapitalisták háborús szándékaival. Ezek a háborús tervek tehát korántsincsenek oly biztos alapokra fektetve, mint a mi békés, építő szándékaink! Kik ennek a háborús tervnek támogatói? A pénzemberek, a hadigyárosok, hiszen csak azok nyerhetnek a vértengeren. De, azért le sem szabad becsülni a veszélyt, mert ez csak terveik erősödését jelentené. Mi erősek vagyunk és még erősebbek leszünk! A világ békeszerető népeivel együtt a Szovjetunió vezetésével, meg tudjuk és meg fogjuk védeni szabadságunkat, függetlenségünket, meg tudjuk védeni a békét! Ma újév első napja van. Tengernyi tennivaló vár ránk ebben az évben. S na bízunk benne erős hittel, hogy ezeket meg is valósítjuk. Hisszük, hogy ismét nagyot lép népünk mérföldjáró csizmájával, hogy ez évben talán még fehérebb lesz a kenyér és édesebb a bor.