Keletmagyarország, 1957. április (14. évfolyam, 77-99. szám)

1957-04-02 / 77. szám

4 KELETMAGYARORSZAG célLrilliL­tt&fjCL (Utánzását nem ajánljuk) Andris kora hajnaltáj­ban álmos szemekkel ki­botorkált a konyhába egy pohár vízért. Hát uram, teremtőm, az ablakon át beszűrődő sápadt napsu­gár, egy szörnyen megri­adt, le s fel szaladgáló kö­vér egérkét világított meg. Gyorsan előkerült a sa­rokból a seprő, kemé­nyebb vége lecsapott és a vége az egérkének, Andris lapátra sepri, ki­dobná, de hirtelen eszébe ötlik valami. Éppen április elseje van, ■— gondolja, jó lesz meg­­­tréfálni az asszonyt.­­ Újságpapírba fogja, úgy­ viszi a szobába a kihűlt­­ áldozatot, óvatosan az ágy végé­­­re, Mariska lábához teszi. Aztán mintha mi sem tör­tént volna, vissza fekszik a helyére, és megvárja amíg az asszony ébredez­ ♦­ni kezd. Tyük, az áldóját — ki­áltja akkor — te Mariska egér rágja a lábad ujját. Az asszony eltorzult arccal, sikoltva kirohan a szobából. Sír, zokog, sehogy sem lehet megvigasztalni. Na hagyd már abba — rimánkodik a férfi, amint látja, hogy kissé túl­lőtt a célon. Nézd csak döglött egér volt. — Tréfa az egész, áprilisi tréfa. Ezt így szokták ilyenkor, ma­gyarázza — így illik, meg­tréfálni egymást. De hasz­talan a szép szó, a kö­nyörgés, az asszony még ebédkor is duzzog. Alig szól, éppen csak annyit kérdez, hogy mégis mond­jon valamit: Oszt ízlik-e az étel? Hogyne ízlene — áradozik Andris, — ilyen finom gulyás levest még az anyám házában sem ettem. Aranyat ér a te ke­zed Mariskám. Ennyi dicsérő szóra máskor már, régen a nya­kába borult volna az as­­­szony, de most oda se néz. Hátat fordítva tesz-vesz a mosatlan edények kö­­­zött.­­ Andris vagyon elszán­­­­tyolodik, végül is bocsá­­­natkérésre szánja el ma­­­­gát. Felejtsd már el azt a­­ büdös egeret, megkövet­­­­lek szépen. Tudom durvaság volt, amit reggel tettem, de többet nem csinálok ilyet. Máskor még tréfából semt viszem közeledbe azt az­ átkozott férget. Az as­­­­szony Andris felé fordul , az arca mosolyog. Ne­m mondja megbékülve, ak­kor én sem fogom többet, még tréfából sem bele­főzni a levesedbe. HUMOR - HUMOR — HUMOR A fenyegetés Egy angol prédikátor így szólt a gyülekezethez: — Van itt köztetek egy férfi, aki egy másik férfi feleségével kapcsolatot tart fenn. Ha nem tesz egy fontot a perselybe, legközelebb innen a szó­székről felolvasom a nevét. Amikor a perselyt ki­nyitották, hat darab egy fontos bankjegyet találtak benne, meg egy borítékot seave. * tíz shillinggel és a követ­ ÁCS ANDOR­t­kező szöveggel: „Csak ennyi pénz volt nálam, a többit megküldöm A próba Coster angol elmeor­vost egy kisváros kultúr - egyesülete felkérte, tart­son a városban előadást. A tiszteletére adott vacso­ra után a kultúregyesület elnöke megkérdezte Cos­­tertól: — Mondja professzor úr, hogyan állapítja meg tu­lajdonképpen, hogy ki az elmebeteg? •— Rendkívül egyszerű — válaszolt készségesen az orvos. — Felteszek né­hány kérdést, amelyet minden normális ember meg tud válaszolni. Pél­dául: Cook kapitány há­rom világkörútat tett. Ezek egyikén meghalt. Mit gon­dol, melyiken halt meg? Az elnök egy kissé gon­dolkozott, aztán rendkívül zavartan így szólt: — Az igazat megvallva, a történelem mindig gyen­ge oldalam volt. Talán va­lami mást kérdezne... A francia munkásosztály hősi harcát ismerteti meg nézőivel ez a film. A Béke-filmszínház április 4-től tűzi műsorára. Csütörtökön délután órakor ünnepi díszelőadással kezdik a bemutatót. (35. folytatás.) Jeff már megint a felülről jövő hangokra figyelt, minden áron ki akarta fülelni, nem művel-e valamilyen szokatlan dolgot Corra odafent a hálószobában. Jeff mindaddig nem nyugtalankodott, amíg Corra moz­dulatainak lehallatszó neszét ismerősnek vélte. Attól rettegett, hogy később netán egészen más zörejt fog hallani, azt, amikor Corra kemény elhatározással egy bőrönd zárját pattintja össze vagy azt, amikor egy útitáskát dob majd le a padlóra. Amikor az imént Corrát odafent hagyta a lakásban, Jeff meglehetősen nyugodt volt; úgy vélte, hogy Corra már nem fogja fak­épnél hagyni őt, de azért még mindig fennáll a veszély, hogy Corra esetleg belelovalja magát véleménye megváltoztatásába. Odavntette Bertet és a fülébe súgta: — Menj most ki és nézz utána, hátha hallasz valamit Samról — utasította és igyekezett halkan beszélni, hogy Cissy ne hallja meg, amit mond. — De aztán szedd a lábadat és huzamosan gyere vissza. Nagyon nyugtalankodom Sam miatt, hátha kárt tettek benne. Bert azonnal távozott. — Nos tehát ... — szólt türelmetlenkedve Cissy. Hát akkor figyeljen ide, Cissy — szólt Jeff. Megfordult és egye­nesen Calhoun asszony szemébe nézett. — Mondja csak, ki írta azt a történetet, ami arról szól, hogy Kisztus visszatért a földre és használt autókkal kereskedett? Nem maga, ugye nem? — Nem, McCurtain seriff, nem én írtam. Én csak az eladásával foglalkozom. — És a többi ember elhiszi, hogy Krisztus csak úgy fogta magát, lejött a földre és ócska tragacsokkal kereskedett, mint ahogy azt a tör­ténet állítja? — Én nem nyilatkozhatom azokról az elmélkedésekről — jelentette ki az asszony, miközben kényelmetlenül feszengett a széken — de helyt­állók a Bibliáért. Jeff idegesen fel-felpislogott a mennyezetre. — Nem azért jöttem ide, hogy az elmélkedésről beszéljek magával —­ jelentette ki gyorsan Cissy. •— Hát akkor miért jött?­­— A folyamodvány miatt — világosította fel Calhoun asszony; ugyanabban a pillanatban felugrott és a nehéz köteg papirost Jeff elé dobta az íróasztalra. —■ Na már most, Cissy « , * — kezdte el Jeff. 68 Az utolsó nemzedék — Papa, igaz, hogy a nagy kínai porcellán váza az irodában öt nemzedé­ken keresztül volt a mi családunké? — Pontosan, fiam! — Akkor én voltam az Utolsó nemzedék..: 1157. április 2, kedd Új könyvek * Nagy László: A vasárnap­­ gyönyöre. Kb. 107 oldal, kötve 8­50 forint. Nagy László — különösen legutóbbi verseskötete, a Nap jegyese óta — a fiatal, magyar költőnemzedék él­vonalába került. Hangjai erős népi ízeket őriz, ugyanakkor modern is, — üde és nagyerejű. Tóth László: Fekete ga­­­lambok. Kb. 296 oldal, köt­l­ve 18­50 forint. A szép, tartalmas novel­­­lás könyvben az író nem­­­ csak saját életélményeit­­ sugározza hiteles erővel,­­hanem igyekszik megérteni a korunk minden eleven t­­ípusát. A Fekete galambotC [figurái a mai paraszti vi­l­ágból erednek. A vere­kedők, a városvégi lu­n­­[penproletárok és a szegé­­­­nyek sorsát villantja fel. — Figyelmeztetem, McCurtain er­ rítt, ezek ioOk. «,i» —, s folytatta komolyan és az íróasztalra könyökölt. — Aä hU**.*m, maga is ; tudja, milyen világot élünk manapság. Valamit nekünk, m tennünk v Wn. Valamennyi niggert haladéktalanul vissza kell küldendőit Afrikába, oda, ahonnan származnak. Ezek a niggerek olyan félelmetes gyorsasággal szaporodnak, hogy a fehér embereknek nemsokára már arra sem jut elég helyük, hogy lélekzethez jussanak. A niggerek . . . — Na már­­most, Cissy — ismételte tehetetlenül Jeff — a magam­fajta ember, aki politikai tisztséget visel, nemigen mehet bele abba... — Én színes emberek között nőttem fel — vágott közbe Calhoun asszony és a szeméből szenvedélyes lány csapott ki — és mindig is igaz­ságosan bántam velük. De ez még akkor volt, mielőtt elkezdték vásá­rolni azokat a förtelmes Feketejézus-Bibliákat, amelyekben úgy ábrá­zolják Krisztust, mintha ő maga is fekete nigger lett volna . . . Deiszen ez nem is bűn, Cissy — ellenkezett Jeff. — Én­ azt hiszem, hogy a niggereknek ugyanolyan joguk van Krisztust feketének mondani, mint amennyi joggal fehér felebarátaink fehérnek mondják őt. Hiszen nincs útja-módja annak, hogy bebizonyítsuk, ilyen volt-e vagy amolyan. I­­­gaz-e? Az asszony szeme félelmetesebben csillogott, mint valaha. — Ami azt illeti, éppen úgy fekete is lehetett — folytatta akaratos­­kodva Jeff. — McCurtain seriff! Julie kerületében soha többé nem fogják seriff­nek megválasztani, ha ilyesmit védelmébe vesz — jelentette ki kemé­­­­nyen az asszony. — Ha nem hajlandó aláírni ezt a kérvényt, hogy ezzel is hozzásegítsen minket ahhoz, hogy kivétel nélkül minden egyes nig­gert a saját hazájába, Afrikába küldjünk vissza, oda, ahonnan jöttek ... — De hiszen nem mindegyik Afrikából jött ide, Cissy — jegyezte m­eg reménykedve Jeff. — Szép számban ismerek niggereket, akik a szomszédos sikátorban látták meg a napvilágot. Az elmúlt hónapokban is két nigger csecsemő született ott. — Tudom, — jegyezte meg vad keserűséggel Cissy — de én most nem ezekről, hanem a nigger fajról beszélek. Nekünk, fehéreknek, mindannyiunknak legelemibb kötelességünk, hogy Ashley Dukes szená­torral szövetkezzünk és a nigger-fajzatot visszaküldjük Afrikába. — Miért? kérdezte Jeff, akit láthatóan nem győztek meg az as­­­­­szony érvei. — Mert! — felelte Cissy konokul. Ezek után jó ideig némán ültek ott és meredt tekintettel bámulták egymást. 69 (Folytatjuk.)

Next