Kelet-Magyarország, 1959. január (16. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-01 / 1. szám

2 KELETMAGY­ARORSZAG 1959. JANUÁR 1. CSÜTÖRTÖK Paxner Bélán­é, tanítónő — Harminc éve tanítok itt, Nagyhalászon, a Kecskés-tanyán. De csak 1958-ban értem el, hogy iskolaigazgató legyek, mert har­minc esztendeig én voltam itt egyedül minden. Iskolánk ma már három tanerős. Azért mondtam el ezeket, mert most már tényleg minden évben örülhetek valami újnak. Most például január 1-től egész komoly fizetésemelést ka­pok, azaz kapunk mindannyian pedagógusok. Hogy mit szeretnék az új esztendőtől? Elsősorban eredményesebben foglalkozni a gyerekekkel, ne mondják róluk, ha középiskolába mennek, hogy elmaradnak a városi diákok mö­gött. A másik, amit szeretnék: összefogni a tanyasi fiatalokat, meg akarunk építeni egy kis mű­velődési házat. Halász Mihály, kazángépész­ ­Vele a TITÁSZ erőmű üzemé­ben találkoztunk, ötvenhat éves, harminckét éve dolgozik itt és boldog nagyapa. Meglepődik a kérdésen, azért hamar válaszol.) — Felújítják a kazánokat, sok­kal könnyebb lesz a munkánk. Persze addig sem panaszkodom, hiszen nagy különbség van a fel­­szabadulás előtti és utáni helyzet közt. Addig a részvénytársaságnak tizennyolc órát is dolgoztam na­ponta. Most már van alkalom a pihenésre, szórakozásra. Nem va­gyok igényes ember, de minden­képpen azt várom 1959-től, hogy munkaidőm után, vagy vasárna­ponként már a nagy medencében fürödjek a sóstói melegvízben. Ahogy a munka halad, úgy látom, ezzel nem is lesz baj. Igaz, engem csak négy év múlva érint, de már az is újévi ajándék, hogy rendezik a nyugdíjakat. Valóban szép lesz az öregkor. Kovács Sándor, országgyűlési képviselő — Tizenkét község tartozik a körzetemhez, a tiszamenti közsé­gek Rakamaztól—Nagyhalászig. Eddig hét helyen tartottam­­nagy­gyűlést, ahol beszámoltam válasz­tóimnak a tervekről. Az új eszten­dőben már arról szeretném tájé­koztatni a lakosságot, hogy meg­oldottuk, illetve megoldjuk a leg­égetőbb problémákat. Mik ezek? Elsősorban a villanyhálózat bőví­tése, a bekötőutak építése. Elké­szül a gyönyörű művelődési ház Ibrányban, építik a nagyhalászi kultúrotthont. 1959-ben első fel­adatomnak tartom kijárni az ille­tékes helyeken, hogy a törvényes keretek között és a népgazdaság anyagi helyzetétől függően meg­oldjuk, amit lehet. Persze min­denképpen azon leszek, hogy a községfejlesztési alapot a lehető legjobban használják fel a dolgo­zók. És kezdeményezzenek helyi­leg is. Fazekas János, sorompókezelő (A sóstói állomáson tiszteleg apró piros zászlójával. Neki min­den oka megvan a jókedvre, hi­szen január 1-én teljesül régi kí­vánsága.) — Eddig huszonnégy órás szol­gálatot láttam el. Ez nagyon ne­héz volt, hiszen ez az ország egyik legforgalmasabb vonala. Január 1-től felére csökkentették szolgálati időnket. Tehát már teljesült is az egyik kívánság. A másik csak részben. Itt a Sóstón, egy kis csa­ládi házat építek, amihez már megkaptam az OTP kölcsönt. Az új évtől azt várom, hogy legalább néhány ezer forintot nyerjek a Lottón. Ebből sokkal könyebb len­ne befejezni az építkezést. Meg hát kinek nem jönne jól egy kis pénz... (Ő aztán tényleg soká gondol­kozik, amíg kisüti a még férje előtt is ismeretlen vágyat.) — Talán tegnapelőtt este hal­lottam a Kossuth-rádió esti kró­nikájában, hogy az egyik szovjet mérnök feltalált egy úgynevezett „asztali kombájnt”. Nos, rögtön arra gondoltam, milyen jó lenne ez nekünk, háziasszonyoknak. — Úgy tudom, ez az egyszerű ma­sk­­a darál, krumplit hámoz, mo­­so­kat és még jónéhány műveletet elv­végez. Nagyon megkönnyítené ez a helyzetünket. Persze nem ké­nyelmességből mondom éppen ez a kívánságot, mert munka az­ért akadna bőven. Takarítás, mo­sás, gyermeknevelés. Csak már kij­önné ez a mindent tudó háztar­tás­i gép. És főként minden házi­ass­zony számára hozzáférhető ár­m! Majoros Pál, autóbuszvezető­ ­ beszélgettünk, a 3u­­iannisz-téri buszállomáson.) - - Hét év alatt félmillió kile­nc­ért tettem meg buszon. Az ír esztendőben három kívánság bet­eljesülését várom. Elsősorban, 105 , több buszt kapjon Nyíregy­­ház , és ne tolongjanak annyit az emberek. Még ezzel függ össze, mos­e szeretnék főjavítás nélkül vez­etni." A második kívánság egy házhely, amire aztán majd ké­sőbb raknám a családi fészket. A harmadik, hogy az új esztendő végére sikeresen elvégezzem a forgalmi tiszti tanfolyamot. Ta­nulni szeretnék, minél többet. — Úgy gondolom, ezt a lehetőséget mindenkinek megadja államunk. Miért ne éljek vele? Dr. Nyilas György orvos (A fiatal doktor a gégészeti osz­tályon vizsgált, amikor betoppan­tunk. Mit vár az orvos 1959-től, így kérdeztük, s ő szerényen sza­badkozott.) — Miért éppen én? Nézzék, min­den orvos elsősorban a betegek gyógyulását várja. Felszerelésünk eléggé korszerű, s osztályunkon minden lehetőség megvan a nyu­godt gyógyuláshoz. Persze sok a beteg, az ember elfoglalt, de ez a hivatással jár. Mint magánember csak azt kí­vánom, hogy az új esztendő még egy szobát adjon a jelenlegihez. Mert a feleségem is orvos és so­káig fennmaradunk éjszaka. Ég a villany, száll a dohányfüst, két­éves kislányom egészsége szem­pontjából volna elsősorban nagy szükség még egy helyiségre. Fekete Júlia, term­előszövetkezeti tag. (Dohánycsomózás közben beszél­gettünk vele a nyíregyházi Dózsa Termelőszövetkezet tanya­köz­pontjában. Itt derült ki, hogy Júliának nemcsak az ujjai fürgék, hanem a gondolatai is.) — Nekem aztán igazán sok a kívánságom, nagyon sokat várok az új esztendőtől. Elsősorban tíz­ezer forintot, amit február elejére ígértek meg, ha a dohányt beszál­lítjuk. A vőlegényem is itt dolgo­zik, ő is körülbelül ennyit kap. Húszezerből már összeházasodha­tunk. Úgy beszéltük meg, nagy la­kodalmat csapunk február 20-án. Hogy mi lesz később? A jövő őszi zárszámadástól is jónéhány ezer forintra számítunk. Házat szeret­nénk venni belőle. No, meg kelen­gyét a gyereknek... mert kará­csonyra azt is szeretnénk... Dr. Roskovich István kanonok, püspöki helynök — Szilveszter estéjén olvassuk fel templomainkban a püspöki kar újévi pásztorlevelét. Azt hiszem, hívebben én sem tudnám kifejezni kívánságaimat 1959-re. Azt kí­vánjuk szeretettel híveinknek, hogy továbbra is békében tudjanak dolgozni maguk és családjuk szebb jövőjén. Kívánjuk, hogy a népek vezetői találják meg a megegyezést a pusztító atomfegy­verek kísérletei, vagy tényleges felhasználásáról való lemondás­ban és minden függő kérdésnek békességben történő megoldásá­ban. Mi pedig lelkiismereti bé­kénket, családjaink békéjét, és országunk békéjét megőrizve já­rulhassunk hozzá az egész embe­riség békéjének fenntartásához és biztosításához. Kiss Mihály kéményseprő — Mit várnál egy kéménysep­rő? Tőlünk elsősorban az embe­rek várnak szerencsét. Én azt kí­vánom nekik, hogy sokat talál­kozzanak velünk. Persze azért ránk­ is férne egy kis szerencse. Pél­dául ha valamilyen úton-módon gépesítenék a munkánkat. Tud­juk, hogy ez egyelőre szinte el­képzelhetetlen. Az viszont igen­csak közel áll hozzánk, hogy tel­jesítsük az éves tervet, s utána kapjunk nyereségrészesedést. Azt hiszem, ez mindnyájunkat kelle­mesen érintené az új esztendő­ben. Addig is, míg el nem felejtem, a megye minden lakosának erőt, egészséget és igen boldog új évet kívánok sokszáz társam nevé-­­ben! •­ (A kívánságokat feljegyezte:­ Kopka János. Fotó: Hammel József.) Szilveszteri körkérdés: KI MIT VÁR 1959-től? Az újságíró fogja a tollat és a noteszt, a fotoriporter a fényképezőgépet és a „villanót”, nyakukba veszik a várost, a megyét. Az újságíró különböző korú, foglalkozású emberekhez ko­pogtat be és rövid magyarázkodás után felteszi a „lemez-kérdést”: Ki mit vár az új esztendőtől? A megkérdezett általában szívesen válaszol, hiszen minden ember tervekkel indul az új év­nek. És hát mi titkolnivaló van azon, ha a munkás motorkerékpárra gyújt, ha többet jár majd színházba a tanár, a Balatonon akar üdülni a földműves. Felesleges lenne megismételni a kér­dést az idén, ha a riporter nem győződött volna meg az évek során arról, a mi dolgos hétköznap­jaink nyomán minden esztendő új vágyakat és új megvalósulásokat teremt. De halljuk az illetékeseket. Katona Lajosné, háziasszony

Next