Kelet-Magyarország, 1964. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-08 / 81. szám
Martonvásáron Hruscsov N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, a szovjet párt- és kormányküldöttség vezetője, valamint a delegáció több tagja kedden délelőtt Martonvásárra, a Magyar Tudományos Akadémia mezőgazdasági kutató intézetébe látogatott. A vendégek társaságában volt Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a forradalmi munkás- paraszt kormány elnöke. Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Népszabadság főszerkesztője, Németh Károly, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. Amerre elhaladtak, mindenütt sokan köszöntötték N. Sz. Hriscsovot és a többi kedves vendéget. A vendégek gépkocsioszlopa háromnegyed 11-kor kanyarodott az intézet elé. A bejáratnál Juhász János, a Fejér megyei pártbizottság első titkára, dr. Erdei Ferenc, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, megyei vezetők, továbbá dr. Rajki Sándor, a kutató intézet igazgatója. Az üdvözlések után dr. Rajki Sándor részletes tájékoztatót adott az intézet tevékenységéről, kutatási programjáról, eredményeiről. Ezekben az eredményekben nagy része van azoknak a gyümölcsöző kapcsolatoknak, amelyeket szovjet kutatókkal, intézetekkel építettek ki. Csaknem valamennyi hasonló jellegű szovjet tudományos intézménnyé állandó, összeköttetésben állnak, rendszeres gyakorlattá vált a különböző tanulmányok, tudományos dokumentumok, sőt a nemesítési alapanyagok cseréje is. A közvetlenség szoros kapcsolatokra jellemző, hogy az utóbbi öt esztendőben a martonvásári kutatóintézet valamennyi tudományos munkája hosszabbrövidebb időt töltött a Szovjetunióban tanulmányúton, s természetesen jó néhány szovjet kollegát Martonvásáron láttak vendégül. A magyar és a szovjet kutatók együttműködése különösen termékeny a búza fagyállóságának fokozásában, nemesítésében, valamint a kukorica hibridizációban, így Lukjanyenko akadémikus, a krasznodari kutatóintézet helyettes igazgatója, a híres Bezosztája és Szkoroszpelka búzák nemesítője állandó kapcsolatottart az intézettel, s ő küldte meg az itteni nemesítő munka segítésére az általa kinemesített Bezosztája 1. és 4. valamint Szkoroszpelka 3. és 3-b fajtákat. Ezután Szalai Dezső, intézeti párttitkár a pártszervezet tevékenységéről számolt be a kedves vendégeknek. A tájékoztatók után csakhamar kötetlen, baráti hangú beszélgetés alakult ki, amely természetesen szakmai témák körül forgott. Ezután a vendégek megtekintették a kutatóintézet parkjában levő, Beethoven emlékét őrző kis szigetet. A parkban összegyűlt dolgozók a séta közben hosszantartó tapssal, meleg barátsággal köszöntötték N. Sz. Hruscsovot, a szovjet párt- és kormányküldöttséget. A vendégek a séta végén búcsút vettek a házigazdáktól, s gépkocsin visszautaztak a fővárosba. . mÁG PROUTÁVM SGYÍSÜLJEraCI xxi. Évfolyam sí. szám ARA: 50 fillér i‘164. Április s. szerda or Nyikita Szergejevics Hruscsov elvtárs, az SZKP első titkára, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, átnyújtja Kádár János elvtársnak, az MSZMP első titkárának, a Minisztertanács elnökének a kitüntetéseket. Rakétaegységek a menetben Szerte az országban nagy szeretettel fogadják kedves vendégelokét, népink nagy barátját, Hruscsov elviányt.. Az április 4.-i díszszemle felsorakozott díszegységei.