Kelet-Magyarország, 1966. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-23 / 20. szám

Széchenyi Szabolcs-Szatmárban Az idén százhúsz esztendeje, hogy Tiszadobnál megkezdődött a magyar történelem mindmáig legnagyobb vízrendezési munkája, a Tisza szabályozás. A szabályozás szellemi atyja, de a kivitelezés legfőbb irányítója is gróf Széchenyi István volt. 1846-ban csak az első kapavágások történtek meg, a munka azonban jóval előbb megkezdődött, méghozzá szervezéssel, értetlenkedő megyei ellenállások letörésével. Ma már csak a holtágak, a tényleges folyótól távol fekvő Tisza kezdetű nevű helyiségek jelzik a kedve szerint kanyargó Tisza egykori hatalmát. Érdemes fellapozni Széchenyi naplóinak vaskos köteteit, melyek nemcsak a szabályozással, hanem megyénk akkori életével kapcsolatban is érdekes dokumentumokat tartalmmaznak. A dobi gát Széchenyi 1845-ben lett a helytartótanács mellett működő közlekedési bizottság elnöke és szinte nyomban létrehozta a Tiszavölgyi Társulatot. A szeszélyes folyó szabályozásának sok ellensége volt. Kazinczy Gábor egyszerűen „Gróf Széchenyi István ármányoz sületlenségének" nevezte a terveket, amelyet a három legjobb akkor elérhető mérnök, Vásárhelyi Pál, Kecskés Károly és Paleocapa Péter készített. Széchenyi 1845. október 2-án ért a tervezett „sületlenségek” színhelyére. ..Kisvárdán özönvíz előtti állapotok közt keltünk át a Tiszán”. Péchy másodalispánnal megnézték az épülő faludat, mely „Nem fog soká állni”, elmentek „Szamos torkolatját nézni”, majd Nyírbátoron át Nagykállóba utaztak. Nagykálló: „Rendezetlen helység. Ebéd a megyeházán. Nagyon sok nyíri bort iszom. Délután a börtön. Borzalmas. Egy fiatal rab. — Csak azt kérem, Tekintetes Deputáció, mivel már több mint évja, hogy nem voltam szabad levegőn, ha minden héten egyszer az udvarban stb.” — Péchy: „Ez nem áll hatalmamban stb.” A Tisza szabályozási nagygyűlés Debrecenben volt. Itt ültek össze az érintett megyék képviselői, akik közül főleg a szabolcsiak békétlenkedtek, úgy vélekedve, hogy ami ezer évig jó volt, azon az ezeregyedikben sem kell változtatni. Széchenyi: „A dobi gáthoz utaztunk, amelytől az Alföld megmentését várja. (Óh Istenem, nem vagyok-e bolond, hogy ilyen gyengén, rossz idegállapotban ilyen nagyra merészkedem?)” Rohadó urak A korabeli urak felfogására jellemző a dúsgazdag Józsa Gyuri véleménye, akiről Jókai az „Egy magyar nábob”-ot mintázta: ,,, Tulajdonképpen minek akarjátok azt az átvágást?” Széchenyi ekkor már hetek óta magyarázta az árvizek csökkentésének, a nyerhető termőterületeknek, a víziút kihasználásának jelentőségét. Nem tudott másképp, mint gyilkos gúnnyal válaszolni: „— Megmondom, szégyenlenék hazudni. Mert legalább háromezer forintot kapunk a Holt Tiszából halászat bért". A következő évben, 1846- ban Széchenyi már a Pannónia gőzhajóval utazott a Tiszán. Szegedtől Tokajig négy napig tartott az út. Tovább jutni a vízben lévő tüskök miatt nem lehetett. Kocsin bejárták a Csapomándoki szakaszt, megvitatták a Kerecseny—komoréi nagy átvágási tervet. Július 30-án: „Délután séta sárban a Tisza-partra. Elhanyagolt vidék, rongyos nép, dekadencia — rohadó urak!” Utóbbi keserű megjegyzés ismét a szabolcsi uraknak, az akadékoskodó Szunyogh Sándornak, Bónis Samunak és Elek Mihály alispánnak szólt Mégsem hagyom! 1847-ben újabb hajóút következett. Az ötvenhat éves, elcsigázott idegzetű Széchenyi némi megnyugvással láthatta első eredményét kétéves szakadatlan szervező munkájának: „Dob előtt kiszállok. Sok munkát végeztek". Felfelé várakozáson felül sikeres volt az út. Tokajból: „Négy óra tíz perc alatt a legkisebb nehézség nélkül a Bodrogon Patakra”. Visszafelé azonban a Pannónia, István főherceggel a fedélzetén, Tiszaújlaknál megfeneklett. Széchenyi naplójából: „Óh én szamár! Micsoda ország, micsoda vállalkozás! Belétörik a bicskám! De azért mégsem hagyom!” Egy esztendővel később Széchenyi már a döblingi ideggyógyintézet önkéntes lakója volt. A Tisza szabályozása azonban az elkövetkező évtizedek során is az ő szellemében, mérnökei terveinek felhasználásával folyt tovább. Úttörő utazásainak szánalmas másolataként (Széchenyivel a fedélzetén legelőször 1833-ban jutott el gőzhajó a Dunáról Szegedig), 1933-ban az ország akkori urai parádés utazást rendeztek a Tiszán. Horthy kormányzó, két királyi herceg, négy miniszter, ugyanannyi államtitkár, tizenegy felsőházi tag, harminc képviselő, a szabolcsi főispán és alispán, a nyíregyházi polgármester, összesen száztíz utas kvaterkázta végig a hajóutat a szőke folyó habjain. Nagy hangú nyilatkozatok születtek, de a Tisza további szabályozása érdekében nem történt semmi érdemleges. Széchenyi óta a legtöbb változást a Tisza szabályozás történetében a felszabadulás óta eltelt két évtized hozta. O. I. Február 2-án Baktalórántházán nyitják meg a mezőgazdasági könyvhónapot 1966. február hónapban ismét megrendezne a mezőgazdasági könyhónapot. A mezőgazdasági könyvhónap ünnepi megnyitójára megyénkben február 2-án a baktalórántházi járási művelődési házban kerül sor. A megyei ünnepi megnyitón Koleszár István, a Baktalórántházi Járási Tanács mezőgazdasági osztályának vezetője méltatja a könyvhónap célját és feladatait, ezt követően Klenczner Imre, a Nyírségi Kutató Intézet igazgatója a homoki növénytermesztés újabb módszeréről tart előadást. Az előadáshoz felkért hozzászólók Béres József és Ajtai Ödön, a Nyírségi Kutató Intézet tudományos munkatársai. Az ünnepi megnyitó további programjában Németh Lajos, a Nyíregyházi Felsőfokú Mezőgazdasági Techniikum tanára ismerteti a legújabban megjelent mezőgazdasági szakkönyveket. Az ünnepi megnyitó a járási művelődési ház irodalmi színpadának műsorával ér véget. A mezőgazdasági könyvhónap alkalmából megyénk valamennyi járásában rendeznek majd könyvhónap találkozókat. FILMJEGYZET: Nyári bolondságok Nem olyan igénnyel készült a Nyári bolondságok című francia olasz film, hogy számonkérhessük tőle a komoly mondanivalót Szórakoztatni akar főkén baka-humorra emlékeztető, és jórészt szóviccekre épült eszközökkel. Helyenként a jó ízlés határát súroló jelenetek, párbeszédek tarkítják a filmvígjátékot, egy percre sem megfeledkezve a célról, arról ugyanis, hogy nincs semmi cél. A film készítői nem kívánták a legártatlanabb emberi, vagy társadalmi visszásságok ábrázolásával sem terhelni a nézők figyelmét. Nyári bolondságok — ígér a cím, s ezzel nem is marad adós. Felvonultat munkától undorodó „dörzsölt" figurákat, a sétarepüléssel megélhetését kereső volt „Ducce-pilótát” és barátját, hiúságban és beképzeltségben megvénhedt agg-donzsuánt, aki férfi maneken egy divatcégnél. Megismerhetünk egy katonatisztet, akinek szokatlan elképzelései vannak a házaséletről, s betegesen fél egy látszólag beteges hajlamú nőtől, akiről azt hiszi, hogy férfi, ugyanis mint nőimitátor lép fel egy lokálban. Mert a többi nőimitátor férfi. Ezek a vaskos bonyodalmak viszik előbbre a cselekményt, keresztezve egymást és pikánsabbnál pikánsabb párbeszédekkel, képekkel támogatva a folytonosságot. Mindez könnyedséggel, nagyvonalúsággal, sőt néhol a közönségesség elemeit sem mellőzve. Anélkül, hogy a jellembeli torzképek, a viselt tulajdonságok lelepleződnének, nevetségessé válnának Kedélyes megbocsátás és részvét mellett követtetik el a film készítői a nyári bolondságokat. Igaz, aligha lát újat a néző, a mozaikszerű történetben sok az ismerős, rég kipróbált jelenet és figura, a nevetést is inkább a szereplők megjegyzései csalják az arcokra. A film erénye ezek után: fürdés, napozás, szép nyári képek — és meleg. (p. g ) Levéltári szenzáció Megmondják-e a szentesi iratok Petőfi igazi születési helyét ? A héten a rádió és az újságok néhány soros hírben röpítették világgá, hogy Petőfi Sándor születési helyére utaló iratokat találtak Szentesen. Az irodalomtörténeti szempontból rendkívül érdekes okmányok egy hajdani mészárosmester tanúvallomását rögzítik, amikor Petőfi édesapjánál inaskodott. Az iratokban lévő első levelet az a Pásztor Ferenc — kiskunfélegyházi ügyvéd — írta, aki ismerte Petőfi Sándor dajkáját és tőle tudakolta meg, hogy kik dolgoztak, vagy inaskodtak a Petőfi családnál. Pásztor Ferenc a múlt században mintegy harminc éven át védte az igazát, hogy Petőfi Sándor nem Kiskörösön, hanem Kiskunfélegyházán született. (Erről különben Hatvany Lajos bőven írt Petőfiről szóló művében). Pásztor Ferencet ilyesmi szándék vezette annak a levélnek a megírásával, amit 1868 augusztus 8-án küldött a szentesi szolgabírónak. Az volt a kívánsága, hogy hallgassanak meg egy szegvári illetőségű lakost — Szlávik Mihályt — aki annak idején Petőfi édesapjánál volt hentesinas. Pásztor Ferenc azt is megírta, hogy milyen kérdéseket tegyenek fel Szlávik Mihálynak. Erről Pásztor Ferenc szentesi képviselője, Kiss Zsigmond ügyvéd is tudott. A kihallgatást 1863 augusztus 19-re rendelte el a szentesi szolgabíró, de erre csak később, 1868 december 31-én került sor. Tudniillik Szlávik Mihály, a volt mészárosmester, időközben Romániában vállalt gazdatiszti állást és csak a fenti időpontban látogatott haza Szegvárra. A hivatalos jegyzőkönyvben így szól az első kérdés, amit az akkor 58 éves Szlávik Mihályhoz intéztek: „Honnan és mely időről ismerte Petrovics István mészárosmestert?” A válasz: „1823 november elején kerültem hozzá mészárostanulónak és nála voltam 1824 július végéig, összesen kilenc hónapig.” A második kérdés: „Mit tud Petrovics István fiáról?” A válasz: „Amikor odakerültem, a gyermek egy és egynegyed éves volt. Félegyházán született, a szüleitől hallottam. A szülők tudtommal már ezelőtt két évvel ott laktak." A szentesi meghallgatáskor az 58 éves Szlávik Mihálynak 35 év előtti dolgokra kellett visszaemlékeznie és talán ennek tulajdonítható, hogy Petőfi Sándor születési idejében nem pontos. Tudniillik azt mondja, hogy 1823 november elején került a Petrovics családhoz és akkor a gyermek ötnegyed éves, azaz 15 hónapos volt. Viszont hiteles anyakönyvi kivonat tanúskodik arról, hogy Petőfi Sándor 1823 december 31-én született! Hogy Petrovicsék Szlávik Mihály inaskodását megelőzően két éve Félegyházán laktak ez viszont sarkallatos része az iratoknak és azt igazolja, hogy a költő csak Kiskunfélegyházán születhetett. Egy bizonyos: Szlávik Mihály az irodalomtörténet fontos „statisztája” lett és a hajdani szegvári illetőségű volt mészárosmester talán a mostani kétkedőkre is gondolt, amikor vallomását ezekkel a szavakkal zárja, hogy csak szentesi elmondásának higgjenek. „Ha netán valahol másképp nyilatkoztam volna, hibás volt nyilatkozatom ! Szabó Róbert vivő emberek lépteiben ott csoszogott a közelítő tél. Már várta a halottat néhány családtag és pár öregasszony is — a fiatal Bence Marci a városban járt és még nem ért haza — de Banai, a sírásó röviden elparancsolta ezeket is. — Reggel gyertek, most már úgy se látni semmit, hozzányúlni meg nem szabad! Nem lehet hazavinni? Mégiscsak szégyen ez... — Nem! A doktort valami vajúdó asszonyhoz vitték, az előbbrevaló. Addig nem lehet. Marcinak meg mondjátok meg, hogy koporsóról, miegymásról intézkedjék. Ide tegyétek, emberek a sarokba, óvatosan! Az emberek letették a hordágyat, vigyázva, hogy bele ne gázoljanak a dió, meg a káposzta közé, meg az aszalt szilva közé, mert ebben a házban Marci bácsi volt az első halott és Banai ott tartotta kamráját, jól tudva, hogy oda nyitott ajtó mellett se megy be senki. És eljött az éj. A temetőben, a sötétségben — átlagos körülmények között — ilyenkor kelnek szárnyra a denevérek... Itt mindez nincs. Az éjszaka enyhe, a kis bódéban kellemes szénaszag terjeng. (Banai szénáját is itt tartja), az aszalódó szilva aromája párolog és egy szem dióval egy egérke gurigázik, mert a dió nagy, az egérke kicsiny. A diók megkoccannak néha, de ezt a halott nem hallja, mert álmodik. És miért ne álmodhatna? Marci bácsi például igenis álmodott! Lassan indult el az álom, nem is tudja, mikor kezdődött. Elsősorban azt álmodta, hogy meghalt, a szíve nem ver és rettenetesen kínlódik, mint a bűnben meghaltak "-általában, de szólni nem tud. Aztán azt álmodta, hogy felemelik és ringva elindul valamerre. — Visznek már, Marci... markolta meg a hideg rémület — fene azt a büdös pálinkát... de nem is iszom többet... — Nem bizony, vén betyár — mondta egy hang —, mert itt nincs pálinka, és ezek után eszébe jutottak összes bűnei. Marci bácsi csak most látta, menynyi volt. És jöttek, még egyre jöttek... nyúlósan, kínosan, rémségesen szorongatva az öreg szívet. Jaj! És Marci bácsi, teljes halotti mivoltában felült s hordágyon. Felült és tapogatózott és — vallotta be később — még mindig igen gyalázatosan érezte magát, de ez már az élet gyalázatossága volt. Amikor nagynehezen tájékozódott, éktelen dühre gerjedt, hogy ilyen csúfságot tettek vele, mert úgy gondolta, hogy ez csak tréfa volt a legényektől, akikkel a pálinkát itta, de minden tréfának van határa. Megtömte zsebeit aszalt szilvával (hát itt tartja Banai a kamráját, jó ezt tudni!...), ami helyrehozza a gyomrot és útnak igazítva az öreg csizmákat, elindult a hegy felé. — Na, néznek majd reggel a zsiványok, de rajtam ugyan nem mulatnak!... ★ Nem is mulatott senki. Elsősorban nem mulatott a doktor, aki szerencsésen világra segítette a gyermeket, de hajnalban ért haza és már hétkor kihúzták az ágyból a könnyes hozzátartozók. Addig nem is ment a helyszínre senki és az elnök megállapítása szerint „ilyennek még nem is láttuk azt az aludttejforma embert”. A doktor benézett az aszalt szilvával övezett hordágyra és üvölteni kezdett és majdnem pofonvágta az egyik gyászoló unokát, hogy hová tették az öregapjukat. Másodsorban nem mulatott ifjú Bence Márton, aki még az éjjel megrendelte a koporsót, felesége a gyászruhát és most várják a városból a koszorúval. Végül nem mulatott maga idős Bence Márton se, akit szalonozva leltek rendes posztján, a Sípos Mari féle kőkerítésnél, és akit a meghatódás múló öröme után az egész népség előtt a doktor leszidott a sárga földig, hogy máskor tegye bolonddá az öregapját! Mondom, nem mulatott senki, pedig szép napfényes reggel volt. Az öreg Bence Marci aztán megnyugodott. A maradék szalonnát szépen megette, bicskáját becsettintette és megcsóválta a fejét. — Milyen mérgesek — csóválta a fejét elnézően — hát mondtam én nekik, hogy halott vagyok? Új pedagógiai művek, nyelvkönyvek A Tankönyvkiadó Vállalat gondozásában az idén számos új pedagógiai mű, kézi- és segédkönyv, nyelvkönyv, egyetemi tankönyv jelenik meg. Régi igényt elégít ki az Olvass—írni tanul gyermekem című könyv, amely megismerteti a szülőkkel az 1. osztályosok munkáját, ugyanakkor részletes útmutatást isad az otthoni segítéshez. Tanári kézikönyv jelenik meg az orosz nyelvoktatás segítésére. Segédkönyvet tesznek közé az általános iskolák osztályfőnökei számára, továbbá tanári kézikönyvet az általános iskolai 6. osztályos számtan—mértan, az 5—6. osztályos testnevelés, a 7. osztályos ének —zene, az 1. gimnázium matematika oktatásához és módszertani kézikönyvet az ipari jellegű gyakorlati foglalkozásokhoz. Számos nyelvkönyv is napvilágot lát 1966-ban, így például közreadják a gyermekeknek szóló képes angol és francia nyelvkönyv 2. kötetét. Új kiadásban jelenik meg a lengyel nyelvkönyv tanfolyamok és magántanulók számára, a francia nyelvkönyv, szintén tanfolyamok és magántanulók számára (1. rész), a román, a szlovák társalgási zsebkönyv, az orosz nyelvkönyv tanfolyamok és magántanulók számára (1. rész).