Kelet-Magyarország, 1966. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-14 / 243. szám
NAPIÓ Idegenvezetői tanfolyam Nyíregyházán Idegenvezetői tanfolyamot indít a Szabolcs- Szatmár megyei Idegenforgalmi Hivatal és a TIT. A három és fél hónapos kurzus — heti két esti foglalkozással — bel- és külföldi csoportok, valamint egyéni turisták vezetésére képesíti a hallgatókat. A tanfolyam november 2-án indult, s résztvevői március 1-én tesznek vizsgát az elméleti anyagból és az idegenvezetés gyakorlatából. Iparművészeti tárgyak bemutató kiállítására kerül sor vasárnap délelőtt 11 órakor a Nyírbátori Báthori István Múzeumban. Túlteljesítette őszi kenyérgabona vetési tervét a nagykállói Zöld Mező Termelőszövetkezet — írja Szim János, a tsz főagronómusa. A nyíregyházi Ilona-tanyai tangazdaságba látogat ma az országos kertészeti napok több, mint száz résztvevője, majd megtekintik az almatárolót. A megyei tanács nagytermében öszszegezik a háromnapos tapasztalatcsere eredményeit. Hordókat szállított a közeli szőlőbe Horváth Sándor kislétai lakos lovaskocsijával, ahol az utolsó hordóba állította Bencsik Károly és Kékesi Edit hároméves gyerekeket, kocsikázni. Egy döccenőnél a hordó leesett Kékesi Edit olyan súlyosan sérült, hogy néhány nap múlva a kórházban meghalt. Bencsik Károly — csodával határos módon karcolás nélkül úszta meg a balesetet. A megyei balesetelhárítási kiállítást — amelyet jelenleg a tiszalöki Kultúrházban tekinthetnek meg az érdeklődők — tovább vándoroltatják. Október 19-e és 23-a között Tiszavasváriban mutatják be. Hibásan beépített kémény miatt Császárszálláson csütörtökön kigyulladt egy lakóház tetőszerkezete. A kivonult tűzoltóknak sikerült a tüzet időben megfékezni. Felveszünk férfi segédmunkásokat fatelepi rakodómunkára. Üzemi étkeztetést, vidékiek részére munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés : Budapest, XX. ker. Gubacsi hídnál a Duna-parton lévő fatelepen Tóth Árpád telepvezetőnél. (Bp. 3566) 25 analfabétát tanítottak meg írni-olvasni a csengeri járás iskoláiban. A hat községben működő dolgozók általános iskolájának különböző osztályait összesen 146-an végezték el. Bővül a korszerű járda és úthálózat Nyíregyházán. Ez évben a Városgazdálkodási Vállalat 16 ezer négyzetméter járdát és mintegy 18 ezer négyzetméter aszfaltutat épített. A takarékosságra nevelésben legjobb eredményt elért pedagógusok részére kétszázezer forint jutalmat tűzött ki a Művelődésügyi Minisztérium. Író-olvasó találkozót rendeznek október 15-én Újfehértón, ahol Sántha Ferenc József Attila-díjas író és Ratkó József költő találkozik az olvasókkal. Váci Mihály Kossuth-díjas költő és Sántha Ferenc József Attila-díjas író október 16-án Rakamazon találkozik olvasóival. A stockholmi Karolinska intézet csütörtökön bejelentette, hogy odaítélték az idei orvosi Nobel-díjat. A díjat két amerikai orvos, Peyton Rous és Charles B. Huggins között osztották meg. A díjat és a vele járó 60 ezer dollárt december 10-én nyújtják át a két tudósnak Stockholmban a hagyományos ünnepségen. A kedvező időt kihasználva erős tempóban dolgoznak országszerte a talajjavító brigádok. Jelenleg 650—700 jármű és 1500 ember dolgozik a kijelölt savanyú, lápos földeken, illetve szikeseken, vagy futóhomokos táblákon. Az idei talajjavítási előirányzat 175 ezer hold. Tokajhegyalján az idén mintegy 9500 holdnyi területről szüretelnek. A rekonstrukció során újratelepített domboldalakon ebben az évben csaknem 1000 hold szőlő fordult termőre. A szeptember végi, október eleji napsütéses, meleg időjárás megállította a rothadást, illetve a folyamat aszúsodásba ment át. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei bizottsága és a megyei tanács napilapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Ordas Nándor. Szerkesztőség: Nyíregyháza, Benczúr tér 21. TeL: 16—70. 16—71. 16—n. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Bethlen G. u. L Tel.: 1000. Felelős kiadó: Farkas Pál Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetést dl egy hónapra: ll forint Előfizethető a helyi postahivataloknál ás kézbesítőknél. Indes szára: 25 050. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Szabolcs-Szatmár megyei Nyomdaipari Vállalat Nyíregyháza, Dózsa György út Felelős vezető: Makrai János FELHÍVÁS! A Felsőfokú Pénzügyi és Számviteli Szakiskola (Budapest IX. Mester u. 56— 58) az 1967—1968. tanévre a felvételre jelentkezők részére előkészítő tanfolyamot szervez Nyíregyházán. Megfelelő számú jelentkezés esetén Mátészalkán is. Az előkészítő tanfolyamra való jelentkezéshez nyomtatvány a megyei, járási (városi) tanácsok pénzügyi osztályain szerezhető be, bővebb felvilágosítást is az osztályok adnak. Az előkészítő tanfolyam díja 450,— Ft, mely összeget a Felsőfokú Pénzügyi és Számviteli Szakiskola előkészítő tanfolyam, Budapest 100—IX—1. sz. csekkszámlára kell befizetni, a jelentkezéssel egyidőben. A jelentkezési lapot a bizonyítvánnyal (oklevél) együtt 1. év október 30-ig kell beküldeni a szakiskola címére. Megyei Tanács VB pénzügyi osztálya Beszélgetés (MTI fotó : Lajos György felvétele) Óriásgombából — bécsiszelet A vadon termő ehető gombák közül kevesen ismerik az óriás pöfeteget (Calvatia Maximus), amely normális évjáratokban is megnő egykét kilósra, idén pedig sokfelé akadtak három-négy kilós, nagy görögdinnyéhez hasonló, valóban óriás példányok is. A gombaszakértők szerint az óriás pöfeteg a legfinomabb csemegegombák közé sorolható. Fehér, porhanyós „húsa” — spóratömeg: olyan, mint a velő, szeletekre vágják, tojásba, prézlibe mártják és zsírban, olajban ropogósra kisütik, akár a bécsiszeletet. .Nem is marad el attól sem ízletességben, sem értékben. Könnyen emészthető, sok vitamint és értékes fehérjét tartalmaz. Sok a hüléses, náthás megbetegedés Nincs influenzajárvány Hivatalokban, iskolákban és munkahelyeken sok a hüléses, náthás megbetegedés. A KÖJÁL-tól kértünk tájékoztatást: — Az ilyenkor jelentkező hőmérsékleti különbségek nagyban befolyásolták az emberi szervezetet. Ennek következtében jelentkeztek a hüléses, náthás megbetegedések, melyeknek lefolyása általában enyhe természetű. Nem beszélhetünk influenzajárványról, mert influenza megbetegedések tömegesen nem fordulnak elő. A nátha kórokozója is vírus és ez a kórokozó cseppfertőzés útján kerül a szervezetbe, köhögés, vagy tüsszentés alkalmával. A beteg emberrel való érintkezés könnyen fertőzést okozhat. A náthás légzőszervi megbetegedések legjobb megelőzése: az öltözködésnél alkalmazkodnunk kell a napi időjáráshoz. Figyelembe kell venni a nappali meleg és az éjszakai hűvös idő közti különbséget. A védekezést elősegíti a mérsékletes, de vitamindús táplálkozás, a sok szabad levegő. Lakásunk és a munkahelyünk jó levegője, a gyakori szellőztetés is egyik jó feltétele a védekezésnek. A náthás megbetegedés elleni védekezésnél megelőző gyógyszerszedés káros, mert amikor tényleg beteg lesz valaki, a betegségét az előzőleges gyógyszerelés nagyban befolyásolja. Farkas Pál Ok: A figyelmetlenség, ittasság 27 baleset 10 nap alatt Ugrásszerűen emelkednek megyénkben a közlekedési balesetek. A hónap első tíz napjában huszonhétszer kellett a rendőrségnek kivonulnia. A statisztika azt bizonyítja, hogy a motorosok, vontatóvezetők között sok az ittasság, a kerékpárosok viszont rendkívül figyelmetlenek, körültekintés nélkül kanyarodnak. A 27 közlekedési baleset közül csak néhány súlyosat említünk. Mánd község belterületén Juhász Béla 19 éves, sonkádi lakos motorkerékpárjával körülbelül 50 kilométeres sebességgel közlekedett. Pótutasként szállította Radács Sándor, 19 éves péksegédet. Figyelmetlensége miatt nem vette észre az előtte álló, és szabályosan kivilágított tehergépkocsit és fékezés nélkül nekiment. A motorkerékpár vezetője sérüléseibe a helyszínen belehalt, míg pótutasát a mentők életveszélyes állapotban szállították a kórházba. Nyírbátorban dr. Szűcs Ernő körzeti orvos 7 éves Péter nevű gyermeke két társával egy vontató pótkocsijára kapaszkodtak. Amikor a pótkocsit elengedték, kiszaladtak az úttestre, ahol Szűcs Pétert egy személygépkocsi elütötte. A baleset következtében a gyermeket a mentők súlyos sérüléssel a kórházba szállították. Nyírvasvári belterületén egy teherautó rakományának tetejéről az útkanyarban leesett Haraszi József rakodómunkás. A mentők a nyíregyházi kórházba szállították, ahol az orvosi vizsgálat megállapította, hogy közepes fokú ittas állapotban volt. Ittas állapotban kerékpározott Kisvárdán Jakus István. Az utána közlekedő motorkerékpár vezetője észlelte az ingadozó kerékpárost, azonban az ittasságánál fogva hirtelen irányt változtatott s így a motorkerékpárral összeütközött. Jakus István 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett (bf) Megoldódott a A Siempre című mexikói folyóirat arról ad hírt, hogy Traven, az ismert író, akinek valódi nevét és származását eddig homály fedte, mexikói állampolgár. Teljes neve Traven Torsvan, és Mexikóban él. Traven nem német szár Traven fejtell mazású, mint korábban feltételezték. 1890-ben született Chicagóban és 1950 óta mexikói állampolgár. Szegény halászcsaládból származik. Először 1923-ban került Mexikóba. A Halálhajó című regényében sok az önéletrajzi elem. A JMAI MAP 1966. október 14, péntek Névnap: HELÉN A Nap kél: 6 óra 00 perckor, nyugszik: 16 óra 59 perckor. A Hold kél: 6 óra 05 perckor, nyugszik: 17 óra 18 perckor. Az elmúlt 70 év átlagos napi középhőmérséklete: 11,8 Celsius fok. Esős idő Várható időjárás ma estig: időnkénti felhősödés néhány helyen futó esővel, zivatarral, mérsékelt délkeleti, déli szél, többfelé reggeli köd. Az évszakhoz képest a meleg idő tovább tart. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok között. Kossuth rádió 8,20: Mit főzzünk? — 8,25: Reggeli hangverseny — 8,55: A vásárlók nevében kérem. — 9,00: Román és bolgár költők versei. — 9,15: Tánczene. — 10,10: Az óvodások műsora. — 10,30: Édes anyanyelvűnk. — 10,35: Lajtha László: VII. vonósnégyes. — 11,00: Iskolarádió. — 11,30: Népdalok, csárdások. — 12,15: Operarészletek. — 14,05: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. — 14,30: Zsibongó. Műsor napköziseknek. — 15,00: Üzenetek... — 15,40: Fazekas János karcolatai. — 15,50: Suppé. Reggel, délben, este. Bécsben — Nyitány. — 16,15: Operarészletek. — 16,40: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 17,00: Ötórai tea. — 16,00: Mi történt a nagyvilágban? — 18,20: Új Zenei Újság. — 19,05: Mindenki bankja, az OTP. — 19,20: Török Erzsébet énekel. — 20,25: A bohóc. Rádiójáték. — 21,35: Tánczene. — 22,25: Jean-Pierre Rámpás fuvolázik. — 23,00: Könnyűzene. Petőfi rádió 10,00—12,15: Zenés műsor. — 14,00: Olasz dalok. — 14,15: Válaszolunk hallgatóinknak. —14,30: Kórusok népdalokat énekelnek. — 15,40: Eszperantisták öt perce. — 15,45: Muzsikáló fiatalok. — 16,15: A Gyermekrádió műsora. —16,35: Szórakoztató fúvószene. — 17,05: Hangverseny a stúdióban. 17,55: Operettrészletek. — 19,10: Szimfónikus zene. — 19,58: Zenés pillanatképek. — 20,43: Politikai műsor. — 21,05: Népi muzsika. — 21,35: Gádor Béla és Rejtő Jenő vidám írásaiból. — 22,00: Ami ajövő hét zenei műsoraiból kimarad. Televizió 8,05: Iskola-tv. Számtan-mértan (ált. Isk. VIII. oszt.) Szorzás negatív számokkal. 9,30: Az ember és a háború. Az utolsó nap. Magyarul beszélő francia film (ism.) (14 éven felülieknek!) — 10,25: Telesport (ism.) — 10,40: őszi határjárás. Riportfilm (ism.) — 13,35: Iskola-tv. Számtan-mértan (ism.) — 19,00: Pedagógusok fóruma. Bratislavai tv 17,05: Vigyázz, az életről van szó! — 17,35: Az iskolások klubjának műsora. — 18,15: Tanúk. Tv-film. — 19,00: Tv-híradó. — 20,15: Nyaralás. 1966. — 20,50: Kiskarnevál. Ifjúsági adás. Román tv 17,00: Gyermekműsor. „Az Utolsó mohikán”. — 18,00: A tv esti híradója. — 18,20: A közúti forgalomról. — 18,30: Folklór atlasz: A mócok hazája. — 19,00: A hét. — 20,00: Előzetes. — 20,15: Teleglóbusz: Földrajzi utazás Kanadába. — 20,45: „D-eset**: Film az Al Sahia stúdióból. — 21,15: Zenei vizsga Constantin Draghicivel. — 21,35: A tv éjszakai híradója. — 21,45: Időjárásjelentés. — 21,50: Műsorzárás. A nyíregyházi mozik műsora SZÉLESVÁSZNÚ béke MOZI: Október 14-én: Széles változatban ! Csak 16 éven felülieknek! A LÉGIÓ » Lengyel film a napóleoni időkből. Előadások kezdete: fél 5 és fél 8 órakor. GORKIJ MOZI! Okóber 14-én: NIKKI Színes amerikai film. Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ SZÉLESVÁSZNAJ mozija: Okóber 14-én: Széles változatban! Csak 16 éven felülieknek! A FÉRFI EGÉSZEN MÁS Új magyar film Előadások kezdete: fél 8 és fél 8 órakor. JÖNJÖN! nyíregyházára, a búza térre a világhírű német VIRKUS PROBST Október 21-én este 7 órakor, október 22. 23-án délután fél 4 órakor és este 7 órakor tart előadást. Jegyek: a MÓRICZ ZSIGMOND SZÍNHÁZBAN, és az IDEGENFORGALMI HIVATALNÁL VÁLTHATÓK ELŐVÉTELBEN. COWBOY, A REVÜ REGINA KAUCSUK LÁNY, AZ OROSZLÁNOKKAL 25 VILÁGSZÁM Allatnézés: délelőtt 10 órától.