Kelet-Magyarország, 1968. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-01 / 101. szám
fi Á.Jlis I SZÁMVETÉS Írja: Randa Pál, az SZMT vezető titkára Dolgos hétköznapok után újra elérkezett május elseje, a teremtő munka, a béke, a munkásszolidaritás nemzetközi ünnepe. Szerte a világon ezekben az órákban emlékeznek meg a dolgozó emberek százmilliói a chicagói munkásvértanúkról, akik a századforduló előtt elemi jogukért, a 8 órás munkanapért tüntettek, s áldozták életüket. A vérbefojtott tüntetés emléke immár közel nyolc évtizede erősíti, bátorítja a proletár milliókat a kizsákmányolás elleni harcban az öt világrészen. A természet májusi megújulása is méltó a demonstrációhoz: a napfény, a mezők harsogó zöldje, a nyíló virágok kavalkádja jelképesen hirdeti az élniakarás, a küzdelem, a szabadság egyetemes jelentőségét Május elseje világformáló értékét mégis az a jelszó adja meg igazán, mely egykor a Kommunista Kiáltványt az elnyomott, verejtékező munkások vezérlő dokumentumává tette: „Világ proletárjai, egyesüljetek!” 1890. óta világvárosokban épp úgy, mint távoleső, kisebb településeken ez a program vonzza, hívja a májusi menetekbe, tömeggyűlésekre az embereket Egyre erősödött és erősödik a felismerés mindenütt, hogy a tőke, a kizsákmányolás ellen, a békéért folytatott küzdelemben az erők egyesítése vezet eredményre. Elsőként a világon, Oroszországban a Nagy Októberi Szocialista Forradalom teremtette meg a lehetőséget a májusi jelszavak, követelések valóra válásához, s adott új lendületet a nemzetközi munkásszolidaritáshoz. Joggal lehetünk büszkék rá, hogy hazánkban sem kellett sokáig várni az első szabad május elsejére. A Magyar Tanácsköztársaság győzelme fényes bizonysága volt október hatásának, a példa követésének. S bár az ellenforradalom felülkerekedett, mégis eljött az örökké szabad májusok korszaka a felszabadulás. Azóta huszonnegyedszer ünnepeljük a munkát, mely átformálta hazánkat, egész népünk életét, s ápoljuk a proletár nemzetköziséget, mely létünk alapja volt és marad a jövőben is. Szűkebb hazánkban, Szabolcs-Szatmárban is ígéretes változások cselekvő részesei, szemtanúi lehetünk. Munkánk, fáradozásaink nyomán válik mind teljesebbé május elseje eszméje. Tengernyi a dolgunk, sokasodnak tennivalóink, s eközben javulnak a munkások, a parasztok életkörülményei. Szocialista mezőgazdaságunkban biztos megélhetésre, gazdagodásra lelt parasztságunk. Fiatal, kialakulóban lévő iparunk mind nagyobb részt vállal magára a lakosság ellátásából, népgazdaságunk erősítéséből. Számos nagy jelentőségű beruházást valósított meg államunk csak az elmúlt években ezen a tájon. Konzervgyárat kapott Nyíregyháza, bővül a világhírű Alkaloida, gumigyárunk gyors tempóval válik a könnyűgumiipar egyik hazai centrumává, fejlődnek fafeldolgozó üzemeink, villanymozdony szeli a vasúti távolságokat végig a Nyírségen. Szilárdulnak a termelőszövetkezetek, melyeknek közös vagyona már meghaladja a 3 milliárd forintot A becsületesen elvégzett munka gyümölcsözik életünk minden területén. Elég, ha az új lakónegyedeket említjük, vagy azt, hogy a 20 év előtti 878 általános iskolai tanteremhez képest tavaly már több, mint 2 ezret számláltak megyénkben. Az egykor legelmaradottabb Szabolcsban ma már 21 általános gimnázium, 15 szakközépiskola, 5 technikum, tanárképző főiskola működik, szinte valamennyi községnek van művelődési háza, terme. Fokozatosan javulnak a munkakörülmények: sorra építik, adják át rendeltetésüknek a szociális, kommunális létesítményeket városon, falvakban, s az üzemekben. Szabolcsban, Szatmárban amíg emelkednek az új gyárak falai, szemmel láthatóan nő fel egy fiatal munkásosztály is. A felszabadulás előtt alig néhány ezer munkás talált itt szűkös megélhetést Jelenleg a megye iparában foglalkoztatottak száma csaknem 23 ezer fő! Gondolkodásban is egy új típusú munkásság születik Szabolcsban. Ahol nem is olyan régen még testvérharcok dúltak a kevéske vagyonért, ott ma testvérként segítik egymást a jórészt falvakból verbuválódott ipari munkások. És nemcsak közvetlen munkatársaikért, ismerőseikért képesek áldozatra. Jól tudják, hogy a szabadságukért küzdő népek — közöttük a hős vietnami testvérek — az egész világ dolgozó embereinek érdekeiért is hullatják vérüket. Ezért erejükhöz mérten segítik megyénk dolgozói vietnami barátainkat, sokasodnak a forintok a szolidaritás számláján. Megyénk 86 ezer szervezett dolgozója mind nagyobb erőt képvisel a szocialista tudat formálásában. Élharcosai ennek azok a kollektívák, amelyek nemcsak a napi termelési feladatok teljesítésére vállalkoznak, hanem arra is, hogy szüntelen tanulással, a munkamorál és a szocialista erkölcs erősítésével még bonyolultabb tennivalók ellátására is képesekké váljanak. Tavaly 1800 brigád 17 ezer tagja küzdött megyénkben a megtisztelő szocialista címért. Csaknem tízezer ember méltóvá vált ez idő alatt a cím viselésére. Négyezer ember vett részt a szocialista üzemrész címért kibontakozott versenyben, másfél ezren kaptak kiváló dolgozó jelvényt, 2 ezernél is többen oklevelet. Példázza a szabolcsi munkásság erősödését az is, hogy egyetlen év alatt közel hétszáz újítási javaslatot fogadtak el, vezettek be a munka, a termelés hatékonyságának fokozására, anyagi javaink gyorsabb gyarapodására. Az új idők új feladatokat rónak ránk. Ahhoz, hogy megvalósíthassuk a proletármilliók örök álmát, a szocializmust, a kommunizmust, békére van szükségünk. Ahhoz, hogy útját álljuk az USA vezette imperialista kalandorságnak Vietnamban és másutt szilárdítanunk, erősítenünk kell a nemzetközi munkásmozgalom egységét, összeforrdtságát. Hazánk fővárosa újra a színhelye annak a tanácskozásnak, ahol előkészítik a kommunista és munkáspártok nemzetközi értekezletét. Ezen túl is minden fórumon küzd népünk a béke megőrzéséért, az elnyomottak felszabadításáért. Amikor mind sikeresebben teljesítjük a szocializmus teljes felépíté-sét szolgáló gazdasági reform követelményeit, nem- csak közvetlenül saját magunk és népünk érdekét szolgáljuk. Gyarapítjuk a szocialista tábor anyagi-műszaki erejét is, amely — élen a Szovjetunióval — legfőbb biztosítéka a termelő munkához szükséges békének. Köszöntjük megyénk dolgozóit, szervezett munkásait a 24. szabad május elsején. Üdvözöljük a jó munkájukért kitüntetett üzemek kollektíváit. Kívánjuk, hogy a rájuk váró feladatok megoldásában, céljaik elérésében újabb sikerek bizonyítják a szorgalmat a szocialista haza szeretetét. Mátészalkától Nyíregyházáig Vonaton, ablak mellett ** reggel mint márciosig nyüzsgő szálkai állomás. Rövidesen a négy gyárkémény is eltűnik, majd az ÉRDÉRT fenyőfával tömött telepe is. Úgy nő, fejlődik Szalka, mint kövér időben a pöfeteg. Nagy ívben kanyarodik a vonatszerelvény. A sima Szatmárból a dombos-homokos Nyírségbe fut. Ablaknál ülök. Menetirány szerint a jobb oldalon. Mit mutat az út Nyíregyházáig? Bátorig nincs megállás. Három állomáson robogunk át addig. Mindhárom út: Nyírmeggyes, Hodász, Nyírcsászári. Modern stílű pavilonok, szolgálati Irodák. A meggyesi határban csemetenevelő kert Sorjádzik a magról kelt zsenge faerdő. Hodásznál két telepi kerítésen belül óriás ládapiramisok. Császárinál hatalmas vasbetonelemek. Ugyan mi lesz belőlük? Az állomások között szétterülő határban emberek és gépek. Vetnek, munkálják a földet a várható termésért Gabonavetésben enyhén látszó keréknyomok: vegyszert szórtak a gyom ellen. A vasútra nyúló udvari kerteket már nem is lehetne jobban rendben tartani. Fatelep — két éve híre sem volt Többszintes daráló, egész kis gyár. Ez se régi. Aztán hat magasra ívelő betonóriás, alig pár éve készültek, újjászületettnek tetszik a régi Bóni telep. Nyírbátor,gó fiatal száll le. Diákok. S a megérkezett személyvonat mellett hosszú teherszerelvény, a kocsik rönkfával, új mezőgazdasági gépekkel, szénnel, építési kaviccsal, sóderral, téglával rakottak. A zárt kocsikon ólompecsétek. A szerelvényt húzó gőzös Szatmár felé tart Tanyaközpont, megszámlálhatatlan gazdasági épülettel. Különösen sok a dohánypajta. Az egyik, illetve két fehér falú, lapos tetejű ház csirkenevelő lehet. (Azokat építik ebben a stílusban.) Akácerejő, azúttal lágyan zöld színbe bomlott. Április utolsó hetében árnyékot vet. Előrehaladott lombosodással köszönti a májust Közel fut az országút. Autók, motorkerékpárok suhannak egymás után erről is, arról is. Egyik motorkerékpáron hátulról nő öleli a vezető férfit Gyümölcsös mind**' *• két oldalon, ameddig a szem ellát. Almás. Virágzásban tomboló. Gyönyörű látvány. Nagyon nagy művész vállalkozhatna rá, hogy ezt az eredeti szépséget vászonra festéssel adja vissza. Ha nem jön valami előre láthatatlan baj, gazdag lesz a termés. A közös állomástól távolabb Kisléta és Máriapócs. A vonattal tovább fut az országút. Csak Semjénnél fordulnak el egymástól. Fiatal leányka kislibákat őriz a a dús hajtású árokparton. A nyakukat nyújtogató anyák ellen göcsörtös nyelű ostor van a kezében. A selymes zöld füvek özönében már elvirágzott a gyermekláncfű. Gomba alakú pihéik kiszürkélnek a zöld egyvelegből. Sok új ház s“S£"miniszterelnök volt a másik világban. De ez nem segített azon, hogy felcserélődhessenek jobbra a nád- és szalmatetős kicsi házak. Most pózol a falu. Egyik udvaron szabad kemencébe kenyeret vet be idősebbnek látszó asszony. Mikor felegyenesedik, keze fejével töröl végig homlokán. A ház tetejéről galambsereg röppen fel. Kecses röptűkben villódzanak a tavaszi tiszta jégben. Vályogvetés. Abból is hét lesz. A dűlőúton traktort kormányoz vezetője, felemelt saraboló szerszámot visz maga után a gép. Borsóvetés, söförtje. Kövéren, jó erőben van. Arrább legalább félszáz ember, férfiak, nők vegyesen. Kezükben kapa jár. Alighanem a kikelt répavetésnek adják meg az első gondoskodást. Vagy máknak? Vagy egyébnek? Nem látszik. Csak az, hogy jár a kezükben a kapu. Ládatornyok megint a nagykállói állomáson. (Vajon lesz-e elég láda?) Rengeteg erre a gyümölcsös és egy-szerűen gyönyörű. Meg valamilyen gépalkatrészek is vannak itt lerakva. Azaz emelik is fel darabonként teherkocsira. Legalább két tucat ember erőlködik. Kötelekkel is segítenek magukon, egy részük azokkal húz fel a kocsira. Káké után vasút árkát szinte végig kísérő fasor. Nyár-, akác- és nyírligetek. Ezen a részen különösen figyelek. Közvetlen a háború után jártam erre. Nagy csata „nyoma” volt mindenütt Itt, a vasút menti fasor között egymást érték a földválgatok. Lapot gödrök. Gyalogsági harcfedezékek. A front többször ra változott míg végleg sikerült elűzni a fasiszta ellenséget Katonasisakok hevertek szerteszét Meg halottakat tettek hevenyészve ásót a gödrökbe... Ezt tudva nézem e vidéket. Történelmi hely. A harci állásos gödrökből azonban semmi. Betemette őket az idő, a megindult másik élet ideje. Egyik fán gerlnce költi nyugodt békességgel tojásait. A fészek éppen hogy látszik a lombtól Arrább, a vasúti árokban szalonnasütés helye. Kör alakú hamus hely. Bizonyosan vasúti munkások ebédeltek. A réten gólyapár lépked. Hosszú csőrükkel te-lekapnak a fű közé. Odább melegágyak özöne. Leszedve róluk az ablakfedő. Jó az idő. Szokatlanul nyárias.. Nők tarka serege. Gyomlálják a gyenge palánták közül a kártevő gazt Kintebb meg ütemesen hajlókáznak. Már ültetnek is. De ez már Nyíregyháza, a megyeszékhely határa. Színes, kocka alatt 6 háztenger látszik előre. Tetejük tele ágas fémrudacskákkal. Valahogy úgy tetszik a hirtelen látvány, mint fiatal, tarka ruhás lányok óriási csapata... Lassít a vonat. Aztán megáll. Végállomás. Asztalos Bálint élapátfalvára autótírtunk ki, hogy megkeressük a mestert, aki oly megnyerő színekkel számolt be a falu gazdasági, politikai, kulturális, etnográfiai, morfológiai és azon kívül minden elképzelhető szempontbeli tragikus elmaradottságról. A falu határában hegyes bajuszú kisöreg állította le kocsinkat, a kezében szeretettel szorongatva egy szekérlőcsöt. — Kit keres? — kérdeztük az öreget. — A mestert! — válaszolta elkomorodva, miután látta, hogy nincs a kocsinkban. — Mi is őt keressük, azt hittük, itt van a faluban. — Nem, nincs itt már. Ígérte, hogy visszajön. Azért is várakozok itt — magyarázta az öreg. — Szeretném megköszönni neki a falunk iránt mutatott szíves segítségnyújtását. A közeli városka eszpresszójában sikerült felfedeznünk a mestert, aki éppen azt dalolta asztaltársaságának, hogy „Nem, nem, nem, nem megyünk mi innen el, míg a gazda, házigazda, stb.” örömmel nyújtotta a kezét, mikor megtudta célunkat, hogy a munkamódszere iránt érdeklődünk. — Tessék, tessék, nagyon szívesen válaszolok kérdéseire., — Mester, hogyan tud úgy írni, hogy mindaz, ami szociográfiájában foglaltatik, csaknem megfelel a tényeknek, és mégis olyan könnyedén falba tudja rúgni vele az igazságot? Elnézően nevetett — Nézze fiacskám! Ez egyszerű. Kiragadom a tényeket a környezetükből és az összefüggések híjával már minden nem úgy van, ahogy azta Kértük, magyarázza meg kissé részletesebben. — No, figyeljen ide. Például, ülök a tanácselnök szobájában, bejön vitéz Vattay Battay Egon és azt mondja, hogy itt van neki a kérvénye a kétszáz hold földjének a visszaadása tárgyában. A tanácselnök morózusan így válaszol: — A tanácsnak erre nincs hatásköre, kérését nem teljesíthetem. Még le sem ülteti! Én elhagyom a vitézt és a földbirtokot, marad a görnyedt tartású ürge és a szék, amire nem ültetik le. — Még, még meséljen! — kértük csillogó szemmel. — Aztán meg a puskám, a fürdőszoba. Engem nagyon bánt, hogy a faluban nincs minden házban fürdőszoba. Ha most nem utalok arra, hogy a múltban vízvezeték sem volt, villany sem volt, vályogház sem volt, hanem a hegyoldalban laktak, akkor én nem kenem el a bírálatom élét, hanem mozgósítok a tettekre! Nemde? — Mester, önnek ezer százaléka van. — Aztán kicsikém, hivatkozom Marxra, Engelsre és ennek kapcsán megkérdezem, járt-e már itt a belkereskedelmi miniszter, hogy megvalósuljon végre a kétszáz szobás szálloda. Világos, hogy nem járt itt, esze ágában sem volt ittjárni. No már most, ha nem írom, hogy a falunak csak 198 lakosa van, és bekötő út is csak 10 éve épült, mindenki jogosan gondolja, hogy lám Célapátfalvára nőm gondolnak az illetékesek! És milyen jó, hogy végre a mester, — mármint én, mutogatott önmagára — kimondta az igazságot Megköszöntük a mester felvilágosítását és búcsúzkodás közben megjegyeztük, hogy Délapátfalván sok szeretettel várják, szeretnének elbeszélgetni a szociográfiájáról. Kezével elhárító mozdulatot tett. — Nem megyek most oda! Minek mennék? Feltártam a valóságot, örüljenek neki. Most Délapátfalva következik, ahol most vagyunk. Már értékes alapanyaggal rendelkezem. Nézze meg ezt a prímást, — mutatott a zenekar főnökére — 40 éve muzsikál itt és csak Trabantja van. Egy kis vacak Trabira telt mindössze neki... Elkomorodva nézett ki az ablakon a messzeségbe, egy árva szomorúfűzve és búsan legyintett. — Sajnos öcsikém, ez a helyi valóság! Ordas Nándor: Szomorúj az Hogyan írjunk korszerű szociográfiát?