Kelet-Magyarország, 1970. január (27. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-01 / 1. szám

v/i/e proletárjai, egyesüljetek! ■ÄtSL ÉVTOLYAM, Z *2 AMAra? ! Fostwr 191 m. JANUA­R 1, CSÜTÖRTÖK W . (B&ldiUji )i f énei­­dnátimik keAnej óin ajÁun­kn­ak ! S­zorgalmas, dolgos és igen ered­ményes évet hagyott maga mö­gött Szabolcs-Szatmár megye. 1969-es számvetésünk — és ez már tény, hiszen az adatok, a szá­mok bizonyítják — jó. Gazdag esztendeje volt ennek a megyének a most véget ért. Életünk minden vonatkozásban nagyobb ütemben szépült, fejlődött, mint a megelőző években. Jogos e fölött az örömünk, különö­sen az, ha arról is szólhatunk, hogy fejlődé­sünk dinamikája az óesztendőben egy sor területen gyorsabb méretű volt az országos átlagnál is. Jelentős esztendő cselekvő részesei vol­tunk 1969-ben. Méltán mondhatjuk el, hogy ez az év nem egyszerűen egy esztendő volt a többi között, hanem annál sokkal több. Sza­­bolcs-Szatmár megye arculata 1969-ben gaz­dagodott, szépült. A gyors ütemű fejlődés során tovább csökkent a viszonylagos és a múltból örökölt elmaradottság. Új ipari és mezőgazdasági létesítmények- oktatási, egész­ségügyi és kulturális intézmények léptek be és szolgálják mind jobban és tökéletesebben az embert, a megye dolgozóit. Az elmúlt esztendő során a dolgos, mun­kás hétköznapok m­ellett nem volt kevés az olyan ünnepnap, amikor egy-egy beruházást befejeztünk, vagy egy-egy új üzemet, gyárat elindítottunk. Az elmúlt évben avattuk a korszerű vegyipar egyik szabolcsi bázisát, a Nyíregyházi Gumigyárat. Folytattuk a jelen­tős gépipari beruházást, a Hajtómű és Fel­vonógyár nyíregyházi gyáregységének építé­sét, a Nyíregyházi Konzervgyár bővítését. Ebben az évben nagyot lépett előre a megyé­ben is a vidéki ipartelepítés. Épül Mátészal­ka új ipartelepe, Kisvárdán a Műanyag és Villamos Szigetelőgyár, Vásárosnaményban a faforgácslapgyár, és a többi között elérkez­tünk az igen korszerű automatikával műkö­dő Fehérgyarmati Téglagyár avatásához, va­lamint a Tiszavasvári Alkaloida Vegyészeti Gyár új létesítményeinek részleges üzembe helyezéséhez, stb. Nagyon nagy dolognak tartjuk, hogy az iparban nem kis műhelyek, hanem jelentős üzemek jöttek létre. Nincs helyünk minden létesítményről be­számolni. A leglény­egesebb azonban, hogy a legfontosabb célunkban — a megye foglal­koztatottsági gondjainak csökkentésében — nagyot léptünk előre. 1968-ban 31 ezer főt foglalkoztattak a megye iparában, 1969-ben már 35 ezer ember dolgozott ipari üzemeink­ben. Csak ez 13 %-os­­ növekedésnek felel meg. Ha hozzászámítjuk az építőiparban dol­gozó mintegy 12 ezer főt, akkor már látjuk, hogy a megye iparosodása erőteljes. Iparunk termelésszerkezetében tovább növekedett a nehézipar, ezen belül is elsősorban a vegy­ipar és a gépipar részaránya. A tervszerű iparfejlesztés következtében a2 ipar minden szektorában erősödött a nagyüzemi vállalati forma. Üzemeink 1969-ben szükségletre ter­meltek, s gazdálkodásukban különösebb prob­léma­­ nem jelentkezett, sőt tovább javultak jövedelmezőségi mutatóik. Iparunik export­­termelése várhatóan meghaladja az egymil­­liárd-egyszázmillió forintot, amely 1968-hoz képest 22 %-os növekedés. A gazdasági élet valamennyi területén szélesedett a szocialis­ta munkaverseny mozgalom, ezen belül is a szocialista brigádmozgalom. Viszonylag ja­vult a munkafegyelem és a munkához való viszony. Dolgozóink vagy többsége megértet­te, és magáévá, tette a párt politikáját. 1969- ben tovább emelkedett az ipari dolgozók életszínvonala. Túl azon, hogy mind több embert tud foglalkoztatni megyénkben az ipar, az egy ipari keresőre jutó átlagbér mintegy 6 %-kal volt magasabb 1968-hoz vi­­zonyítva Négyezer új ipari munkahelyet terem­tettünk, de a mezőgazdaságban is növekedett a dolgozók száma, s ami nagyon fontos, el­sősorban a termelőszövetkezeti tagok, még­pedig a fiatal tagok száma. Szabolcs-Szatmár megye mezőgazdasága 1969-ben sikeres évet zárt. Mezőgazdaságunk az előirányzott 3—4 %-kal szemben előrelát­hatóan 5—7 %-kal növelte termelési értékét. Növekedtek a fontosabb növények termésho­zamai. Különösen jelentős volt a termésnö­vekedés téli almából. Az 1968-as évinél mint­egy 10 ezer vagonnal volt nagyobb a termés. Burgonyából és dohányból mintegy 10 %­­hal, cukorrépából és napraforgóból 3—4 %lo­kál lett magasabb a termésátlag. Nagyobb volt a tervezettnél a kalászos növények ho­zama is. Az állattenyesz tesben minőségi javulás történt. Mezőgazdaságunkban a korszerűsíté­si folyamat erőteljesebben folytatódott, meg­indult a magasabb termelési színvonalat biz­tosító szakosított állattenyésztési telepek lé­tesítése, tovább folytatódott az üzemi húzó­­tárolók építése, stb. Előbbre léptünk a ter­melőszövetkezeti tagság folyamatosabb­ fog­lalkoztatását biztosító mellék- és kisegítő üzemágak létesítésében is, e tevékenység bő­vítésében. Mindezek eredményeként tovább­ javult és céljainknak megfelelő ütemben fejlődött megyénk dolgozó parasztságának életszínvo­nala. Jelentős differenciáltság mutatkozik azonban az erős és gyengébb tsz-ek tagjai­nak jövedelmében. Természetesen a mezőgazdaságban van­nak még további gondjaink, problémáink Megyénkben is mintegy 3—4 %-kal csökkent a szarvasmarha-létszám, elsősorban a háztá­ji és kisegítő gazdaságokban Megyei szinten mintegy 40 ezer holdon maradtunk adósak — elsősorban szervezési hiba következtében — az 1970. évi termés megalapozását szolgáló őszi mélyszántás el­végzésében. Ezeket a gondokat több munká­val, közös erőfeszítéssel kell megoldani. A termelés fejlesztéséért, a jövedelmező­ségért tovább fokozódik a verseny. Kedve­zőtlen adottságainkból eredően ez a verseny nagyobb feladatok elé állít bennünket mind a munkaszervezés, mind a korszerűsítés és a gazdálkodás hatékonyságának tekintetében. A versenyben való helytállásnak egyik leg­célszerűbb módja a termelőszövetkezetek ala­posan átgondolt együttműködése, társulása, egymás között, valamint a fogyasztási és ér­tékesítési szövetkezetekkel, ktsz-ekkel és az állami vállalatokkal. Az együttműködésben a fejlődésnek szinte kimeríthetetlen tartalé­kai rejlenek. Az okos, ésszerű társulások lét­rejötte nem öncélú vállalkozás, hanem nap­jaink követelménye. A beregi tsz-ek koope­rációja 1969-ben is a legjobb példa volt ar­ra, hogyan lehet mezőgazdaságunk addig te­resbe hasznosított termékeiből a nagyipar által gyártott, és nem gyártott cikkeket elő­állítani, s jó áron értékesíteni. A mezőgaz­­­dasági termelés fejlesztésének nagy tartalé­kai vannak a háztáji és a közös gazdaságok eddigitől jobb együttműködésében. Jelentős tartalékok rejlenek a szakszö­vetkezeteinkben. Fejlődésükre van lehetőség, mégpedig sokoldalú módon. A közös gép­park nevelésével, a közös munka bővítésé­vel, a beruházásokkal, a tervszerű tápanyag­utánpótlással jóval többet termelhetnek szak­szövetkezeteink is. Gazdálkodásuk korszerű­sítése most már elodázhatatlan követelmény, hiszen nem kevesebb ,mint 50 ezer hold szántóterület termése, és 10 ezer szakszövet­kezeti tag — többnyire idős ember — sorsa, jövője múlik ezt.­Az elmúlt esztendő tehát — gazdasági vonatkozásban -- eredményesen zárult me­gyénkben. Ez pártunk IX. kongresszusának megyénk fejlődését is jelentősen segítő ha­tározataiból, és abból következik, hogy pár­tunk és kormányunk politikáját helyesen al­kalmaztuk a megyére, s annak megvalósítá­sában megyénk dolgozói nagy megértéssel, bizalommal és szorgalommal vettek részt. Az elmúlt év eredményei gyors ütemű fejlődést tételeznek fel a továbbiakban is. Nagy utat tettünk meg, de még nagy és szívós munka áll előttünk. Szó volt az elmúlt év gazdasági tevé­kenységéről, a fejlődésről. Nem szabad meg­feledkeznünk azonban arról sem, hogy je­lentősen fejlődött a szabolcs-szatmári ember, megnőtt politikai öntudata. Dolgozóink tudják azt, hogy a megye gondjainak történelmi ráncai rendre-sorra kisimulnak, azonban újabbak keletkeznek: a rohamos fejlődéssel járó gondok ráncai. Más jellegűek ezek. Már nem a múltból eredő, hanem a mi munkánkkal, a gyors fejlődés­sel együttjáró gondok. Ilyen pl. , hogy egy­­egy terület fejlődésével újabb igények lép­nek fel, hogy csak egyet említsek. Mátészal­ka az elmúlt évben lett város. De ezzel a ténnyel egy olyan folyamat indult el, amely jelentősen megnövelte a megoldásra váró gondjainkat. Az új esztendő nagyobb erőfeszítéseket, tervszerűbb és szakavatottabb, hatékonyabb gazdálkodást igényel. A korszerű termelés­hez korszerű gondolkodást, vezetési módszert kell feltételezni, megvalósítani. Jóval na­gyobb követelményt támaszt a gazdasági élet mai folyamata a vezetők és beosztottakkal szemben is. A gazdaságirányítás jelenlegi rendszere fokozott önállóságra, vállalkozó kedvre, okos kockázatvállalásra, öntevékeny­ségre, bátor tettekre épül. A reform csak a lehetőségeket, a keretet teremtette meg, s rajtunk, embereken múlik, hogy milyen ütemben haladunk előre. Munkánk színvo­nalának állandó javítása, korszerűsítése te­hát mindennapi feladat. 1970 a harmadik ötéves terv befejezésé­nek, negyedik ötéves tervünk előkészítésének esztendeje. Két év telt el az új gazdasági mechanizmus alkalmazása óta. Az újtól va­ló tartózkodás egy ideig talán megérthető az egyes vezetők részéről, de semmiképp sem tartható sokáig. Egész gazdálkodásunkat minden területen magasabb szinten kell szervezni. Megyénkben is tapasztalni az új gazdaságirányítási rendszer egyes intézke­dései iránt bizonyos tájékozatlanságot, meg nem értést. Úgy vélem, hogy a Központi Bi­zottság legutóbbi határozata megfelelően fel­oldja a meglevő feszültségeket, ellentmondá­sokat. A tartózkodó, a kényelmeskedő állás­pont, vagy az, hogy egyes helyeken nálunk is összeütközésbe kerül az egyéni és a válla­lati érdek, a népgazdaság, az egész társada­lom érdekével, indokolatlan. Minden gon­dunk, továbbfejlődésünk csak az egyéni, a vállalati és társadalmi érdek összhangjával valósítható meg. Nagyon időszerű, hogy még következe­tesebben érvényesítsük a reform elveit és szellemét, oldjuk meg a végrehajtás során jelentkező problémákat. Gazdasági eredmé­nyeink növelésére, dolgozóink életszínvona­lának további javítására erősíteni és fejlesz­teni kell a gazdasági életben jelentkező po­zitív tendenciánál. Megyénk holnapjában sem lehet közömbös, hogy alacsony a terme­lékenységi szint, a gépek kihasználása gyen­ge, a munkaszervezésben sok a hiba, a mun­kafegyelemnél még jelentős a kívánnivaló. Üzemeink egy részében még nem sikerült olyan termelési és társadalmi körülménye­ket teremteni, hogy a fegyelmezetten és jól dolgozó munkások, a törzsgárda tagjai ál­landó és anyagiakban, erkölcsiekben is érez­hető megbecsülésben részesüljenek, úgy lá­tom, hogy megyénk üzemeinek egy részére is érvényes a megállapítás, amely szerint a munkaidő kihasználásával még bőven van­nak problémák. örülünk annak, hogy üzemeink többsé­gében is bevezették a rövidített munkahetet, de annak már semmiképpen nem örülhetünk, hogy egyes üzemeinkben ez csökkentette a teríi­elés növekedésének ütemét. Az életszínvonal további növelésének, a keresetek emelkedésének és az árak csök­kentésének­ nálunk egyetlen útja van: a terv­szerű hatékonyabb munka. Az e területen található legtöbb probléma az üzemi vezetőm hibáiban, saját hibáinkban rejlik. Ma már egyetlen területen sem lehet kényelmesen dolgozni. További előrehaladásunk kulcskérdése a gazdaságirányítási rendszer teljes kibonta­koztatása. Érthetőbbé, láthatóbbá váltak es különösen a jövőben azzá válnak a gazdál­kodás eredményei is, de hibái is. Az új mechanizmus valósággal röntgenfelvételt ké­szít a különböző szintű vezetési munkáról. Tervszerűbben, felelősségteljesebben, korsze­rűbben kell tehát dolgozni a jövőben, éle­tünk valamennyi területén. Vannak helyes gazdaságpolitikai elvein,s gazdasági szabályozóink, a jó munka alapjai tehát adottak. Az utóbbi két esztendőben még­is több helyen tapasztaltunk negatív jelen­ségeket. Megyénkben is van arra példa, hogy a hatékonyabb és jobb munka, a munka ész­szerűbb szervezése és a fegyelem megszilár­dítása helyett egyes vezetők manipulációk­kal, ügyeskedésekkel akartak eredményeket elérni. Azzal sem lehet egyetérteni, hogy a lakosságunk által keresett fontos közszük­ségleti cikkek, úgynevezett tömegcikkek nem ritkán indokolatlanul hiányoznak a boltok­ból. Ez semmiképpen sem engedhető meg a jövőben. Pártunk, kormányunk politikája jó kö­vetkezetesen reálpolitika. Népünk becsülete­sen dolgozik, fejlődésünk nagy, terveink biz­tatóak. A szocializmus építésének­ felemelő útján járunk, szép céljaink eléréséhez ha­zánkban jók a feltételek. Fejlődésünket szolgálja a gazdaságirányítási rendszer re­formja, a gazdasági mechanizmus egész rend­szere, amely semmiképpen nem célunk, csak eszközünk a holnap jobb boldogulása érde­kében, a jobb élet útján. Azért dolgozunk új módon, hogy munkánknak jóval több ered­ménye legyen, hogy gazdaságosan, kevesebb költséggel állítsunk elő nagyobb mennyiségű és mind bel-, mind külföldön igen keresett kiváló minőségű termékeket. Ha ez sikerül, teljesen jogos, hogy a jól dolgozók a mun­kájukhoz mérten megérdemelt nyereséghez, anyagi juttatáshoz jussanak. De kizárólag csak a jó munka alapján. Ha visszanézünk, lehetett volna-e 1969-ben jobban dolgoznunk Szabolcs-Szatmár megyében is, akkor a fen­tiek alapján azt kell válaszolnunk, hogy a nagy fejlődés ellenére is sok mindent job­ban lehetett volna tennünk. A lehetőségek nagyobbak voltak, mint ahogyan azt kihasz­náltuk. Ez az esztendő még erőteljesebb üte­mű fejlődést ígér, ezzel együtt még nagyobb erőfeszítést igényel. Hatványozottan alá kell újra húznom, hogy minden területen emelni kell a vezetés színvonalát, növelni a terme­lékenységet, meg kell javítani a munkaerő­gazdálkodást Az üzemek gazdálkodásának (Folytatás a 3. oldalon) Írta: Orosz Ferenc, a megyei pártbizottság első titkára

Next